Bár a közös próbák el sem kezdődtek még, Loki herceg nem tétlenkedik, még akkor sem amikor pihenhetne egy kicsit. Minden gondolata az első koncert körül forog, hiszen az első benyomás rendkívül fontos lesz, így meg kell terveznie a helyszínt, és már előre az összes dalt, amit elő fognak adni. Életében nem érzett még ilyen izgalmat és törekvést magában, mert ez az egész számára is új feladat. Egyben tartani, és megszólaltatni úgy egy egységet, hogy nem csak a saját ráhatása, de mások tehetsége, és hozzáállása lesz a fő.

A hegedűt megszólaltató Fandral ügyesnek bizonyult, és ahhoz képest, hogy túlságosan is ösztönember, de megfogadja Loki instrukcióit, így miatta a herceg nem aggódik. Egy héttel ezelőtt tartott ismét egy zenei meghallgatást, és akkor Fandral két zenész társa is csatlakozott hozzájuk. Hogun, és a nagy darab Wolstagg is tehetségesnek bizonyult, bár az utóbbi vastag ujjai miatt, nem bánt éppen finoman a hegedűvel, viszont a csellót kiválóan szólaltatta meg, míg az előbbi muzsikus könnyedén kapta a kezébe a klarinétot, és úgy játszott rajta, akár éjjel a tücskök anyja kertjében, amikor a Verbénák között ciripeltek.

Közel sem volt még teljes a felállás, de legalább már a főbb hangszerek tulajdonosai megvoltak, így az alapoktól eltudták kezdeni a darabokat.

Amikor Hermina először járt nála, megkérte Lokit, hogy egyelőre senkinek ne meséljen arról, hogy ő is a zenekarban van. Persze Frigga már tudott a dologról, de rajta kívül, senki, még egyelőre maga a zenekar sem. Bár Loki nem érti a valós okát a „művésznő" vonakodásának, de tudja, hogy az a pillanat, amikor a színpad atmoszférája bekebelezi, abban a percben nem lesz benne több kétség. Mellkasában a büszkeség és a zene iránti szeretet árad majd szét, és lelkével a közönség minden egyes emberét szorosan öleli majd át, hogy ezzel egy egységet alkossanak majd.

Loki most a Virágfűző egyik termében elvonulva, alig hallhatóan nyomogatja az egyik ott lévő pianínó kissé kopott billentyűit majd elmereng.

Kint az ősz a leghidegebb napjait tengeti, a hajnali dér kissé meg is csípte a bokrok apró terméseit, és bár már nem volt még kora reggel, Loki mégis didereg.

A Virágfűző legkisebb termében, a „Füge hálóban", már nem először jár, sőt olyannyira nem, hogy szinte az egész gyermekkorát itt töltötte, amikor nem volt kíváncsi a palota zajára. A tél szerényen közeledik, a kandallóban csak kevés fa ropog, hogy a néhány érzékeny nyári növény ne fázzon meg, szépséges szirmaik ne váljanak áldozatul a rideg hajnaloknak.

A legnyugalmasabb az egészben, nem a fa ropogása a kandallóban, és nem a liliomszirmok illatozása, hanem az, hogy egyedül van. Még a félkövér hold fénye a sötét égbolt tengerén ragyogott, amikor már megírta a bevezető dal utolsó részeit, és mindössze csak pislákolt a nap sugara, mikor levéste az utolsó hangjegyeket is.

– Jó reggelt. – Frigga nyit be halkan a terembe, a kis babakocsiban pedig Sanna mosolyog. – Nem találtunk a szobádban, ezért gondoltam sétálunk egyet, és megnézünk itt.

– Igen, egy kicsit kimozdultam. Hogy vagytok anya? – Loki feláll, hosszú kabátja utána libben, és a babakocsi fölé hajol. – Jó reggelt Sanna. Hogy aludtál? – megsimítja a kislány lábát, és tekintete azonnal felragyog. – Micsoda mosoly – mondja.

