Jack és Aris egy hajnali távolsági busszal hagyják el a várost. Két pár fáradt szem és Jack orra leégett a napokban. Együtt reggelizünk csöndesen mert nem illik felverni az alvó várost egy egész estés szórakozás után. Mi is inkább az ágyban lennénk még. Toffi még ott van, ismét hagyom, hogy tovább szenderegjen. Minden szóra három ásítás jut és a búcsú így csöndes.
Kikísérjük őket a buszmegállóig, ami közel van a Fortunához. Most az étterem csöndes mintha tegnap nem tömörült volna ide egy kisebb sereg és szedte volna szét a helyet. Talán már este nekiálltak a takarításnak.
Aris hosszan öleli Aegeust, úgy látszik talán el se engedi és inkább magával viszi őt is. Csak vonakodva ereszti el a nyakát a férfinak mikor Jack megköszörüli a torkát jelzésképp.
Megilletődőm mikor minden előrejelzés nélkül az én nyakamba is belecsimpaszkodik. Nagyjából egy magasak vagyunk és álomtól meleg orcái az enyémhez nyomódnak. Tej és levendula illata van.
Mereven a lapockáján tartom mindkét tenyerem lehunyt szemekkel.
Búcsú ölelés! Vagy ezer éve egyet se kaptam csak Aegeustől. De Aegeusszel olyan közel tudunk lenni egymáshoz, hogy inkább érzem az ő testét is a sajátoménak.
- Medea! – dalolja nevem és a végén kacag – ciao!
- Ciao ciao – mosolygok engedékenyen mikor szétválunk. Rögtön utána Jack is átölel, csontos vállába akasztom államat és lábujjhegyen billegek. Finoman ringat és szórakoztatja, hogy engedem mintha rongybaba lennék. Nem ereszt el teljesen és így feltűnés nélkül egy cigarettát tudok csempészni a virágokkal teletűzdelt zsebébe. A virághozó egyébként Aris, magam is végig nézhettem idefele jövet hogyan választja ki a legcsinosabb útszéli virágokat és teszi bele a szőke zsebeibe. Váltunk egy gyors kis mosolyt majd ellépünk egymástól mintha mi se történt volna. Arrébb lépve mégis elkapom Aegeus tekintetét, aki felvont szemöldökkel, de tűrő mosollyal hagy minket.
Nincs olyan, amit ne látnál komolyan. Persze csak, ha előtted történik.
A fehér autóbusz begördül a megállóba és mindkét fiú felveszi a sporttáskáját a földről. A szememet eltakarva a napkelte hosszú éles sugaraitól figyelem ahogy felszállnak. A legelső ülésre beülnek és hosszan integetnek nekünk miközben a busz kiáll a megállóból és lassan tova hajt.
A kezemet leejtve az integetésből Aegeus felé nézek. A férfi keze tétován a levegőben marad még most is, hogy a busz ráfordult az autópályára a kanyarban.
Óvatosan fogom kezembe az övét és lehajtom. Erős ujjai a tenyerem köré fonódnak. Az egykor általam befestett kisujjának körme már elkezdett lepattogzani.
- Remek nyaralásuk lesz – mondom könnyedén, már vagy ezerszer átgondoltam mit fogok ebben a pillanatban tenni – és biztos csomót fognak mesélni otthon.
Egymás felé fordulunk és Aegeus szomorkásan mosolyog. Homlokán végigfut egy ránc íj formában.
- A gyermek dolga elhagyni a családi házat. Az apa dolga felkészíteni mind arra, ami utána jön. Tudod mit mondott Plutharkosz?
- Nem. Mit mondott?
- A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani – bólogat mellé komolyan – azt hiszem sikerült. Az idő az igazi beigazolója persze. Mint szülő elfogult vagyok jelleme kiválóságával.
Csak egy csöppnyi bizonytalanság van a hangjában. Finoman rántok párat a kezén és mellé simulok vigasztalóan.
- Nálam sikerült – mondom.
- Még épp sikerült elkapnom az utolsó gyermek éveid végét. Bár igazából boldogabb lennék, ha tudnám volt elég időd önfeledten játszani. Veled is elfogult vagyok nem tehetek róla. A kertész is ámul, ha lepkebábot talál a kertjében és akaratlanul is ellátogat hozzá nap mint nap az első találkozás után vágyva a születendő lepkével – mondja és lassan, továbbra is kézen fogva visszafelé indulunk. Szeretem mikor szövegkoszorúkat fon a mondataiból. Ez azt jelenti nagyon érzelmes és ilyenkor kicsit kijön belőle a filozófus. Legalábbis jobban, mint általában.
