Otthon Minho elküldött, hogy zuhanyozzak le és öltözzek át, mivel egy kicsit eláztam. A zuhany alatt csak álltam és álltam.

Megölték a családomat... Miért nem engem öltek meg egyből? Elsőnek apa, aztán anya, most meg a bátyám..pedig vele nem is volt olyan rossz a kapcsolatom.

A szokásos testvéri szeretett volt köztünk. Ő nem bántott úgy, mint a szüleim. Őt még szerettem is... Sihyeont is sajnálom, egy napig lehettek csak együtt. Nem láttam őket együtt, de biztos vagyok benne, hogy aranyosak lettek volna.

Amekkorát sikított a teremben... libabőrös leszek, ha visszagondolok rá. Amit elég sűrűn teszek, ugyanis nem tudom kiverni a fejemből sem az ő sikolyát, sem pedig Yiren sikolyát.

Automatikusan játszódnak le a hangok a fejemben, emlék képek a feliratról és a bátyámról... Ki utál ennyire, hogy kiírtja a családomat? Egész életemben voltam a csendes, visszahúzódó lány, mintsem az a beszólogató, nagyszájú. Senkinek nem mondtam egy rossz szót sem.

A zuhany alól kiszálltam, megtöröltem magam és felvettem a pizsamámat. Valami nem jó..kényelmetlen valami, vagy nem is tudom. Idegesít, hogy rajtam van. Visszamentem a nappaliba. Minho ült a kanapén és nézegette a fotókat. Érkezésemre felkapta a fejét.

- Minho...- ültem le mellé.

- mond. - biccentett.

- adnál egy mackó nadrágot és egy vastag pulcsit ? - kérdeztem halkan.

- minek az neked?

- felvenni? - néztem rá értetlenül. Egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

- máris hozom. - állt fel. Kezembe vettem a fotót, ahol a nő már szőke volt, és nem vörös. Ledöbbentem a hasonlóságon. Szinte minden egyezik. De az nem lehet, hogy ő tette.

- Minho! - rohantam utána. Konkrétan beestem a szobájába.

- mi az? - fordult felém.

- ez ő! Ez anyának a testvére! - toltam arcába a képet. Kivette a kezemből a képet és nézegetni kezdte.

- öltözz, meglátogatjuk. - nyomta a kezembe a ruháit. Elővette a telefonját, de mielőtt hívott valakit megakadályoztam.

- de nem itt van, Daeguban lakik. - a gondolkodó arcát vette fel.

- és, ha valójában itt van? Csak bérelt valahol egy lakást, vagy szállodában van? Mindegy, öltözz, ha nem is őt látogatjuk meg, be kell mennünk az irodába. - ment ki a szobájából. Visszamentem a szobámba, ott átvettem a kapott ruhákat. Minho a kocsiban várt rám.

- nekem miért kell menni? - kérdeztem miközben a biztonsági övet csatoltam be.

- azt hiszed magadra hagylak a történtek után? - fordult felém hitetlenkedve. - te sem gondolhattad komolyan. - nevette el magát cinikusan, majd beindította a kocsit motorját. Az eső még mindig szakadt. Egy nagy épülethez értünk. Ott Minho leparkolt és kiszállt a kocsiból. Követtem példáját s utána mentem.

- mit fogtok csinálni? - kérdeztem miután utána tudtam szaladni.

- megpróbáljuk lekövetni a nagynénédet. Tudod a telefonszámát? - míg ő sétált én futottam.

- igen.

- akkor te felhívod, mi pedig megpróbáljuk bemérni a tartózkodási helyét. - nyitott be egy ajtó mögé. - Changbin, helyzet van. - mondata után biccentett, becsukta az ajtót és egy másikhoz rohant. - várj még itt, szólok a fiúknak. - tolt be egy irodába, aztán becsukta az ajtót. Gondolom ez az ő irodája. Nem telt pár percbe, az ajtó újra kinyílt és a fiúk léptek be rajta. - itt van ez a telefon, írd be a számát és hívd fel. Minimum egy percre lenne szükségünk.

- de..mit mondjak neki? - vettem el tőle a mobilt.

- mond el neki mi történt ma. - bólintottam és beírtam a számot. Mielőtt hívtam felnéztem a fiúkra.

- kihangosítsam? - bólogattak, hogy igen. Alsó ajkamat beharaptam és vártam, hogy felvegye a telefont. Eltelt körülbelül tíz perc, amire felvette.

- igen, tessék? - úristen..de rég hallottam a hangját.

- szia Doyeon...Jia vagyok.

- Jia...rég beszéltünk. Mi újság? - lehetett hallani a hangján, hogy mosolyog.

