Három nappal az incidens után az ikreknél gyűlt össze a banda. Ádám egy hatalmas bőrfotelben üldögélt, szigorú arckifejezéssel böngészte Máté íróasztalán felejtett napilapot. Már az újság közepén tartott és épp azt fontolgatta, hogy abbahagyja az olvasást, amikor is véletlenül, egy pici bekeretezett cikkre lett figyelmes.

„Rejtély"

Három nappal ezelőtt egy német turistacsoport az ismert üdülőfalun keresztül sétált a régi strand irányában, napnyugta után, a nemrég befejezésre került parkon keresztül, amikor is három sísapkában öltözött férfi támadt rájuk. Egyikük a turistacsoport egyik tagját a földre rántotta, szerencsére nem esett bántódása. Csupán figyelmeztették őket, hogy jobb, ha erre többé nem járnak. Mondta el az újság riporterének a csoport magyarul tudó tagja"

Mire befejezte a cikk olvasását, a banda többi tagja is beviharzott. Utoljára Éva állított be. Ádám meglengette előttük az újságot.

-Ezt olvassátok, hogy mi történt szeretett kis falunkban?

Mohón olvasni kezdték a rövid cikket.

-Na, ne! – hitetlenkedett Máté- Ez most komoly?

-Kik lehetnek? –kérdezte egyszerre a két lány.

Egymásra néztek.

-Nem! Biztos, hogy nem ők! –emelte fel a hangját Máté- Azért ők nem képesek erre. Csak ijesztgetni tudnak, hencegni és verni a mellüket, mint az iskolában.

Némi gondolkodás után úgy döntöttek, körbenéznek a parkban.

v

Fél tíz magasságában értek a központhoz. A falu a szokásos nyári képét mutatta feléjük. A parkban anyukák és nagymamák üldögéltek a padon, beszélgettek, olvastak, gyerekek pedig a játszótéren futkostak, hintáztak vagy éppenséggel homokoztak. Semmi sem utalt arra, hogy napokkal ezelőtt, bármi is történt volna erre. Mind helybéli volt, némely anyukát csak látásból ismertek, de egy idegen, turistacsoport sem mutatkozott. Körbejárták az egész parkot, de semmi feltűnőt nem találtak, így elindultak a régi strand irányába. De semmi, így tovább mentek a két motel irányába. De semmi. Lógó orral baktattak visszafelé, amikor is ismerős hangok ütötték meg a fülüket. Befutottak a kukoricás közepébe, de csak addig, hogy mindent jól halljanak. Olyan halkan beszéltek, hogy semmit sem lehetett belőle hallani. Amikor már jócskán eltávolodtak, léptek ki a kukoricásból és abba az irányba néztek, amerre eltávolodtak. Vissza a központ irányába.

-Ti értettétek, miről beszélnek?-kérdezte az egyik iker.

-Semmit! Olyan halkan beszéltek- válaszolt Éva.-menjünk utánuk.

Futni kezdtek az osztálytársaik után. Majdnem beléjük ütköztek, mikor is nagy meglepetésükre az osztályfőnökükkel találták szemben magukat. Osztályfőnökük a megszokott viseletének épp az ellentétét hordta. Szürke öltönyt és az orrán fémkeretes szemüveget viselt. Kezében egy kisebb aktatáskát fogott. Első pillantásra nem úgy nézett ki, mint egy hetedikes osztály osztályfőnöke, hanem éppúgy, mint egy vállalat vezérigazgatója.

Osztályfőnökük tagbaszakadt ember volt, feje, mint egy rosszul méretezett gumilabda, hatalmas bajusszal.

Gyorsan elbújtak egy kőhalom kupac mellett. De alig hallottak valamit, mert mind az öt suttogva beszélt. Csak az osztályfőnökük mozdulatain lehetett látni, hogy ideges. Osztálytársaik megfordultak és mérgesen faképnél hagyták az osztályfőnöküket, aki nem sokáig váratott egy helyben, körbenézett, majd rohamtempóban elindult a központ irányába.

Ők sem voltak tétlenek, osztályfőnökük után rohantak, akit a fiatalok új törzshelyén találtak rá, a nemrég nyílt fagylaltozóban, ahol mást is lehetett kapni a finom fagyin kívül.