Kedves Naplóm!     2021 03.11

   Időtlen idők óta nem írtam már! Sok minden történt azóta!
Kezdem az elején: Angliába költöztünk, valami kisvárosba, a nevét sem tudom megjegyezni. Másfél hónapja kezdtem a sulit. Itt minden más. Foghatnám arra, hogy "a gimi sosem olyan, mint az általános iskola", de hazudnék, mert már több mint egy éve gimnazista vagyok. Szeretem a sulit, van egy-két barátom is, de ez azért mégsem Amerika.
Egy tömbházban lakunk, a Town-Street északi oldalán. Olyan egyhangú, de azért nem rossz. Sőt, ott van a sarkon egy közért és a gördeszka-park sincs messze. Szeretem nézni a gördeszkásokat, bár én egyszer próbáltam ki mindössze és akkor is orrtörés lett a vége. De attól jó érzés látni, milyen szabadon repülnek - ha én többet nem is merem kipróbálni.

Kopogtattak. Gyorsan lecsaptam a füzetem fedelét és kinyitottam az ajtót.
-Szia anya!- Köszöntem a szobám előtt ácsorgó anyámnak.
-Vidd le légy szíves a szemetet!- Mondta, majd a kezembe nyomta a teli zsákot. Kis híján a derekamat törtem, olyan hirtelen buktam előre a súlyától.
-Oké.-Nyögtem, majd a papucsomat cipőre cserélve kivonszoltam a szemetet az előszobába. Kiszenvedtem az ajtón és le a lépcsőn. A friss tavaszi levegő, amint leértem az arcomba csapott. Mélyet szippantottam belőle, majd amikor a szemét bűze is belevegyült, azt inkább behajítottam a sarkon álló konténerbe. Elpillantottam a távolba. A Town-Street túloldalán húzódó dombsávon kalandozott a tekintetem, majd az ósdi játszótéren átsikolva a gördeszka-parkot kezdtem mustrálni. Egy szőke fiú épp jobbfordulatot vett a levegőben, majd kecsesen legördülve az ugratón földet ért. Összevigyorgott egy -feltételeztem- haverjával, majd a háta mögé siklott. A másik srác is nekifutott és megismételte barátja mozdulatát. A mutatvány után a földön dördülve kikapta maga alól a deszkát és a szőkével együtt nevetett, aztán pacsiztak. Sóvárogva néztem őket. Olyan szabadnak tűntek. Mintha nem is lennének elkötelezve...mintha bármit megtehetnének. Szívesen éreztem volna ezt én is, ha egyáltalán rá mertem volna tenni a lábam egy ilyen szerelvényre. Megtapintottam az orrom közepén lévő vékony sebhelyet, mely az orrtörésem emlékét őrizte.
   Nyár van és hőség. A deszka a lábam alatt. Repülők, nevetek. Hátrafordulok, hogy lássam a barátnőm, Lisa ragyogóan boldog arcát. Amikor előrenézek, egy ugrató áll előttem. "Ez menni fog!" Gondolom, de nem veszem észre a gödröt magam előtt. A deszka kerekei beleakadnak és én zuhanok előre. A talaj egyre közelebb, behunyom a szemem és érzem a beton hidegét a testemben. Lisa felém rohan és aggódva kérdezget, jól vagyok-e és segít felállni. Az orrom iszonyúan fáj és érzem a vér ízét a számban. Lisa felvisít és egy férfit hív az utcáról. A férfi tárcsázza a mentőket és én szédülve hanyatlok a földre. Minden elsötétül.
   Egy autó dudált, majd lefékezett tőlem fél méterre. Felsikítani sem volt időm a meglepetéstől. Gyorsan lehátráltam az úttestről és zihálva egy háztömbnek támaszkodtam. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy az útra léptem. A szitkozódó sofőr elhaladt mellettem, majd a sárga lámpán átszáguldott. Szorosra zártam a szemem. Amikor óvatosan kinyitottam, érdeklődő pillantásokat éreztem magamon. Fölnéztem és láttam, hogy a két gördeszkás fiú engem bámul. Bátortalanul odaintettem feléjük, de aztán inkább visszafordultam a sarkon az utcánkba.
   Becsaptam a társasház ajtaját és feltrappoltam a lépcsőn, egyenesen a lakásunkba. Gyorsan a szobámba zártam magam és levetettem magamat az ágyra, majd arcomat a párnámba fúrva mély lélegzeteket vettem. Magam mellé kaptam a naplómat és folytattam ott, ahol abbahagytam.

