„– És mi van, ha az a lány nem viszonozza az érzéseim?
– Akkor várj türelemmel, amíg viszont szeret.
Sophie kedvesen a fiú vállára tette a kezét, aki bólintott, majd visszaindultak a kastélyba."

~~~

Beköszöntött az október, és az öt jóbarát minden szabadidejét a szabadban töltötte. Ivy és James egyre több tréfát találtak ki és próbáltak ki a mardekárosokon, akik a fogadás után megfogadták, hogy megkeserítik Sophie és barátai életét. Egy ízben az épp arra járó hollóhátas Emma, Susan és Ariana mentették meg őket egy-egy jól irányzott lefegyverző bűbájjal.
Eközben a tanulás is ment tovább. Sophie még mindig nem boldogult a mágiatörténettel, így jobbára Ryanre hagyatkozott. A sötét varázslatok kivédése ellenben a kedvenc tantárgya lett. Blake professzor messze a legjobb tanár volt az iskolában. Mindenkihez volt egy kedves szava, és a plusz pontokat se sajnálta. Ezen kívül pedig még a legügyetlenebb tanulónak is sikerült megtanítania a nehezebb varázslatokat is.

Egyik délután Sophie épp a bűbájtan háziját írta a klubhelyiségben – Lynn és Dennis lementek a griffendélesek kviddicsedzésére, James és Ivy épp tervezgettek valamit, Ryan pedig elment valahova Emilyvel –, amikor a Somerholder ikrek ültek le mellé.

– Mit akartok? – kérdezte Sophie gyanakodva, mert nem úgy ismerte az ikreket, hogy önszántukból leülnek házit írni.

– Hallottunk Ryantől a bámulatos fogadásodról Kennedyvel – kezdte Ethan.

– Igen? Ennyi? – kérdezte óvatosan Sophie.

– Nem igazán – mondta Lucas. – Épp terveztük a következő akciónkat, de még hiányzik egy kis részlet.

– És mégis mit akartok csinálni? – érdeklődött Sophie.

– Be akarjuk zárni őket a klubhelyiségükbe.

– Akkor miért nem torlaszoljátok el a bejáratot?

– Már nekünk is eszünkbe jutott, de azt szeretnénk, hogy ne lássák, miért ragadtak be.

Sophie lecsapta a Varázslástan alapfokont, majd a kíváncsi Somerholder ikrekkel a nyomában elhagyta a klubhelyiséget, és meg sem állt a könyvtárig. Ott odalépett az egyik polchoz, és böngészni kezdte a könyvcímeket. Végül levette a polcról a Hasznos varázslatok haladóknak-ot, és kikereste belőle a megfelelő oldalt.

– Kiábrándító bűbáj? Ez jól hangzik – mondta elismerően Lucas.

– Várj, van itt egy bökkenő! – mutatott egy szövegrészletre Ethan. – Itt azt írja, hogyha valaminek nekiütközik, megszűnik a hatása.

Sophie felsóhajtott.

– Mennyi bajotok van! – mérgelődött. – Akkor majd pajzsbűbájt szórtok elé.

– Egész jó ötlet – hümmögött Ethan. – De lenne még egy kérésünk.

– Mi? – kérdezte gyanakodva Sophie.

– Arra akartunk még kérni, hogy te is vegyél részt benne – mondta Lucas.

– Kizárt – vágta rá Sophie.

– Ivy és James is ott lesznek – tette hozzá Ethan.

– Akkor se – tiltakozott Sophie, azzal otthagyta a két fiút, és visszatért a klubhelyiségbe, hogy befejezze a bűbájtan házi feladatát.

Másnap délelőtt azonban megváltoztatta a véleményét. Ryannel az oldalán órára tartott, de az egyik folyosón megpillantották Kennedyt és társait, akik egy elsős hugrabugos lánnyal „szórakoztak".

– Hagyjátok békén! – mondta dühösen Ryan.

Kennedy csak legyintett, majd csak folytatta, amit elkezdett.

