-Na ide figyelj te idióta! Miért jöttél mégis ide? ~ kérdezte ingerülten tőlem Jackson.

-Nem mindegy neked? ~ kérdeztem vissza.

Életembe először, és utoljára is.

-Te kis szemét! ~ mondta Jackson majd már emelte a kezét hogy meg üssön

Majd már vártam is az ütést arcomba. Így lehunyt szemekel vártam. De valahogy nem jött.

Meglepődtem, de egyben boldog is voltam.

Így szemeimet nagy nehezen kinyitottam. És amit láttam az sokkal jobban  meg döbbentett.

Az egyik fiú osztály társam lefogta, vagyis inkább próbálta. Mert vagy kétszer kisebb volt annál az állatnál.

-Adrián ebbe te ne szólj bele! ~ mondta Jackson.

Majd levakarva magáról szegény fiút, újra lendítette kezét hogy meg üssön. De a fiú be állt elé.

De mielőtt őt találta volna el helyetem, el löktem így telibe arcon talált a kicsikét sem gyenge ütés.

-Úram isten jól vagy? ~ kérdezte a kis idegen.

-Persze. ~ mondtam.

Majd vissza ültem helyemre, mintha mi sem történt volna. De azért éreztem azt a bizonyos meleg dolgot lefolyni arcomon.

-Dehogy vagy jól, hiszen vérzik az orrod! ~ jelentette ki az idegen.

-Semmi baj. ~ mondtam.

Majd vérző orromat hó fehér pulóverembe töröltem.

-Láttod, már el is állt. ~ jelentettem ki.

Majd fejemet letettem a padra hogy kicsit összeszedjem magam. De tisztán hallom ahogy a többiek sutyorognak rólam.

Már megszoktam de még zavar azért néha. Hallom ahogy valaki a mellettem lévő széket kihúzza, és rá ül.

Biztos csak Noah az. Remélem jól ki röhögte magát mint a többiek.

-Szia! Biztos jól vagy? ~ kérdezte az idegen fiú.

-Szia! És köszi, a kérdést de jól vagyok. ~ mondtam, majd egy idő után orrom vére is el állt.

Így egy mosoly félét varázsoltam magamra, hogy hihető legyen a hazugság.

-Huh! Értem,amúgy bocsánat az előbbiért . Jackson mindig is egy idióta volt, de ha már itt tartunk engem Adriánnak hívnak. Na és téged? ~ nézett rám érdeklődve ezek szerint Adrián.

-Oh... Hát én. Nekem bármilyen meg nevezés megteszi. ~ mondtam zavartan.

Majd szemeimet lesütve tartottam.

-Jó. Akkor mostantól hívhatlak.... Macimnak? ~ kérdezte tőlem Adrián csillogó szemekkel.

-Oh... O-oké. ~ kicsit félve.

Hiszen még senki sem akart így hívni. Úgy nézve csak gúny neveket aggadtak rám. Úgy hogy nem is ismernek.

De ő más, és olyan fura. De... Lehet hogy csak így szeretné tudtomra adni hogy barátkozni próbál velem?

-Jaj bocsi macim... Mármint, csak annyira szimpatikus vagy! A többiek mind ketyősnak tartanak, meg hogy nincs velem minden rendben. Pedig nem is  értem miért. Az miért baj, ha a barátaimat becézgetem? ~ kérdezte sírva Adrián.

Mire meg sajnáltam szegény fiút, és magamhoz húztam egy ölelésre. Lehet igazuk van a többieknek. De engem nem zavar.

Hiszen Adrián mégis csak meg akart védeni Jackson-tól. És... Szerintem tök jó fej.

-Jaj nézzétek a kis buzikat! Ha ennyire hiányzik nektek a fasz menjetek haza baszni! ~ mondta undorodó hangon Jackson.

Majd csak gúnyosan röhögni kezdtek az idióta osztály társaim. Majd Adrián újra elkezdett pityeregni.

-Jaj nézzétek már. Csak nem meg bántottalak te kis buzi? ~ köpte Jackson Adrián felé az undorító szavakat.

-Én... N-neh. ~ mondta akadozva Adrián a sírás miatt.

Majd föl pattant mellőlem majd kirohant a teremből. Vártam pár percet majd utána indultam. A fiú mosdóba meg is találtam.

-Hé Adrián mi a baj? ~ kérdeztem kíváncsian.

Majd leültem mellé a földre.

-Énh annyira szheretehm őt macim! ~ sírta keservesen Adrián.

Név nélkül is tudtam kire gondol. Ahj istenem miért versz íj sorsal minekt?

-Szegényke. ~ mondtam szomorúan majd magamhoz húztam.

Az egész órát a mosdóba töltöttük, Adrián vigasztalásával együtt. Nem tudom hogy mondhatok-e én ilyet.. de Adrián a legjobb barátom.

-Adrián, menjünk vissza a terembe. ~ mondtam kedvesen.

Mire Adrián csak kelletlen arcot vágott, de föl állt hogy vissza tudjunk menni a terembe.

-Jé a buzik is vissza jöttek. Milyen érzés ha fasz van a seggedbe? ~ kérdezte röhögve Jackson.

Mire mindenki vihogásba kezdett.

-Már megbocsáss, de nem értem miért hasonlítasz minket magadhoz. ~ mondtam unottan.

Majd mindenki síri csöndbe maradt kivéve Noah. Ő csak édesen kuncogott a "beszólásomon". H- Mi!? Édesen kuncogott? Miket gondolok én?

Adriánt a helyére kísértem, majd én is mentem a helyem felé. De valaki hátulról bele tépett a hajamba, így megállásra késztetve engem.

-Kinek hiszed te magad? Örülj hogy még nem vertelek pépesé. ~ mondta félelmetes hangon.

De még mindig nem szándékozott el engedni engem.

-Hé Jacks nem éri meg miatta bajba lenni. ~ hallottam meg egy ismerős hangot.

Mire az említett el engedett, így megláttam hogy Noah volt az aki megmentett ettől az állattól.

Majd csöndbe leültem Noah mellé, és csak egy "Köszönöm." Után egymáshoz sem szóltunk.

-Te érted ezt az egész maszlagot? ~ kérdezte tőlem Noah.

Miután vége lett a matek óránknak, mely egyben az utolsó is volt erre a napra.

-Igen. ~ mondtam egyszerűen majd mentem volna már haza.

-Tudsz nekem segíteni? Légyszi! ~ kérdezte Noah.

Majd kezeit össze tette és úgy nézett rám. Jaj istenem de cuki!

-Ahj. Legyen. ~ adtam be a derekam.

Így most Noah-val az oldalamon sétálunk a házam felé hogy tudjak neki segíteni matekból.

°^° °^° °^°

Remélem ez a rész is tetszik majd nektek!
Hibákért elnézést! ><

By. Dorcsíí~