-Elnézést hercegnõm.-suttogta, miközben próbált felállni

Reitonak épp akkor sikerült felállnia az ájult lányról, mikor belépett a szobába Sesshoumaru és a nyomában a többiek. Inuyasha és bátyja együtt morogtak Narakura, de Inuyashával ellentétben bátyjának vörösen izzottak a szemei dühében. Lassan Naraku is felállt és az ájult lányhoz sétált, miközben egyik szemét végig Sesshoumaruékon tartotta míg a másikkal Kagomét nézte. De ezzel nem volt egyedül, mert Inuyasha, Sesshoumaru és Reito is végig pásztázta a lány meztelen testét s mindhármuknak nagyon tetszett a látvány. Legelõször Sesshoumaru tért magához és morogva indult volna Kagome segítségére, de Naraku megállította.

-Állj meg Sesshoumaru! Õ csak az enyém lehet és senki másé.-mondta Naraku, de ezt Shun is hallotta és most elõször támadt kételye a hanyou szándékait illetõen

-Tegyél le róla Naraku. Õ nem a te tulajdonod és elõbb velem kell végezned hogy megkapd!-morogta Sesshoumaru

-Na meg persze velem!-értett egyet bátyával Inuyasha

Sango kicsit meglepetten nézett a testvér párra hisz nem volt titok hogy ki nem állhatják egymást és most mégis egyet értettek valamiben. Míg Naraku a két fiúval volt elfoglalva addig Sango és Kikyou óvatosan odament Kagoméhoz és a Reitotól kölcsönkért kimonó felsõt ráadták az ájult lányra, majd Kirara segítségével a csapat többi tagjához vitték. Reito is elindult a három lány után, de ismét megbotlott egy kiálló padló deszkában és egyensúlyát vesztve Narakura esett, aki szitkozódva próbált kimászni a nem éppen pehely súlyú kígyó szellem alól. A jelenet láttán szinte mindenkibõl kitört a nevetés, de gyorsan észhez tértek és ismét Naraku felé fordultak. Végre Narakunak is sikerült lelöknie magáról Reitót és miután felállt szembe fordult a csapattal.

-Most végetek!-mondta dühösen Naraku

-Nem hinném, inkább neked van véged.-válaszolta fapofával Sesshoumaru

-Mégis mit akarsz te Kagométól?-kérdezte féltékenyen Inuyasha

-Õ lesz az asszonyom és a segítségével leigázhatom az árny harcosokat is.-mondta egy gonosz mosoly kíséretében Naraku, mire Shun lép be az ajtón

-Szóval átvertél! Nehogy azt hidd hogy a fajtám olyan könnyen hagyná hogy leigázd õket.-mondta hidegen Shun

-Ugyan már te csak egy eszköz voltál ahhoz hogy megszerezzem magamnak a lányt és az ékkõ szilánkokat.-válaszolta Naraku

-Van amit még te se tudsz Naraku. Õ nem egy egyszerû szellem.-mondta Shun egyre hidegebben

-Igazán?-kérdezett vissza Naraku

-Igen, de ha engem át is tudtál verni ne hidd hogy a többiekkel is ilyen könnyû dolgod lesz.-válaszolta Shun

Naraku már nem válaszolt csak Shun felé csapott aki könnyen kitért a csapás elõl és ellentámadást indított amivel súlyosan megsebesítette volt szövetségesét, de nem csak õt hanem a körülöttük állókat is. Naraku gyorsan eloldalgott a sérüléseivel, de elõször még az ájult Kagoméra támadt s a két dai-youkai se tudta teljesen kivédeni a támadást; így a mikot eltalálta Naraku csapása és súlyos sebeket okozott a lánynak. „Mi a fenéért bámulom még mindig? És miért voltam annyira dühös mikor megláttam, hogy Naraku felé közeledik? Egyáltalán mit akarok tõle?”- kérdezte magától teljesen tanácstalanul. Töprengésébõl egy a vállára nehezedõ kéz térítette magához, ami apjához tartozott. A társaság néhány perces döbbenet után ismét útra kelt, de most Kaede anyó faluja felé vették útjukat. Út közben Shun lehajtott fejjel kullogott a csapat nyomában és közben magát szidta a figyelmetlensége miatt. Sesshoumaru egész úton csak maga elé meredt és azon töprengett mégis mit érez Kagome iránt, de még saját maga sem tudta mit akar a lánytól. Egy idõ után Kirarához sétált és levette a macska szellem hátáról a lányt, majd saját kezében vitte tovább a falu felé miközben Kagome arcát és testét tanulmányozta teljes oda figyeléssel. Gondolatai lassan visszatértek egy aranyos és eleinte félénk kislányhoz, aki csak körvonalaiban hasonlított a karjaiban tartott fiatal nõre. Annyira elmerült a gondolataiba hogy észre se vette mikor húga kérdezett tõle valamit, s csak a szemei elõtt ide-oda himbálózó kézre tért magához.

