Hagyd a verset, mert
Nem lábakon jár
Nem csak trocheusokból és anapestusokból áll
Ne kötelezd, hogy gyalogszerrel
Jusson el lelkedig,
S nem, nem is hexameterben mérjük az értékét,
Azt hiszed tán, József Attila is jambusokat használt fájdalma mércéjeként?
A versnek nincsen lába.
A versnek szárnya van,
S édes szó-pelyhekként suhan szíved amforájába.
Nincs lába, és ne akarj adni neki,
Mert nem összetaposni akarja szíved,
Hanem szavanként-téglánként felépíteni.
Nincs lába, nem azzal jár keringőt,
Nem is morzézni akart, hogy rövid-hosszú szótagokban mérjük.
Nem.
Szárnya van, s fészke szíved,
Csak hagyd, hogy lábakkal összetaposott szárnyai megpihenjenek benne végre.

*

Na már most. Én szerelmes vagyok az irodalomba, az irodalomórákba, és a tanárunk is egy végtelenül kedves, elhivatott és nyitott hölgyemény, akit nagyon szeretek, de én a minap a zuhany alatt állva úgy döntöttem, hogy a versnek igenis nincsen lába, mert szárnyai vannak és pont. Ebből lett ez a kis furcsaság❤️ (Offtopic: bárki, aki ugyanúgy zuhany alatt állva kapja a legjobb ihletmorzsákat?)