"Szerdán három vizsgájuk is volt – repüléstan, ahol mindenki remekelt Lynn és Steve kivételével, és bájitaltan, ahol James csak három feladatot töltött ki –, de a hét griffendélesnek nem ez volt a legnagyobb problémája. Leginkább az zavarta őket, hogy éjfélkor fel kellett kelniük asztronómiára. Sophie ásítozva látott neki megkeresni a Mars helyzetét, amikor valami felkeltette a figyelmét. A Tiltott Rengeteg felé irányította a távcsövét, aztán hátrahőkölt. Denem ott állt az erdő előtt, és felfelé nézett."

Már csak sötét varázslatok kivédéséből, bájitaltanból, átváltoztatástanból és gyógynövénytanból volt gyakorlati vizsgájuk. A sötét varázslatok kivédése Sophie-nak ment a legjobban, és legnagyobb meglepetésére még Jamest is túlszárnyalta, aki csak egy kicsivel utána végzett.

A bájitaltannal azonban eléggé meggyűlt a bajuk. Az még hagyján, hogy Sophie-nak narancssárga lett a főzete az előírt méregzöld helyett, és Jamesé pedig úgy bűzölgött, hogy ki kellett nyitniuk a pinceterem ajtaját, de Steve majdnem felrobbantotta nemcsak a főzetét, hanem körülbelül a fél Roxfortot is. Egyedül Lynn-nek sikerült nagyjából megcsinálnia a bájitalt.

Az átváltoztatástan természetes Jamesnek sikerült a legjobban. Allen egy ideig csak döbbenten pislogott a fiú teljesítménye láttán, aztán másnap már lelkesen dicsekedett Bimbának, Sinistrának és Lumpslucknak, akik csak kétkedve hallgatták. Egyedül Lumpsluck mondta ki a mindannyiukat fojtogató kérdést, hogy akkor hogyan lehet, hogy ez a zseniális varázsló olyan gyatrán teljesített gyógynövénytanból, asztronómiából és bájitaltanból. Lumpsluck még külön meg is mutatta Allennek James dolgozatát a három kitöltött, és még így is hibás feladattal. Így hát az álváltoztatástan tanár kénytelen volt lemondani abbéli tervéről, hogy évfolyamelsőt csinál tehetséges diákjából.

Gyógynövénytanon azonban mindenki egész jól teljesített. Itt főleg Kyle remekelt, hála a rengeteg tanulásnak, de szerencsére James is egész jól teljesített.

A péntek délutánt, úgy döntöttek, együtt töltik felsőbbéves barátaikkal a parkban, akik már túl voltak az RBF, illetve RAVASZ vizsgák első hetén. Aznap azonban senki nem beszélt a vizsgákról. Ivy, James, Kyle, Steve, Ethan, Lucas, Brian és barátnőik, Jessica és Bethany robbantós snapszliztak az egyik fűzfa alatt. Lucas mindenáron segíteni akart Jessicának, aki természetesen hagyta neki, Bethany Brian öléből jól szórakozott rajtuk, Kyle pedig folyton hosszabb megjegyzéseket fűzött egyes szituációkhoz, így a játék folyton megakadt. Sophie Emilyvel, Paulával, Ryannel és Dennisszel beszélgetett a Griffendél kviddicscsapatának esélyeiről, Lynn és Clarence pedig a fa árnyékában olvasgattak.

– Szerintem jó esélyeink vannak – jelentette ki Dennis. – Hiszen a Mardekárt fölényesen vertük, és a Hugrabug is jócskán kikapott tőlünk.

– Az lehet, de a Hollóhátnak nagyon erős a hajtósora. – magyarázta Paula. – A csapatkapitányuk, Tina Barker vezeti őket, és nagyon is eredményesen. A másik két hajtó, David Hall és Diana Walker is már legalább három éve benne vannak a csapatban. Terelőposzton Lisa Parker és Jessica Anderson játszanak, és lehet, hogy nem néznétek ki belőlük, de jól bánnak az ütőikkel. Az őrzőjük, Owen, Adam évfolyamtársa, és méretéből adódóan elég jó ezen a poszton. A csapat talán egyetlen gyenge láncszeme a fogójuk, Jane Watson, aki hatodéves létére nagyjából Ruby szintjén áll, de még így is messze túlszárnyalta a jelentkezőket, és ezt a tulajdon szememmel láttam. Én talán főleg a cikeszre hajtanék, meg a karikák őrzésére és a hajtók akadályozására, de persze ez Adam feladata, úgyhogy majd ő elmondja a stratégiát.