– Jobban aludtunk volna, ha apátok nem horkol olyan nagyon. – Frigga felnevet, és mosolyogva nézi, ahogy Loki kiveszi a babakocsiból a húgát, majd gyöngéden öleli magához. – Mesélj nekem egy kicsit. Milyen eddig a zenekar? Hermina, hogyan remekel?

Loki karjában Sannával újra a pianínó elé ül, Frigga pedig megáll mellettük, és a billentyűket pásztázza, majd néhány hangot óvatosan lenyom rajta. A kislány már most nagyon figyelmes, és picit fel is kacag bátyja ölelésében, amikor a zongora hangjait meghallja.

– Még nincs tisztában a saját képességeivel – kezdi Loki, és figyeli anyja mozdulatait. – Nem fog túl magas regiszterekben csivitelni, de egy nagyon erős drámai szoprán lesz, és ettől csak izgalmasabb. – Frigga abbahagyja a billentyűk játékát, és leül fia mellé. – Egyelőre rajtad kívül senki nem tudhatja, hogy őt választottam. De nem értem őt, és ezt neki is megmondtam.

– Nos – kezdi Frigga kedves mosollyal, tenyerét Loki vállára simítja. – Megértem Herminát.

– Miért is?

– Két dolog van kicsim, ami miatt érthető, hogy Hermina miért nem akarja, hogy kiderüljön az egész. Az egyik, pont az, amit te is mondtál. Még nem biztos önmagában, tapasztalatlan.

– Ezt értem, de mondtam neki, hogyha keményen dolgozik, és hallgat a tanácsaimra, ez hamar megoldódik.

– Azért te is tudod Loki, hogy ez nem ennyire egyszerű.

– Nem, de nem is annyira bonyolult.

– Emlékszel rá, amikor először kértem, hogy mutasd meg apádnak az első etűdöd?

– Az más volt, gyerek voltam, és szerintem apát nem is érdekelte az egész – legyint Loki egykedvűen, majd tekintete a billentyűkre réved újra.

– Teljesen mindegy, hogy gyerek voltál, vagy sem. Az a lényeg, hogy még nem bíztál önmagadban. Kellett a visszajelzés, kellett az, hogy időt kapj arra, hogy rutint szerezz. Hidd el nekem, hogy Hermina is pont ezen megy keresztül. A másik pedig...

– A másik pedig? – kérdezi Loki érdeklődve, ujjai megállnak a zongora felett.

– Szerintem az édesapja elvárásai, és az, hogy egy napon királynő lesz, merőben nehéz érzésekkel töltik el.

– Sejthettem volna, vagyis sejtettem. Hermina felnőtt nő, és azt tesz, amit csak szeretne. Az a baj, hogy a legtöbben az elvárásoknak akarnak megfelelni. Na meg a szüleiknek...

– Nézd Loki. Az édesanyád vagyok, és tudod, hogy mindig elmondom neked őszintén a véleményem. Ha Herminát, Thor elveszi feleségül, onnantól kezdve még elfoglaltabb lesz.

– Szerintem meg mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy ideje legyen. Kérlek ne gyere azzal nekem, hogy feleslegesen vágok bele a zenekarba! Vagy keressek másik énekest! – Frigga megrázza a fejét, Sannát a kiskocsiba teszi, majd szembe fordul Lokival.

– Félreértettél engem Loki. Tudod mit? Mesélj arról, hogy mi az amit ma írtál.

– Most inkább egyedül szeretnék maradni. Nincs még egészen kész – mondja Loki, és Frigga pontosan tudja, hogy most jobb ha magára hagyja.

– Legyen szép napod, és kérlek ne haragudj rám.

Amikor Frigga a kilincsre simítja a kezét, halk zongora dallam üti meg a fülét. Megfordul, és látja, hogy Loki az ablaknál áll, de a zongora saját varázserejétől felcsendül. A férfi nagyot sóhajt, majd halkan megszólal:

– Képzeld el anya, hogy Hermina megjelenik egy gyönyörű, flitterekkel díszített pezsgőszínű ruhakölteményben, és úgy ragyog, ahogy még édesapja sem látta soha azelőtt. Izgul, de felkészült, és minden a fejében van az utolsó hangig. – Frigga áhítattal hallgatja Loki elmélázását. Sanna elcsöndesedik, mintha csak értené, hogy miről beszél a bátyja.

