Őszintén rémesen érzem magam amiatt, hogy ilyen kiégett, öreg fanfiction író vibe-om van. ><

Minden esetre tényleg igyekszem, hogy ne befejezetlenül maradjon a sztori. Ebben a tudatban kívánok nektek jó olvasást! ^^

Jeongin hiába nem akart, mégis mérhetetlen dühöt és haragot érzett. Évek óta csak ezek az érzelmek és rossz gondolatok jártak a fejében. Lee Minho nem volt jó ember és megérdemelte, hogy semmi jó ne legyen az életében. Legalább is a fiatal fiú így gondolta. 

Csak egy hatalmas probléma volt. Hogy Jeongin nem gondolkodott racionálisan és nem jutott eszébe az, hogy mi van, ha nem tud mindenről. Mert Jeongin úgy gondolta, hogy mindenről tud. És így hallgatva egy kétgébeesett, ijedt Felixet, csak még több dühöt táplált benne.

-Nem érdekel Lix. Nem is különösebben akarom, hogy érdekeljen. Már eldöntöttem, hogy mit szeretnék.

-Nem érted, hogy ezzel Sungienak is ártasz? Kérlek, ne csinálj butaságot. - Felix szemeiben kicsordulni készülő könnyek csillantak. Kezei közt remegett a lassan teljesen kihűlni készülő csésze teája. - Innie, kérlek... Gondolj Jisungra... Nem ezt...

-Neked is nem lenne jobb, ha megtenném? - Kérdezett vissza a fiatalabb agresszívan, szemeiben dühtől elszánt tűz lobogott.

-De...

-Szeretnéd azt a rakás szerencsétlenséget, nem? Akkor neked is egyszerűbb, ha szembesítem azzal, hogy milyen is a valódi természete a kis pasijának. Utána te lehetsz a hős megmentő, a lelki tamász. A tiéd lehetne. Nem örülnél neki?

-Ne hívd így! Jisung semmiről nem tehet és nem érdemli meg, hogy a te személyes haragod tönkretegyen mindent, amilye van! - A kicsiny kávézóban lassan egyre nőtt a feszültség. Többen is gyanúsan pillantgattak a két veszekedő, fiatal fiúra, a pultnál álló baristák szúrós tekintettel méregették a két kellemetlen alakot. Nem ehhez voltak szokva ebben az üzletben. Általában mindig csend és nyugalom volt. - Hogy tudsz... hogy tudsz ilyen kegyetlen lenni?

-De hisz nem te mondtad azt, hogy a kis törékeny szerelmed jobbat érdemelne Minhonál? Nem ismerem azt a kis srácot, csak távolról láttam eddig, de az is bőven elég volt belőle. Álom világban élő kis kudarc.

-Nem merj több ilyet mondani! - Csapott ingerülten az asztalra az idősebb, mire a kávézó egyik dolgozója mérges tekintettel mellettük termett.

-Ha az urak nem hajlandók lecsillapodni és megfelelő hangszínen beszélni, akkor szeretném megkérni Önöket, hogy távozzanak! Zavarják a többi vendéget. - Felix ekkor lecsillapodott, sajnálatkérő tekintettel nézett a pincérre, majd szelíden bólintva egyet bocsánatot kért és egy marék bankjegyet az asztalon hagyva faképnél hagyott mindenkit a kávézóban, még Jeongint is. 

Felix nem tudta elhinni, hogy miért ilyen igazságtalan a világ. Miért kell az olyan embereknek, mint Jisung, folyton szenvedniük. Egyáltalán, hogy tudott egy olyan rossz emberrel összebarátkozni, mint Jeongin? A fiatal, egykor reményektől és naivitástól csillogó szemű kisfiú, akit ismert, látszólag végleg elveszett. Már nyoma sem volt. 

Ugyan az összes pocikája ellenezte, de Felix remegő kezekkel vette elő telefonját és a kontaktjaiban megkeresve, nagy levegőt véve nyomott a hívás gombra. Itt az ideje nem önzőn cselekedni.

-Minho hyung... Felix vagyok. Jeongin itt van a városban és hozzád akar menni. Készülj fel. Készítsd fel Jisungot is.

...

