Mindenki nagyon csalódott volt, hogy haza küldtek, ezért megszavaztuk, hogy osztálypénzből elmegyünk a közeli cukrászdába fagyizni. Bár már október van, a nap hét ágra süt és a környéken még több fagylaltozó is nyitva van. Egyébként nyilván rossz, hogy elloptak egy ilyen értéket, de én nagyon szeretek nyomozni (és mint kiderült Jakab és Sári is), szóval bár senki nem kérte, mi azért belefogunk egy magánnyomozásba. Mikor odaértünk és rendeltünk, leültünk a teraszra az egyik asztalhoz, hogy nyugodtan beszélgethessünk.

-Szóval -kezdtem- kizárásos alapon kell gondolkoznunk.

-Jó, de kik a gyanúsítottak?

-Hát láttam egy elég furcsa alakot...takarító lehetett.

-Öö...bocsi Jakab-dadogta Sári- azért téged sem zárhatunk ki. Most érkeztél, és nagyon lázba hozott ez az egész köves sztori.

-Nemá'! Itt segítek nektek, ti meg engem gyanúsítgattok?

-Oké, oké, nem gyanúsítunk meg- enyhült meg Sári- de azért még mindig nincs kizárva, hogy esetleg te voltál -mosolyodott el, de látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan.

Jakab a szemét forgatta, de már ő is vigyorgott. Nekem viszont egészen más kötötte le a figyelmem. Nem messze tőlünk a falnak dőlve ott állt Benedek és engem nézett. Na jó, minket. Mintha csak arra várt volna, hogy egyikünk észre vegye, egyszercsak elindult felénk. A pulzusom 200-ra ugrott és éreztem, hogy kiver a víz. A buszos baleset után nem volt kedvem találkozni vele. De nem tehettem semmit, hisz már itt is volt. Közel fél méterre tőlem.

-Sziasztok, Benedek vagyok, leülhetek?

Sára felhúzta a szemöldökét, de lassan bólintott. Ahogy leült, felém fordult. Most mi fog történni? Közli, hogy felvette, ahogy lezúgok, és már több százan látták a neten? Esetleg letudja egy gonosz beszólással, és röhögve faképnél hagy?

-Figyu, bocsi a buszos dolog miatt- kezdte- nem akartalak kinevetni, csak minden olyan gyorsan történt, és úgy... nem is tudom, meglepődtem.

Nagy kő esett le a szívemről.

-Jesszus, persze, nem gond!- mosolyodtam el- Én is nevettem volna, ha valaki csak úgy lefordul az ülésről oldalra.

Láttam rajta, hogy ő is megkönnyebbült. Egymásra mosolyogtunk...olyan ez, mint egy valóra vált álom.

-Khm, a világért sem akarnám megzavarni a romantikus pillanatot, de megjöttek a fagyik-Sára hangja térített vissza a valóságba. Hát ez így elég kínos. Zavartan az enyém után nyúltam.

-Szóval nyomoztok?- terelte a témát Benedek.

-Honnan tudod? Csak nem hallgatóztál?- vonta kérdőre Jakab.

-Dehogy! Csak megütötte a fülem, és gondoltam megkérdezem. Én is nagyon szeretek nyomozni, és mi tagadás érzékem is van hozzá.

-Hát legyen.

Sára gyorsan vázolta a helyzetet.

-Szóval, ugye ellopták a követ, de ezt te is tudod...és most a gyanúsítottakat nézzük- mondta végül.

-Egyébként nem biztos, hogy ellopták- vetette közbe Benedek.

-Na de mi más magyarázatot tudsz adni rá?

-Igaza van Jakabnak, lábai nőttek és megszökött, vagy csak láthatatlanná vált?-érvelt Sári is.

-Jól van na. Csak mondtam, hogy az a felügyelő csak annyit mondott, hogy eltűnt, nem azt konkrétan, hogy ellopták.

-Csenge, valami vélemény?

-Ööö...igaz!-vágtam rá. Olyan értetlenül néztek, hogy éreztem, muszáj kicsit kifejtenem a véleményem. Nagyot sóhajtottam. Sára nagyon jól tudja, hogy nem akarok beszélni. Miért csinálta ezt?

-Hát tulajdonképp mindkettő. Mert szinte lehetetlen, hogy egy ilyen érték csak úgy elkeveredjen, de teljes mértékben valóban nem kizárható.

-Pontosan! Én is ezt mondtam.- bólogatott Benedek.

-Nem- mondta teljes nyugalommal Jakab, de nem volt idő vitába bocsátkozni, mert Kriszti néni kijelentette, hogy indulunk. Megbeszéltük, hogy másnap délután négykor találkozunk a múzeumnál. Mikor elbúcsúztunk, Benedek még egyszer bocsánatot kért, tulajdonképp teljesen feleslegesen, majd felszállt most már egy másik buszra.