- um..ma az iskolában történt valami...

- mi történt?

- valaki megölte Jonghyunt...- hallgatott. Sokkolhatta a hír, amit nem csodálok.

- de...ki?

- nem tudom...a lány öltöző falaira valaki felírta vérrel, hogy megtaláltalak, az osztályteremben pedig ott volt Jonghyun karok nélkül.

- úristen...anyukádék? Beszélhetnék velük? Nekem miért nem mondták?

- Doyeon...anyáék is meghaltak...

- mi ?? És erről mikor akartál szólni?

- bocsánat...

- mi történt? Nekem miért nem szólt senki?

- apát fejbe lőtték, anyát megfojtották. - Chan intett, hogy letelt az egy perc. Bevetettem a "szakadozik a vonal" trükköt és letettem.

- úgy tűnik ő nem tudott róla. - préselte össze ajkait Jeongin.

- nem mindenki mondhat igazat, Jeongin. - szembesítette a ténnyel Changbin.

- meg is van. Itt van Szöulban. - Minho egy 'megmondtam' nézéssel jutalmazott. - kiírom a címet, aztán mehettek. - vett a keze közé egy lapot Seungmin.

- mehetek én is? - néztem Minhora, de a fejét rázta.

- itt maradsz. Itt marad veled Jeongin és Hyunjin. Behozzuk anyukád testvérét, kihallgatjuk, ha beszél meglátjuk mi lesz a sorsa, ha nem beszél bent marad addig, amíg az ügy le nem zárul. - mondta Minho.

- rendben...- Hyunjin és Jeongin kivételével a többiek távoztak az irodából.

- minden rendben? - állt mellém Hyunjin.

- azon kívül, hogy megölték a családomat, minden rendben. - bólintottam.

- bocs..hülye kérdés volt. - fordította el a fejét.

- nem, én bocs..csak...annyira zavaros már nekem ez az egész. Elsőnek anyát gyanúsítottuk, meghalt. Aztán a bátyámat, ő is meghalt. Most meg a nagynénémet, félek, hogy, ha nem ő volt ő is meg fog halni.

- ha nem ő volt megvédjük, de az alapján, hogy azt mondtad ő van a képen elég nehéz lesz bizonyítani az ártatlanságát. - simított a karomra Jeongin.

- tudom...

- most jelen pillanatban a te biztonságod a fontosabb.

- mi van, ha bántja a fiúkat? Annyira nem tudom már, hogy mit higyjek, hogy az nem lehet.. - túrtam hajamba.

- a fiúk tudnak magukra vigyázni, de nem mentek egyedül. Ne izgulj miattuk. Ha nem tudnánk megvédeni magunkat, akkor nem ezt az állást választottuk volna. - mosolygott Jeongin.

- mondja az, aki még egy lepkétől is megijed, ha az megmozdul. - nézett végig rajta Hyunjin.

- az hirtelen volt! Egyébként, Minho meg tudta magyarázni, hogy miért Minji volt ott?

- azt mondta Jisoo nem volt a városban.

- és te hiszel neki ? - kérdezte Hyunjin.

- igen. Talán nem kellene? - néztem rá.

- háát...elég régóta vagyunk barátok, de sosem említette nekünk ezt a Jisoot.

- miért hazudott volna?

- talán mert...szeret téged? Csak nem meri elmondani? - vonta fel a szemöldökét Jeongin.

- engem?...nem hinném...- nevettem el magam.

- a felelsz vagy mersznél majdnem a te nevedet mondta. Lee Jia, Lee Jisoo. Csak gondolkodj rajta kislány. - veregette meg a vállam Hyunjin.

Beszélgetésünket az ajtó nyitódása zavarta meg. Minho nyitott be. Arcán egy vágás díszelgett, a szája pedig fel volt repedve.

- mi történt? - mentem közelebb hozzá.

- már egyértelmű, hogy a nénéd benne van. Mikor kimentünk hozzá ránk támadt. - vette le a kabátját.

- hol van most? A többiek jól vannak?

- Jisung hallgatja ki. Igen, jól vannak. Pár karcolással megúsztuk. Majd mondjátok el mi volt. Mi most megyünk. - visszavette a kabátját, megragadta a csuklómat és a kocsiig húzott. Mikor hazaértünk Minho a konyhába ment, én pedig utána.

- le kéne fertőtleníteni a sebeidet. - mondtam miközben leültem az asztalhoz.

- ráér az még. Átfestette a haját vörösre, de arra nem gondolt, hogy vissza kellene festeni szőkére. - rázta fejét, egy hitetlenkedő, mégis gúnyos mosollyal az arcán.