Jia pov

Reggel egy sokkal kényelmesebb helyen ébredtem. Egy teljesen másik szobában feküdtem.

Az ággyal szemben volt egy ajtó, bal és jobb oldalon szekrény, íróasztal, az ágy mellett volt két hosszúkás ablak és éjjeliszekrény.

Mikor kitakartam magam akkor vettem észre, hogy nem a saját ruháimban vagyok, hanem pizsamában. Értetlenül ültem egy két percig, majd az ágy melletti papucsba bújtattam lábamat és az ajtó felé indultam.

Kezemet lassan tettem a kilincsre. Egy ideig gondolkodtam, hogy biztos jó ötlet felfedezőset játszani, vagy inkább feküdjek tovább, míg rám nem néznek. Végül csak lenyomtam azt, a kilincset.

A szobából kilépve egy folyosó fogadott. A falakra képek voltak felakasztva. Volt két kisasztal, azokra egy-egy váza virág volt állítva. Elindultam jobbra. Krém színű falak, a kanyarban egy nagy cserepes virág. A másik folyosó is hasonló, csak rövidebb.

Zene ütötte meg a fülemet. Ajkamat összepréseltem és követtem a zene hangját. Egy másik folyosóra vitt, ahol volt két ajtó. Az egyikből a konyhába lehetett belátni. Egy férfi sütő köpenyben, táncikálva sürgött-forgott bent. Bizonytalanul lépkedtem be a nagy helyiségbe.

- j-jó reggelt...- hangom remegett, meg halk is volt, így nem hallotta a zenétől. Nem csak a hangom remegett már. Ajkamat beharaptam, pár másodpercig csendben álltam, majd újra megszólaltam. - jó reggelt! - ez most hangosabbra is sikerült. A férfi a szívéhez kapva fordult felém.

- neked is. - nézett rajtam végig, majd a telefonjához lépett és lejjebb halkította a zenét. - mióta állsz ott? - fordult újra felém, aztán folytatta tovább a főzést, sütést.

- nem rég óta...megkérdezhetem, hogy hol vannak a saját ruháim, és hogy miért nem abban vagyok? - csak a fejét fordította hátra, de épp csak annyira, hogy át tudjon nézni a válla felett.

- én öltöztettelek át. - szemeim kerekedtek és mellkasom elé kaptam a két kezem, majd egyet hátra léptem. Reakciómra teljes testével fordult meg. - nyugi, csak annyit láttam, amennyit kellett. A hajad is takart valamennyit. - mosolygott édesen. - szereted a rántottát? - fordult vissza.

- um..igen. - kezemet leengedtem magam mellé és a konyhát kezdtem feltérképezni. Tágas, a jobb oldal az udvarra néz, az egész fal egy ablak. Bal oldalt van az étkezőasztal, előttem pedig a pult. Nagy lámpák lógnak a plafonról, ezáltal jó fényes a konyha is. Fehér a fal, de a fekete-sárga kombináció feldobja a helyiséget.

- akkor ülj le az asztalhoz, remélem ízleni fog. - ahogy kérte, leültem az asztal egyik végébe és onnan néztem, ahogy egy tányérra szed a rántottából, majd elém teszi. - nem nagyon szoktam magamra főzni, mivel a munka a plafont üti...de remélem anyám nem hiába szenvedett velem évekig. - mosolygott miközben letette az evőeszközt. Figyelemmel kísérte végig, ahogy kezembe veszem az evőeszközt és megkóstolom a főztjét. Egy kicsit vettem be a számba. Az ízével semmi baj, de...valami keményre haraptam rá...azt hiszem a tojás héjára...- nem jó? - kérdezte ijedten. Gyorsan rágtam meg és nyeltem le a falatot.

- az ízével semmi gond, nagyon finom, de...legközelebb ne tegyél bele tojás héját...anélkül is nagyon finom..- megkönnyebült.

- bocsánat, tényleg régen főztem. Mostanában csak rendelek kaját. - ült le ő is.

- semmi baj...ez tényleg finom. - motyogtam az orrom alatt, de meghallotta.

- örülök, hogy ízlik. - kuncogott. - a ruháidat beraktam a mosásba. Amíg nem száradnak meg adok valamit...csak találok valami ruhadarabot, ami jó lesz rád is. - nézett végig rajtam. Csak bólogattam.

- apának a haláláról van valami hír..? - néztem rá, majd vissza a tányérra.

- még semmi. Még azt se tudjuk, hogy nő vagy férfi végzett vele. A felvételeken egy férfiú látható, de egy nő vette meg a fegyvert a gyilkossághoz. - húzta el a száját.

- nem lehet, hogy csapatmunka?

- fogalmam sincs. Lehet igazad van, de lehet, hogy nem.

- izgi munkád van. - mondatomra bólintott.

- sok ideget lehet vele enni. A legrosszabb az, amikor közölni kell egy családdal, hogy az egyik családtag meghalt. - fordította el a fejét. Csak hümmögésre futotta tőlem. Csend telepedett ránk. Én az ételt nyammogtam, ő pedig az ablakon bámult kifelé. Ő törte meg a csendet. - és...hogy ment az iskola, minek mentél volna tovább tanulni?

- hát um...a suli az jól ment. Mindenből jeles voltam...mivel szeretek rendezkedni én a lakberendezést választottam, de a szüleim közbe avatkoztak és mondták, mivel jó vagyok fizikából meg kémiából és matematikából miért nem megyek vegyésznek...nem akartam annak menni. Attól, hogy jó vagyok nem biztos, hogy szeretem is. Szóval ebből is vita lett.

- a vegyész is érdekes egy munka. - bólintott. - de inkább csináld azt, amit szeretnél. - mosolygott kedvesen.

- és te...? Nyomozó szerettél volna lenni, vagy a szüleid mondták, hogy legyél az?

- három szakma van a kezemben... nyomozó, rendőr, és autó szerelő. A nyomozót apám akarta, a rendőrt anyám, az autó szerelőt meg nagyanyám. Érdekelt mind a három szakma, meg akkor még fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek majd magammal. Szóval belementem, és jól is tettem.

- én is konyítok egy kicsit a kocsikhoz. - meglepődés ült ki az arcára.

- igen, és honnan? - szökött magasra a szemöldöke.

- nem tudom...egyszer, amikor haza felé sétáltam egy bácsi elakadt az úton a kocsival. Megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni, ő pedig oda engedett a motorhoz. Fogalmam sem volt róla, honnan tudtam mit kell csinálni, de csináltam. Haza felé már kocsival ment az öreg. - mosolyogva nézett, ami már kezd zavarba ejteni. A bámulását mobilja zavarta meg.

- ezt fel kell vennem. - nézte a csörgő mobilt, majd kiment. Én befejeztem a reggelit és elmostam a mosatlant aztán vissza ültem a helyemre. Ujjaimmal doboltam az asztalon, amíg nem jött vissza, ami elég sokáig tartott. Amint lépteket hallottam közeledni valamiért felálltam. - Jia...tudod mit mondtam a munkámról? - nézett rám szomorúan. Kérdése meglepett.

- azt hogy sok ideget-

- nem erre gondoltam. - rázta fejét.

- hogy a legnehezebb feladat közölni egy családdal, hogy egy hozzátartozójuk meghalt.

- így van...sajnálom Jia, de...az anyukádat megölték. - nézett rám.