Az egész éjjelem kész katasztrófa volt. Annyira rosszul érzem magam, hogy az valami hihetetlen.  A hasam fáj a görcsöléstől, a szemem fáj a sok sírástól, a szívem a bántódástól. Mi a szart tett velem William, hogy így érzek iránta? Soha bele gondolni sem mertem volna, hogy ez lesz. De ez még semmi. Mi lesz a családdal? Mi lesz ez után? Se én, se ő nem tudunk majd úgy viszonyulni egymáshoz, mint "apa és lánya". Hát ez tényleg kész katasztrófa. 

Mielőtt még ki mentem volna a szobából valaki be akart nyitni hozzám, csak hát az ajtót bezártam, ezért ha akartak is volna, se tudtak volna bejönni. Nem sokkal később anya hangját hallottam meg. 

- Kicsim, ide bent vagy? Kész a reggeli - a fenét sem érdekelte  a reggeli. Csak rá gondoltam az evésre és már ki fordult a gyomrom a helyéről.

- Nem vagyok éhes - olyan nyomottan és unottan mondtam, hogy még magam is megijedtem saját magamtól. 

- Jól van, nem is ezt szerettem volna mondani. Légyszíves engedj be, beszélni szeretnék veled.

Na ez volt az a beszélgetés kezdete, amitől én a legjobban féltem. Rájöhetett? Lát valamit rajtam, és Rajta? Valami baj lesz. Érzem a zsigereimben. Mit mondjak majd neki, ha mégis rájött? Azt a szentjét. 

- Anya, nincs kedvem beszélgetni - megpróbáltam lerázni ezzel a hozzászólással, de ez sem hatott. 

- Légyszíves Carla. Nekem ez fontos nagyon. Valami baj van velem úgy érzem - anya hangja kétségbe esett volt. Régen mikor még apa élt, akkor szoktunk sokat beszélgetni, de aztán a család összes tagja elhidegült egymástól. Komolyan éreztem, hogy anya nem csapná ekkora dobra, ha nem lenne tényleg valami baj. És, hogy őszinte legyek mindenféle rosszra elkezdtem gondolni. Netalántán beteg, rosszul állunk anyagilag, valami nem úgy jött össze, ahogyan tervezték?

Kikeltem az ágyból, ahol már így egész estére el tudtam magam kényelmesen helyezni. Kinyitottam az ajtót és be engedtem, de ugyanúgy magunkra zártam az ajtót. 

- Mondjad mi a baj - nem tudtam eldönteni, hogy kérdezni akartam e ezt, vagy rá parancsolni akartam e, ezért csak kijelentő mondatban csúszott ki a számon. 

- Soha senkivel nem beszéltem ilyenről, de mivel lány vagy és már nem kicsi, gondoltam be avathatlak téged a William és köztem történő dolgokról - annyira komolyan mondta, de láttam rajta, hogy végig idegeskedte az egészet, mint ahogy én is mikor meghallottam William nevét. Nem tudtam, hogy el kezdjek e bőgni vagy nevessek, mert anya be akar vezetni az ő kis életébe. 

- Anya, ez  most mi? - megint be vágtam azt a bizonyos Carla pofát és csak bámultam rá.

- Tudod, hát persze hogy tudod, mikor két ember össze jön - annyira próbálkozott ezzel az erőltetett dumával. 

- Térjünk a lényegre - más sem kellett a csalódottságomra, hogy anya ezt kezdje el nekem magyarázni.

- Carla szeretem William-et, de azt veszem észre, hogy ő már nem vonzódik hozzám úgy ahogy kellene. Már több, mint egy hónapja vagyunk itt, és utoljára otthon volt köztünk valami.

- Szex? - egyből le esett miről kezdett el nekem magyarázni. Le esett az állam mikor rá bólintott. Csak néztem a szemébe. És nem azért döbbentem meg, mert hogy ez történik köztük, hanem, hogy anya ide jött hozzám és elkezdte ezt mondani. Bele gondoltam sajnos abba, hogy anyu és Will ketten egy ágyban fekszenek, már ettől elment minden kedvem a világgal kapcsolatban.

- Anya én ezt nem szeretném veled megbeszélni. Ott van Diana, basszus. Én nem a legjobb barátnőd vagyok. Most meg menj ki a szobámból, egyedül akarok lenni. 

Annyira rosszul kezdtem el érezni a világot, mintha az univerzum összes gondja az én  nyakamba zúdult volna. Minden fájdalom egyszerre mart a szívembe, meg mindenhova, ahol tudok érezni valamit is.  Próbáltam nem elsírni magam előtte, de nem nagyon ment.

- Mi a baj, drágám? -  félt, mint ahogy egy anya csak félhet mikor a lányát sírni látja, de tényleg nem akartam vele kommunikálni és jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy félt.

- Anya kérlek menj ki. Nem akarok se veled, se senkivel sem beszélni. Túl hosszú, túl nehéz bonyodalmak. Szeretném egyedül elintézni. Csak kérlek hagyj magamra. 

