Ma is láttalak vele...őt abban a falatnyi fekete ruhában,
Felismertem és ő finom gúnyos mosolyt szőtt ki jéghideg arcára.
De a tekintetem átható hűvös lehellete,
Összébbhúzta magát, mint ahogy te mellette.

"Nem kell félni tőlem, jól tudja ki vagyok" - suttogtam,
És az autó után kavargó levegőbe léptek a hangok.
Hadnagy tekintete felnyírt tarkómnak szegült,
A szememet kereste, de az már régen kihűlt.

Nem úgy mint a fiú felajjazott teste,
Ki hevesen csókolt és nem hagyhatott este.
Többet akartam tőlem mint amit adhattam,
De te tanítottál meg rá akarva-akaratlan,
Hogy mikor lökjem el.

Sokszor éjszakánként te mászkálsz fejembe,
Szilágyival együtt a helyedet keresve.
Lesz egy hely a szívem felett egy vágással jobbra,
Amit ti okoztatok, emlékezve a múltra.

Nem tudlak feledni, hiába is piszkos,
Mindkettőnk ígérete, mi már nem is olyan titkos.
"Szeretlek kicsilány" suttogtad nevetve,
Hangod fülembe cseng, mint az ő hideg nyelve.

Senki nem fog többet ígérni annál,
Mit te nekem tettél annál az ablaknál.
Hiányzik az autód, a neved, a szerelmed,
Melyet mostmár végül, egy másik lány ölelhet.

Nem feledlek.