-Készítsd fel Jisungot is. - Minho egy ideig hallgatott. Mindig is érzett egyfajta ellenszenvet az irányába Felix felől, most már értette, hogy miért. Felix és Jeongin ismerik egymást, valszeg eddig a pontig barátok is voltak. Olyan fajta barátok, akik ismerik egymás legsötétebb oldalát is. Egy olyanfajta oldalt, ami miatt aggódik az ember, de egyben el is fogadja, mert "héj... a legjobb barátom, olyannak szeretem, amilyen". - Minho?

-Te kedveled Jisungot, igaz?

-Mi?

-Kedveled Jisungot. Hah. - Dőlt hátra a kanapéján, miközben az egyik macskája mellé ugrott és leheveredett. Minho automata üzemmódban, szinte már-már ösztönből emelte fel a kezét, hogy simogatni tudja az állat puha bundáját.

-Minho... ennek nem most van itt az ideje, hogy megbeszéljük. 

-Nem? - Emelkedtek meg a szemöldökei cinikusan, mégha ezt a vonal másik felén lévő szeplős fiú nem is láthatta. - Végig tudtad, hogy Jeongin itt van. Nagy valószínűséggel ismered a múltunkat is, de te nem szóltál nekem egészen eddig, javíts ki, ha tévedek. Te akartál lenni a hős megmentő, igaz? 

-Mégha minden igaz is, remélem tudod, hogy te sem vagy jobb! Inkább örülnél annak, hogy még időben figyelmeztettelek! 

-Igenis jobb vagyok nálad! Nekem nincsenek olyan rossz szándékaim, mint neked. Ilyen aljas...

-Minho... ezt most te sem gondolod komolyan. Pontosan tudom, hogy miért kezdtél el úgy a semmiből Jisungra tapadni, nem vagyok hülye. Még Chanék is sejtették az elejétől fogva, hogy van valami alantas célod és most képes vagy így beszélni velem, amikor segíteni akarok? Tudod mit? Bazd meg! Jisung veled van?

-Semmi közöd hozzá.

-Tudod, tényleg jó lesz, ha lesz mellette valaki olyan is, aki komolyan törődik vele és meg akarja vigasztalni, amikor kiderül minden.

-Rendben Felix, jó utat.

-Min-- 

Hirtelen szakadt meg a hívás a két fiú között. Minho néha-néha a zárt szobájának ajtajára pillantott. Mert Jisung ott volt. Ott volt és édesen, semmit sem sejtve aludt. Épp a vizsgáit pihente ki, épp lazítani tervezett a hétvégén a párjával. Minho szomorú volt miatta. Tényleg, igazán szomorú. Nem tudta, hogy mit kéne mindez után mondania, mert már kedvelte a fiatalabb fiút. Tényleg kedvelte, a normális módon. Észre sem vette, de az utóbbi hetekben eszébe sem jutott Minhyuk vagy az a hülye zene, ami nem rég még annyira fontos volt neki. Szörnyű embernek érezte magát, de hát az is volt, nem? 

Minho mélységesen csalódott magában. Ekkor érte az összes szörnyű tettének felismerése. Ekkor jött rá, hogy mennyire elbaszta. 

Hevesen, szinte dörömbölve kopogtattak a bejárati ajtón. Minho már őszintén nem tudott mit tenni, csak gúnyosan elmosolyodni. Szóval még emlékszel, ennyi év után is a kapu bejárati kódjára? Mi ez, ha nem megszállottság? Lehet, hogy egy szörny voltam veled Yang Jeongin, de te sem vagy jobb, ez pedig őszintén vigasztal.

-Lee Minho! Tudom, hogy ott vagy, azonnal nyisd ki az ajtót! - Kelletlenül ugyan, de felállt, az ominózus ajtóhoz sétált, majd kitárta azt, hogy azon abban a pillanatban egy dühödt tekintetű Jeongin, és egy sokkal aggódóbb Felix jöjjön be utána rajta.

-Ohh wow... A két jómadár. Bonnie és Clyde modern változata vagytok vagy mi? - Minhonak nem volt jó kedve. Igazából senkinek nem volt.

-Minho... kérlek mond, hogy Jisung nincs itt.

-De, kérlek, mond azt, hogy itt van. Jobb, ha ő is hallja ezt az egészet.

-Mi értelme ennek az egésznek Jeongin? - Túrt a hajába frusztráltan a legidősebb. Egy nyugodt, romantikus, pihenős hétvégét tervezett tölteni az ő Sungjával, erre ez történik. Minho egyszerre tudta volna tépni a haját, sírni, ordítani és nevetni.

