Hangos riasztásra ébredtem fel. Tudtam nagyon jól, hogy az ébresztőm az, és azt is tudtam, hogy azonnal fel kéne kelnem, mert ha nem, akkor mindenki el akarta volna foglalni a fürdőt előlem. Megpróbáltam minél nagyobbat, és hosszabbat nyújtózkodni, mielőtt kikeltem volna a pihe-puha ágyamból.

Mikor este hazaértem Limei-től, William és Antonio még fent voltak, valamilyen filmet néztek, de semmi kedvem nem volt társulni velük. Túlságosan is hamar kellett ahhoz kelni, hogy én éjfélekig filmezzek.

Az íróasztalomra volt készítve minden ruhadarab, amit ma akartam felvenni, ezért oda sétáltam és megfogtam mindet, majd a fürdőbe indultam. Út közben bekopogtam az öcsémhez, hogy lassan keljen fel.

A fürdőben minden szükséges dolgot elintéztem. Tegnap este csak befeküdtem az ágyba, gondoltam – ma reggel lezuhanyozom. Ilyen irtó reggeli hidegben jó volt meleg vizet folyatni magamra, de nem tartózkodtam sokáig a zuhanyban. Úgy gondoltam a hajam, meg a fogmosást a reggeli utánra hagyom, mert még úgy is százszor össze fog gubancolódni, mire elindulunk otthonról.

Melegszendvics készítése közben rám jött az idegesség. Igazán féltem, igaza volt a nevelőapámnak. Nagyon messzire megyünk otthonról, és repülni sem szeretek. Sok rosszat hallottam már és Kubában sem voltam még. Láttam képeket. Szép hely nagyon és elvileg az emberek is elképesztően kedvesek.Hát majd meglátjuk – gondoltam magamban és elkezdtem fogyasztani a reggelimet.

– Jó reggelt, Aranyom! – Anya jött be reggeli rekedtes hangjával. – Te már fent is vagy?

– Gondoltam, míg alusztok elfoglalom a fürdőt, meg még egyszer át nézem a dolgaimat, hogy mindent elpakoltam e. – Rá pillantottam, miközben a telefonomon nézegettem, hogy milyen idők is lesznek Havannán.

– Rendben! – Oda ült mellém és megsimogatta a hátam. – Nekem már most fáj a fejem.

– Nekem meg gyomorgörcseim vannak – nevetek fel halkan.

– Izgulsz?– Nem is tudtam mit válaszoljak. Bólintottam egyet, majd bekaptam az utolsó falatomat is.

– Én is, kislányom.

Elvittem a tányéromat a mosogatóba és utána öntöttem egy pohár vizet, amit aztán az anyumnak is vittem fájdalom csillapítóval egyetemben.

– Szólnál a többieknek, hogy keljenek fel? Addig csinálok nekik reggelit, mert üres hassal nem indulhatunk. Előbb szóltam mindkettejüknek, de William is hajnalban jött be a szobába, nem beszélve az öcsédről. – Végére elsóhajtotta magát. Tényleg lehetett rajta látni, hogy fáj a feje, meg hát persze az izgulás. Ki ne izgulna egy ilyen úttól?

– Nyugi anya, megyek felriadóztatom őket.

Ahogy kimondtam már mentem is. Előbb Antonio-hoz , de neki már szólni sem kellett, fel volt öltözve és épp a haját fésülte meg.

– Jó reggelt. Anya lent vár – halkan nyitottam be, de tudta, hogy ott vagyok.

– Mindjárt lent vagyok, mondd meg neki! 

– Okés.

A földszintre érve bementem anyáék szobájába. Viszont Willről nem lehetett azt mondani, hogy fent van. Olyan békésen szunyókált, hogy még fel is horkantott mikor leültem mellé. Nem akartam kiabálva felkelteni, gondoltam szépen csendben felkeltem.

– Hahó, Will! Ideje lenne felkelni. Jó reggelt! – Semmi válasz nem jött a suttogásomra. – Jaaaj! – nyögtem fel hangosabban, de még erre sem semmi reakció. –Halihóó! –Már megmozdult. Kicsit a vállához értem, hogy megbökdössem. Olyan volt , mint egy alvó oroszlán, akit nem mer a gondozója felébreszteni altatás után. – William! Jó reggelt!

