~Jimin szemszöge~

Ki nyitottam az ajtót és kiléptem az épületből. Egy pillanatra megálltam a lépcső tetején, fel néztem az égre. Ragyogóan szép idő volt és én egy pillanatra le hunytam a szemem, mélyen be szívtam az enyhe virág illatú üde levegőt. De csak egy pillanatra. Nem akartam sokáig itt időzni, ugyanis semmi kedvem nem volt az újságírók hadához. Ma nem. A nyakkendőmhöz nyúltam és lazítottam szorításán 1x-2x, míg végül türelmetlenül vettem ki nyakamból. Kinyitottam a kocsim ajtaját és a hátsó ülésre dobtam a cuccaimat, bevágódtam a kormány mögé és be indítottam a motort, de nem indultam el egyből. Elméláztam. Úgy tűnik van pár nap pihenőm, talán ki használom és végre  bejárom Seoult. Csak néhány hete költöztem ide és még nem is igazán volt időm meg ismerni a várost. Hirtelen ötlettől vezérelve indultam ki a parkolóból és hajtottam a fodrászat felé. Tudtam merre van hisz nem messze volt a lakásomtól. Valami újat akartam, meghökkentőt. Persze nem akartam vágatni, szerettem a tincseimet, inkább a festés mellett döntöttem.

***

Míg a soromra vártam a színpalettát tanulmányoztam. Elég hamar megtaláltam amit akartam.
Tökéletes.-Gondoltam.-Ez kell nekem.

Nem sokkal később elégedetten tanulmányoztam vörös hajkoronám. Boldogan vigyorodtam el ahogy kiléptem a fodrászatból, egy utolsó pillantást dobva a plakáton díszelgő férfi modellre akiről meg állapítottam hogy egész jó pasi, szívesen föl szedném. Elmosolyodtam ahogy észrevettem hogy két fiatal lány engem nézve összesúg majd kuncognak. Ilyenkor sajnáltam hogy én más vagyok, de hamar elhessegettem ezt a gondolatot. Úgy döntöttem be ugrom valahová ebédelni, hisz nem volt kedvem főzéssel vacakolni, de épphogy neki vágtam volna hirtelen meg szólalt a zsebemben a telefonom. Tétováztam, de végül mégis fel ettem.

Park Jimin!-Szóltam bele.

Kim Seokjin vagyok!-Hallottam a vonal másik végén.-Segítenie kell!

~Jin szemszöge~

Remegett a kezem ahogy a zsebembe csúsztattam a bizonyítékokat, majd gyorsan elkezdtem a dossziéban lévő adatok fényképezését miközben folyamatosan figyeltem nehogy valaki jöjjön. Gyorsan dolgoztam, mindenre figyelve nehogy valami fontos ki maradjon. Amint végeztem sietve el hagytam az irodát. Kiérve az épületből a kocsihoz mentem. Remegő kezekkel adtam rá a gyújtást, majd el hajtottam. Nem tudtam mitévő legyek de azt tudtam hogy egyedül kevés vagyok. Az amire ma rá jöttem az életembe is kerülhet, kell valaki akiben megbízhatok. Meg álltam a kocsival, próbáltam kitalálni mi legyen a következő lépés,mikor is rájöttem hol vagyok. Csodálkozva néztem a bíróság épületét. El akadt a lélegzetem. Hát persze!
Itt a megoldás az orrom előtt, ott áll a lépcső tetején. De mielőtt neki indulhattam volna kiszemeltem megindult be ült kocsijába és el hajtott. Ahelyett hogy utána szaladtam volna nyugton maradtam, nem akartam feltűnést kelteni, annál jobban féltem, nem akartam kockáztatni. Ezért inkább rá kerestem  az ügyészre. Kikerestem a számát el mentettem majd újra indítottam és el hajtottam. Haza érve neki álltam másolatokat csinálni  a szerzeményeimről, be akartam magam biztosítani. Aztán fogtam a telefont és tárcsáztam.

Park Jimin.-szólt bele.

Kim Seokjin vagyok. Segítenie kell.-Egy pillanatra csend támadt, majd sóhajtott.

Miről van szó?  

Az nem épp telefon téma.- Mondtam.-Esetleg találkozhatnánk? Maga az egyetlen reményem.  

Rendben. Fél óra múlva....a kávézóban. Tudja hol van?

Igen!  

Remek, ott várom.- Mondta majd letette a telefont. Magamhoz vettem a másolatokat majd gyalog elindultam. Igyekeztem nem feltűnően viselkedni, arra törekedtem hogy az arcom kevésbé legyen felismerhető.

