- Sirius Orion Black! - kiáltotta Lily másnap reggel, amikor Ash-el karöltve beléptek a nagyterembe - Amikor tegnap azt mondtam, hogy dobd fel a barátnőmet, nem arra gondoltam, hogy juttasd büntetésbe egész júniusra.

Az egész nagyterem elnémult, és mindenki a két griffendéles szóváltását figyelte. Még a tanárok is halkabban beszélgettek, és sokan közülük a vörös hajú lányt figyelte.

- Elhiheted Evans, hogy nem így terveztem. És amúgy is csak egy kis büntetést kaptunk.

- Meg száz pont levonást. - dünnyögte Ash.

- Micsoda? - lepődött meg Sirius, majd gyorsan kirohant, hogy ellenőrizze a homokórát és visszarohant.

- Igen, te idióta, miattad vesztettük a házkupát. - szikrázott Lily szeme, majd szó nélkül levágódott a Hollóhát asztalához.

A teremben még pár percig csönd honolt és Sirius is megilletődve pislogott barátaira.

§

Pár héttel később Ash a Roxfort Expressz tömött folyosóján lépkedett és barátait kereste. Hosszas sétálás után végre megtalálta az egyik utolsó kupéban Lily-éket. 

- Már azt hittem, hippogriff-háton mentek vissza Londonba. - mondta, miközben ládáját próbálta feltornászni a poggyásztartóra.

- Későn értünk ide, na. Csak itt volt hely. - mondta Lily - Amúgy írtam levelet anyuéknak, hogy jöhetsz-e és beleegyeztek. Szívesen látnak most is és bármikor.

Ash elmosolyodott a hír hallatán, mivel nagyon kedvelte Lily szüleit, és még a kissé eléggé ellenszenves és undok húgával is viszonylag jól kijött. Három évvel ezelőtt, amikor megismerte a vörös hajú lányt, sose hitte volna, hogy ilyen közel kerülnek egymáshoz és ennyire jóban lesznek.

Sötétedett már, amikor a vonat ablakából feltűnt a távolban London és a félreismerhetetlen fényei. A lány imádta ezt a részét is a roxforti életnek. Imádott az Expresszen évente kétszer utazni, figyelni, ahogy végigszáguldanak Skócia és Anglia szebbnél szebb tájain. A nyarak voltak az év legrosszabb részei, bár Ash merte remélni, hogyha Lily-éknél marad, akkor erről is megváltozik majd a véleménye. 

Hamarosan megérkeztek a King's Cross pályaudvarra, ahol a két lány elköszönt Perselustól és Damientől, majd elindultak a pályaudvar kijárata felé, ahol Lily szülei ácsorogtak és integettek a két lánynak.

- Ash, örülünk, hogy látunk! - köszönt Lily édesanyja mosolygósan.

- Én is örülök, hogy látom önöket, Mr. és Mrs. Evans! - köszönt vissza szintúgy mosolyogva Ash.

- Ugyan kérlek, tegezz minket. - szólalt meg most Mr. Evans.

- Anya, Petunia nem jött? - kérdezte látható szomorúsággal Lily.

Ash-nek derengett valami, hogy barátnője nővére nem igazán rajong az egész varázsvilágos dologért, de Perselus szerint csak féltékeny volt.

- Tudod kicsim, hogy hogyan viszonyult Tuney a varázslókhoz. - simította meg lánya karját Mrs. Evans.

§

Éjszaka volt már, amikor Ash-ék megérkeztek Cokeworth határába. Út közben Lily-vel megbeszélték, hogy másnap mennek át a lányhoz összepakolni. 

Ugyan Lily-éknél volt egy vendégszoba is, amit Ash békében birtokba vehetett volna, inkább mégis barátnője ajánlatát választotta, így a vörös hajú lány szobájába költözött. 

Aznap éjjel újabb különös álma volt.

Egy kis tisztáson állt, nyolc másik ember társaságában, amit körbe erdő vett körül. Egymással szemben álltak, így Ash felismerte három barátját, a négy griffendéles jómadarat, és meglepetésére, Regulust. Érdekes társaságnak hatott, de abban a pillanatban nem ez volt a legfőbb gondjuk.

