Számoljuk meg a felhők fodrait:
Olvassuk ki belőlük, meddig tart utunk.
Piros ajkad kaput a végtelenre nyit:
A mindenségbe menni meddig van jogom?

Elér-e szerelmünk a csillagokig is
Vagy megtorpan csak a távcső okulárján;
Mondd, mondd, meddig tart a vágyódó kín,
S mikor olvad át isteni csodává?

Mikor lesz természetes, vagy lehet-e az,
Hogy tajtékos pokolban nyugodt fészek van:
Hogy amit tudok csak az, hogy szeretlek.

A részeg nyugalomban állat az ember,
Aligha tudni, hogy honnan szerelem;
Biztosra tudom, hogy a bolondját járja velem.