– Azt mondtam, hogy hagyd abba! – ismételte Ryan.

Kennedy felnevetett.

– Ugye, nem hiszed, hogy azt teszem, amit mondasz?

Ryan előhúzta a pálcáját, és a mardekárosokra szegezte. Sophie követte a példáját, bár úgy gondolta, semmi esélyük sincs ekkora túlerővel szemben.

– Mit gondoltok, le tudtok minket győzni? – nevetett Tomlinson.

– Csak engedjétek el! – szűrte a fogai között Ryan.

– Eszünkben sincs – vágta rá Torres, azzal Tomlinson egy átkot lőtt a lányra.

Ryannek több se kellett. Egyetlen átokkal harcképtelenné tett három mardekárost, Tomlinsont, Crusadert és Torrest.

– Ezt nagyon nem kellett volna, Miller – susogta Kennedy, azzal felemelte a pálcáját, és kilőtt egy átkot Sophie-ra.

A lány megingott a hirtelen jött varázstól. Ryan már emelte a pálcáját, de a csengő szerencsére véget vetett a harcnak. A hugrabugos lány rémülten elmenekült, Ryan pedig karon ragadta Sophie-t, és behúzta egy oldalfolyosóra.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Persze. Nincs semmi bajom – legyintett Sophie. – Valószínűleg nem volt valami hatásos átok.

De nem lett igaza. Épp befejezte az ebédét, mikor szédülni kezdett.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva Lynn.

– Azt hiszem, de szédülök – válaszolta halkan Sophie.

– Mégis mitől? – értetlenkedett Lynn.

– Én tudom – morogta sötéten James, és a Mardekár asztala felé bökött, ahol Crusader és Torres épp vihogva összesúgtak.

– Szerintem menj fel a gyengélkedőre – mondta aggódva Lynn.

– Nem akarom megadni nekik ezt az örömöt – morogta Sophie, de aztán jobbnak látta, ha megfogadja barátnője tanácsát.

– Mindig mondtam, hogy ne a diákokon próbálják ki a bájitalokat bájitaltanon – sápítozott Madam Pomfrey, mikor megvizsgálta Sophie-t.

A lány valamiért elfelejtette közölni a javasasszonnyal, hogy hogyan került ilyen állapotba. Madam Pomfrey egy kehelyben valamilyen bájitalt adott Sophie-nak, aki habozás nélkül kiitta. A szédülés hamarosan el is múlt, így Sophie akadály nélkül elmehetett bájitaltanra. Hicks, Adams és Baker gúnyosan vigyorogtak rá, de Sophie szó nélkül ült le az üstje mellé.

Délután Sophie Ethan és Lucas keresésére indult. A két fiút egy könyv fölé görnyedve találta.

– Benne vagyok – jelentette ki eltökélten Sophie.

– Miben? – kérdezte értetlenül Ethan.

– A mardekárosok megleckéztetésében.

– Szuper! – lelkendezett Lucas.

– Már csak a kiábrándítást és a pajzs-bűbájt kell megtanulnod – tette hozzá Ethan.

– Rajta leszek – ígérte Sophie.

Két héttel később Sophie már tökéletesen tudta a kiábrándítást, és a pajzsával is ki tudta védeni a legtöbb átkot. Addigra a többiek is úgy ahogy elsajátították a két bűbájt, így hát az öt griffendéles megszervezte az akciót.

Sophie és Ivy éjjel egykor találkoztak a klubhelyiségben a három fiúval. Kiábrándították magukat, és elindultak a Mardekár klubhelyiségéhez. Ivy az előző héten megszerezte a jelszót – Sectumsempra –, így simán kinyitották a klubhelyiség bejáratát. A bejárat elé ötszörös pajzsot húztak, aztán az ikrek a konyháról szerzett borsókat átváltoztatták szekrényekké, amiket az ajtó elé tornyoztak. A szekrényeket kiábrándították, és újabb pajzsokat húztak elé.

Mikor végeztek, vidáman indultak vissza a Griffendél klubhelyiségébe.

