Tegnap még láttalak valakivel, végigmértél,
És látszólag, ahogy ott álltam melletted, meglepődtél.
Nem számítasz már nekem, hisz tudod mit tettél,
És a bátyád és én is tudjuk kivé lettél.
Nem vagyok egyedül.

Más lettem amióta elmentem, és ezt láttad,
De amik voltunk, abban még látom a vágyat,
Még lehetnénk ugyan olyanok, énis gondoltam erre,
De tudom hivatásunk, és miattad sem mennénk semerre.
Senkik lennénk.

Bátyád és barátnője keserűen biccent,
Látják talán rajtam, hgy újonnan nem vagyok szent.
Neked, érted maradtam az
De mostmár hogy nem vagy, lehetek romhalmaz,
Szép katasztrófa.

Szabad vagyok, a személyiségem szárnyait bontogatom,
És nem félek megmutatni mi is vagyok: egy győnyörű romhalom.
Szívemet drabokra tépted, gyönyörű mosollyal,
Nem tudlak feledni, a parkban, a padokban,
Ott az illatod.

Szeretlek.