Ash úgy érezte magát, mintha egy sztár lenne. Néha meg úgy, mintha egy tömeggyilkos. Az egész januárja azzal telt, hogy akárhova ment, tök mindegy, hogy egyedül, a barátaival vagy Siriussal, mindenki megbámulta. Legtöbben, főként a lányok, megvető, vagy épp undorral teli pillantásokat küldtek a hollóhátas felé; mások sajnálkozó pillantásokat, a lány legnagyobb meglepetésére főként a fiúk; és megint mások egyszerűen csak megbámulták, mintha valami roppant érdekes, különleges dolog lenne. 

De arra nem számított, ami január utolsó hétfőjén történt.

Fáradtan ücsörgött a sötét varázslatok kivédése teremben és várta, hogy megérkezzen a tanár. Mellette Perselus és Damien csöndben beszélgettek, előtte Lily szintúgy unottan támasztotta a fejét, a tekergők meg sehol sem voltak még. 

Hirtelen egy hollóhátas lány perdült oda elé. Az egyik szobatársa volt, de Ash nem igazán beszélgetett velük a hat év alatt. A három lány jól megvolt egymással, Ash meg úgyis a saját baráti körében mozgott. A hollóhátas, név szerint Pepper Clive odapenderült Ash-hez és összeszűkült szemekkel méregette háztársát.

- Ugye tudod, hogy csak szánalomból van veled? - kérdezte undortól csepegő hangon.

Ash döbbenten pillantott fel, mellette Perselus és Damien is abbahagyták a beszélgetést, Lily pedig összeszűkült szemekkel méregette a szőke hollóhátas lányt.

- Mintha te azt olyan jól tudnád... - dünnyögte a lány, és próbálta figyelmen kívül hagyni a másik hollóhátast. Semmi kedve nem volt egy esetleges párbajba belekeveredni.

- Ugyan már, a vak is látja! - mondta a kelleténél hangosabban, így az egész terem figyelme a két lány felé fordult - Vagy az is lehet, hogy elátkoztad. Ráküldted az Imperius-átkot vagy a konfúziós bűbájt. Vagy csak csináltál amortentiát, úgyis Lumpsluck kedvence vagy, és azt adtad be Blacknek. 

Ash még az eddigieknél is jobban ledöbbent a lány szavain. Még hogy ő megátkozzon valakit? Pláne Siriust. Annyira abszurd volt, amit a hollóhátas mondott, hogy Ash nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen rajta. 

- Ha ilyeneket képes vagy kitalálni Ash-ről, semennyire nem ismered őt. És jobb lenne, ha lekopnál végre, nem vagyunk rád kíváncsiak. - mondta Perselus megvetően.

- Nem kérdeztelek Piton. Amúgy is, mit véded itt, múlt évben pont te voltál az, aki lesárvérűzted. Vagy visszakönyörögte magát? Esetleg...

- Na jó, ebből elég. - pattant fel Ash és pálcát rántott. Clive is ugyanígy tett, így a két hollóhátas lány egymással szemben, pálcát kivonva állt, és figyelte a másikat.

- Clive, jobb lenne, ha eltűnnél. Nem akarlak büntetőmunkára küldeni. - dörmögte Damien a lánynak.

- Engem?! Ő rántott pálcát! - kiabálta dühösen a szőke.

- Kiprovokáltad Clive. - állt fel Lily is - Prefektusok vagyunk, hallgass ránk, ha jót akarsz.

- Nem kértem a véleményed, Evans. - mondta a hollóhátas, továbbra is meredten bámulva Ash-t.

Majd hirtelen egy vörös fénycsóva röppent a lány felé. Ash-nek, hála a reflexeinek, sikerült kivédenie.

- Capitulatus! - hallatszott az ajtó irányából, és a szőke kezéből kiröppent a pálca.

Ash a hang forrásába fordította a fejét, és Siriussal találta szembe magát. És olyan dühösnek még sosem látta a fiút a hat év alatt. Szinte már ijesztően hatott.