– A vörös bársonyfüggöny mögött úgy bújik meg, mint egy riadt kis cinege, majd, amikor kimondom a nevét, és végül a függönyt elhúzom előtte, hogy utat engedjek neki, ő úgy vonul fel, mint egy igazi díva. Persze Thor, és August álla a bokájára esik, és azt sem tudják Hermina hogyan került oda. Képzeld csak el – fordul Frigga felé, de az ábrázata ködös saját gondolataitól.

– Na de Loki – kuncog Frigga. – Minden vágyad, hogy kicsit megbotránkoztasd őket?

– Várj még! Nincs vége! Megszólal az első hang, és a csend úgy telepszik a közönségre, mintha szellemeket látnának a színpadon. Persze látnak is, hiszen amit hallanak éppen olyan megfoghatatlan, légies és elképzelhetetlen. Olyan harmóniákkal töltjük meg a tiszta, és néhol édeskés énekét, és olyan eszményi hangzást hallatunk, hogy mindenki egyszerre zokog fel, és a végén, amikor az utolsó hang kicseng... – áll meg Loki, és a domborművekkel díszített mennyezetre tekint. -, még egyetlen percig csönd honol a káprázattól. – Érted már, hogy miért nem akarok mást? Elképzeltem, és az elmémbe égett! Már nem tudok másként gondolkodni, és nem is akarok.

– Értelek kicsim, persze, hogy értelek.

– Tanítani akarok, és tanulni! Általuk! A zene által. Megtehetném, hogy egyedül állok a színpadra, hiszen van képességem! Képes vagyok arra, hogy annyi hangszert szólaltassak meg, amennyit csak akarok! Egyszerre! Hiszen te tudod. De abban nincs kihívás. Nincs mások fáradt lélegzetvétele, javítani való kihívások, célok, melyek nemcsak az enyémek.

– Szeretem hallani, amikor ennyire szépen beszélsz. Sosem akarnálak lebeszélni téged arról, amire igazán vágysz. – Frigga lassan közelebb lép, megsimogatja Loki arcát, a herceg pedig a saját tenyerét érinti édesanyja vékony ujjaihoz. – Akkor vagyok boldog, amikor te, és Thor is azok vagytok.

– Engem ez tesz boldoggá. A kihívás, az a kihívás, amit a zene ad.

Friggának mosolyog, majd eszébe jut amikor ő volt ilyen fiatal, mint Loki, és azok a pillanatok, amikor ő maga ábrándozott arról, hogy elbűvöli közönségét műveivel. Nem hibáztatja Lokit szenvedélye miatt, de óvná a csalódásoktól, és az emberek érdektelenségétől.

– Kívánom tiszta szívemből kicsim, hogy elérd azt, amit igazán szeretnél, és megtaláld a saját közönséged, aki értékeli, és megbecsüli a muzsikádat. Kérlek ne feledd el azt, amit mondtam, és tudd, hogy mindig számíthatsz rám. – Megsimítja Loki arcát, és lassan elindul a babakocsi felé. – Vigyázz magadra, és kérlek aludj többet, azt pedig ne szívd egész nap. – pillant újra hátra, és a Loki kezében lévő pipa felé biccent. – Félek, hogy beteg leszel tőle.

– Készülj úgy, hogy a második koncerten négykezest fogsz velem játszani. – Loki a pipába szív, és integet Friggának, aki hálásan mosolyog rá, majd Sannával elhagyja a kistermet.

Hermina izgágán hajítja ki ruháit a szekrényéből, de közben a kottákat is serényen bújja, és szüntelen énekelgeti oda és vissza a dallamokat, de a torkában a szorító érzés nem múlik. Már sok ruhát felpróbált, de egyik sem tetszik neki igazán, így végül tanácstalanul rogy le a ruhakupacra, és úgy dudorászik tovább. Apró kortyokban ízleli a szurokfű teát, de a gombóc csak nem oldódik fel a torkában, sőt még a mellkasára is nyomó érzés ül, pont, mintha órákon belül kellene színpadra állnia.

