,,Miattad lettem más ember,
Ki a hajnalban nyugalmat lel,
Nem retteg a sötétben,
És nevet minden veszélyen."

Ígéretlen szavaidat vagdostad hozzám,
Nem is értem miért hatna ez egyáltalán rám.
Reszketeg kezeimben cigarettát tartok,
És magamban vívok meg minden egyes harcot.

Hajnalonként mostanában verset írok,
Zokogok sokszor, de te ígyse hallod.
Nem haragaszom rád Hadnagy, ugye tudod?
Néha olyan vagyok mint te, a kezem...melybe cigarettát tartok.

Keserédes, füstös érzés tölti el szívemet,
Minden egyes szívás talál magának helyet,
Nem úgy mint te az elmémbe hajnalonta,
És az egyetlen nyugadalmam a fájó napnyugta.

Éjjelente veled vagyok, csókodnak halvány íze
És ahogy mondod: "Itthon leszek este tízre!"
Visszhangzik bennem, mint néma sikolyod
És ahogy a barátnőd most melletted zokog.

Nem léptél túl rajtam, lecseréltél, valld be!
Vagy ne, de lassan én vagyok a csajszi mellett, és kurvára nem te.
Te vagy a pasija, a hősszerelmes Hadnagy,
Kit a saját csaja érzelme is hidegen hagy.

Miért nem velem csináltad ezt, és ő kapná a jobbat?
És én bámulnám most helyette a holdat.
Vagy csak túl sokszor bocsátottam meg neked?
És az lenne a normális, hogy fájjon is teneked?

Mert mindig csak én szívtam a távolság fájdalmát, 
És ő még nem ismeri a katonaság átkát.
Hajnali kettős fájdalmas búcsúk,
És a válasz, mely órák hosszára nyúlt...

Mellette leszek helyetted is...

//Amúgy nem...nem cigizek :) //