Néhány héttel később a nyári meleg lassan mérséklődni látszott. Érezni lehetett, ahogy a harmadik évszak lassan leveti a fák lombjait, és az éjszaka szellője hűvösen fújdogál a pagonyon át.

Loki herceg alig dugja ki orrát szobájából olyannyira belevetette magát a kották hangjegyeinek sűrűjébe. Ő nem bánja, sőt, várva várja, hogy legújabb művét majd a nagy közönség elé büszkén tárhassa, lábuk alatt az egyenes talaj is megremegjen.

Mit sem törődve a hosszadalmas hetek múlásával, csak tovább alkot, s a szorgos munka eredménye pedig egy egyedi, de mégis kissé az elmúlást idéző dallamsorozat lett.

Külön-külön a hangjegyek igazán vidáman szólnak, de mikor összefűződnek, hangzásuk már inkább lelombozó, sőt mi több, vészjóslóan tragikus. Ezt az hatást csak egy konkrét ritmus és zongorajáték adhatja vissza, és a tökéletesség csak egy hajszálnyira van a végső elképzeléstől.

Miközben a hangok mélységében minden éjjel elvész, nem feledkezik meg a titokzatos hangról sem, melyet azóta sem volt szerencséje megcsodálni.

Ám álmodozása hamar véget ér, mikor a nap újra felkél, és sugarai porodra lépnek a dombok közül...

Loki herceg kicsit sem várja a családi reggelit, de apja, és édesanyja is ragaszkodnak a közösen eltöltött reggelekhez, s ő hiába is keresne kifogásokat, csupán saját dolgát nehezítené meg. Bár most sem lesz könnyed reggele, hiszen már hallja, ahogy többek hangja harsog az étkezőből...

– Csakhogy végre megérkeztél fiam! Miért kell neked minden egyes reggel elkésned a közös étkezésről? – Odin szeme szikrákat szór, miközben Loki édesanyjára mosolyog, majd bólint bátyja felé, aki kedvese kezét szorongatja az asztal alatt. – Válaszolnál nekem Loki?

– Rengeteg munkám volt az éjjel, ahogy gondolom neked is – mondja Loki, és lassan, nyugodt mozdulattal önt magának kecsketejet vastag falú poharába, majd helyet foglal.

– Munkád? Gondolom a kottáiddal aludtál. – Odin gúnyos kijelentésén Thor elvigyorodik, de Frigga már kevésbé boldog. – Ahelyett, hogy inkább valami olyasmivel foglalkoznál, mint a rúna vagy mágia oktatás, vagy Thorral járnál edzeni, inkább hetekre elzárkózol. – Loki semmit nem szól, helyette halkan ropogtatja a körtét fehér fogai alatt.

– Sűrű elnézésed kérem apám, de az időm pontosan be van osztva, és változtatás akkor lehetséges, ha én magam érzem indokoltnak azt. – Loki hangjából nyugalmas gúny árad ahogy megnyújtja mondata utolsó felét. Odin már jól ismeri ezt a hanglejtést, és a király már állna föl a helyéről, hogy leteremtse fiát, de a királynő megfogja a karját.

– Odin kedvesem, inkább reggelizzünk. Majd reggeli után beszélek vele – súgja neki Frigga, és gyöngéden simít végig férje megfeszült karján. – Jó étvágyat kívánok mindenkinek – bólint a családja felé.

– Egészségetekre! – Thor a magasba emeli sörös korsóját, meghúzza a nedűt, és keserű szakállal csókolja arcon kedvesét, Herminát, aki alig észrevehetően kissé elfintorodik. – Reggeli után elviszlek valahová kedves, élvezni fogod – súgja a nőnek, de Loki még így is hallja őt, és még a karján is feláll a szőr Thor negédes bájolgása miatt.

Ahogy Loki Herminára néz, elgondolkodik.

Néhány hónapja ismeri csupán a nőt, bár azt tudja, hogy gyermekkora óta Thornak szánták feleségül, de ő maga túl sokat nem társalgott még vele. Félénknek tűnik, és jó szándékúnak, de Loki valahogy mégsem tudja elképzelni, hogy egy napon Hermina válhat Asgard királynőjévé. Figyeli, ahogy szelíden kulcsolja össze Thor ujjaival a sajátját Hermina, és hallgatja elmerengve a szerelmes szavakat amiket a fülébe súg, és Loki közben arra gondol, hogy vajon az ő Múzsája milyen testet öltött. Egy csillag képében jön el hozzá, vagy magányos őzként ami a pagonyból szalad fölé riadtan? Esetleg álmában megjelent angyalként, nőként, férfiként, gyermekként?