-Tudod te, hogy milyen volt nekem, amikor csak úgy a semmiből dobtál, annyi év titkos romantikázás után? És miért? Mert előjött nálad a daddy issues és beleszerettél Minhyuk professzorba. És miután meghalt, te jó ég... képes voltál csendben elviselni, ahogy vigasztallak a temetés után, de miért Minho? Egy megszállot, érzéketlen őrült vagy és nem érdemled meg, hogy bárki is némi boldogságot adjon neked! Egyszerűen nem érdemled meg!

-Ne kiabálj velem a szüleim lakásában! - Emelte fel a hangját Minho is. - Kinek képzeled magad? Miért vagy ilyen gyerekes?

-Én vagyok gyerekes? Te üldözöl csak azért egy fiút, mert kell neked a hangja! Csak a hangja, semmi más. És miért? Megint csak Minhyuk miatt!

-Minhyukot hagyd ki ebből, szegény meghalt, érted? Meghalt! Kérlek, legalább egy halottat ne szégyeníts meg!

-Ugyan, hagyjuk már ezt a szent beszédet... Te élő emberek életét teszed tönkre, az mégis miben jobb?

-Nem teszem tönkre senki életét...

-De igen! Folyton ezt csinálod!

-Szerintem inkább te csinálod ezt.

-Ne merj ilyeneket mondani! - Ekkor hangosan felnyikordult a háló ajtaja, ahol egy döbbent, ijedt tekintetű, kócos hajú Jisung állt. Minho szemeibe ekkor könnyek gyűltek. Nem tudta, hogy mi lesz ebből és félt, hogy elveszíti a néma fiút. - Áhh... Igen, pont téged kerestelek. Kérlek szállj be te is ebbe a beszélgetésbe, biztos jó lesz, megtudsz egy-két dolgot a kedves Minho hyungodról.

-Jis... - Szólt óvatosan Felix is. - Gyere, menjünk innen.

-Takarodj innen... - Sziszegte mérgesen Jisung, mire a másik három mind döbbent tekintettel nézett rá.

-Te..tessék? - Zavarodott össze Jeongin. - Nem az a Jisung vagy? A néma fiú?

-De... én vagyok az. - Nézett rá elszántan a kistermetű, szőke fiú. - És azt mondtam, hogy takarodj innen! 

-Mi a fasz? Ez beszél...

-Jeongin!

-De hát...

-Szerintem azt akarja, hogy távozz. - Szedte össze magát Minho és nyomatékosan nézett a legfiatalabbra. 

-Felix is!

-Mindketten.

-De... nem hallottad, amiket eddig mondtam? Minho csak játszik veled! Nem szeret! El kéne hagynod őt...

-Tűnj innen! Nem akarlak soha többet látni! Bántod Minhot, hogy mered ezt tenni? Felix, te is menj el, most!

Miközben Jeongin csak döbbenten tudott maga elé nézni, addig Felix szomorúan ragadta karon és vezette ki a lakásból ez eddig még tajtékzó személyt. Jisung és Minho kettesben maradtak.

A néma fiú egy nagyot sóhajtva lépkedett a konyhába és egy pohár vizet töltött magának. Óvatosan iszogatta azt, szinte olyan volt, mintha észre sem vette volna, hogy közben Minho is a helyiségbe lépkedett. 

-Sung...

-Megölelnél hyung? 

-Persze. - Minho ugyan döbbent volt, de gyorsan reagált, átszelte kettejük között a távolságot és szorosan a karjaiba zárta a fiatalabbat.

-Szeretsz engem, hyung? A mostra gondolok, nem a múltra. - Minho egy ideig csendben volt, majd lágyan egy csókot lehelt Jisung állkapcsára.

-Azt hiszem... hogy most már igen. - A szőke hajú erre erősen ökölbe szorította a másik pólójának lágy anyagát. Jisung betegesen ragaszkodott hozzá. Amikor hallotta, hogy miket mond az az ismeretlen fiú, attól félt, hogy elveszíti Minhot, mert valahol, mélyen magában, tudott mindenről. Naiv és ostoba volt gyakran, igen, de ennyire még ő sem lehetett naiv. Viszont élvezte, hogy Minho mennyire törődött vele. Élvezte az érzést, hogy milyen, amikor te vagy valaki olyan szép és jóképű mindene, mint Minho. És Jisung ezt nem akarta elveszíteni, semmi áron.

-Én is szeretlek. - A tű célba ért.