De attól jó érzés látni,milyen szabadon repülnek - ha én többet nem is merem kipróbálni.
   Egyszóval tűrhető új angliai életem. A barátnőmet Tinának hívják, a haverom meg James. Kedvesek, de azért hiányzik Lisa. Nagyon hiányzik. A kalandok, a balhék, vagy csak simán az együtt töltött őrült évek...a távkapcsolat nem az igazi...
   Mostanában sokat festek. Az megnyugtat. Eddig nagyokat sétáltam, de pár hete eltűnt egy nő és azóta anyáék nem nagyon engedik. Csak ha Jamessel vagy Mike-val, a bátyámmal megyek (uhh).
   Na most megyek. Mosogatnom kell,és még a matek leckém is vár.
   
   Kimentem a szobámból és elmosogattam. Miután a pultot is letöröltem, visszamentem és kinyitottam az ablakot. Kihajoltam, élveztem a langyos szellőt. Úgy hagytam akkor is, amikor a matek házimat írtam. Nem volt nehéz, fél óra alatt megvolt az egész. Rápillantottam az órámra - este hat. Kereshetnék valamit, amivel agyonüthetem az idő...Miután a rajzolgatást és a zenehallgatást is meguntam, fél nyolckor úgy döntöttem, ráírok Lisa-ra. Nem ért rá beszélni, ezért jött Tina. Vele mindig van miről, mert nagyon pletykás. Aztán ezt is meguntuk, hozzá meg jött a barátja. Sóhajtva tettem le a telefont. Anya hívott vacsorázni.
   -Mi volt ma az iskolában?-Kezdte a szokásos szöveggel. A bátyámmal unottan néztünk egymásra.
   -Semmi.-Közöltem színtelen hangon.-Fizika doga.
   -Nálunk matek.-Jelentette ki Mike nem túl lelkesen. A bátyám jó tanuló volt, akárcsak én. Biztos ez a doga is ötös lesz - mindkettőnké. Gyorsan letudtam a vacsit és lefeküdtem. Éjjel furcsa álmok kísértettek és sokszor fölkeltem, de azon kívül jól aludtam - az éjnek abban a 10%-ában, amikor éppen nem menekültem egy szörny elől és nem fetrengtem álmatlanul.
   Reggel napsütéste ébredtem. Felkészültem a sulira, majd a reggeli busszal elslattyogtam oda, már 3/4 8-ra bent voltam. Túléltem az első óra matekot, a második óra fizika viszont kis híján kinyírt - a szó szoros értelmében. A gyorsaságot vettük át, és a játék katonai repülő orra a mellkasomba fúlódik, ha Tyler nem kapja el.
   Ebédszünetben hallgattam Tina csacsogását, egybeöltve Tim okoskodásával. Ő Tina barátja, egy szemüveges okostojás, különben viszont helyes. Nekem mindössze egy barátom volt még általánosban. Nem vagyok oda a fiúkért, már nem, mióta Robby-t nyolcadikban más lánnyal láttam csókolózni. Hozzá is vágtam a táskám, nem mondom, de egy időre elment a kedvem tőlük.
   Kicsöngettek utolsó óráról is és én megindultam a buszmegállóba. Óriási volt a dugó, a busz alig csoszogott. Egy szőke srác mellé álltam - mert ülőhely már nem volt -, aki roppant gondterhelt arcot vágott. Amikor egyet zöttyent a jármű és gyorsított, kis híján elestem, de a fiú kinyújtotta felém a kezét és még pont bele tudtam kapaszkodni. A srác fürkésző arccal nézett rám, miután már magamtól is megálltam a lábamon. Hirtelen eltűnt minden gondterheltsége. Távolabb húzódott tőlem, minden porcikámat alaposan végigmérte, amíg el nem pirultam zavaromban. A busz lefékezett egy megállóban és nyíltak az ajtók. A srác elégedetten levette a cipőm orráról a tekintetét és az enyémbe fúrta. Csábosan rám mosolygott, majd határozott léptekkel leugrott a buszról.