Vajon neki is ében fekete tincsei vannak, és ily bársonyosnak tűnő kezei? Vajon ő is ilyen félénken harapdálja meg ajkait néhány bók után?

– Apám elnézést kér amiért ma nem reggelizik velünk, de nem érezte jól magát. – Hermina látszólag szégyenkezik, hiszen mindenki tudja, hogy apja August Lennart bizony éjjel felöntött a garatra. Az öreg nem veti meg az alkoholt, és a munkájára nincsen panasz, de hiába válik remélhetőleg családtaggá hamarosan, ettől még a király nem elnézőbb vele. – De a reggeli tárgyaláson elsőként fog megjelenni – szabadkozik apja helyett Hermina, Odin szigorú tekintete miatt.

– Hermina? – Frigga kissé félrenyel, ezért felköhint. – Volna kedved eljönni velem a Virágfűzőbe? Arra gondoltam pár szépséget hozatnék a palotába. Hiszen lassan őszi virágoknak kell a hely. Olyan nagy a kert, lehet már így is elkéstünk vele.

– Boldogan! Nagyon régen jártam már a Virágfűzőben. – Hermina hangja olyan fényesen csillan meg, hogy Loki azonnal felkapja a fejét, és a puha körte szelet megáll a szájában. Tekintete egyetlen pillanatra Hermina nyakára réved, és várja, hogy a benne lévő hangszálak újra rezdüljenek. Emlékezteti ez a hangtónus arra amit pár éjjellel ezelőtt hallott, de nem biztos benne, hiszen Hermina nem dalol, csupán emelkedett hangon szólalt fel. – Igazán hízelgő, hogy rám gondolt királynőm. – Thor tovább iszik, nevetgél a nő fülébe, de Loki még mindig csak Herminát nézi, és hallgatja orgánumának utolsó csendüléseit. – Thor? Mit szólnál ha majd holnap mennénk el oda, ahová most akartál?

– Jaj, nem, nem, nem, nem, nem – csapja össze tenyerét Frigga. – Csak délután indulnánk. Nyugodtan élvezzétek ki a napot, és majd üzenek neked.

– Semmi gond anya! Majd máskor elmegyünk Herminával. Addig megiszunk a fiúkkal valamit. Este találkozunk szerelmem. – Thor apró, de cuppanós csókot nyom Hermina arcára, amit a nő széles mosollyal fogad. – További jó étvágyat nektek! – szól még vissza Thor az ajtóból, majd nagyot harap a körtéjébe, és kivonul az étkezőből.

– Neked mi a terved ma délutánra fiam? – kérdezi Odin Lokit, aki közben már éppen indulni készül.

– Mint mondottam, rengeteg munkám van még, szóval elfoglalt leszek. – Hermina félénk mosollyal néz Lokira, és bár eddig is mindig szemben ültek egymással, sosem kommunikált tekintetük még ennyire.

– Szeretném ha ma este átbeszélnénk, hogy miként fogod elkezdeni a rúna írás tanítását. Vannak bőszen ifjak a palotában, akik kellő odafigyeléssel, kiválóan sajátítanák el a tananyagot. Később pedig a tanáccsal kapcsolatban is beszédem van veled, és Thorral. – Odin határozott hangja továbbra is harsányan csendül meg, de Herminán kívül senki sem rezzen össze. Loki ezúttal megadóan bólint, aztán sietősen távozik is, és ahogy Hermina mögött elhalad, egy egészen finom, és fűszeres illat csapja meg a nő orrát.

Ez a kora őszi délelőtt meglehetősen furcsán alakult Loki számára. Természetesen nem apja dorgáló, vagy követelőző megjegyzései miatt feszeng, hanem egy aprócska gondolattatól, amit Lady Hermina orgánuma fészkelt művészi agyába. Még ha nem is ő énekelt aznap éjjel nem messze az erkélyétől, akkor is kísértetiesen emlékezteti Hermina beszédhangja, a titokzatos énekes pacsirtáéra.

Nem az ébredező szerelem tüzes, és szenvedélyes lángja hajtja őt, sokkal inkább a gondolat, mi azóta sem hagyja nyugodni.

Egy zenekar.

Az ő zenekara, akik az ő szerzeményeit játsszák, és egy énekesnő, aki az ő gondolatait közvetíti dalolva mások felé.