A legutóbbi próbán Lokival, már eljutott arra a szintre, hogy a levegőtechnikát sikeresen alkalmazza, de ettől függetlenül még a hangja sokszor elcsuklott, és bár türelmes magával szemben, időnként úgy érzi, soha nem lesz képes tökéletesen dalolni.

A helyzetén az sem segít, hogy senkivel nem oszthatja meg izgalmát, de az is tény, hogy csak nagyobb súly telepedne a lelkére, ha mindenki megtudná mire készül, és végül csúfosan kudarcot vallana, így jobb, ha egyelőre nyugalmasan készülget. Szépen sorjában halad, és naphosszat gyakorol, valamint korábbi öltöztetőjét is magához hívatta, hogy a legszebb ruhákat varrassa.

Greta azóta segít neki a szépítkezésben, amióta a palotában él, de eddig igazán egyik ötlete sem tetszett Herminának. Talán túlságosan is visszafogott kreálmányokat varrott számára, de most igazán különleges ruhadarabokra van szüksége, és jó néhány kozmetikai termékre, amitől csak jobban tündökölhet szépsége a nagy napon.

– Hol vagy már Gretha? – A fésülködő asztalhoz lép, majd leül, és hosszú tincseit kibontja, hogy lószőr kefés fésűjével gubancaitól megszabaduljon. Az asztalon számos pipere hever, és parfümök megannyi csodás üvege felborulva várja, hogy aromái bőrén, majd a levegőben illatozzanak. Hermina válogat, és körbe szimatolja az összes parfümöt, de mindegyik erős, és túl fűszeres illatú, és egyenként hajigálja az asztal mellett lévő kis szemetesládába. – Ezeknek mind olyan illatuk van, mintha legalább hatvanéves hölgyeknek készültek volna. – halk kopogásra eszmél, és vállat rántva szólal meg, nem is törődve a rendetlenséggel, ami körötte éktelenkedik. – Gretha? Jöjjön kérem!

– Elnézést kérek, rossz szobába kopogtam. – Egy fiatal lány, vékony hanggal és félszeg tekintettel dugja be a fejét az ajtón. – Dajka vagyok, és eltévesztettem az emeletet, csak néhány pólyát vittem volna a királynőnek. Elnézést, már itt sem vagyok.

Hermina felpattan, és még éppen meglátja, a lány ápolt körmeit, mert annak ujjai a kilincsen pihennek, és ajkain csodás árnyalatú, fényes ajakír ragyog, haja búza szőke, és úgy csillan meg a szoba világosságában, mint a zöldellő pázsitok között, egy árva hóvirág.

– Ki maga? Még sosem láttam a palotában. – Ahogy Hermina közelebb lép, orrát megcsapja a légiesen könnyed illatfelhő, ami a lányt körül lengi, és mintha az a bizonyos felismerés futna át benne, hogy ez az, amire neki szüksége van.

– Pearl Ann Costa vagyok, kisasszony. Bábaként, és ápolóként dolgozom a palotában. Csak nemrégen kerültem ide, ezért téveszthettem el a szobát. Látom nagy munkában van. – néz körül a ruhakupacok sűrű anyagai között mosolyogva. – Igazán sajnálom amiért megzavartam.

– Jöjjön be kérem Pearl. – A lány zavart arccal, és kissé értetlenül lép be. Hermina végignéz rajta, de és a lány ruhája bár nagyon egyszerű, ám természetes szépségén és ragyogó bőrén ez mit sem fakít. Kötényén egy apró ezüst, bíbor kővel díszített bross ragyog, és az összkép annak ellenére, hogy szerény, mégis különlegesnek hat. – Az én nevem, Hermina Antoanette Lennart. – nyújtja kezét a lány felé, aki reszketeg tagokkal fogadja a gesztust. – A főtanácsos lánya vagyok.