Nem kellett százszor a szájába rágnom, mert ez után egy kis habozás mellett kisétált a szobámból. Megint magamra zártam az ajtót és csak a fal mellett lerogytam a földre. Már nem jöttek nagy könnyek a szememből. Olyan volt mintha erőltettem volna ezt az egészet, és mégsem. Annyira igaziak voltak a könnyeim, mint ahogy most romokban hever az életem. 

Ha most Limei itt lenne, akkor meg tudna nyugtatni. És az lenne a legjobb, ha elmondhatnék neki mindent, de egyszerűen nem merem. Mit szólna hozzá? Jézusom. 

Hallottam, hogy anya átment Antonio-hoz is és mivel az ő ajtajuk nyitva volt hallottam, hogy anya meséli neki, hogy mi van velem. Kérdezte nem tudja e mi az, de csak annyit mondott, hogy nem beszélt velem. Amivel jóformán igazat is mondott, viszont hallgatott, mint a sír a tegnapiról. Nagyon szégyenlem magam és nagyon rossz testvér vagyok. Tőlem csak jobbat érdemel ez az egész család. Mindent elrontottam. Az elejétől a végéig. Totál káosz vagyok. 

Este mentem ki a szobámból. Mindenki otthon volt. Biztos voltak valahol a városban, de nem nagyon tudtam erre oda figyelni, mert nem sokkal dél után elaludtam. Saját magam álomba ringattam a hüppögésemmel. Össze akartam szedni magam, legalább egy kicsit. Először a konyhába mentem, ami ugye a nappalival egybe van vonva. Anya televíziózott csak. Mikor meglátott nagy mosollyal üdvözölt. 

- Na végre. Na mi újság? Jobban vagy? - aggódott értem. Láttam ahogy a szemébe néztem. Annyira fáradt voltam, hogy el felejtettem azt is, hogy mit tettünk a nevelő apámmal. Mintha meg nem történt lett volna az egész. 

Haboztam addig míg egy pohár vizet nem eresztettem magamnak. Másra sem vágytam mióta felkeltem, hogy igyak egy nagy pohár vizet. 

- Ühüm - nem akartam különösebben szót váltani vele, ezért rövidre fogtam. 

Visszamentem a szobámba. Mikor beléptem megcsapott az a büdös szag, ami akkor szokott lenni mikor reggel felkel az ember s nem volt éjjel nyitva az ablaka. Csak sajnos hiába aludtam úgy hogy tárva nyitva volt az ablak. Melegen kívül semmi nem jött be a szobába. 

Összepakoltam magamnak egy fehér francia bugyit és egy testhez álló piros rövidujjút, majd a fürdőbe vettem az irányt. De mivel nagy csend honolt bent, nem tudhattam, hogy épp van e bent valaki vagy sem. Azt gondoltam a pasik valahova elmehettek. Többször csinálták ezt otthon is és itt is elő fordult. 

Már az gyanús volt, mikor benyitottam és égett a lámpa. Kinyitottam az ajtót és bementem. Akkor még nem tudtam mi vár rám. 

- Te mit csinálsz? Nem zavar, hogy bent vagyok? - William a legnagyobb meglepetés volt a számomra. Lefagytam és csak néztem, ahogy el van merülve a nagy, habokkal teli kádban. 

A szám véletlenül tátva maradt pár másodpercig, majd olyan gyorsan csuktam be és húztam ki magam, hogy majdnem elbotlottam a szőnyegben. Hallottam, hogy halkan felnevet, meg persze láttam is a vigyort az arcán. 

Úgy ahogy voltam, pakkokkal a kezemben oda mentem mellé a mosdóhoz, de már nem mertem nézni őt. A tudat, hogy ő most pucéran ott fekszik a kádban, csúnya gondolatokat hozott elő és én azt már nem akartam, mert épp elég csúnyaságot csináltunk mi már ketten.

 Leraktam a szekrényre a ruháimat és elő vettem a fogkefémet. Úgy csináltam, mintha itt sem lett volna. 

- Mi újság? Voltatok ma valamerre? - olyan lazán kérdeztem, mintha csak a nappaliban beszélgetnénk. Igazából nem akartam vele kommunikálni, de mivel "apa és lánya " vagyunk, megköveteli a családunkhoz való szeretetünk. Nem féltem, hogy anya észre vesz bármit, hisz a fürdő a konyha-nappalitól a ház másik felében van és be is zártam az ajtót magam után. 

- Tényleg érdekel, vagy csak próbálsz valamit mekegni? Ha az utóbbi, akkor kérlek ne próbálkozz - fájt ahogy beszélt velem. Olyan megalázó volt és személytelen. Mintha csak egy neveletlen kamasz lennék, aki valamit kiművelt. Pedig itt ketten műveltünk ki valamit. De nem baj. Ha Ő így, akkor Én is így. 