Milyen lenne eme zongoradarab, szépen csengő női énekkel? Esetleg még több hangszerrel?

Ezen gondolkodik, miközben agya ködössé válik „gyógyfüveitől", de kétségei lassan tova szállnak bimbózó ötleteitől. Elmereng az erkélyen, és figyeli, ahogy az apró füstkarikák érzéki csalódást játszanak, majd elillannak a delelő napfény mámoros felhői között.

Már a látvány is megihleti, ujjai az erkély korlátját billentyűnek képzelik, és fülében máris ott cseng, a hang. Az a kezdő, gyönyörű magas hang, ami egy édes torokból árad, és amely úgy hatol Loki bőrén keresztül a húsán át, és egész addig fúródik, míg teste minden apró porcikája atomjaira nem hull. Gondolataiban egy arc nélküli hölgy jelenik meg, aki addig fűzi a hangokat, míg a közönség minden egyes tagja, könnyekben ki nem törik, alázatukkal fejet nem hajtanának nagysága előtt.

Loki kerek szemei még nagyobbra nyílnak, nyelve zsibbad a gondolattól, mert az arc nélküli tekintetet, szépen ívelt szemöldököt, barna íriszeket, és dús hajkoronát varázsol magára a képzeletében.

– Lady Hermina, ha te vagy az – suttogja, és mélyen zörrenő hangja megremeg – mily csodát tudsz majd létrehozni velem, általam...

S, már nem sok a kétely, nincs túl sok idő tudtára adni a Múzsának, hogy ő a Múzsa.

Nehéz volt Thortól ma délután megszabadulni. Persze nem azért érez így Hermina, mert esetleg a herceg nem lenne kellemes társaság, csak néha mégis jobb kicsit egyedül, vagy mások bagázsában. Thor jó ember, erős, és okos, leendő királynak méltó, és tiszteli őt, de túlságosan is heves vagy csipkelődő olykor. Hermina tudja, hogy egy férfinak, és egy nőnek csiszolódnia kell egymáshoz, és nem elég csak szeretni valakit. Thor e téren még nem túl megfontolt – hiszen nagyon a percnek él –, de talán ez a tulajdonsága az, ami Herminával néha feledteti a múlt árnyékát, és a jövő félelmeit.

A nap már felveszi délutáni arcát, mikor Frigga királynő, és Lady Hermina elindulnak az asszonyok által oly' nagyon kedvelt Virágfűzőbe.

Egy botanikus kert – mely a királynő tervezése –, és amely egyben kellemes csevegő helyszín is a pletykáláshoz. Ezért szeretik oly' sokan. Tavasztól késő őszig kávé, és teák illata száll, asszonyi csevej, harsány nevetések, de télen nyugalom. Olyankor a virágok legtöbbje alszik, pihen, vár szép korának fényességére. 

A királynő levendula színű kalapja finoman árnyékolja arcát, és mosolyogva nyújtja karját a fiatal nő felé, aki fogadja a kedves gesztust. Nem messze már kirajzolódik a borostyánnal vékonyan futtatott hatalmas kupolás épület, és ahogy haladnak megannyi virág kellemes illata az orrukba száll.

 Két oldalán robusztus ablakok – melyek elegendő napfényt engednek át a nővények számára –, és míg a nap ereje tart, addig a bent lévő szökőkút vízén is megcsillan sugara. Az épület főjén pedig üvegfestéssel Frigga királynő kedvenc fájának virága, a Selyemakác pompázik.

Az apró ösvény szélén – mi egészen a Virágfűzőig vezet –, már az őszi rózsák fiatal bokra éledezik, jelezve, hogy az ősz nem az elmúlást jelenti számukra.

– Mond csak Hermina – kezdi Frigga, mikor bent helyet foglalnak. – Hogy érzed magad a fiam mellett? – A királynő kérdése váratlanul éri Herminát. Szerencséjére, egy szolgálólány éppen ekkor hozza ki a teáikat, de azok gőzölgő illata sem nyugtatja meg túlságosan.

– Thor nagyon kedves, és odaadó. – Nagyot nyel, és vékony sugárban önti a tejszínt bögréjébe. A fekete tea aromája erős, és most rá is fér, hogy kissé élénkebb legyen. Sosem szeretett a kapcsolatairól beszélni senkinek – noha nem volt sok – de Friggával beszélgetni ilyesmiről még szokatlanabb tán. – Hálás vagyok amiért mellette lehetek – mondja végül röviden.

