A nappaliban ültem és játszottam a macskával. Hirtelen Minho rohant be, ezzel a macskát és engem is megijesztve.

- Jia! Bevallottam Jisoonak az érzéseimet, és azt mondta, hogy viszonozza már nagyon régóta. - hadarta el vigyorogva. Döbbenten néztem rá, de azért mosolyogtam.

- komolyan? Ez szuper, Minho! - öleltem meg. - itt van a városban? - léptem hátrébb.

- nemrég érkezett meg. - nézte mobilját.

- akkor hívd meg vacsorára. Itt lenne az ideje, hogy megismerjem.

- biztos? - válaszul csak bólogattam, amire nyomkodni kezdte telefonját. - eljön! - mint egy tini lány, úgy kezdett el ugrálni.

- a fiúk ennyire örülnek egy igennek? - néztem az örvendező fiút.

- mit főzzek neki? - fogta meg a két vállam. Kétségbeesetten nézett rám.

- amit szeret. Papi, legyél már észnél. - hámoztam le magamról a kezeit.

- hányszor mondjam, hogy nem vagyok olyan idős? - sóhajtott lemondóan.

- felőlem életed végéig hajtogathatod, úgyis papi maradsz. - vontam vállat.

- jól van, kislány, én mentem főzni. Ha kell valami a konyhában megtalálsz. - legyintett. Dalolászva indult el a konyhába. Én pedig folytattam a cicával való játékot. Vagyis folytattam volna, csak elaludt. Felálltam és mentem Minho után.

- segítsek valamit? - kérdeztem a konyhában sürgő-forgó Minhot.

- a szobámat rendbe rakod, kérlek? - kérdezett vissza és betette a csirkét a sütőbe. Elindultam a szobába, viszont arra nem számítottam, ami ott fogadott. Nagyobb kupi volt ott, mint egy 5 éves szobájában. Nagy levegőt vettem és neki kezdtem a pakolásnak. A takarítás alatt megszólalt a mobilom. Sóhajtva vettem ki a zsebemből. Ismeretlen szám. Tanakodtam, hogy felvegyem, vagy ne. Az idegen hívásokkal mindig bajban voltam. Sosem tudtam, hogy felvegyem, vagy ne.
Végül megnyomtam a zöld ikont, amivel fogadtam a hívást.

- Jia? Jó számot hívtam? - könnyebülten fújtam ki a levegőt, amit visszafojtottam. Csak Jaeho volt az.

- Jaeho, a szívbajt hoztad rám..- a vonal végéről kuncogás hallatszott. - ez nem vicces! - mondtam durcás hanggal.

- bocsánat...- a hangján jól lehetett hallani, hogy jót szórakozik rajtam. - mit csinálsz? - valamiért jól esik, hogy érdeklődik utánam.

- takarítok, te? - a telefont kihangosítottam, hogy közben tudjak haladni is.

- kötelező olvasmányt kellene olvasnom, de valaki mindig eltereli a figyelmem...mindig rá gondolok.

- én ilyenkor mindig zenét szoktam kapcsolni. Nekem azzal jobban megy a tanulás. Próbáld ki te is. - tanácsoltam, hátha segítek neki valamit.

- szerinted nem gondoltam rá?? - kérdezte gorombán.

- bocsánat. - kínosan érzem magam, pedig nem mondtam semmi rosszat. Csak egy tanácsot.

- ne...nekem kellene bocsánatot kérni...sajnálom, csak felmérgelt ez a könyv. - mentegetőzött.

- mennyit olvastál el eddig?

- egy szót...- hangosan felnevettem és csak pár perc múlva tudtam abbahagyni.

- bocsánat, csak ezt elmondani egy szín jeles tanulónak...- nevettem el magam újra. Minho ágyán terültem el a nevetéstől.

- ohh kitűnő tanulóval van dolgom? - kérdezte játékosan.

- igen. - kuncogtam. Most az egyszer hálás vagyok a szüleimnek, amiért erőltették a tanulást. Legalább elmondhatom magamról, hogy mindenből jeles vagyok.

- holnap megyünk együtt suliba?

- engem elvisznek, de talán haza kísérhetsz. Csak le kell beszélnem.

- rendben, nekem az is megfelel. - egyezett bele. A csengő hangja keltette fel a figyelmemet.

- nekem most mennem kell. Holnap találkozunk, szia! - meg sem vártam, míg elköszön, bontottam a vonalat. Telefont eldobva rohantam ki a szobából. Minho kezét törölgetve ment a bejárati ajtóhoz. - ő jött? - kérdeztem. Vigyoromat próbáltam elrejteni, de nem nagyon sikerült.

