Az órák elteltével az aulában vártam Jaehora. Nem kellett sokat várnom, hamar megpillantottam a barátaiközt. Mikor meglátott elköszönt a barátaitól és felém igyekezett.

- szia, mehetünk? - fürkészte arcomat.

- szia, igen. - bólintottam. Megfogta a kezem és elindult ki az épületből. Döbbenten néztem rá, de hagytam, hogy fogja. Az út csendben telt. Ő sem szólt és én sem szóltam. Oda értünk a pályára, én leültem, ő pedig elővett egy labdát. - miért szerettél volna találkozni? - néztem fel rá.

- csak meg szerettelek volna ismerni. Az osztályban a fiúk annyira beszélnek rólad, hogy a kocsik kezdenek a háttérbe szorulni. - pattogtatta a labdát.

- komolyan? Rólam van szó a ti osztályotokban? - nevettem el magam. - a kocsik érdekesebbek.

- a lányok is kezdenek féltékenyek lenni. Ők dobták rátok a kosárlabdát.

- de nincs semmi érdekes tény rólam, amit annyira ki lehetne vesézni. - ráztam fejemet.

- a szépségedről van szó mindig.

- ohh legalább valakik szerint szép is vagyok. - néztem elismerően. - és te miért jöttél át ebbe a suliba?

- költöztünk, te?

- az előző iskola..nem volt pont megfelelő. - néztem rá mosolyogva.

- értem..- dobta felém a labdát. - tudsz kosarazni?

- általános iskolában jártam negyvenöt percet kosárra. - kuncogtam, amire ő nevetni kezdett.

- akkor nem tudsz, gyere, megtanítalak. - húzott fel kezemnél fogva.

- nem kell, elvagyok én a kispadon is. - tiltakoztam mosolyogva.

- de, na gyere. - húzott a palánkhoz. Kezembe adta a labdát és arrébb állt egy kicsit. - dobd bele. - biccentett a palánk felé. Bólintottam és megpróbáltam belecélozni a kosárba, de visszapattant. Aprót sikítva guggoltam le, hogy kikerüljem a labdát. - nyomi. - hallottam Jaeho szórakozott hangját.

- nem vagyok az. - álltam fel.

- aha. - nevetve futott a labda után.

- én ehhez kicsi vagyok. - fordultam felé, mikor visszaért. Furán néztem rá, amikor leguggolt elém. - most mit csinálsz?

- ülj fel. - veregette meg a vállát, közben rám nézett.

- biztos nem. - nevettem el magam.

- na, gyere. - mosolygott ő is. - elbírlak. - vonta meg a vállát. Egy ideig álltam ott és pörgött az agyam azon, hogy felüljek a vállára, vagy ne. Bíztatóan mosolygott. Bólintottam és felültem rá. Lassan állt fel, fogta a lábam, nehogy leessek. Oda sétált a palánkhoz. Feldobta a labdát nekem, én pedig beledobtam a kosárba. Ő elkapta és visszaadta nekem. Egy ideig így játszottunk, majd lassan ereszkedett le guggoló helyzetbe. Leszálltam róla és a padhoz sétáltam.

- sokkal jobb a talajon lenni. - ültem le a padra. Jaeho is leült, elővett két palack vizet, az egyiket felém tartotta, a másikat felbontotta. - köszönöm. - vettem el. A táskámból a mobilom kezdett csörögni. Elnézést kértem és kihalásztam a táskából a telefont. Minho keresett. Arrébb sétáltam és felvettem. - szia.

- szia, itt vagyok az iskolánál fél órája, de te sehol. Hol vagy? - hangja ideges volt. Basszus...

- bocsánat, elfelejtettem szólni, hogy az egyik barátommal lejövünk kosarazni. Itt vagyok a kosár pályán a sulitól nem messze.

- semmi baj. - fújta ki a levegőt. - legközelebb szólj. Megvárjalak itt, vagy oda menjek?

- nekem mindegy...

- kikkel vagy?

- Jaehoval.

- ki az a Jaeho ? Egyedül vagytok?

- egy évvel jár felettem a suliban. Ketten vagyunk.

- mondtam, hogy csak akkor menj el, ha öten, vagy hatan vagytok. Még nincs lezárva az ügy, Jia. Nem tudjuk ki volt még benne. Oda megyek.

- bocsánat...

- semmi baj. - tette le. Remek, most mérges rám. Sóhajtva mentem vissza Jaehohoz.

- mi a baj? Eltűnt a mosolyod. - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán.

- semmi, csak elfelejtettem haza szólni, hogy egy kicsit késni fogok.

- ez miatt ne legyen rossz kedved. Játszunk? - emelte fel a labdát.

- neked van még energiád? - kérdeztem vissza és elvettem tőle a labdát.

