Mindenkinek van egy Elizabeth-je,
Rég álmodott, kissé kopott,
Valahai kedvese.

Aki királynőként trónol a rozsdás szívzsanérokon,
Homlokkán diadém csillog és birtokló csókfolt,
Szívek őt tisztelő báljára ily módon betáncol.

Visz hozzá a lendület, nincs visszakozás már,
Simítod két karját, kékre csókolod ajkát,
Végül eltűnsz vele a fodrok között, jóval éjfél után.

Hajnalra mindaz, mi megmaradt belőle,
Ködfoltnyi parfüm és fél pár bársonykesztyű csak,
Mire felébredsz, mindez a leélt életed,
Álombeli kosztümös filmje marad,
Ami neked jutott, az csupán kilenc éjfekete macska,
Neveik egytől-egyig az
Elizabeth egy-egy változata.

*

Ennek a bolondságnak volt egy másik verziója, de azzal annyira elégedetlen voltam, hogy kissé átírtam, hogy jobban tetsszen. Szintén nem kell komolyan venni ám, rossz kosztümös film négy pici versszakban, ahogy a versben is le van írva, de hátha élvezhető.