– Jelszó? – kérdezte a Kövér Dáma, mikor elérték a klubhelyiség bejáratát.

– Hipogriff – válaszolta Ethan.

A bejárat kinyílt, és az ikrek Ivyvel a nyomukban bemásztak. Sophie is követte volna őket, de James megállította.

– Nem lenne kedved még egy kicsit tilosban járni? Mutatnék valami szépet – mondta reménykedő hangon.

– Végülis miért ne – vont vállat Sophie.

– Bízol bennem? – kérdezte James, és a kezét nyújtotta.

Sophie bólintott, aztán egy kis habozás után megfogta a fiú kezét. James kiábrándította mindkettejüket, és elvezette a hetedik emeletre, ahol a fiú elengedte. Sophie először nagyon megrémült.

– James? James, itt vagy? – kérdezte.

A falon megjelent egy ajtó, és feltűnt előtte James.

– Mi ez a hely? – kérdezte Sophie, miközben láthatóvá vált.

– A Szükség Szobája. Csak akkor jelenik meg, ha valakinek igazán szüksége van rá – mondta James.

Kitárta az ajtót, ami mögött egy erkély nyílt. James kilépett az éjszakába. Sophie egy kis habozás után követte. James leült egy kiszögellésre, és lenézett a roxforti birtokra. Sophie mellé telepedett, és elámult. A birtok éjszaka innen, a hetedik emeletről egyszerűen varázslatos volt.

– Gyönyörű, nem igaz? – kérdezte rá se nézve James.

– Az – helyeselt Sophie. – Mikor fedezted fel?

– Az első héten – vont vállat James. – Csak egy kis egyedüllétre vágytam, sétáltam a kastélyban, és megtaláltam ezt. Aztán az ikrek mondták, hogy mi ez a hely.

Hajnali háromkor körül indultak vissza a klubhelyiségbe. Minden jól ment, egészen addig, amíg Sophie véletlenül bele nem ütközött Fricsbe.

– Mászkáló diák a folyosón? Ezért még megfizetsz – mondta kárörömmel a gondnok, miután magához tért az első sokkból.

Sophie elsápadt.

– Ki a házvezető tanárod? – kérdezte Frics.

– Blake professzor – válaszolta Sophie.

Frics a karjánál fogva ráncigálta Sophie-t a folyosón. Blake professzor irodája előtt álltak meg.

– Most véged van – vigyorgott Frics, azzal bekopogott az irodába.

– Szabad – hallatszott bentről.

Frics kitárta az ajtót, és betuszkolta Sophie-t az irodába. Blake professzor az íróasztalánál ült, és egy levelet olvasott.

– Zavarok, professzorasszony? – kérdezte Frics.

– Nem, Argus, mi történt? – kérdezte fáradtan Blake.

– Ez diák tiltott időben tartózkodott a hetedik emeleten – mondta Frics, és maga elé ráncigálta Sophie-t.

Blake szemében különös fény villant, de aztán csak fáradtan sóhajtott.

– Értem – mondta. – Hagyja itt, Argus, majd én kiszabom a büntetését!

– De professzorasszony... – kezdte Frics, de Blake belefojtotta a szót.

– Köszönöm Argus, de el tudom intézni – mondta türelmesen Blake.

Frics savanyú képpel távozott. Blake elgondolkodva nézett Sophie-ra, akinek viszont mogyorónyira zsugorodott a gyomra. Semelyikük nem szólalt meg, Sophie mégis úgy érezte, hogy a tanárnő a lelkébe lát.

Egyszer csak valami csattant az ajtón. Blake professzor felállt, nyugodt tempóban az ajtóhoz sétált, és kitárta. Kintről trágyagránát szag áradt be – Sophie sejtése szerint a tettes megdobálta párral az ajtót.

– Jó estét, Mr Bennett! – mondta nyugodt hangon Blake. – Fáradjon be, és foglaljon helyet!

