Jia pov :

Nyöszörögve fordultam volna másik oldalamra, de rá kellett jönnöm, hogy terhes vagyok, és nem lesz kényelmes. Fejemben erős fájdalom nyilalt, amire rögtön felébredtem.

Fejemet fogva néztem körbe. Ismeretlen, nagy szoba. Kitakartam magam, és indultam felfedezni hol vagyok.

Egy hosszú folyosó fogadott. Keskeny falain különböző festmények, fehér falak. Egy ablak volt még azon a folyosón. Megálltam előtte, s kifelé kezdtem bámulni. Nagy udvar, amit belepett a hó. Fogalmam sincs hol lehetek.

Tovább sétáltam a folyosón, egy nappaliba érhettem be.

Bal oldalt négy könyves szekrény, ami dugig volt könyvekkel. Könyv, könyv hátán. A helység közepén egy kis asztal, két fotelt helyeztek el. A szembeni falon négy tágas ablak segítette a szoba világosságát. A jobb sarokban Tv pihent, azzal szemben kanapé. A szoba jobb falán egy kandalló helyezkedett el, amiben lobogott a tűz.

Szép helyiség, de még mindig nem tudom hol vagyok.

- jó reggelt. - a hang hátam mögül jött. Csak pislogni tudtam. Megszólalni nem. - hogy aludtál ? - került ki, s leült a kanapéra. Nem válaszoltam neki, őt néztem. Kérdőn nézett rám. - kérdeztem valamit ! - emelte meg egy kicsit hangját, de elég volt ahhoz, hogy összerezzenjek.

- bocsánat...- léptem egyet hátra.  Sóhajtva állt fel, majd lépett elém. Lehajolt hozzám. Szememet fürkészte ravasz mosollyal.

- csak válaszolj a kérdésemre, és nem lesz baj. - simogatta hajamat. - hogy aludtál ? - ismételte meg kérdését, amire nem válaszoltam az előbb.

- jól..- léptem megint hátra. Kiegyenesedett, nem csinált semmit, csak bámult. Mélyen a szemembe nézett, ami kezdett ijesztővé válni. - hol vagyunk ? - tértem át másik témára.

- házban. - vont vállat, majd visszaült a kanapéra.

- ne viccelj ! Mondd meg, hol vagyunk ! - álltam elé, így nem tudta nézni a tv-t.

- menj arrébb, nem látom a filmet. - legyintett kezével, mégsem mozdultam. - ne mérgelj fel ! - fogta homlokát, utána rám pillantott.

- te se engem ! - nevetni kezdett.

- mégis mit tennél ? - biccentett nevetve felém. - na, menj arrébb. - került ki tekintetével.

- miért vagyok itt ? Hol vagyok ? Válaszolj !  - dühösen állt fel.

- tudni akarod, hol vagy ? - jött teljesen közel. Az orrunk majdnem összeért.

- a kérdéseimből nem ez jött le ? - néztem értetlenül.

- gyere akkor. - ragadta meg karomat.

- magamtól is- rémisztően fordult felém, így jobbnak láttam befogni a számat. Végig vezetett egy folyosón, ami hosszú volt, egy lépcsőn mentünk le, a konyhába mentünk, ott kinyitott egy ajtót. Szó szerint lökött be rajta. - anyád nem tanított neked modort ? - most én fordultam felé dühösen. Előre mutatott. Homlok ráncolva néztem előre. Szemeim nagyra nőttek, ahogy megláttam a csomó fekete ruhás fickót. Volt akinek fegyver volt a kezében, volt aki parancsra várva állt fel a helyéről, és volt aki kérdőn nézett minket.

- ők azért vannak, hogy megállítsanak téged, ha netán elszökni lesz kedved. - állt hátam mögé. Fülembe motyogott. - téged felügyelnek, és rád vigyáznak. - karolt át.

-...ezt nem teheted ! - ráztam fejemet, miközben a fegyvereseket néztem. - rendőr vagy..tudnod kéne !

- szerelemben és háborúban mindent szabad. - nem láttam, de hangján lehetett érezni, hogy gonoszan vigyorog.

- te ölted meg Minho-t is, ugye ? - haraptam be ajkamat, mielőtt elsírnám magam.

- talán..mi lenne erre a megfelelő válasz ?

- nem..

- egy szavamba kerül, és ők kinyírják a barátaidat.

- az emberek védelmére esküdtél fel, nem ? - kérdeztem tőle halkan. Lassan engedett el, ellépett tőlem, majd az emberei közé állt.

- igazad van. Akkor mondd kibántott, ők megölik neked. - tárta szét karjait büszkén.

- te, Woojin, az osztály, a szüleim, de ők már halottak, a két fickó, aki bevonszolt aznap a sikátorba, de már ők is halottak, Jisoo, viszont ő is halott már, és Minho, mivel ő is meghalt. - számoltam ujjaimon  - mindenki meghal körülöttem. - ráztam fejemet, közben egy könnycsepp gördült le arcomon.

- csak elbuktak. Én nem fogok elbukni. - állt elém. - engedd, hogy szeresselek ! - fogta meg a bal kezem. - felejtsd el ezt - húzta le a gyűrűt az ujjamról. - kezdj új életet. - tette zsebre a gyűrűt.

- add vissza. - tartottam neki kezemet, viszont nem adta vissza. - azt mondtam, add vissza ! - emeltem fel a hangomat. - ez nem szerelem, San ! - szorítottam össze markomat. - én nem téged szeretlek ! Értsd meg !

- az a férfi halott, kit te szeretsz ! - kiáltott rám, s felém tett egy lépést, amire ijedten léptem hátra.

- egy ember addig él, amíg van, ki emlékezzen rá ! - suttogtam, majd hátat fordítva készültem ott hagyni.

- megbűnhődik mindenki, aki téged bántott. Ha szeretnéd, köztük én is. - mondatára megálltam.

- én nem azt szeretném, hogy azok, akik bántottak engem, megkapják büntetésüket - fordultam vissza. - hanem azt, hogy boldog életet élhessek végre azzal, akit szeretek. Ha valóban szeretsz, hagyj boldogan élni !

- de ő meghalt ! Mit vársz egy hullától ? Kitámasztod a farkát, és majd pattogsz rajta ? - állkapcsom megfeszült. Szó nélkül vágtam arcon.

- anyád semmire sem tanított meg ?! A szerelem az, mikor mennél a halálba is utána ! Nem csak a szex a fontos számodra, nem csak azért vagy vele ! Ha ők nem lennének, már rég Minho után mentem volna ! - mutattam hasamra. - akkora tuskó vagy, hogy olyat még egy erdő sem látott ! - hagytam ott végleg.