Csöndben baktattunk hazafelé, ami ha rólunk van szó ritkaság, de ma annyi minden történt és még arra sem volt időnk, hogy felfogjuk.

Mikor hazaértünk, Anya már az étkezőben ült, és az asztalt bámulta.

-Hahó, megjöttünk-köszöntem jó hangosan.

-Sziasztok-válaszolta, furcsán gépies hangon, de a szemét nem vette le a pöttyös terítőről.

-Minden oké?

-Igen, igen persze- tekintetével most a mosogatót méregette és egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy kerüli a pillantásom.

-Hát jó, mi fönt leszünk ha bármi gond van.

-Nem lesz-jelentette ki, jól megnyomva a "nem" szót. Mikor a lépcsőfordulóból visszanéztem, még pont elkaptam a tekintetét és döbbenten vettem észre, hogy a szemei vörösre vannak sírva.

--------------------------------------------------

-Csenge, hallasz?

Másnap reggel Sára hangjára ébredtem. Tegnap talán kicsit túl sokáig beszélgettünk, mert amikor az órámra néztem elakadt a lélegzetem: 9:15

-Mi? De Anya minden reggel ébreszt, még soha nem felejtett el szólni.

-A suli miatt nem izgulok- legyintett lemondóan Sári -majd Anyu ír igazolást, de a te Anyukád már tegnap is olyan furcsa volt, nem tudom mi lehet vele.

Sára Mamája kutatóorvos, bármikor írhat neki igazolást. Mázlista.

Sietve indultunk el lefelé a konyhába, ahol ilyenkorra már mindig finom reggeli várt, de ma még a tegnapi szennyes edények is elöl voltak. Az asztal közepén gyűrött kis papírfecni feküdt:

Nem tudom mit csináltok, de Anya nincs sehol. Keressétek meg. Kérlek! Számítok rátok. Ui.: Elmentem suliba. Majd jövök. Patrik

Sárára pillantottam, majd újra a levélre. Patrik már nem egyszer ijesztett rám hülye vicceivel, de éreztem, hogy ez most komoly.

-Hátha a múzeumnál van-törte meg a nyomasztó csöndet Sári.

-Nézzük meg-mondtam, a lehető legmagabiztosabban, de éreztem, hogy remeg a hangom.

-----------------------------------------

A múzeum előtt újra rengetegen voltak. Bár a nagytermet lezárták, a többi nyitva áll, így minden más megtekinthető.

-Jó reggelt!- köszöntem udvariasan a kasszánál álló hölgynek.

-Sziasztok lányok, miben segíthetek?

-Az anyukám itt dolgozik idegenvezetőként és azt szeretném megtudni, hogy bejött-e ma reggel dolgozni.

-Neve?-kérdezte a nő automatikusan.

-Horváth Szilvia. Már sok éve dolgozik itt.

-Személyesen nem ismerem, de én új vagyok és rengeteg a beosztott, szóval nem csoda.

-Akkor nem is tud segíteni?- kérdezte Sára aggodalmasan.

-Van egy rendszer ahová minden dolgozó adata rögzítve van, valamint a chip-je is megjelenik ott. A chip a névkártyánkba van szerelve, ezt minden reggel itt megkapjuk ez alapján nyomon lehet követni, hogy bejöttünk-e és, hogy melyik teremben tartózkodunk, vagy hogy esetleg nem hagytuk-e el az épületet. Ennek segítségével megkereshetjük.

-Szuper!- mosolyogtam a kasszásra.

-Igen, de sajnos nekem muszáj a saját munkámat végeznem, az első emeleten viszont tudnak segíteni. Ahogy felértek a lépcsőn rögtön forduljatok jobbra, ott van egy "Idegeneknek belépni tilos!" feliratú ajtó. Nyugodtan menjetek be. Mindjárt feltelefonálok nekik, hogy érkeztek.

-Köszönjük szépen!

-Igen, örök hálánk!

-Igazán nincs mit, örülök, hogy segíthettem- mosolygott kedvesen, és már tárcsázta is az iroda számát.