A bűz felhőből előlépett James. Engedelmesen besétált a terembe, és helyet foglalt Sophie mellett. Blake becsukta az ajtót, és visszaült az íróasztalához.

– Tudjátok, hogy az éjszakai kóborlás tilos, de mivel nem vétettek nagyot, azt hiszem, mindenki meg lesz vele elégedve, ha öt-öt pontot levonok a Griffendéltől és büntetőmunkát kaptok. Holnap este hétkor jelentkezzetek Hagridnál, aki elmondja a feladatotokat!

– Köszönöm, hogy megbüntettetted magad Blake-kel, hogy nekem jobb legyen – mondta hálásan Sophie, miközben visszafelé tartottak a Griffendél klubhelyiségébe.

– Ez csak természetes – hárította el a köszönetet James. – Hát nem erre valók a barátok?

Másnap reggel egy mardekáros se jelent meg reggelinél – a csínytevők nagy örömére –, és szárnyra kapott a hír, hogy ismeretlen tettesek ismeretlen módon zárták be a klubhelyiségüket. Sophie épp a teáskancsónak támasztott sötét varázslatok kivédése tankönyvet olvasva ette a pirotósát, amikor Ryan ült le mellé.

– Hallottam, hogy büntetőmunkát kaptál – kezdte kertelés nélkül.

– Igen, de abszolút megérte. Hidd el, hogy még sose volt olyan élményben részem! – mondta Sophie fel se pillantva A legegyszerűbb átkok és ellenátkok című fejezetből. – El se hinnéd milyen jól néz ki a birtok éjszaka a hetedik emeletről.

– Szóval azt akarod mondani, hogy egy kis nézelődésért mászkáltál hajnali háromkor a folyosókon?

– Miért mi másért?

– Aha. Akkor semmi közöd ahhoz, hogy a mardekárosok beragadtak a klubhelyiségükbe?

– Talán van. És akkor?

– Mi az hogy és akkor? Nem jutott eszedbe esetleg, hogy ezért kirúghatnak? – Ryan most már szinte kiabált, de mintha észre se vette volna.

– Ha tudni akarod, igenis megérdemelték. Téged nem érdekel, hogy mennyi mindent követnek el ellenünk? Te is láttad mit műveltek velem meg azzal a hugrabugossal.

– De, de azért ez túlzás!

– Bezzeg, amikor legutóbb segítséget kértem, nem ez volt a véleményed.

Ryanen látszott, hogy vissza akar vágni, de Flitwick professzor érkezése megzavarta a vitájukat. Ekkor vették csak észre, hogy szinte az egész nagyterem őket figyeli.

– Minden rendben? – kérdezte a pöttöm bűbájtan tanár.

– Igen, minden rendben – sziszegte Sophie, és egy sötét pillantást vetett Ryanre. – Csak volt egy kis vitánk – mondta, és mielőtt még újabb pontokat vontak volna le tőle, becsapta a könyvét, egy szalvétába csavarta maradék piritósát, és kicsörtetett a nagyteremből. Barátai a mágiatörténet teremben érték utol.

– Miért vitatkoztatok Ryannel? – kérdezte Lynn, miközben leült Sophie mellé.

Sophie csak morgott valamit, és előkotort egy pergament és egy pennát, miközben Binns professzor belebegett a terembe. Kivételesen egész órán oda tudott figyelni, és egész hosszú jegyzetet készített a koboldok szerepéről az első varázslóháborúban. Kicsöngetéskor elsőként hagyta el a termet, és már rég az üvegházak előtt várakozott, amikor megérkeztek az első hugrabugosok gyógynövénytanra. Néhányan – köztük Gary Fosterrel – odaintettek neki, de Sophie most nem törődött vele. Azzal volt elfoglalva, hogy véletlenül se pillantson Hagrid kunyhója felé, ahonnan épp az ötödéves griffendélesek tartottak a kastély felé. Azt azonban nem kerülhette el, hogy beszéljen Ethannel és Lucasszal, aki amint elérték, rögtön letámadták.

– Teljes siker! – jelentette ki vigyorogva Ethan.