- Ne beszélj így Lily-virággal. - mondta a James, aki Sirius és Remus társaságában figyelte az eseményeket. 

- Ide figyeljen mindenki, aki úgy gondolja, hogy Ash megátkozott, bájitalt itatott velem, vagy mit tudom én. - mondta Sirius továbbra is dühösen, miközben a hollóhátas lányhoz lépkedett - Nem, ismétlem, nem történt ilyen! És aki ilyet képes feltételezni Ash-ről, az a legnagyobb idióta az egész világon. És ha bárki is, akárcsak egy rossz szót mer rá, vagy a barátaira mondani, vagy akár csak egy ujjal is hozzáérni, esküszöm, nem fogom egy lefegyverzéssel elintézni. Remélem, érhető voltam. 

Sirius szavára az összes lány, aki eddig megvetően pillantgatott Ash-re, bólogatott, és lesütötte a szemét. 

- Tudom drága, hogy meg tudod védeni magad, de ez már több volt a soknál. - pillantott le a griffendéles a lányra - Nem először hallottam olyan dolgokat, amik roppant mód feldühítettek, de ez most már elég volt. Nem is értem, hogy képesek ilyet feltételezni rólad. 

Ash hálásan pillantott fel a griffendélesre.

- Te még mindig itt vagy? - pillantott Sirius a továbbra is döbbenten ácsorgó szőke lányra - Tűnj már el!

- Sirius! - próbált dorgáló hangon rászólni a griffendélesre, de nem igazán. 

- Mondd, drága. 

- Áh, semmi. - rázta a fejét somolyogva Ash, majd leült a helyére, mivel megérkezett a professzor.

§

Tekintve, hogy Ash-nek nem volt ebéd után órája, úgy döntött, hogy elnéz a könyvtárba, mert miért ne. A lépcsőkön aztán szembe találta magát az igazgatóval, aki szokásosan meleg mosollyal köszöntötte.

- Szép napot Ash! Neked nem órán kellene lenned? - kérdezte halvány mosollyal Dumbledore.

- Nincs negyedik órám, professzor. - nevetett fel a lány - Épp a könyvtárba tartottam.

- Csodálatos! Akkor, ha esetleg el tudod halasztani a látogatásod, szívesen látnálak az irodámban. Úgy vélem, volna valami, ami érdekelhet. 

Ash szinte azonnal tudta, miről van szó, és izgatottan követte az igazgatót az irodájába. Beérve a helyiségbe, helyet foglalt a szokásos székén és érdeklődve figyelte Dumbledore-t.

- Felteszem, sejted, miről van szó.

A hollóhátas heves bólogatásban tört ki, mire Dumbledore elmosolyodva folytatta. 

- Igen, újabb horcruxról lesz szó. Van egy tippem a másodikat illetően. - kezdte az igazgató - Legutóbb említettem, hogy Voldemort anyai ágon Mardekár Malazár leszármazottja. Azt is említettem, hogy az egyik horcruxja egy gyűrű volt, ami a Gomold család birtokában állt. Erős gyanúm, hogy Voldemort olyan tárgyakba rejtette lelkének egy-egy darabját, ami valamilyen szinten kötődik hozzá. Így az első, legkézenfekvőbb ötlet Mardekár Malazár medálja volt.

- Mindegyik alapítónak volt egy-egy saját tárgya: Griffendél Godriknak volt egy speciális kardja, amit koboldok kovácsoltak; Hugrabug Helgának volt egy kelyhe, ami varázserővel bírt; Hollóháti Hedvignek egy diadémja volt, ami bölcsességet ad a viselőjének; Mardekár Malazárnak egy medálja volt, amit csak egy párszaszájú tud kinyitni. 