Arcomba húztam a sapkát ahogy a kávézóhoz értem, majd lassan körbe néztem. Már kezdtem azt hinni hogy nem jött el mikor megpillantottam
...vörös hajjal. Oda léptem az asztalához majd szó nélkül leültem vele szemben. Kezet ráztunk.  A tenyeremben volt az aprócska pendrive amit ezzel a mozdulattal át nyújtottam neki, ő pedig úgy csinálva mintha kezét a nadrágjába törölné gyorsan zsebre vágta azt. Váltottunk pár szót, nagyjából elmondtam amire rájöttem. Végig figyelmesen hallgatott, majd mikor végeztem fel sóhajtott.

Köszönöm, jól esik a bizalma, máris haza megyek át nézem az 'aktát'. Később beszélünk.-El köszönt majd el ment. Megint egyedül maradtam, egyedül a gondolataimmal  és a félelmeimmel. Lassan álltam fel, de alig indultam el, megéreztem hogy követnek. Dobogó szívvel próbáltam minél előbb a lakásomhoz jutni!

Meg remegett a kezem ahogy az ajtó kulcsaival babráltam, egy pillanatra azt gondoltam feladom, de aztán eszembe jutott az ügyész. Ki pattant a zár én pedig be rohantam a lakásba, alaposan bezárva magam mögött az ajtót. Kapkodva szedtem össze magamnak néhány holmit, be dobáltam a hátizsákomba majd a vállamra kapva az ajtó felé indultam. Ekkor meg szólalt a telefonom. Döbbentem néztem a kijelzőt:Lalisa. Álomszerű lassúsággal vettem fel. 

Ugye tisztában vagy vele mekkora bajban vagy?-Szólt bele köszönés nélkül.

Erre most nincs időm, épp a nyomomban vannak, ezért hívtál?

Nem, nem ezért.- Jött a válasz.-Ki hallgattam ahogy Chan Woo valakivel beszélget, valami szállítmányról, Dong Chan szerint nem szólhatunk a zsaruknak, mert valószínűleg ott is vannak emberei.

Miféle szállítmány?-Kérdeztem feszülten. Ha jól értettem fegyverek, valami rakéta félék de sajnos nem értettem mindent tisztán.

Lalisa mennem kell!-Kaptam fel fejem a furcsa hangokra.-Vigyázzatok magatokra!

A hangok az ajtó felől közeledtek és egyre erősödtek tehát arra én már nem mehettem. Az ablak felé vettem az irányt és ki passzíroztam magam. Észre se vettem hogy kiesett a telefonom zsebemből. Erősen kapaszkodva a kiálló szegélyekben araszoltam a keskeny párkányon annyira rálapulva a falra hogy szinte eggyé váltam vele.

Megkönnyebbültem mikor végre elértem a tűzlétrát, megmarkoltam átugrottam rá és amilyen gyorsan csak lehet leereszkedtem rajta.
Menekülésem közben végig vigyáztam hogy ne kövessenek. Be vágódtam egy kávézóba, kértem magamnak egy kávét meg valami harapni valót, majd míg vártam elmentem a mosdóba. Be vonultam az egyik fülkébe és gyorsan át öltöztem. Az egyetlen oda pakolt farmerem vettem fel. A felsőmmel nem foglalkoztam csak felvettem rá a szürke-fehér dzsekimet,  és a fejembe toltam a baseball sapkát. Kilépve a fülkéből a tükörre esett a pillantásom.

Jó lesz.-Gondoltam.

Visszamentem a kávézóba, neki álltam elfogyasztani a rendelésem. Eszembe jutott hogy szólok az ügyésznek mire ledöbbenve vettem észre hogy nincs nálam a telefon.

Baszki!-Felugrottam, zsebemből kivettem néhány gyűrött bankót és az asztalra dobva ki rohantam az utcára. Emlékeztem az ügyész címére, gyors határozott léptekkel indultam, közben azon imádkozva hogy ne legyen késő. Igen, nagy volt a baj és szinte biztos voltam benne hogy Chan Woo emberei meg találták a telefont benne az ügyész számával. Óvatosan lopakodtam a már sötét utcákon és bevallom rettentően féltem is, de erőt vettem magamon.Már épp kopogtattam volna az ajtón mikor oda bentről furcsa hangokat hallottam. Ez egyértelműen dulakodás hangja volt. Be haraptam a szám és lassan benyitottam. Bentebb osontam a házba mikor hirtelen erős ütést éreztem a tarkómnál és elájultam.

2020.04.07.  16:32