-Mi van Mina?-kérdezte Sesshoumaru morogva

-Neked meg mi bajod van?-kérdezte hasonló hangnemben Mina

-Semmi bajom. Miért érdekel?-jött a hideg válasz

-Mert a bátyám vagy és aggódok érted! Tehát mi bajod?-kérdezte most már kedvesebben Mina

-Semmi csak nehéz elhinni hogy milyen félénk volt mikor elõször találkoztunk.-motyogta az orra alatt Sesshoumaru

-Nem igazán emlékszek rá hisz még kicsi voltam, de azt tudom hogy utána anya nagyon megbüntetett.-válaszolta Mina

-Haha!-nevetett fel keserûen-Soha nem felejtem el amit akkor mondott: „Nyugat örököse nem viselkedhet úgy mint egy könnyelmû gyerek!”.-morogta feszülten

Mina együtt érzõn nézett bátyjára, majd tekintetét lassan felemelte az elõttük haladókra és megengedett magának egy meleg mosolyt öccse és Kikyou láttán. Mosolya hamar az arcára fagyott mikor egy kezet érzett végig simítani a derekán át a fenekéig, s dühösen kereste a „merénylõt” aki már a lány elõtt állt és egy száll virágot nyújtott felé.

-Virágot a virágnak.-mondta Reito csábítóan

-K-k-köszönöm.-válaszolta pirulva és dadogva Mina

-Szállj le a nõvéremrõl!!-morogta Inuyasha

-Nyugi öcsi nem lesz semmi bajom.-mondta mosolyogva és lopva a kígyó szellemre pillantott

-Nem engedem hogy a nõvérem egy csúszó-mászóval flörtöljön.-morogta egyre fenyegetõbben a hanyou

-Nyugodj meg kedvesem a nõvéred tudd magára vigyázni.-mondta Kikyou miközben arrébb vonszolta a tiltakozó félszellemet

-Eressz már el Kikyou!-morogta felháborodva Inuyasha

A csapat tagjai annyira el voltak foglalva saját gondolataikkal hogy észre sem vették, amikor Shun lemaradt tõlük és visszatért a klánjához ahol fejmosásban részesítették.

-Shun! Csalódtam benned.-mondta egy idõsebb nõ

-Mégis miért Reina?-kérdezte hidegen Shun

-Mit képzelsz magadról! Egyenlõre nekem tartozol engedelmességgel.-mondta Reina hidegen

-De csak addig amíg Kagome át nem veszi tõled a trónt.-mondta pimaszul Shun

-Ahogy mondod Shun, de addig még sokat kell tanulnia. Hozd el hozzám hogy megbizonyosodjak arról hogy õ az utódom, de elõbb még egy kiképzés vár rád.-mondta Reina s elbocsátotta a fiatal harcost