Nem nyitotta ki a szemét, csak dörmögött egy  „Már fent vagyok" szöveget, hogy ne nyaggassam tovább.

– Anyád hol van? – Szegénynek olyan fáradt hangja volt, hogy majdnem el kezdtem sajnálni. Nem tudom miért, de még mindig suttogva beszéltem hozzá.

– Épp reggelit készít nektek, azt mondta ébresszelek fel titeket.

– Hány óra van? – Nem akarja abba hagyni még a kérdezgetést?

– Nem tudom, olyan fél négy körül lehet – Nem voltam benne biztos, de mivel én háromkor keltem, valószínűleg annyinál járhatott most az idő.

– Nem baj – fodrul a hasára. – Már nemsokára Kubában leszünk.

Bólintok egyet lebiggyesztett szájjal, de ez csak olyan elgondolkodtató pofa volt, nem szomorkodó.

– Menj készülődni, mert anya ki fog térni a hitéből! – Már épp felálltam és akartam indulni, mikor megmarkolta a kézfejemet és visszarántott az ágyba.

– Kérj szépen! – utasított , amire én csak halkan felnevettem. – Ne nevess, csúnya vége lesz! – hallottam a hangjában, hogy az ő szája is felfelé kunkorodik. Bele nézek zöld szemébe és felvonom a szemöldökömet. – Jaj, megint ez a pofa. Inkább menj te készülődni, mert olyan vagy, mint a madárijesztő.

– Köszönöm a bókod – dobom meg az előre lógó hajam, miközben felállok. Nem tudom mi volt ez. Minek lenne rossz vége? Miért rántott vissza az ágyba, maga mellé? Kezdett több és több kérdés gyülemleni a fejemben, de egyikre sem tudtam megkapni a választ, pedig ez már kezdett egyre furább és furább lenni.

– Csinos vagy ma. – Már az ajtóban voltam mikor meghallottam ezt. Lenéztem magamra. Egyszerű fehér farmer volt rajtam és egy fekete topp. Kint esik az eső, de a hideg nem haladta meg a Carla küszöböt. Nagyon sok kell ahhoz, hogy én el kezdjek fázni.

Rámosolyogtam Williamre, majd kimentem a szobából és mielőtt oda értem volna a konyhába az ajtóban megálltam és nevetve megfogtam a fejem.

– Jézus, Mária! – Nem tudtam eltalálni, miért örültem ennyire, hogy megdicsérte az öltözékem. Bár viszonylag nagyon jól esett, anyának nem szerettem volna nagy feltűnést mutatni a jó kedvemmel kapcsolatban.

– Fent vannak mindketten – ültem le a pulthoz.

– Egy óra múlva indulunk.

Amint anya kijelentette az egy órát, már szinte el is telt, és a kocsiban ültünk. Negyed órát sem mentünk az autóval és már a reptéren is voltunk. Nem volt érdekes számomra újra ott lenni, hiszen minden évben megyünk, viszont az meglepett, hogy kis híján öt órakor ilyen sokan várnak a repülőkre.

Mióta anyuval megvitattuk, hogy neki a feje fáj, nekem meg a hasam, azóta neki elmúlt a fejfájás, nekem meg jobban elkezdett görcsölni a hasam. Kegyetlen érzés. Olyan, mint amikor első randira mész az életedben és azt akarod, hogy semmi baj ne történjen, mégis fog. Fogalmam sem volt miért éreztem ezt, mintha elrontanék valamit, de hát nincs is mit elrontanom.

– Fussunk gyerekek, mert lekésünk a repülőről! – kiáltott fel anya hangosan, mire összerezzentem az autónak támaszkodva. Átadtuk az autót anya egyik barátnőjének, hogy míg távol vagyunk, addig vigyázzon rá.

Mire feleszméltem anyumék már három méterrel előttem voltak, én meg csak gyorsan megfogtam a libazöld bőröndömet és futva húztam utánuk.

– Ha felülünk a repülőre, ígérjétek meg nekem, hogy elmúlik a hasfájásom – nyögtem lihegve, már bent az épületben értem utol őket.

– Megnyugtatlak, hogy majd, ha Kubában leszünk, akkor fog elmúlni – nevetnem kellett Antonion.