– Hű! – Dennis csak ennyit tudott mondani. – Szerintem jövőre tuti te leszel a kapitány. Illene hozzád a szerep.

Sophie csöndben emésztette a hallottakat. Azt ő is észrevette, hogy Paula tényleg jó lenne csapatkapitánynak, de ahogy a lány is mondta: a Hollóháttal meggyűlhet a bajuk.

Csak este indultak vissza a kastélyba. Sophie egy kicsit lemaradt a többiektől, és néha párszor óvatosan a Tiltott Rengeteg felé pillantott. Ám félelme alaptalannak bizonyult. Denem az asztronómia vizsga óta ismét eltűnt.

– Minden rendben? – lépett mellé Ryan.

Sophie felocsúdott a mélázásából, és a fiúra pillantott, aki aggódva nézett vissza rá. Valamiért nem nagyon akaródzott elmondani neki, hogy látta Denemet. Azzal hivatalosan is megtörténtté nyilvánította volna, és azt nem akarta. Így még maradt egy kis remény, hogy talán mégsem ő volt az.

– Igen, persze – bólintott végül Ryan kérdésére, és magára erőltetett egy mosolyt. – Minden a legnagyobb rendben. Főleg, hogy már vége a vizsgáknak.

Azonban Ryan nem is figyelt a válaszára. Látszott rajta, hogy ilyesmi válaszra számított. Vajon honnan tudta rá, hogy nem az igazat fogja mondani?

– Látom rajtad, hogy baj van – nézett rá átható tekintettel, mintha bele akarna látni a fejébe.

– De nincs – rázta a fejét makacsul Sophie, ám Ryan még most sem hitt neki.

– Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdezte az arcát fürkészve.

Sophie óvatosan bólintott. Ryan elmosolyodott.

– Akkor jó – mosolygott rá. – Na, de siessünk, mert lekéssük a vacsorát! – jelentette ki, azzal megragadta Sophie karját, és húzni kezdte a kastély felé.

~~~

Sophie ismét a Tiltott Rengetegben volt. A vele szemben álló Denemre szegezte a pálcáját, aki csak vigyorogva nézte.

– Meg akar ölni? – kérdezte Sophie remegő hangon.

Denem nem válaszolt, csak rászegezte a pálcáját Sophie-ra, aki kissé feljebb emelte a sajátját.

– Capitulatus – kiáltott Denem olyan hirtelen, hogy Sophie-nak reagálni se volt ideje. A pálcája kirepült a kezéből, és Denem már nyúlt is érte, de ekkor megszólalt egy másik hang is.

– Petrificus totalus – fénycsóva repült Denem felé, de a férfi egy hanyag mozdulatára egy fába csapódott. Ám ez elterelte a figyelmét a fűzfapálcáról, ami így az avarba esett.

Sophie hátra pillantott. James állt mögötte feltartott pálcával. Sophie gyorsan visszafordult Denem felé, aki Jamesszel volt elfoglalva, így kihasználta a helyzetet, és kutatni kezdett a pálcája után.

– A fenébe – dühöngött. – Hol vagy már? Na jó. Lumos.

A pálca végén kis láng gyúlt. Sophie gyorsan felkapta a pálcáját, elmotyogott egy "Nox"-ot, és Denemre szegezte.

– Stupor – motyogta Denem James felé.

– Protego – harsogta egyszerre a két gyerek.

Denem piros fénycsóvája belecsapódott a két gyerek pajzsába.

– Ügyes! – mondta elismerően Denem. – De nem eléggé. Úgyis végzek veled, kislány. Ha kell, megölöm a kis barátodat is. Kezdjük mondjuk vele. És te végig fogod nézni. Nem tehetsz már érte semmit – szólt gúnyosan, és már harsogta az átkot James felé. – Avada kedavra.

Sophie már ugrott is James elé, de valaki mindkettejüket a földre rántotta. Érezte, ahogy az átok súrolja a hátát, de nem történt semmi. Sophie felnézett, és Ryant látta, aki a földhöz szorította őt és Jamest. Aztán Blake-t pillantotta meg, aki Denem előtt állt.

– Hello Vivienne! – vigyorgott Denem. – Rég találkoztunk. Már hiányoltalak – Felemelte a pálcáját, és zöld fénycsóvákat lőtt feléjük.

Sophie felsikoltott, majd elesett, és jól beverte az oldalát.