– Bocsáss meg nekem kedvesem, ha túl indiszkrét voltam, de olyannyira szeretném, ha egy napon összekötnétek az életetek. Thor nem beszélt még házassági szándékról?

– Ez a téma úgy vélem túl korai még. Úgy értem, semmit nem szabad siettetni – kortyol a forró teába, de nem attól rázza ki a hideg. Frigga kissé elszégyelli magát, ezért lebiggyesztett ajkait ő is hosszú kortyba temeti. – Nem késtünk még el ezzel a kérdéssel, és én nem szeretném ha Thor kényszerből kérné meg a kezem. Várok rá, ameddig ez szükséges. – Hermina egyre feszeng, és maga sem tudja már, hogy miért. Talán mert jövendőbeli anyósa faggatja? Vagy még maga sem áll készen a házasságra?

– Hermina kérlek ne haragudj, azt hiszem talán túl lőttem a célon. Csak hát tudod, szeretném már ha a fiaim révbe érnének. Persze inkább Thor, Loki még nagyon fiatal. – Hermina barátságosan felnevet, leplezi előbbi zavarát.

– Ne magyarázkodjon felség, én megértem, és biztosítom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. – Hermina megsimítja a királynő selyem kesztyűvel fedett karját. – Ha egy napon Thor megkérné a kezem, boldogan mondanék igent.

– Köszönöm kedvesem. Mit szólnál, ha külön-külön választanánk virágokat az őszi kertbe? Én mennék az Ánizs terembe, te pedig elvonulnál a Havas-szépe szobába. Egy óra múlva találkoznánk. Vesd papírra miből mennyit szeretnél. Csak annyit kérek a színek harmonizáljanak a lilával, és fehérrel. Ez a két szín együtt a kedvenc párosításom. – Hermina sűrűn bólogat, és mikor az utolsó korty tea is elfogy, kitárják előtte a Virágfűző egyik legszebb szobáját. A királynő még egyet int, mielőtt egy papírossal bevonul az Ánizs terembe, és végül elköszönnek egymástól.

Hermina belép, és az émelyítően édes illatok miatt, gyomra kissé felfordul, és örül, hogy ezt senki nem látja. 

Pláne nem Frigga királynő. 

Némi bűntudatot érez, amiért talán túlságosan határozottan beszélt a királynővel, de ezen témát már nem először hozta fel az asszony, és saját édesapja is folyton kérdezgeti őt. Terhes számára az eljegyzés témája, pedig boldogságot kellene éreznie, aztán az elvárások, és a folytonos kérdezgetés beárnyékolja ezt. Úgy érzi, hogy valami kimaradt az életéből, nem voltak barátnői, hajnalba átmenő csevegések, álmodozások a jövőről. Csak mindig a tanulás, és a királynői korona volt a kitűzött célja.

Vagyis inkább Sir. August Lennart, és mindenki más célja.

Nagy levegőt vesz, a negatív gondolatokat igyekszik elhessegetni, majd elindul az illatos virágok gyűrűjébe.

Egy kicsi ivókút figyel a szoba bal sarkában egy ablak alatt, és felette egy tükör melynek szegletét Selyemakác festése díszíti, akárcsak az épület főjét. Az ablakon csekély fény szűrődik be, hogy a szellőrózsa bimbóit nem fonnyassza, ne szárítsa. Ahogy egyre beljebb halad, az aromák harmóniába kerülnek, és émelygése lassan alábbhagyni látszik, de nyugtalan érzés fogja el mikor a rózsák boltívéhez közeleg.

Végig simít a szirmokon, a tündöklésre vágyó szépségeken, és szerelmes hangon felsóhajt. Vágyakozva, akár egy ifjú leány, ki első szerelmére titkon gondol.

Talpa alatt néhány levél, és szirom megbújik, de a nyugtalan érzés felerősödni látszik a pillanatnyi mámor közben.

Hermina körbe fordul, de az ajtó csukva van, ahogy az ablakok is, senki nem lehet ott rajta kívül, mégis úgy érzi, mintha valaki figyelné.

Hosszú percekig csak nézelődik, és csak nagy sokára veti papírra melyik virág magjából kéret majd a palota kertjébe. A lista bőszen készül, de kezd melege lenni, ezért selyem sálját az ivókútra teszi, a tükörben pedig saját arcát pásztázza.