– Most volt legendás lények gondozása óránk, és semelyik mardekáros nem volt jelen – vigyorgott Lucas is.

– A hatodéves Annie Woodéknak pedig bájitaltanuk lett volna – folytatta Ethan.

– Miért csak lett volna? – kérdezte gyanakodva Sophie.

– Mert Lumpsluck professzor egész végig a mardekárosokat próbálta kiszabadítani – nevetett Lucas.

– Ryan annyira egyébként nem volt elájulva – tette hozzá Ethan.

Sophie elhúzta a száját, és vetett egy lopott pillantást a kastély felé tartó barátjára, aki kéz a kézben sétált Emilyvel.

– Képzelem – morogta oda a két fiúnak.

– Képzelheted is. Egész órán arról papolt nekünk, hogy miért rángattunk bele titeket, és hogy ki fognak csapni minket – fintorgott Lucas.

Eközben megérkeztek a többiek, így hát az ikrek Ivynek és Jamesnek is elújságolták a híreket. Bimba professzor közben kinyitotta az üvegház ajtaját, így Ethan és Lucas elköszöntek, és visszatértek a kastélyba.

Ebéd közben Sophie – becslése szerint először – nem Ryan mellé ült, hanem Lynn és Dennis közé. Ryan szóra se méltatta a helyzetet, inkább halk beszélgetésbe mélyedt a mellette ülő Emilyvel.

– Nem akartok kibékülni? – kérdezte Dennis Sophie-tól.

A lány csak morgott valamit, és lapozott a könyvében, úgyhogy Dennis inkább nem firtatta tovább.

Vacsora után Sophie és James ketten mentek le Hagridhoz. A vadőr már várta őket egy kutya társaságában.

– Nos, látom megérkeztetek – mondta Hagrid. – A feladatotok az lesz, hogy futóférgeket kell keresnetek a Tiltott Rengetegben a következő legendás lények gondozása órára.

Azzal Hagrid elmondta nekik, hogy hogyan ismerjék fel a futóférgeket, és elindultak be az erdőbe. Elöl ment Hagrid a kutyájával, utána James, leghátul pedig Sophie. Sophie végig a pálcáját maga előtt tartva világított magának. Nehezen vallotta be magának, de félt az erdőben lakó lényektől. De nem találkoztak semmivel, ám Sophie néha mintha oldalról gallyropogást hallott volna.

Egyszer csak valami megroppant a közvetlen közelében. Sophie a zaj felé fordult. A pálcája fényében egy alakot pillantott meg a fák között. Az egyik fának támaszkodva egy fiatal férfi állt, és őt nézte. Csinos arcát fekete haj keretezte. Kék szemeivel rendületlenül figyelte. A kezei közt a pálcáját forgatta, és gonoszan mosolygott.

– Üdvözöllek, kislány! Már régen várom a találkozást – mondta szívélyes, de annál félelmetesebb hangon.

– Ki maga és mit akar? – kérdezte Sophie, és a pálcáját a férfire szegezte.

– Hogy ki vagyok? Ez igen érdekes kérdés – mondta mosolyogva a férfi. – Tudod, még nemigen kérték, hogy bemutatkozzak, vagy akik ismertek, már nem lehetnek köztünk. És hogy mit akarok? Ez igen egyszerű. Az életedet.

A férfi még mindig mosolygott, de Sophie-ban meghűlt a vér. Már épp mondani akart valamit, mikor valaki megszólította.

– Sophie, nagyon megijedtem! Minden rendben?

James lépett mellé. Sophie ránézett.

– Jól vagyok – válaszolta.

Visszanézett a férfire, de az már eltűnt az erdő fái között.

– Mi az, láttál valamit? – kérdezte James.

Sophie megrázta magát, és továbbindult, hogy utolérjék Hagridot.
Mikor visszaértek a büntetőmunkáról, a klubhelyiségben csak Ryant találták, aki egy könyvet olvasott. A jöttükre lerakta a könyvet, és odasietett hozzájuk.