~~~

Hirtelen kipattant a szeme, és rögtön Lynnt és Ivyt pillantotta meg, akik aggódva hajoltak fölé. Akkor ez csak egy álom volt. Csak most eszmélt rá, hogy a földön fekszik, jól belegabalyodva a takarójába. Az egész teste verejtékben úszott, az oldala pedig szinte elviselhetetlenül lüktetett.

– Mi történt? – kérdezte álmos hangon a két szobatársától, miközben megpróbált visszakecmeregni az ágyába.

– Hát, épp aludtam, amikor a sikoltásodra ébredtem. Először persze halálra rémültem, de aztán Lynn-nel már ugrottunk is, mert lefordultál az ágyról. Még szerencse, hogy itt volt a takaród, mert különben összetörted volna magad – magyarázta Ivy, Lynn pedig átkarolta Sophie-t, és sápadtan fürkészte barátnője arcát.

– Rémálom? – kérdezte végül szűkszavúan.

Sophie bólintott.

– Mit álmodtál? – kíváncsiskodott Ivy, mire Lynn dühösen pillantott rá.

Sophie elgondolkodott. Túlságosan kimerültnek érezte magát, hogy elkezdjen mesélni a lányoknak Denemről, Blake-ről, Ryan látomásairól és a nem épp békés összejövetelekről a Tiltott Rengetegben. Minél előbb vissza akart feküdni az ágyába, és elfelejteni az álmát, úgyhogy a jól bevált módszeréhez, vagyis a hazugsághoz folyamodott.

– Semmit – rázta a fejét. – Csak egy hülyeség volt.

Lynn furcsálkodva nézett rá, de most jobb dolga is volt, minthogy ezzel törődjön. Jó éjszakát kívánt a lányoknak, aztán visszafeküdt az ágyába, és hamarosan újra elnyomta az álom.

Másnap reggel karikás szemekkel és kialvatlanul ébredt, de Lynn és Ivy nem tették szóvá neki. Hármasban baktattak le reggelizni a nagyterembe, ahol már James és Dennis is ott voltak egy-egy hatalmas köteg pirítós társaságában.

– Szörnyen nézel ki, ugye tudod? – kérdezte tele szájjal James.

– Te pedig szörnyen tapintatlan vagy, ugye tudod? – vágott vissza Lynn.

– Igen, ezt tudtam – bólintott komolyan James. – De szerintem az őszinteség fontos. Jobb, ha én mondom neki, mint ha mástól hallja először. Szóval, tudsz róla, hogy szörnyen nézel ki? – fordult Sophie-hoz.

Lynn csak vágott egy fintort, de inkább nem szólt vissza a fiúnak.

– Tudom – sóhajtott Sophie. – Vagyis inkább csak sejtem, mert ma még szerencsére nem néztem tükörbe. El tudom képzelni, hogy nézhetek ki.

– Szörnyen? – tette fel a költői kérdést Ryan, miközben leült Sophie mellé.

– Kösz – morogta Sophie. – Nem mondanám, hogy sokat aludtam.

– Miért? – kérdezte James még mindig tele szájjal.

– Csak rémálmom volt, nem fontos – mondta Sophie tettetett nemtörődömséggel. Igazából még mindig nem verte ki a fejéből Denemet és a vele történteket.

– Igazából Lynn-nel a sikoltozására keltünk – szólt közbe Ivy.

Ryan felkapta a fejét, és fürkésző tekintettel pillantott Sophie-ra, mintha tudna az utóbbi időkben történő Denemmel kapcsolatos dolgokról. Sophie megrázta magát, és a többiekhez fordult.