– Nem vagy már túl fiatal, nem vagy már hamvas bőrű bakfis – énekli dallamosan tükörképének, és felkuncog. – De öreg sem, s fakaszthatsz még új ágat, neked még zöldellhet a mező – Halkan dúdol, és közben kontyát újra fűzi. A sűrű tincsek tapadnak ujjai között, s míg ügyködik, fekete csatját szájában tartja. Koncentrál, és egyre magát figyeli, amikor valaki megjelenik mögötte, de Hermina annyira megijed, hogy minden kihull a kezéből, és haja teljesen kibomlik. – Ki maga? – Megfordul, és akkor már látja, hogy ki a rémisztő betolakodó. – Loki herceg?

– Talán nem így kellett volna elkapnom egy beszélgetésre, de hol máshol cseveghetnénk, mint éppen itt – mutat körbe Loki színpadiasan. – De azért elnézést, ha megijesztettem - fejezi be különös köszöntését.

– Mi...Miben segíthetek? – A nő szíve zakatol, és közben igyekszik haját lófarokba kötni.

– Segíteni? Nos, a megfogalmazás nem rossz, ám a segítség szó a mi esetünkben kölcsönös lehet. – Hermina összehúzza a szemöldökét, és kíváncsian mustrálja a férfit. – Rögtön a tárgyra térek. – Loki összecsapja a tenyerét, megnyerő mosolyt villant.

– Én pedig kíváncsi vagyok.

– Előbb egy kérdés. Ön énekelt a nyár búcsúsztató báljának hajnalán a kerteknél? – Hermina elcsodálkozik, és zavartan fordul el. Karjait úgy dörzsöli, mintha fázna, és úgy tesz, mintha még mindig virágmagok neveit jegyzetelné – Világossá teszem. Ha ön volt az, akkor hangjára van szükségem.

– A hangomra? Még mindig nem egészen értem - tetteti még mindig az írást Hermina.

– Mint azt gondolom ön is tudja, művész vagyok, pontosabban zenei művész. Jó ideje dolgozom egy darabon. Olyasmin mely megkívánja orgánumát, és kicsengve díszíti minden elemét. De még másban is gondolkodom, amihez szükségem van önre, és persze másokra is.

– Attól tartok, hogy valakivel összekever. Én azon a hajnalon már korán aludtam, mert egész nap illem óráim voltak.

– Ugye pontosan tudja, hogy az imént is hallottam énekelni?

– Fogalmam sincs, hogy miről beszél.

– Kár tagadnia.

– Nem tagadok semmit. Mennem kell, mert az édesanyja már vár.

– Ugyan már Miss. Lennart! Az imént, éppen énekelt. Nem szokásom félrehallani, és az pedig nem létezik, hogy két személynek teljesen egyforma legyen a hangja. – Hermina megfordul. Loki olyan erősen szuggerálja az arcát, hogy már attól rákvörös lesz. – Nem akarom zavarba hozni, de tudnom kell, hogy számíthatok-e önre.

– Én nem igazán szoktam énekelni – kezdi halkan Hermina. – Gyermekkoromban többször előfordult, de fogalmam sincs arról, hogy milyen az, ha valaki igazán jól énekel. Nézze, én nem vállalhatok el ilyesmit, hiszen azt sem tudom, hogy mi milyen hang egy zongorán.

– Természetesen minden képzést megkap tőlem, és ha sikerül az amit elgondoltam, akkor nemcsak a kertek alatt dalolhat majd, hanem közönség előtt is. Magának pedig nem kell ismernie a zongorát, csak követnie annak hangjait.

– Én nem is tudom...én...

– Nem kell most döntenie, bár nekem az lenne a legjobb, mert akkor már ma hozzá láthatnánk az énekórákhoz. Aludjon rá egy, vagy két éjszakát, aztán keressen meg. – Loki felnyalábolja Hermina selyemsálját, majd átnyújtja neki. – Ha kérdése van, akkor azt nyugodtan tegye föl.

– Rengeteg kérdésem van, de azt hiszem ön nem mindegyikre tudná a választ.

– Azért csak próbáljuk meg – mondja türelmes, és nyugodt hangon a férfi. Hermina kevésbé tűnik riadtnak, mint pár perce, és bízik benne, hogy ez már a sikerhez vezető út.

– Én már nem vagyok kamasz, gondolom nehezen formálható a hangom. Mi van ha csalódik abban, amit aznap éjjel hallott? A másik pedig, hogy hallottam már itt Asgardban szép hangú hölgyeket. Miért nem őket választja? Miért nem megy biztosra?