- Azt mondod pillangó vagyok? – kacagok fel a hasonlaton.
- Igazgyöngy a kagylóban még inkább – keres még szebb hasonlatot mintha kettőnk közül nekem lenne szükségem a szavak vigaszára. Nem bánom.
Aegeus szeret elveszni a saját és mások szavaiban bogozni és ragozni őket a végtelenségig a maga örömére.

Aegeust ezután pár napig nem látom. Megértem, hogy kell neki némi idő, hogy túltegye magát egy újabb elváláson.
Arist nem én küldtem el, emlékeztetem magam. Ezúttal tényleg átírtam Medea sorsát.
Ezért a külön töltött napokat mindketten munkával töltjük. Ő az új szemeszterére készül, én pedig a fagylaltozóban maradok. A monoton napok se feledtetik el a fejem fölött csüngő bárdot.
Egyetlen próbatétel maradt; Bambolotta elrablásának felfedése.
Pont ahogy pakolok ki reggel, és errefelé terelődnek a gondolataim, a ház gyomrában felcsörren a telefon. Épp csak eljut a fülemig a messzi csörgés. A kötényemet igazgatva sietek be ráhagyva a boltot az ajtóban fekvő Toffira.
Csak egyvalaki lehet. A beszállítókkal a napokban beszéltem és nincs okuk keresniük engem.
A konyhába beérve a hűtőhöz lépek és megragadom a kagylót.
- Pr... - kezdenék bele, de Lazzaro közbevág.
- Megtettem Medea! Megtettem! – homlok ráncolva feltenném már az egyértelmű kérdést, de folytatja – azt hiszik megtalálták Carabella holttestét!
Elsőre nem hiszem el, amit hallok. Aztán rájövök a saját tervem fogaskereke indult el most már visszafordíthatatlanul. Közelebb a szabadsághoz, de lépéskényszerben.
Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar megjön a lehetőség. Túl hamar is. A tervem csak gomolygó ötlet halom még. Az öklömet a homlokomnak támasztom és mélyen elgondolkodom. Átveszek minden részletet.
Lazzaro és az unokatestvér a szövetségesem.
Carabella hollétéről semmilyen információjuk nincs.
A rendőrség egyelőre azt hiszi megtalálták őt és ez feltartja őket egy ideig.
A férfi és a felesége nem álltak el a nyomozástól akkor se mikor perbe fogták a fiatal lányok miatt.
A híradóban tüntetőket mutattak, akik a férfi elítélését akarják. A köz sokkal jobban elítéli a férfit, mint a gyerektolvaj Carabellat. A fiatal gyönyörű lány inkább rákényszerített mártír a szemükben.
Az ukrán csempész azt mondta keressem fel, ha szükségem van valamire...
- Jól van, jól van – motyogom összeszorított szemekkel
- És most mit csinálunk? – teszi fel a nyilvánvaló kérdést Lazzaro – eléggé meg vannak győzve arról, hogy ő az mivel én és Bernardo is igazoltuk amikor megmutatták a képeket. Medea el se hinnéd hány szerencsétlen elhunyt lány képét láttam a hetekben. Rá volt a legegyszerűbb mondani mert össze van égve. Szegény, szegény lány egy motel kigyulladt és benn égett, a boncnok azt mondta szénmonoxid mérgezést kapott mielőtt a lángok elérték, hamis névvel jelentkezett be és az iratai megsemmisültek. Minden bizonnyal elszökött otthonról... – hadarja magát nyugtatgatva. Kész csoda, hogy még nem roppant össze. Lassan másfél hónapja tart a nyomozás és rendesen meghurcolták. Ő pedig kitart és mindent feltesz azért, hogy Carabella biztonságban legyen. De addig nincsen amíg az országban van. A nyomozást nem emelték nemzetközi szintre és leginkább lokális maradt.
Csettintve rájövök ennek kell lennie a nyitjának.
- Azt fogjuk tenni... - kezdem összeszedve a gondolataimat – hogy kiviszem Carabellaékat az országból amíg azt hiszik halott. Te pedig kiszivárogtatod a halálának a hírét. A nép pedig meglincseli a férfit és nagyobb eséllyel ítélik el. A felesége, ha ezután is folytatni akarja a nyomozást egyszerűen bolond.
- Mi? Hogy?! – kapkod levegő után Lazzaro.
- Van egy ismerősöm. Kagylóhéjakat csempész át akár az egész világon is. Carabellaék kicsit nagyobbak, mint a kagylóhéjak és trópusi halak, de menni fog. Most mindenki áldozatnak látja Carabellat és ez megkönnyítik a dolgunk. Csak légy letört és zokogj, beszélj róla milyen csodás lány volt és hogyan törte meg a gyermeke elvesztése.