– Üdvözlöm kisasszony! Igen, igen! Már láttam az édesapját. Elég szigorúnak tűnik, de ez így helyes, hiszen mégis csak főtanácsos – mondja Pearl és mélyen meghajol, fejkendője mögül hajtincsei előre buknak. – Ne haragudjon, nem úgy értettem kisasszony.

– Semmi gond Pearl, az apám valóban nem a lazaságáról híres. Ezért ő nem is tudja, hogy mire készülök.

– Miért? Mire készül a kisasszony?

– Kellene egy kis segítség nekem a szépítkezésben. Mint látja, van egy csomó kozmetikum, de mivel különleges alkalom lesz, ezért szerintem ezekkel nem tudom elérni a várt hatást – mutat a fésülködő asztalon heverő piperékre, majd a ruhakupacra. – Fontos megjelenésem lesz hamarosan, és az öltöztetőm egy órája késik, én pedig azt sem tudom, hogy milyen ruhát szeretnék, és azt sem, hogy vajon mi az, ami igazán jól állna nekem. Megvarrni is kellene őket, és az nem kevés idő. Ért a ruhákhoz Pearl? Netán a kozmetikumokhoz? Az illat amit visel, az is érdekel.

– Jaj, kisasszony, én vajmi keveset értek a ruhákhoz, de amint látom az ön darabjai csodálatosak. – Pearl szerény, de a hangja mégis fényesen cseng, bár kissé mélynek hat. – Az illatot magam kevertem, pontosabban ez még a nagymamám receptje alapján készült. Ő volt ki csak igazán értett a szépészethez.

Hermina érdeklődve figyel, és bár azon kívül, hogy a lány kedves, és látszólag sokat ad a megjelenésesre, semmi nem utal arra, hogy hosszútávú megoldást jelenhetne számára, ám valami az súgja neki, hogy Pearl még a segítségére lehet.

– Tudja Miss. Lennart, rózsa, liliom, és némi zöldellő pázsit egyvelege, kevés alkohollal, és egyetlen csepp mézzel, hogy bársonyos legyen, és kissé édeskés.

– Tudna nekem is készíteni belőle? Életemben nem éreztem még ilyen finom illatot. Az én parfümjeim mind túl erősek, de könnyed aromára van szükségem, hiszen szárnyalnom kell, nem fulladhatnak meg körülöttem az emberek. Azt szeretném, ha nem tolakodó lenne az illat, hanem finoman áradna feléjük, és még akkor is érezzék, amikor már rég elhaladtam előttük.

– Természetesen kisasszony, nagyon szívesen hozok belőle. Van néhány üvegcsével, de ha szeretné, akkor készíthetek valami még különlegesebbet is. Mondjuk eltudnék képzelni az ön számára némi, áfonyával, és cseresznyevirággal bolondított elegyet. Mikor lenne rá szüksége? – Hermina ajka nagy mosolyra húzódik, a lány lelkesedése szimpatikus neki.

– Minél előbb, de másra is lenne szükségem Pearl. Kérem jöjjön vissza este néhány kivonattal, és segítsen nekem választani. – Pearl izgatottan nagyot dobbant lábaival, mélyen meghajol.

– Hozzak esteleg mást is? Vannak ajakír kivonatok, és megannyi szín, ami izgalmas, és harsány is. Persze ha halovány árnyalat érdekli – ránt vállat nagy mosollyal. – Némi krémem is van, ami hidratálja a bőrt, és olyan puha lesz, mint az ifjú hercegnő hamvas arcocskája.

– Ezt a szakértőre bízom – kacsint Hermina. – Természetesen Pearl, amit csak tud hozzon magával. – A lány nagy mosollyal távozik. Hermina újra dalolni kezd, és a gombóc a torkában ezúttal érezhetően kisebb, ahogy pedig a levegőbe szimatol, még mindig érzi a liliomszirmok édesen lágy és könnyed illatfelhőjét, és semmihez sem hasonlítható eszményi jegyét. Az aromától pedig máris a világot jelentő deszkákra képzeli magát, és látja, ahogy Loki arca szerény pírt ölt, amikor meglátja majd őt.