– Azt hiszem, ezt a témát túltárgyaltuk. Csak hülyeséget álmodtam, és ennyi. Nem kell rá több szót fecsérelni – jelentette ki ingerülten, és megkent magának egy pirítóst.

– Jól vagy? – kérdezte aggódó hangon Ryan, mikor kettesben maradtak – a többiek kimentek a parkba.

– Igen, persze – füllentette Sophie, miközben minden erejével megpróbálta leplezni zavarát.

– Ne hazudj! – szólt rá Ryan. – Látom rajtad, hogy baj van.

– Akkor minek kérdezed? – vágta rá zsémbesen Sophie.

– Csak akartam adni egy esélyt, hogy magadtól elmondd, mi bajod – rántotta meg a vállát Ryan. – De, mint látom, ezzel nem megyünk sokra. Akkor elmondom, szerintem mi zavar.

– Na, mi? – morogta Sophie.

– Denemhez van köze, ugye? – talált a közepébe Ryan, mire Sophie félrenyelte a teáját.

– Honnan tudod? – nyögte ki, mikor sikerült abbahagynia a köhögést.

– Szóval akkor Denemhez van köze – mosolyodott el Ryan. – Egyébként csak egy megérzés volt. Megint találkoztál vele, vagy mi a baj?

– Nem igazán – rázta a fejét Sophie.

– Akkor? – nézett rá kíváncsian Ryan.

– Hát... – kezdte Sophie, de itt elakadt. Nem igazán akaródzott elmondani neki az igazat, de hazudni sem akart. Végül felsóhajtott, és belekezdett a történtek elmesélésébe. – Asztronómia vizsgám volt, amikor megláttam őt. A Tiltott Rengeteg szélén állt, és engem nézett. Aztán éjszaka róla álmodtam. Újra átéltem a kviddicsmeccs után történteket, csak most ehhez egy zöld fény is társult. De nem is igazán ez a bajom, hanem hogy a napokban már másodjára látom. Úgy érzem, ez egy jel.

– Milyen jel? – értetlenkedett Ryan.

– Egy jel, hogy valami történni fog – magyarázta Sophie.

– Ne aggódj, nem lesz bajod! – karolta át megnyugtatóan Ryan. – Mindig itt leszek, és megvédelek.

– De én nem magam miatt aggódom, hanem titeket féltelek – rázta a fejét Sophie.

– Ez esetben, úgy érzem, egy kis kikapcsolódásra van szükséged. Nem agyalhatsz ezen folyton. Tudod mit? Találkozzunk tízkor a klubhelyiségben, és elviszlek a kedvenc helyemre.

Sophie csak egy pillanatig habozott, de aztán miután találkozott a tekintete Ryan kék szemével, bólintott.