- És én? Ha Carabella elhagyja az országot hogyan fogok vele találkozni ismét?
- Egy kicsit elcsúszik a viszontlátásotok ez igaz – vallom be – egy ideig meg fog figyelni a rendőrség, és gyanús lenne, ha lelépnél. De mondjuk egy évre rá... igen, a húgod és az unokahúgod elvesztése mély sebet ejtett rajtad ezért még az országot is elhagyod... hiteles sztori. Remélhetőleg.
Istenem ezzel tényleg bűnöző leszek. Ezzel mindent túllépek. Ha elkapják bármelyikünket is több évnyi börtönbüntetést kapok. Nem mehetek börtönbe, a magamfajtákat élve megeszik ott. Elfog egy másodpercre a pánik, de letuszkolom a gyomrom mélyébe. Végig tudom csinálni. Átvinni őket az országhatáron új papírokkal. Ott pedig elvállnak az útjaink. Nem tartok velük tovább mert az megint csak emelné a lebukás esélyeit. Carabellanak egyedül kell túlélnie. Ez lesz az ő próbája. Én is csak egy bizonyos pontig vihetem érte vásárra a bőrömet. Nem vagyok szent csak egy ravasz Medea.
- Legyen – nyel egy nagyot Lazzaro – ha nem sikerül...
- Ne is mondd ki – szólok rá – akkor hamarabb találkoztok, de a bíróságon. Gondolj arra akkor örökre elveszíted. És mi egy év az örökkévalósághoz?
Nem szép tőlem, de neki is meg kell erősítenie a szívét. Most nem lehetünk gyengék. Még egy nagy baj van.
- Hé Lazzaro, sikkasztanom kéne tőled pénzt – mondom – csak szívjóságból nem fogják átvinni. És ha átér akkor is kell neki pénz, hogy boldoguljon. De a könyvelésedbe, ha valaki belenéz és több ezer euró nincs elszámolva gyanakodni fognak – osztom meg kétségeimet a szám belsejét rágva. Persze mindig lehetünk optimisták, hogy nem néznek bele aztán a férfi lelép és már senkit se fog érdekelni. Csak Lazzaro nehéz légzése hallatszik a fülemben. Egy ideig mindketten agyalunk majd bizonytalanul megszólal.
- Hát írj egy csekket Bernardonak amennyiről jónak látsz úgy, mintha készpénzt adtál volna és add fel postán. A bizonylatot meg tedd el a könyveléshez.
- Hatalmas lesz az összeg. Nehéz elhinni, hogy ennyit csak úgy odaadsz neki.
- Ne felejtsük el milyen érzelmi stresszben vagyok. Ő meg mégis csak az unokatestvérem. A magánszektoron belüli sikkasztást csak akkor kezelik, ha feljelentést tesznek. Az meg nem fog megtörténni. Vedd ki a széfből az összeget, ha bárki kérdez valamit majd én elsimítom– mondja és hallatszik a hangján a mosoly ahogy egyre magabiztosabb lesz a tervében. Ekkor elkezdi diktálni az adatokat, amit az egyik pulton hagyott csekk borítékjára írok fel.
A végére Lazzaro is belejön ebbe. Hirtelen el se tudom dönteni valóság-e, vagy általunk kitalált játék-e csupán az egész. Valóban keresi a nagy komoly rendőrség Carabellat és tényleg létezik ez a professzor, aki osztozik a tituluson Aegeusszel, de semmi másban nem? Most valótlannak tűnik pedig egyre jobban belesüppedek, és ha elkapnak minket ki tudja mi vár ránk a tárgyalóterem után.

Valójában Aris adja a kulcsot a kezembe. Eszembe jut ahogy megbabonázta őt Bacchus azon az estén. A teste is átváltozott. Aztán eszembe jut Aegeus reggeli édes beszéde arról hogyan alakulok át.
Carabellanak is ezt kell tennie.
Át kell alakulnia valaki olyanná, akiről sose gondolnák, hogy ő az.
Mi teszi Carabellat a tündérkirálynővé?
Az álmos liliom szempárját nem téphetem ki. De levághatom és befesthetem a szőke napraforgó haját.
Borzalmas abban, hogy elmaszkírozza természetét, ha kinyitja a száját, de adhatok rá olyan ruhákat, amiket magától nem venne fel.
Át kell változtatnom a szem számára.
És Bambolotta?
Lány gyermeket keresnek. Elég ezen változtatnunk.
Mégis mindenekelőtt el kell intéznem a terv legfontosabb részét.
