Iskola után Sihyeonnal és Hyoyeonnal az oldalamon sétáltam ki az épületből. Amit reggel mondtak a homlokpuszikról azóta is a fejemben van a kérdés, hogy, Minho tényleg tudja, hogy mit jelent, vagy nem.

- lányok, hogyan derítsem ki, hogy Minho tényleg tudja mit jelent a homlokpuszi? - álltam meg a suli előtt.

- hát...- gondolkodott el Sihyeon.

- én tudom!- kiáltott fel Hyoyeon. - felhívunk téged, hogy megcsináltad-e a...töri házit, ami az volt, hogy utána néztél a homlokpuszi jelentéseinek, de miközben telefonálunk Minho közelében legyél és figyeld a reakcióját. Te azt mondod, hogy nem néztél utána, és rákeresel és hangosan felolvasod a jelentéseit. - magyarázta el.

- töri órára minek kéne utána nézni a puszinak? - nézett értetlenül Sihyeon.

- csak mondtam egy tantárgyat. - legyintett Hyoyeon.

- nekem tetszik az ötlet. - vontam vállat.

- okés, akkor mi megyünk. Majd írj, ha otthon vagy. - öleltek meg.

- rendben.

- szia!- köszöntek el és elrohantak. Telefonomat előkaptam és adtam rá egy kis hangot, ha netán csörögne, akkor meghalljam.

- elnézést, kislány! Nem tudja, hol van a benzinkút? - az idegen hangra ijedten kaptam fel a fejem. Két ismeretlen fazon állt előttem, láthatóan ittasan.

- n-nem..- tettem hátra egy lépést.

- mutassunk neked valamit? - jöttek közelebb. Pánikba estem, addig hátráltam, amíg fel nem buktam az egyik lépcső fokban.

- n-nem k-kell! - az egyik megragadta a csuklómat és felrántott a földről. - engedjen el! - rángattam a kezem, de csak annyit értem el, hogy kaptam egy pofont, meg a telefon is kiesett a kezemből.

- ne ellenkezz! - szólt rám az, aki felpofozott. Az iskola elől próbáltak elhurcolni. Egy csomó ember látta szinte, hogy éppen mi történik, de senki se jött segíteni.

Mindenki csak nézett, vagy tovább ment. Egy sikátorba vittek be, ahol neki löktek a falnak. Az egyik a nadrágja övcsatját kezdte kicsatolni, a másik a táskámat akarta lerángatni rólam.

- engedjenek el! - szorítottam magamhoz a táskát, de kitépte a kezeim közül, és beledobta egy pocsolyába. - hé! - a másik kihúzta nadrágszíját a nadrágból és az előttem álló férfi kezébe adta, aki ördögi vigyorral vette át tőle. A szívem gyorsabban dobogott, mikor realizáltam mit is akarnak ezek velem tenni. A lábamat lendítettem s az előttem állónak belerúgtam büszkeségébe, aki ettől a földre rogyott.

- hülye ribanc! - kiáltotta el magát a másik, és felpofozott. Nagyot csattant a tenyere az arcomon. Megfogta a két kezemet, a nadrágszíjjal összekötötte őket. Időközben, akit megrúgtam felállt a földről. Mind a ketten nadrágjuk cipzárához nyúltak.

- ne! Kérem! Engedjenek el! - húztam össze magam amennyire csak tudtam.

- kuss! - vágott megint arcon. Letolta a nadrágját, kezeimet egyik kezével a fejem fölé szegezte, a másikkal a számat akarta befogni. Már a könnyeim is kicsordultak.

Befogta a számat, én pedig a fejemet fordítottam jobbra-balra, hátha ki tudok szabadulni. Kezét elvette a kezeimről és le akart nyúlni a szoknyám alá, kezeimet rögtön odakaptam, de visszaszorította a falhoz. Ezt eljátszottuk vagy ötször, aztán felszólalt.

- adj már valamit, amivel betömhetem a száját? - fordult egy kicsit hátra. Fejemet csak még jobban kezdtem rázni, és már bőgtem. A másik férfi egy rongyot adott a kezébe, amivel nehezen tömte be a számat, mert állandóan mozgattam a fejem. Lenyúlt a szoknyám alá, és elhúzta a bugyimat.

A könnyeim patakokban folytak le az arcomon, és kiabálni próbáltam. Nyelvemmel kezdtem kilökdösni a rongyot a számból. A férfi egész testével nekem simult. Behunytam a szemeimet, mintha ez csak egy rossz álom lenne, és ha kinyitom őket a szobámban kelek fel. De nem így volt.

Fájdalmasan sírtam fel, amikor tövig belém nyomta magát. Kezét elvette a szoknyám alól és az államat kezdte szorítani.

- maradj csendben! - sziszegte és mozogni kezdett.

Fájt, de nem kicsit. Rögtön a gyors tempót választotta. Tehetetlenül zokogtam ott, a falnak szorítva. Azt hittem hallucinálok, amikor valaki a nevemet kiabálta. A leghangosabban próbáltam sírni, már amennyire a rongy engedte. Nem láttam sokat a könnyeim miatt, de hallani hallottam.

- mi a szar? Jia! - ez Jaeho hangja. Megváltás volt, mikor leszedte rólam a pasast. A földre rogytam, kezemmel kiszedtem a számból a rongyot és fellélegeztem. Kezemmel megtöröltem a szememet. Jaeho a fickón ült és szinte véresre verte az arcát. A másikat kezdtem keresni. A kukák közt feküdt.

- Jaeho..! - kiáltottam nevét, amire rám nézett. Leszállt a pasiról és felém igyekezett.

- minden rendben? - guggolt le elém. Felemeltem az összekötött kezeimet. Leszedte róla a nadrágszíjat, a pocsolyából kivette a táskámat. - gyere, állj fel. - állított fel. Pulcsiját levette, és a derekamra terítette, majd felvett a karjaiba. Egyenesen az iskola elé vitt. Ott az első lépcsőfokon letett, s mellém guggolt. - nagyon fáj? - pásztázta arcomat. Aprót bólintottam.

- h-honnan tudtad, hogy baj van? - néztem rá.

- a mobilodat megtaláltam itt. - vette ki a zsebéből a mobilt.

- köszönöm. - döntöttem fejemet a vállára.

- ezt nem kell megköszönni. - kuncogott halkan. - nem szívességből csináltam. - simította hátamat. Kocsi hangja ütötte meg fülemet. Válla fölött átpillantva Minho kocsiját láttam meg. Elváltam Jaehotól, és megtöröltem arcomat. - segítek felállni. - állt fel és nyújtotta a kezét. Felálltam, ő pedig levette a derekamról a pulcsit és rám adta. - tartsd meg. - mosolygott és elment.

Most másabb volt, mint amikor neki mentem ma reggel. Felvettem a vizes táskám, és odabicegtem az autóhoz.

- kibékültetek? - kérdezte Minho fintorgó hanggal.

- igen, de induljunk..le szeretnék fürdeni...- csatoltam be magam.

- miért sírtál? Megbántott?

- ő nem bántott...ő segített...