Barátnőd lett, de nem sokat sírtam,
Úgy voltam vele: forgjál a sírban!
És veled együtt, gyors léptékben haladva
Ő óvatos puszit nyomott a hajamba...

Nem tudom még mire válallkoztam,
Ebbe nem az érzelmeimmel szánakoztam.
Barátság extrákkal lenne a dolog,
De addig élvezem míg vagyok elég bolond.

Megmentett, és elvett tőled, bár még mindig követsz,
Igazat megvallva mostmár nem sokat vesztesz.
Nem érezhetek többet, hisz a korkülömbség beüt,
De mivel nem szerelem, a fájdalom ebből kihűlt.

Egy ideje vágytam erre, igaz csupán veled,
De ahogy átölelt, az emléked feketedett.
Nagyon elfáradtam azért hogy küzdjek értünk,
Szóval mostmár elengedtem: ő meg én semmit nem sértünk.

Nem lesz ez megcsalás, titkolás, hazudás,
Csak a másiknak tiszta örömet adás...
Nem foglak felejteni, ez egyszer biztos,
Hiába lesz az emléked csókoktól piszkos.