Önkényes ebédszünetet tartva kiteszem a kis szünet táblát, amit én magam soha nem használtam, de mikor Lazzaro felvett megmutatott.
„Tíz perc és jövök!" írták rá. Ráakasztom a nyitva táblácskára és kulcsra zárom a bejáratot, hogy senki se jöhessen be. Aegeus azt mondta reggel, hogy az egyetemi papírjaival kissé elúszott így a napot átdolgozza. Ő az egyedüli, aki végig várná a visszajövetelem így viszont biztonságban elmehetek.
Elsőként fölmegyek a szobámba és előveszem a táskám. Annak mélyén lapul a pénzzel teli csokoládés dobozom. Fémből készült tetején kék háttérben egykor arany ma már bronzos fényű virágok domborműve. Magát a csokoládét nem én ettem ki belőle. Mikor az Úr gyerekei kiették és üresen az asztalon hagyták elcsentem. Később sok mindent gyűjtöttem benne. Aprót, üveggolyót, babaruhákat és egy ideig ékszereket.
Általános iskolás koromban volt némi kleptomán hajlamom. Ezt írták anyámnak mikor egy nap lebuktam.
Abban a tanévben sorra elcsentem az osztálytársaim bizsujait. A lányok szép csatjait, műanyag karkötőit és a pici játékautomatás gyűrűit. Amikor bent felejtették őket a padban vagy testnevelés órán a pálya szélén hagyták őket megőrzés nélkül. Akkoriban folyton ezekre a pillanatokra vártam.
Nem hordtam őket csak szépen eltettem ebbe a dobozba, ami mindig a táskám alján volt. Anyám apró jelentéktelen ékszerei is benne voltak. Az Úrtól pedig még én se mertem lopni.
Akkor még.
Egy nap valahogy előkerült a doboz a táskám aljáról és belelestek megtalálva a kincseimet.
A tanár végig járatot az osztályon a dobozzal a kezemben és mindenki előtt meg kellett állnom, hogy kikeresse a saját holmiját majd egyenként bocsánatot kellett kérnem. Anyám ékszereit is kivették és a végére üresen maradt a doboz. Nem emlékszem rá, hogy sírtam-e.
Jogos büntetés volt belátom, de nem tudtam mást érezni csak haragot. Nem éreztem fairnek mert én sokkal inkább megszenvedtem a hiányukat, mint az igazi tulajdonosuk. Talán innentől fogva tanultam meg hazudni, hogy soha többé ne vegyék el azt, ami engem illet és azt se, ami nem.
Valójában egyáltalán nem idegen tőlem ez a viselkedés. Még a nevem is ravaszt jelent. Csak mert szelíd tudok lenni Aegeus kagylóként körénk záruló világában a természetem része marad a rossz is. Meggyónok és talán meg is bánok mindent a végén, de most csak kiveszem a legaljára dugott papírfecnit rajta a csempész számával.

Toffival együtt átmegyünk akonyhába és neki tényleg adok ebédet. Némi sonkát felkockázok és friss vizet isöntök a tálkájába. Elvéve a telefont leülök a kanapéra ismét veszélyesenmegfeszítve a zsinórt. Kisimítgatom a lapot és imádkozom, hogy egykor ténylegjól írtam fel a számot. Akkor azt gondoltam csak akkor keresem, ha megint munkakell majd. Erre tessék, én adok neki munkát.
Bepötyögöm a számokat szépen sorban és az utána foglalatosság nélkül maradtkezemet is a kagylóhoz emelem. Minden kicsöngés egy emberöltő. Nem fogjafelvenni. Elrontottam a számot, megváltoztatta vagy ki tudja börtönbe ment-eazóta. Elvileg az országban kell lennie. A tavasz és a nyár nagyját itt töltiés csak a hideg hónapokra megy vissza Ukrajnába a családjához. Pontosan nemtudom miként megy az illegális biznisze én csak a kisállatkereskedésébendolgoztam. A ritka halfajtáit átutazóban sötét ládákban láttam csupán, akagylókat pedig egyáltalán nem.
- Halló – veszi fel a telefont hangja halk és bizalmatlan. Azonnal beugrik aneve elég csak meghallanom őt és kirepül az emlékezetem útvesztőjéből.
- Vasyl! – kiáltok fel boldogan, de az már sokkal több időbe telik, hogyrájöjjek milyen nevet adtam meg neki – Julianna vagyok – messzi idegenként térvissza hozzám ez a név és már fel se tudom idézni miként és honnan szereztem.
- Julianna! – nevet fel Vasyl – azt hittem soha többé nem hallok rólad.