- szerintem igen. Hogy nézek ki? - kérdezte egy kicsit idegesen. Próbáltam megnyugtatni, hogy tökéletesen néz ki, de Minho olyan ideges volt, hogy ahogy ajtót nyitott és meglátta a csoda szép lányt, úgy csapta rá az ajtót.

- Minho! Te meg mit csinálsz?? - kérdeztem meghökkenve.

- foggalmam sincs! - újra ajtót nyitott, viszont most nem csukta rá. - szia...- mosolygott szelíden.

- szia. - köszönt vissza a szoknyába bújtatott lány. Minho csak idétlenül vigyorgott újdonsült barátnőjére. Én pipiskedtem fel Minho füléhez.

- talán be kéne engedni. - suttogtam fülébe.

- i-igen! - arrébb állt, így beengedte a lányt.

- szia, Jia vagyok! - nyújtottam kezem.

- örvendek, Jisoo. - mosolygott. Cipőjét levette és Minho vezetésével mentünk be a konyhába, ahol már szépen meg volt terítve az asztal. Minho kihúzta Jisoonak az egyik széket. - Minho sokat mesélt rólad. - mosolygott tovább.

- valóban? - pillantottam döbbenten Jisoora, majd Minhora, aztán újra Jisoora.

- igen...fogad őszinte részvétem a családod miatt. Ha bármiben tudok segíteni szólj. - kedves mosoly volt arcán, ami az én arcomra is mosolyt csalt.

- köszönöm. - reméltem, hogy jól kifogunk jönni, és nem csalódtam. - ha én is tudok bármiben segíteni, csak szólj, és szívesen segítek. - jóban szeretnék lenni Minho barátnőjével, ami láthatólag sikerült. Remélem ő az igazi Jisoo, és nem Minho egyik kollégája...

- rendben, köszönöm. - bólintott.

- mi lenne, ha itt aludnál? - vetettem fel az ötletet.

- tényleg, aludj itt. - mosolygott Minho, mint egy kisfiú.

- nem fogok zavarni? - harapta be ajkát.

- ugyan, szívem. Te sosem. - fogta meg Minho a kezét.

- én úgyis a szobámban leszek, szóval kettesben tudtok lenni egy kicsit.

- de nincs itt semmi ruhám.

- majd adunk. - vontam vállat.

- hát legyen. - bólintott. Vacsora után a szobámban nyomtam a telefont, amikor eszembe jutott Jaeho és a kérése. A telefont ledobtam az ágyra és mentem Minho felfedezésére. A nappaliban volt elterülve a kanapén.

- hát Jisoo? - néztem körbe és leültem mellé.

- zuhanyzik. - válaszolt és felém fordította a fejét. - Jia...szerelmes vagyok. - mintha el lett volna varázsolva, úgy mondta. Nem hagyhattam kuncogás nélkül. - ne nevess, majd megtudod milyen, ha szerelmes leszel. - hunyta be szemeit.

- aha, biztos. Kérdezni szeretnék valamit. - váltottam komolyabb hangnemre.

- mit?

- holnap haza kísérhet Jaeho? - félve néztem reakcióját.

- ő az, a fiú, akivel ma kosaraztál? - kérdezte csukott szemekkel.

- igen.

- akkor nem. Nem bízom benne. Nekem túl fura. - ingatta fejét.

- de kérlek Minho! - kulcsoltam össze a kezeimet.

- nem. A végén valami bajod lesz.

- tudok magamra vigyázni! Kérlek Minho! - néztem rá kiskutya szemekkel.

- a válaszom akkor is nem.

- Minho, légyszi! Engedd meg! - néztem őt még jobban a kiskutya szemekkel.

- nem. - vette elő mobilját és nyomni kezdte.

- de ne már! Minho! Egy kilenc évesre nem vigyáznak ennyire, mint te rám.

- nem érdekel. Téged ki akarnak nyírni, egy kilenc évest nem. Szóval nem mászkálhatsz csak úgy akár kivel. Téma lezárva.

- Minho! Engedd már meg! Légyszi!

- mit kell megengednie? - sétált be Jisoo, Minho ruháiban.

- hogy holnap haza kísérjen egy barátom. - néztem segítség kérően Jisoora.

- jaj, Minho. Engedd meg neki, barátkozzon, ne szigeteld el őt. - ült le Minho másik oldalára.

- és ha megtámadják őket, a srác meg otthagyja? - nézett Jisoora. A lány elgondolkodott.

- engedd meg neki, ott leszek velük én is. - csodálkozva néztem Jisoora. - én tudnék rájuk vigyázni. - bújt barátjához.

- mérgezőek vagytok. - sóhajtott. - legyen. - Jisoo és én lepacsiztunk. Jó éjszakát kívántam nekik és nem is zavartam többet őket.