- talán neked nincsen már? - állt fel és visszavette a labdát.

- nem vagyok örökmozgó. - ráztam fejemet. - de játszhatunk. - kaptam ki a kezéből a labdát és futottam a palánk felé. Próbáltam nagyot ugrani és bedobni, ami sikerült is. Büszkén kaptam el a labdát és fordultam Jaeho felé.

- ügyes vagy...- jött közelebb. Hirtelen ütötte ki a kezemből a labdát és dobta kosárra. - de nem eléggé. - húzta ki magát büszkén.

- ez nem ér! Nem figyeltem!

- te hibád, nem az enyém. - vont vállat. A parkoló felé néztem és megláttam Minho kocsiját. Kiszállt az autóból és megtámaszkodott a motorháztetőn. Ajkaimat összepréseltem, a hajamat fülem mögé türtem és visszafordultam Jaeho felé. - mi a baj? - kérdezte, közben a labdát pattogtatta.

- nincsen semmi, mi lenne? - kérdeztem vissza. Kérdésemre rám nézett. Keze megállt a mozgásban. Egy magasságba hozta magát velem. Egy ideig a hátam mögé nézett, majd egy féloldalas mosollyal nézett rám.

- egy fiú nagyon néz minket, csak nem a barátod? - kérdezte huncut vigyorral. Úgy tettem, mint aki nem tud semmiről, így hátra fordultam egy percig. Minho szúrós szemekkel vizslatott minket.

- nem, csak egy barát. - néztem újra Jaehora.

- igen? És azért néz minket olyan szemekkel, mint aki meg akarna ölni? - egyenesedett ki.

- ő vigyáz rám, úgy mond...

- vigyázni kell rád? Hány éves vagy te? Hét? - kezdett bele hangos nevetésbe.

- tudod, a szüleim meghaltak, és ő vigyázz rám.

- részvétem, akkor úgymond..ő a gyámod?

- úgy valahogy...

- hány éves? Nem néz ki harmincnál többnek..

- huszonkettő.

- huszonkettő? Ennyi erővel én is vigyázhatnék rád. - nevette el magát szarkasztikusan.

- miért, te mennyi vagy? - vettem át tőle a labdát.

- tizenkilenc. Azért majd mond meg neki, hogy nem kell úgy nézni rám, mint akit meg akarna ölni.

- nem ismer téged, nem is mondtam neki, hogy veled leszek, így lehet most haragszik egy kicsit. - húztam el a számat.

- ne rosszalkodj. Nem áll jól neked. - nevette el magát. Hangos kocsi ajtó csapódás jött a parkoló felől. Most Minho megy el? - hány óra van?

- nem tudom. - a padhoz sétáltunk. Elővette a mobilját és megnézte az időt.

- ugh...nekem mennem kéne. Nagyon jól éreztem magam veled. - vette táskáját. Én is felvettem. - máskor is találkozhatnánk, ha van kedved.

- rendben. - bólintottam mosolyogva. Már készült, hogy megölel, amikor hangos duda szó járta át az egész környéket. Minho.... Kínosan mosolyogtam Jaehora. - akkor...szia. - intettem, majd hátat fordítva mentem Minho autójához. - szia. - nyitottam ki az ajtót.

- ez ki volt? - sóhajtva ültem be.

- Jaeho. Csak játszottunk és beszélgettünk. Nem volt semmi.

- engem nem érdekel mi volt és mi nem. Az érdekel miért nem szóltál, hogy elmész valakivel iskola után? Főleg egy fiúval! Aki nem is szimpatikus. - adott gyújtást a motorra.

- elfelejtettem megüzenni, bocsánat. - csatoltam be a biztonsági övet.

- legközelebb jobban figyelj oda. Nem csesztetni akarlak, csak még nincs teljesen lezárva az ügy. Nem tudjuk kik vannak, vagy voltak benne, mint ahogy azt sem tudjuk ki akar ártani neked. Nem mindenki olyan jó szívű, mint te. - fordult felém mostmár nyugodtabb hangnemmel.

- rendben...- néztem ki az ablakon.

- de tényleg nem bántásból mondom, Jia. - tette kezét combomra, amire felé kaptam a fejem. - nem tudok mindig melletted lenni. - aprót bólintottam, de a keze még mindig a combomon van. - csak védeni próbállak, de ahhoz kell a te együttműködésed. Érted? - mosolygott halványan.

- igen...

- okos kislány. - lett nagyobb a mosolya és egy kicsit megpaskolta combomat. Hirtelen lett melegem, és a szívem sem a megszokott tempót diktálta.

- m-miért hívsz kislánynak? Nem vagyok már kicsi. - fordítottam el a fejem az ablak irányába.

- mert még kiskorú vagy. - kitolatott a parkolóból és egyenesen haza mentünk.