– Menjünk sorba Miss. Lennart. Tehát, bizonyos technikai részeket meg lehet tanulni, ám a tehetséget nem, azt csupán fejleszteni szokták, és az zsigerből jön ha egyszer csak áradni kezd. Meg kell nyitni azon részeket, amelyeket eddig homok fedett. A másik, hogy egy szóval sem mondtam, hogy nem fogok mást is meghallgatni. Végül pedig, én mindig a biztosra megyek.

– Mennyi időm van gondolkodni? Fogalmam sincs, hogy mit fog szólni Thor, vagy az apám...vagy...

– Hamarosan meghallgatást fogok meghirdetni, ami nyilvános lesz. Ha ott megjelenik, és végül önt választom, akkor mindent megbeszélünk. Döntsön úgy, ahogy ön akarja, és ne úgy, ahogy mások azt elvárják, hiszen ez a maga élete. – Hermina torka elszorul. Loki úgy termett mögötte, hogy még most sem hiszi el, és sugall neki olyasmiket, amikre titkon már régóta vágyott, amiket még senkitől sem hallott. Számos kétely hömpölyög azonban benne, de ahogy a sálját morzsolgatja, mégis mosolyogva szólal meg.

– Remélem, hogy helyesen döntök majd...

– Minden bizonnyal, hiszen leendő királynőnek készül. Megfontolt, és bölcs, nemde?

– Egyik sem, inkább megalkuvó – vallja be szerényen, és olyan, mintha kívülről hallaná saját hangját. – Ezt nem kellett volna. Azt hiszem most megyek, mert az édesanyja már vár a virágokkal. Köszönöm a lehetőséget. – Hermina elindul, de Loki megállítja, és gyöngéden érinti meg a csuklóját.

– Ha már mi magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk, vagy mi az akaratunk, a muzsika segít abban, hogy kibontakozzon valódi énünk. Szárnyakat ad, és higgye el, hogy nem a levegőbe beszélek. Hiába nem kamasz már, a szárnyai még mindig a lapockája alatt vannak. Én hiszem, hogy egy napon átszakítja majd a bőrét, és elrepül velük.

– És ha üvegből vannak a szárnyaim? Ha letörnek útközben? – kérdezi remegő hangon Hermina, és mélyen néz a férfi szemébe.

– Nincs olyan seb, amely ne forrna be, és bár a hegek mindig ott maradnak, mind többek leszünk általuk egy-egy emlékkel. – Hermina bólint, és ezzel együtt Loki is elengedi a csuklóját. Még mindig egymás szemeit figyelik, és a férfi biztatóan elmosolyodik. – Menjen csak. Az édesanyám már várja.

– Legyen szép napja. – Hermina elköszön. A selyemsálat úgy szorítja a mellkasához, hogy még a tenyere is beleizzad, és amikor senki sem látja, pár könnycseppet is elmorzsol. Bár a beszélgetés rövid volt Lokival, annál mélyebb, és áthatóbb, és soha senkitől nem hallott még csak hasonló szavakat sem. Bár a gondolattól, hogy valaha színpadra áll térdei megremegnek, az egész tudatától, a felkérés miatt, máris eljátszadozik az eszmével, és nem a hintó zötykölődésétől nem hallja meg a királynő hangját.

Míg Friggával útban vannak a palota felé, Hermina egy szót sem szól. A messzi tájat nézi, ahogy a fák csúcsai közül Asgard bástyái már az eget nyaldossák.

– Hermina kedvesem minden rendben? – Frigga aggódva figyeli az elmélázó nőt, aki nem felel. – Hermina?

– Tessék? Elnézést, talán kissé fáradt vagyok – dörzsöli meg a szemeit, majd megjátszik egy kellemes ásítást.

– Amint visszaérünk kérlek pihenj le. Nem szeretném, ha megbetegednél. – Frigga, a nő selyemsálára tekint, és hunyorítani kezd. – Milyen szép hímzés. – morzsolja meg ujjai között a finom anyagot, mely összefonva díszeleg Hermina nyakán.

– Hímzés? – Hermina zavartan néz végig a sálon, és a hideg végigfut a gerincén. – Ez meg mi?

– Kedvesem, ez egy apró hangjegy. Igazán különleges. Nem is vetted észre?

– De! Persze! Még anya varrta rá, nagyon szeretem. – A királynő szemébe hazudik, mert közben jól tudja, a hímzett hangjegy sosem volt a sálján. Egészen eddig a percig. Ez egy üzenet lehet Lokitól, attól a férfitól, aki miatt már most nagyot dobban a szíve.