- Hmm. Lássuk csak. Nem érdekelt - míg pasztát tettem a fogkefémre, addig haboztam, majd rá pillantottam és mosolyogva oda szóltam gúnyosan. - Csak tudod bennem van annyi intelligencia, hogy meg kérdem a másiktól milyen volt a napja. Nem mint egyesek.

Will megszeppenve nézett rám, de mintha a tekintete azt sugallta volna, hogy Elismerésem, amiért vissza tudtál szólni William Mayer-nek.

Elkezdtem a fogam mosni. Jó öt percet csak ezzel foglalkoztam, majd mikor kész lettem hallottam, hogy Will kiszállt a kádból. Nem akartam a tükörbe nézni, de valahogy muszáj-t éreztem arra, hogy megpillantsam. Megmostam az arcom és mikor megtöröltem a törölközővel akaratom, vagy nem akaratom ellenére rá néztem tükrön keresztül.

 Én ekkora csodát még életemben nem láttam. Nem akartam lefagyni és tovább bámulni, de valahogy nem tudtam levenni kocka hasáról a szemeimet, és mikor lentebb kukkantottam szerintem az egész fejem olyan lett, mint a paradicsom, mikor a legérettebb. Volt már fiú barátom, és minden meg is történt vele, de mikor őt láttam először meztelenül nem ilyen érzést éreztem. Akkor az olyan betervezettnek tűnt, ez meg csak jött. Éreztem, hogy figyel engem, de még így sem esett le, hogy még mindig őt figyelem. 

- Elégedett vagy? Most már megtörölközhetek? 

Azt hittem, hogy nem hallok rendesen. 

- Te tényleg ekkora tahó vagy William. Jézus, Mária. Tűnj ki innen a francba!

Megfordultam és elkezdtem az ajtó felé tolni a vizes hátánál fogva. Közben próbáltam nem arra figyelni, hogy egy szál férfi nemi szervvel sétál mellettem. Az ajtónál megálltunk, hogy oda dobjam neki a törölközőjét. 

- Én tűnjek el, mikor te nyitottál rám? - meg lepett a kérdés, egy pillanatra azt hittem nem fogok tudni  neki válaszolni. 

- Igen én nyitottam be, de ha bezártad volna az ajtót, akkor nem történt volna ez meg. De te szerintem még vártad is, hogy ez történjen. 

Akart valamit mondani, de nem engedtem. Kizártam az ajtót, és úgy ahogy volt, egy szál semmiben és egy törölközővel kidobtam a fürdő szobából. Nem tudom valójában, hogy honnan szedtem én ilyenre bátorságot vele szemben, de tetszett, hogy a saját lábamra állva tettem ezt. Bezártam az ajtót és ki szóltam. 

- Én meg előztem a bajt - önelégült mosollyal sétáltam oda a kádhoz, ami idő közben leeresztett, csak a sok hab maradt benne. 

Megálltam és nem csináltam semmit, mert el kezdtem nevetni. Úgy nézhettem ki, mint akinek elmentek otthonról, de hogy őszinte legyek mikor bejöttem sejtettem, hogy ez lesz és én azért is bejöttem. A kíváncsi fejem. És nem csalódtam. William úgy néz ki meztelenül, mint ahogy egy pasi sem az én szememben. Ha lehetett még jobban bele szerettem. És nem, nem a mérete miatt, hanem mert olyan pasi, akire én mindig is vágytam. 

Sziasztok. Igazából. Most készült ez a rész pár óra leforgása alatt. Nem is tudom miért nem írtam eddig. Talán ötlethiány. Bár, ez nem talán, hanem biztos. Nem tudtam mit kitalálni. Egy kolléganőm segített pár ötletben, mert elolvasta a történetemet. 

Igazság szerint azt hittem, hogy csak tizenévesek fogják olvasni, de sok ismerősöm is elolvasta és tetszett nekik is. Lehet ez is inspirált, hogy ma már feltegyek egy részt.  Na meg persze TI. 

Sokan már nem vagytok itt, akik az elején itt voltak, de megpróbálom helyre hozni, amit elrontottam azzal, hogy nem szántam rá időt. 

Ez a tizedik rész, nem hoztam extra minőségű fejezetet, de remélem meg teszi. Én nagyon szerettem írni ezt a rész. Mikor Carla elpirult én is elpirultam, mert annyira bele éltem magam, hogy beleképzeltem magam a helyébe. Meg ebbe a kínos helyzetbe. 

Egy szó, mint száz. Majdnem 25 ezer megtekintésnél tartunk. Megpróbálom még feljebb tornázni magam. Sokan csatlakoztatok hozzám, amit nagyon köszönök. Örülök, hogy ennyi mindenkinek tetszik. Sajnálom nagyon, hogy elhanyagoltalak Titeket és a könyvemet is. Vissza csinálni már nem tudom, de jó szórakozást kívánok a továbbiakban. 

                                                                                                                              Bogi :)