Nevetést erőltetek ki magamból és idegesen vakargatom a térdem. Nem tudom, hogykéne belefognom a kérésem feltevésébe. Egy tavaszt ledolgoztam mellette és elégjó viszonyban voltunk, mint munkáltató és dolgozó. Néha meghívott vacsoráznivagy inni mikor mindketten túl sokáig maradtunk a kisállat kereskedésben, hogyne kelljen visszamennünk a saját magányos szállásunkra. Mégis, ha túl kíváncsivoltam az igazi szakmájára egy rideg oldalpillantással kitért előle.
- Vasyl szeretnék kérni valamit – mondom lassan.
- Micsodát? – azonnal feléled benne a gyanakvás. Mély levegőt véve kipréselemmagamból a szavakat.
- Át kéne csempészned valakit a határon. Valakiket, de az egyik nagyon kicsi –próbálom könnyedén előadni mintha olyan sokat számítana, hogy Bambolottaparányi.
- Julianna... én nem vagyok embercsempész. A két biznisz nagyon más. Legyenbármekkora az átvitetendő személy – halkan beszél lehet fél kihallgatnak minket– mit csináltál, hogy le kell lépned?
- Nem nekem – rázom meg a fejem kapkodva bár nem láthatja – egy... barátomat és ababáját kell kivinni – ahogy felszisszen a vonal végén kétségbeesek – muszájeltűnniük. Kérlek csak van legalább egy ismerősöd, aki csinál ilyet. Elég sokatrá tudnak szánni. Kéne hamis személyi is. Mire a határra viszem őket nemlesznek felismerhetőek a rendőrség számára!
- A rendőrség?! Mi a francba keveredtél te gyerek?
- Kérlek. Csak tudsz valakit – szorítom a fülemre a kagylót és izzadótenyeremet a ruhámba törlöm. Ha nemet mond ötletem sincs mi jön. Már teljesenlevert a víz és érzem ahogy a frufrum hajszálai a homlokomra tapadnak.
Túl sokáig nem érkezik válasz míg végül Vasyl káromkodva megszólal.
- Körbe kérdezek. Hívj fel három nap múlva. De sok lesz, nagyon sok még akkoris, ha kapsz egy felebaráti kedvezményt.
- Ó Vasyl! Te mindenre képes, vagy csak akarnod kell! – hízelgek nekilelkendezve minden szóra odafigyelve.
- És melyik határra akarod őket vinni?
- Tessék?
- Hát melyik országba akarnak menni! Mit gondoltál? Hogy minden határon ugyanaz a fickó vár egy műbajusszal és egy ballonkabáttal, hogy átvigyen? – nevet kijóízűen. Lepillantok a kanapé körül mozgolódó Toffira és a telefonkagylóteltakarva némán felteszem neki a kérdést.
Hová menjenek, kérdezem és zöld szemeivel lassan pislog vissza rám.
Remek kérdés Medea, ó te hamis asszonyok legkomiszabbja, üzeni tekintete ésigazat kell neki adnom.
- Hát... azt még nem tudjuk – mondom lassan a zsinórt rángatva. Vasyl ismét nevetnikezd. Minden velem szembeni fenntartása eltűnik és ugyan nem kárörvendően teszi,de fele annyira se érzi komolynak az ügyet. Talán azt gondolja elbátortalanodomúgyis, vagy el se hiszi a rendőrök valóban keresik Carabellat.
- Ha három nap múlva is komolyan gondolod még ezt akkor hívj vissza – mondjavégül kedélyesen – és én már azt hittem visszajössz hozzám dolgozni. Remek kisboltoskisasszony voltál. Sose kértél egy szabadnapot se.
- Ki tudja – dőlök hátra felengedve kissé – még az is megeshet – veszem átmásik fülemhez a kagylót és csevegni kezdek – le akarok telepedni. Ó, ésképzeld! Lett nevem. Egy igazi.
- Nahát, nahát – dörmögi – elárulod?
- Azért hoztam fel. Furcsa, hogy Juliannanak hívsz. Azóta vagy egy tucat másiklány voltam már – egy pillanatra végig pörögnek előttem a lányok arcai, akikvalaha voltam. A világrengető Joascta, a megszégyenített Joanna, a szorgalmasJulianna vagy a legutolsó misztikus Carmen, és az összes átmeneti, egyszerhordott és csacska vicc ahogy hívtam magam valaha.
- Medea – mondom édesen végig görgetve a név betűin.
- Medea – próbálja Vasyl is – sose ismertem egy Medeat se.
- Tévedsz – kuncogom – amióta engem ismersz azóta igenis tudsz egyet.