– Minden rendben? – kérdezte aggódva.

– Persze, miért ne lenne? – értetlenkedett James.

– Egyébként nem teljesen – mondta Sophie elgondolkodva.

– Mi történt? – kérdezte Ryan, miközben szelíden leültette Sophie-t egy karosszékbe, és átkarolta.

Sophie beszámolt a titokzatos férfiről a Tiltott Rengetegből. Ryan feszülten hallgatta, és közben különös arckifejezéssel nézte Sophie-t.

– Szóval nem mondta el, ki ő? – kérdezte James.

Sophie csak megrázta a fejét.

– De te végül is honnan tudtál róla? – kérdezte kíváncsian James Ryantől.

– Csak tudtam, hogy a Tiltott Rengetegbe mentek – mondta Ryan. – De most már menjetek aludni! – terelte a lépcső felé a két elsőst, akik csodálkozva néztek egymásra.

– Gyere erre! – súgta James, és maga után húzta Sophie-t, aki kissé csodálkozva követte őt a fiúk hálójába. Kyle és Steve már rég húzták a lóbőrt, de Dennis felébredt a jöttükre.

– James? Sophie? Te mit keresel itt? – kérdezte álmosan.

– Most jöttünk vissza büntetőmunkáról – magyarázta Sophie, és a fiúnak is beszámolt mindenről, a mardekárosok bezárásától kezdve a tiltott rengetegi kalandjukig.

– És fogalmad sincs ki volt az? – kérdezte Dennis is.

– Sose láttam – rázta a fejét Sophie. – Illetve az első repülés órán, amikor leestem a seprűről, de máskor nem.

– Én csak azt nem értem, honnan tudott róla Ryan – mondta elgondolkodva James. – Hisz nekem is csak akkor mondtad.

– Nem tudom, de szerintem elmegyek aludni – ásított Sophie. – Viszlát holnap! – intett, azzal elment lefeküdni. Lynn és Ivy már aludtak, de Sophie örült neki, mert nem akarta harmadjára is elmesélni a történteket. Inkább lefeküdt az ágyába, és próbált aludni, de nem jött álom a szemére. Ezért inkább felkelt, és lement a klubhelyiségbe. A tűznél még mindig ott ült Ryan, és az arcát a kezébe temette. Sophie csak nézte, és megsajnálta. Olyan tanácstalannak tűnt, mint még soha. Sophie odalépett mellé, és a fiú vállára tette a kezét. Ryan összerezzent, és Sophie-ra nézett.

– Miért nem alszol? – kérdezte.

– Nem tudok – válaszolta Sophie. – És te?

– Én se.

– Mi bánt?

– Semmi, csak elgondolkodtam.

Sophie leült mellé.

– Nem kell titkolóznod. Bármi történt, nekem elmondhatod.

– Tudom, de előbb nekem kell megértenem.

Sophie felsóhajtott.

– Félek – bökte ki végül.

– Mi? Nem értem – értetlenkedett Ryan.

– Megint feltűnt ez a férfi, aki nem tudom ki, csak azt, hogy a halálomat akarja.

– Ne félj, nem lesz semmi baj, amíg én itt vagyok! – ölelte át Ryan.

Sophie csak belefúrta magát a fiúba, és próbált nem kétségbeesni, ám hamarosan teljesen megnyugodott barátja közelségétől. Ez még nem jutott eszébe, de úgy érezte, mintha Ryan a bátyja lenne, akivel olyan erős a köteléke, amit Ivyvel vagy Emmával sosem érzett. Ezekkel a gondolatokkal aludt el Ryan karjában, és a rémálmok, amiktől félt, nem jöttek.

~~~

Sziasztok!
Remélem tetszett ez a rész is. Mit gondoltok, miért akarja Denem megölni Sophie-t? Sophie miért érzi úgy, mintha Ryan a bátyja lenne? Ha tetszett, kérlek nyomj egy vote-ot, vagy írj egy kommentet.😉🤗

~ Kira ~

~ 2021. november 20. ~