– Antonio! Szerencséd, hogy tele van a kezem, már nyakon vágtalak volna!– néztem rá gyilkos szemekkel. Abban a pillanatban jutottunk el az ellenőrzőhöz. Feltette mindenki a pácra a bőröndjét, és leellenőriztettük magunkat, hogy nem e csempészek vagyunk. Na persze, még hogy mi csempészek.

Nagyon sokára kerültünk fel a gépre, de esküszöm nektek, hogy igazam volt azon a téren, hogy semmi bajom nem lesz, ha felülünk a gépre. Mintha elvágták volna a görcsölésemet és már semmi bajom sem volt. Négyes székekben ültünk. 

Mielőtt anya beült volna az ablakhoz gyors puszit nyomott William szájára. Nagyon mérges voltam magamra, amiért olyan féltékenységi roham elkapott, hogy nem bírtam még rájuk sem nézni, pedig eddig semmi bajom nem volt kettejükkel. Elején furcsállottam, hogy fiatalabb hapsival jött össze, de megbarátkoztam vele. Azt hiszem.

– Na anya, menj már be, nem bírok állni!– Magam sem hittem el, hogy ilyet fogok mondani, de csak úgy elhagyták a számat a szavak. Viszont anya figyelt rám, és gondolt is rám, ezért bement az ablakhoz. Ő mellé az öcsém, aztán én és legvégül William, mert ő bevállalta az utolsó helyet.

Nem telt el sok idő, maximum negyed óra, mikor a bemondó nő elkezdte mondani a szövegét.

– Szép jó reggelt kívánok minden utasunknak!A gép tíz percen belül felszáll és elindul Kubába, az út 9 órás lesz. Figyelmeztetek mindenkit, hogy fáradjon a neki szánt ülőhelyére, telefonjaikat kapcsolják repülő üzemmódba és kapcsolják be öveiket az induláshoz! Köszönöm szépen hallgatásukat.

– Ha felszálltunk megyek aludni, szóljatok, ha oda értünk!– Antonio eddig minden repülő utat átaludta, kivéve a legelsőt. Attól nagyon félt. Apába kapaszkodott végig, míg le nem szálltunk, de hát még pici volt. Talán kilenc éves lehetett. Igen, igen annyi volt, mert akkor voltam tíz. Csak akkor két órás útra mentünk, nem kilencre.Mire le fogunk szállni, addigra úgy el lesz zsibbadva a fenekem.

Nagyon lassan telt el az a tíz perc. Közben a bemondó minden percben elmondta, hogy már csak ennyi perc van hátra, már csak emennyi perc van hátra. Szét vetett az unalom. Aztán szerencsére elindultunk. Már nem is éreztem semmi rosszat. Élveztem ahogy a nyomás a székbe nyom és emelkedik a gép. Az egész repülőzésben a legjobb az, ha felszállunk, meg leszállunk. Azon kívül meg olyan, mintha egy helyben ülnék otthon a hintaszékben, csak épp nem egy méterrel a földtől, hanem jóval magasabban.

Mikor már nem vitt a gravitáció a székbe, elővettem a rózsaszín szvetteremből a fülhallgatót és bekapcsoltam egy filmet a táblagépen, ami a székekbe volt biztosítva, hogy egy olyan személy sem, mint én, ne unatkozzon az úton. Imádtam a Karib-tenger kalózait, és legalább minden órában megnézhettem egy egy részt. Láttam Williamen, hogy nagyon unatkozik, ezért oda nyújtottam neki az egyik felét a fülesemnek.

– Nem szeretem ezt a filmet – jelentette ki, mire én megsértődtem. Mivel nem fogadta el a fül hallgatóm másik felét, ezért bedugtam mind a kettőt magamnak és elkezdtem nézni a kedvenc filmemet.

Sziasztok :) És igen! Megérkezett, ahogy mondtam az első rész is. Kicsit nem vagyok magabiztos. Szerintem lapos lett ez a rész, de még csak most jönnek a jó részek, mikor már Carla Kubában lesz meg ilyenek. Sok ötlet vár még megvalósításra, úgyhogy remélem velem maradtok a végsőkig. Köszönöm a kommenteket és hogy biztattok, ez sokat jelent nekem. Köszönöm még egyszer.  Sietek a kövi résszel. 

                                                                                                                     Bogi :)