Jia pov

Ahogy San azt mondta, be is vitt a kórházba. Megvizsgáltak, és azt mondták, még nincs itt az ideje a szülésnek, de bent tartanak, ha mégis megindulna.

Két nővér kísért be a kórterembe. Előttünk egy férfi ment mankóval. Ebben nem lenne semmi fura, csakhogy annyira emlékeztet Minhora, hogy már fáj. Egy ajtónál állt meg, amit kinyitott. Csak az orrát láttam, de elég volt ahhoz, hogy azt higgyem, tényleg ő az. Egy pillanatra meg is álltam, s néztem, ahogy bemegy egy kórterembe.

- minden rendben ? - kérdezte az egyik ápolónő.

- igen...- motyogtam az ajtót bámulva. Karomba karoltak, és kísértek tovább.

Egész úton annyira álmos voltam, hogy a kórházi vizsgálatok után a kórterembe beérve az ágyat vettem célba, amint bele feküdtem rögvest elnyomott az álom, pedig az ágy elég kemény.

Reggel a fény keltett fel, no meg az, hogy nem tudom megmozdítani az egyik kezemet, helyette csörömpölést halottam.

Párat pislogtam, mire rendesen láttam. A bal kezem az ágyhoz volt bilincselve. Nagy nehezen felültem, s próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment. Nagyon fel van dagadva a kezem, ahhoz, hogy kihúzzam belőle.

- kulcs nélkül nem fog menni, nem igaz ? - San hangjára ijedten figyeltem fel. - már kezdtem azt hinni, hogy tényleg szeretsz. - sétált az ágy elé.

- miről beszélsz ? Mi ez, az egész ? - játszottam a hülyét, közben a szívem majd kiugrott a félelemtől.

- nagyon is jól tudod ! - ült le az ágyra, ami arra késztetett, hogy arrébb húzzam magam. - félsz ? - jött közelebb. Nem válaszoltam neki. - áhh, meg jó, hogy félsz. - nevette el magát. - ne aggódj drágám. Téged nem bántalak.

- e-ezt hogy érted ? - szemem sarkából néztem rá. Fejemet szigorúan lent tartottam.

- úgy, hogy a kis barátod meg fogja bánni. - suttogta fülembe.

- ne bántsd őt ! - fordítottam felé fejemet.

- erre már rögtön felfigyelsz, huh ? - húzta fel szemöldökét. - elmondom mi lesz, oké ? Oké ! - feküdt hanyatt. - te leszel az, a kiváltságos kislány, akit mindenhová kísérnek. Akár ápolók, akar az én embereim. És, mikor ők - mutatott hasamra - kibújnak onnan, haza megyünk, mint egy, boldog család. - mosolygott fel rám. Arca komorra váltott, amint meglátta reakciómat. - vagy csinálhatjunk úgy is, hogy Wonwoot kinyírom, megszülöd az ikreket és mehetsz amerre látsz. Döntsd el, mennyire fontos neked az a fiú. - kelt fel, és kiment.

Egyértelmű, hogy nem fogom megöletni Wonwoot, azért, hogy én szabad legyek. Persze, már mennék el ettől az embertől, jó messzire, ameddig csak lehet, de Wonwoo miattam került bele. Vajon, most mi lehet vele ?

Két ápolónő, és Shinjae jött be a szobába. A férfi odalépett hozzám, majd levette rólam a bilincset, majd át adta az egyik nőnek. Azok segítettek felállni, és kikísértek a szobából.

- hova megyünk ? - kérdeztem tőlük halkan.

- szívultrahangra. - mosolygott kedvesen.

Az, a kórterem előtt mentünk el, amelyikben tegnap Minho mása ment be. A szoba ablaka előtt megálltam. Azt vártam, hogy, ha bepillantok, akkor őt fogom látni, de nem így volt. Saját magam nézett vissza rám. Nagy sóhajt vettem. Kezem akaratlanul is az üvegre tettem, majd azt néztem, hogy minden szeglete olyan, hogy nem lehet belátni.

-  Mrs. Lee, minden rendben ? - állt mellém az ápolónő.

- ki van ebben a szobában ? - fordultam felé.

- sajnálom, nem adhatunk ki információt a beteginkről. Most pedig...menjünk, az orvos már várja önt. - fogta meg karomat.

A szakambulanciára megérkeztünk, a doki már bent várt rám. Miközben vizsgált fájásaim voltak, majd éreztem, hogy valami folyik. Na most vagy bepisiltem, vagy elfolyt a magzatvíz...

- doktor úr...- szóltam neki halkan. A monitorról rám kapta a fejét.

- tessék ?

- azt hiszem elfolyt a magzatvíz...- azt a kis eszközt letette, majd lepillantott oda.

- aha...látom a fejét, mindegy visszatoljuk, aztán gyorsan megyünk a szülőszobába. - mondatára nem csak én néztem nagyot, hanem a két ápolónő is, és az asszisztens is. - értesítsék a férjét, hogy megindult a szülés. - mondta az ápolóknak, és tényleg visszatolta a gyerek fejét, ami azért nem volt kellemes, addig az ápoló elment.

Egy tolókocsiba tett, majd kitolt onnan, át a szülőszobába. Segített felfeküdni az ágyra. Az ápolónő utánunk jött.

- azt mondta, hogy most nem tud jönni.

- várni pedig nem fogunk. Kisasszony, adja bele minden erejét ! - nézett rám a doki.

Soha többé nem szülök.