- Ebből következik, hogy Voldemortnak sokat jelenthetett a medál, egyrészről, mert családi örökség, másrészről mert a roxforti házának az alapítójának a személyes tárgya. Sikerült visszakövetnem a medál történetét addig, hogy Merope Gomold eljött apja házából és Londonban eladta pár galleonért Caractacus Burke-nek, aki híres a sötét tárgyakat forgalmazó boltjáról. Burke aztán eladta a medált egy Hepzibah Smith nevezetű boszorkánynak, viszont azt nem tudom egyelőre, hogy miként került a medál Voldemorthoz, de biztos vagyok benne, hogy az egy horcrux. 

Ash pár pillanatig lassan bólogatva gondolkozott, majd végül megszólalt.

- Engedje meg uram, hogy kijelentsem, szerintem ez egy kicsit zavaros. Mármint, a medál útja. Túl sok az ismeretlen a történetben. 

- Tudom. Egy emléket keresek, de ezt megnehezíti, hogy Hepzibah meghalt. - magyarázta Dumbledore - Elvileg a házimanója véletlenül ölte meg, de én ezt nem hiszem el.

- Úgy gondolja, hogy Voldemort volt, uram? - kérdezte Ash.

- Igen. Ami azt jelenti, hogy járt nála. Ott esetleg láthatta a medált, és felismerhette, hogy az Mardekáré. Elképzelhető, hogy megölte azért, hogy ellopja, és úgy csinált belőle horcruxot. De ez csak feltevés. 

Ash újból sokáig csöndben gondolkozott, majd végre feltette azt a kérdést, amin már az első ilyen alkalom után is gondolkodott.

- Uram, erről beszélhetek valakinek? - kérdezte félénken a lány.

Dumbledore elmosolyodott, mivel pontosan tudta, hogy kire gondol a lány.

- Van egy olyan érzésem, hogy Mr. Blackre célzol ezzel. - mondta sokat mondó mosollyal az igazgató - Én megbízom Mr. Blackben, nem egyszer bizonyított már. Szíved joga elmondani neki.

Ash boldogan bólintott, majd elköszönt az igazgatótól és rohant is megkeresni a griffendélest.

§

Végül a tó partján akadt rá a négy tekergőre. 

- Sziasztok! - köszönt kifulladva a lány a négy griffendélesnek - Sirius, beszélhetnék veled?

A griffendéles egy csöppet zavart tekintettel nézett a lányra, mert nem volt hozzászokva tőle az ilyen hirtelen megjelenésekhez, de bólintott, és követte a hollóhátast. 

- Baj van? - kérdezte aggódva.

- Nem. - rázta a fejét a lány - Múltkor említetted, hogy nem jó, ha magamban tartom a dolgokat, és inkább beszéljek róla.

Sirius bólogatott, de továbbra is felvont szemöldökkel nézte a lányt.

- Dumbledore pár hónappal ezelőtt beszélt nekem valamiről. Egy horcrux nevezetű dologról. Magáról, a tárgyról már régebben tudtam, talán még emlékszel, egyszer segítettél kicsempészni egy könyvet. - a griffendéles bólogatott, és Ash folytatta - Dumbledore mesélt az életéről, a családjáról, mindenről és elmondta, hogy Voldemortnak vannak horcruxjai. Eddig kettőről sejti, hogy az, de nem tudjuk pontosan, hogy mennyit csinált. 

- És miért mondta ezt el neked? - kérdezte pár pillanattal később a griffendéles.

- Nem tudom, egyelőre arról nem beszélt. Legutóbb azt mondta, hogy majd, ha eljön az ideje, akkor megtudom. 

- Dumbledore és a dolgok nyílt közlése. - nevetett fel Sirius - És ezt miért mondtad el nekem? Egyáltalán elmondhattad?

- Igen, direkt rákérdeztem. - mosolyodott el a lány - És nem tudom. Az álmaimat is meghallgattad, gondoltam, hátha ez is érdekel. De ha nem, nem akartalak vele untatni...

- Drága, te még a mágiatörténettel sem untatnál, pedig az a világ legunalmasabb dolga. - nevette el magát a griffendéles, majd szoros ölelésbe húzta a lányt, és a fülébe suttogott - Így majd együtt kattoghatunk, hogy mi Dumbledore célja az egésszel, amíg ki nem derül.