Shun morcosan követte a nõ parancsait és ismét a kiképzõk parancsainak engedelmeskedett, de egyáltalán nem volt ínyére a dolog. Bármit szívesebben csinált volna mint hogy ismét átvegye a régen tanult dolgokat, de egyenlõre még nem akart ujjat húzni Reinával. Eközben a csapat már Kaede anyó falujánál járt és lassan az öreg anyó kunyhója felé sétáltak, miközben a falusiak visszahúzódtak házaikba. Elõször Inuyasha, Sango és Kikyou lépett be az öreganyó kunyhójába, majd õket követte Sesshoumaru a karjaiban fekvõ Kagoméval. Amint belépett a kunyhóba az öreg anyó és a két gyerek riadtan néztek az ájult mikora, s Kaede egybõl neki állt hogy kitisztítsa Kagome sebeit. Amint Sesshoumaru lerakta a kezébõl az ájult lányt az öreg miko hozzá kezdett a sebek ki tisztításához, de elõbb minden fiút kiparancsolt a kunyhóból Shippou kivételével. Az öreg anyó elhûlve látta a lány testét borító sebeket és karcolásokat. Kagome karja és lába tele volt horzsolásokkal és a mellkasán egy nagy zúzódás nyomai voltak, miközben oldalán egy igen csúnya és mély vágás volt látható. Miután minden sebet ellátott kisétált a többiekhez.

-Rendbe fog jönni, de most pihenésre van szüksége.-mondta Kaede anyó

-Mégis mennyi idõre?-kérdezte türelmetlenül Inuyasha

-Még nem tudom fiam, de van egy-két nagyon csúnya sérülése aminek idõ kell.-válaszolta az öreg miko

-Mégis milyenek?-faggatózott tovább a hanyou

-A mellkasán egy nagy zúzódás nyoma van, ami már kezd kékülni. Akkor az oldalán egy igen mély vágás látható, aminek jó pár nap kell míg begyógyul.-mondta nyugodtan az anyó

-Keh, biztos vagy benne?-kérdezte nem túl lelkesen Inuyasha

-Igen.-jött a határozott válasz Kaede felõl

Inuyasha morogva vonult el egy közeli fához, aminek ágai közzé vetette magát. Sesshoumaru eközben végig maga elé meredt, majd hirtelen felkapta a fejét és a kunyhóra nézett ahonnan halk szöszmötölés hallatszott. A kunyhó ajtajában nem soká megjelent Kagome, aki igen nehézkesen mozgott a testét borító számtalan zúzódás és karcolás miatt. Amint kiért a kunyhóból bizonytalan léptekkel a csapat felé indult és megállt Sesshoumaru elõtt, majd a youkai nyakába borult és sírva fakadt. Sesshoumaru kissé félénken ölelte át a síró mikot és nyugtatólag simogatta a hátát, miközben Kagome arra az ijedt kislányra emlékeztetett akit neki kellet szórakoztatnia hosszú évekkel ezelõtt. Emlékeibõl az ellazuló karok térítették magához és lassan felvette, majd visszavitte a kunyhóba és az ölében tartva a lányt elaludt. Lassan egy hét telt el azóta hogy kiszabadították Kagomét, s a lány napról napra jobban volt.

-Sesshoumaru! Uh, de fáj a fejem.-suttogta Kagome

Az említett felkapta a fejét a halk hangra és egy halvány mosollyal nyugtázta, hogy a lány jobban van. Bár a testét borító apróbb karcolások már begyógyultak az oldalán lévõ vágás még mindig nem akart rendbe jönni, s szinte naponta kellett rajta a kötést cserélni. A vágás nagyon nyugtalanította Kaede anyót, de errõl nem szólt senkinek és tudásához mérten ellátta azt napról-napra. Eközben Inuyasha egyre türelmetlenebbül mászkált a kunyhó és a falu körül, mert már indult volna Naraku keresésére de amíg társai nem hajlandóak összeszedelõzködni addig nem tehetett ez ügyben semmit. Eközben a kunyhóban Kagome megpróbált felállni Sesshoumaru segítségével, de még nem igazán ment neki a dolog.

-Köszi hogy segítesz.-mondta Kagome egy halvány mosoly kíséretében

-Nincs mit.-jött a biztató válasz

Miután Kagome sikeresen felállt elindultak az ajtó felé, de még mielõtt kiléptek volna rajta belépett Inuyasha és figyelmetlenségében rálépett a kis fõnix farktollaira.

Folytatás következik....