– Benne vagyok.

~~~

Egy óra múlva már a klubhelyiségben üldögélt az egyik karosszékben, és Ryant várta. A többiek még mindig a parkban voltak. Ethan és Lucas fél órával ezelőtt csatlakoztak hozzájuk, Emily és Paula a szobatársaikkal, Carollal és Judithtal lógtak, Brian Bethanyvel töltötte a napot, ők pedig Ryannel épp ki tudja, hova készültek. Vajon mi lehet Ryan kedvenc helye?

– Indulhatunk?

Ryan hangjára felocsúdott, majd bólintott. Felállt a székből, és követte Ryant, aki nemcsak a klubhelyiséget, hanem a kastélyt is maga mögött hagyta. Azonban a kastélyból nem a parkba, hanem a Tiltott Rengeteg felé vették az irányt.

– Ryan, biztos jó ötlet ez? – kérdezte óvatosan Sophie, mikor már elég közel jártak az erdőhöz. – Hisz Denem is itt él!

– Ne aggódj! Ahova mi megyünk, még álmában sem merészkedne – mosolygott Ryan.

– Miért, hova megyünk? – kérdezte reménykedve Sophie.

Ryan csak nevetve rázta a fejét.

– Majd meglátod – mondta titokzatos hangon, mire Sophie belátta, hogy hiába kérdezné, a fiú úgyse mondana ennél többet.

Folytatták az útjukat a Rengeteg felé, majd elfordultak, és az erdő mentén egy kis tisztásra jutottak, ahol nem volt más, csak fű, fa, bokor és egy fehér kripta. Ám pont így volt gyönyörű és lélegzetelállító látvány.

– Mi ez a hely? – kérdezte áhítattal Sophie.

– Ez itt Albus Dumbledore sírja – bökött a fehér kriptára. – Ő volt a Roxfort valaha volt legjobb igazgatója. Sajnos azonban Voldemort megölette még a roxforti csata kitörése előtt. Mindig idejövök, ha tanácstalan vagyok, mert úgy érzem, tőle tanácsot kérhetek. Dumbledore meghallgat, és segít döntenem. Gondoltam, neked is segít megnyugodnod.

– Ez nem is kérdés – mosolyodott el Sophie. – Ez egyszerűen leírhatatlan! Gyönyörű!
Óvatosan végighúzta az ujjait Dumbledore sírján, majd aztán ijedten hátralépett. A kripta ugyanis megrázkódott, és kitárult.

– Mi történt? – kérdezte remegő hangon Sophie.

– Nem tudom – mondta gyanakvó hangon Ryan. Óvatosan közelebb lépett, és hátrahőkölt.

A kriptából kiröppent valami, és Sophie felé szállt. A lány kinyújtotta felé kezét, mire a valami egyszerűen beleszállt. Egy pálca volt az. Egy hosszú, rütykös pálca, minek érintésétől Sophie úgy érezte, szétrobban a benne lévő mágiától. És ezt a fűzfapálcával sosem érezte.

– Ez... – kezdte Ryan, de hangja a mondat közepén elhalt. – Ez Dumbledore pálcája – bökte ki végül.

~~~

– Szabad – hallatszott bentről Blake hangja.

Ryan szinte letépte az ajtót a helyéről, úgy sietett befelé. Blake döbbenten nézett rá a fiúra, és a mögötte igyekvő, még kissé értetlen Sophie-ra.

– Mi történt? – kérdezte csodálkozva, mikor lefékezett előtte.

– Elvittem Sophie-t Dumbledore sírjához – jelentette ki Ryan, mintha ezzel mindent meg tudna magyarázni.

– És történt ott valami? – vonta fel a szemöldökét Blake.

Sophie megköszörülte a torkát, és intett Ryannek, hogy majd ő elmeséli.

– Az úgy kezdődött, hogy mostanában rossz előérzetem van – kezdte. – Az asztronómia vizsgán a csillagvizsgáló-tornyból láttam Denemet, aztán tegnap este is vele álmodtam, ezért Ryan úgy döntött, felvidít. Olyan tíz körül mentünk el Dumbledore sírjának tisztására. Engem már rögtön elkápráztatott a hely, így közelebb léptem, és megsimítottam a követ. A következő pillanatban kinyílt, és ez repült ki belőle – mondta, azzal előhúzta a háta mögül a pálcát, és letette Blake elé az asztalra.

Blake megdermedt a pálca láttán, és meglepetten vette a kezébe. Egy ideig csak figyelte, majd – a két gyerek ijedelmére – hirtelen felpattant az asztaltól, és az ajtó felé vette az irányt. Sophie kérdőn pillantott Ryanre, aki csak megvonta a vállát, azzal Blake után eredtek.

Az egész utat futva tették meg, mert Blake nem hogy nem várta be őket, hanem még olyan sietősen haladt ki tudja hova, hogy csak a leggyorsabb tempójukban tudták csak utolérni. Blake csak egy kőszobor előtt állt meg, de ott is csak annyi ideig, hogy elhadarja a jelszót, aztán felrohant a lépcsőn, és olyan erővel kopogott az igazgatói iroda ajtaján, hogy Sophie azt hitte, menten betöri. Bentről kihallatszott egy halk szabad, mire Blake – Ryannel és Sophie-val a nyomában – besietett az irodába, és McGalagony professzor döbbenetével nem is törődve le csapta a pálcát az asztalra.

– Úgy látszik a Pálcák Ura új gazdát választott – jelentette be drámai hangon.