A fák közül hörgés hallatszott ki, és ahogy a félhold előbukkant a rejtekhelyül szolgáló felhők mögül, láthatóvá vált a hörgés forrása. Körbe, a fák közül, vagy száz inferus közeledett a csapat felé, lassú léptekkel. 

- Srácok, baj van. - szólalt meg Sirius.

- Tudjuk, Tapmancs, nem vagyunk vakok. - dörrent rá James. 

- Nem kellene lelépnünk? - kérdezte remegő hangon Peter.

- Ne legyél gyáva Féregfark. Ezek csak inferusok, lazán legyőzzük őket.

- Igen, James, mégis hogyan? - kérdezte Regulus érezhető éllel a hangjában.

- Könnyen, Reg. Tűzzel. Az inferusok nem szeretik a tüzet. - szólalt meg Ash.

- Akkor ez az én terepem. - lépett előre Damien, majd egy hatalmas, kék lángokkal lobogó tűzgyűrűt hozott létre a többiek körül.

- Ez elég lesz, amíg hoppanálunk. - mondta Remus - Szokásos hely?

A többiek bólintottak, majd hirtelen feltűnt egy koszos kis utca. 

- Erre srácok. - indult meg Perselus.

- Várj Per, hol van Damien? - állította meg Ash.

Az említett közel s távol nem volt sehol. Ash már éppen kezdett volna kétségbe esni, amikor egy pukkanás után feltűnt Damien, aki egy inferussal küzdött.

- Szedjétek le rólam, én nem bírom. - nyögött fel a fiú fájdalmában, amikor az inferus belemélyesztette hegyes karmait a vádlijába.

Ash és Perselus egyszerre mozdult.

- Sectumsempra!

- Reducto!

A két átok együtt akkora taszítást váltott ki, hogy az inferus métereket repült. Damiennek pont volt annyi ideje, hogy felpattanjon és elégesse a földön küzdő szörnyet. 

Ash zihálva ébredt. Sikeresen Lily-t is felkeltette, mert mire a lány magához tért, barátnője már az ágyán térdelt és rémülten meredt a sötétkék szempárba.

- Szóval ilyen, ha egy olyan álmod van.

- Igen. - lihegte a lány.

- Rohadt ijesztő, hogy őszinte legyek. - mondta Lily - Mit álmodtál?

- Inferusok. Ti is benne voltatok.

- Jó, ennyi elég, köszönöm. Majd úgyis megtudom. - borzongott meg a lány. 

§

Másnap ebéd után a két lány Perselus kíséretében elindult Ash-hez, hogy összeszedjék a lány fontosabb dolgait. 

Ash a bejárati ajtót megint nyitva találta, mint legutóbb, a lakásban pedig továbbra is az átható alkoholszag terjengett. Halk motyogás hallatszott ki a konyhából, majd üvegcsörömpölés és valaki nehéz léptekkel indult meg a nappali felé.

Az ajtóban megjelent Ash apja, majd amint meglátta lányát, széles, undorító vigyorra húzódott kicserepesedett szája.

- Drága kislányon, már úgy hiányoztál. - indult meg a gyerekek irányába, akik egyszerre emelték fel a pálcájukat, és szegezték a férfira - Ugyan már, úgy se varázsolhattok a Roxforton kívül.

- Dehogynem, mivel senki nem fogja megtudni, hogy mi voltunk. - mondta Ash, bár apja értetlen pillantására folytatta - Mivel te is varázsló vagy, békében küldhetünk rád bármilyen átkot és mondhatjuk, hogy te voltál, ha esetleg arra kerülne a sor. Három az egy ellen.

A férfi pár pillanatig meredt rá üres tekintettel, majd elvigyorodott, és megszólalt:

- Hadd találjam ki, hollóhátas lettél. - Ash bólintására a férfi folytatta - Bár ilyen alattomos, számító kis dögként akár a mardekárban is megállnád a helyed. Ha nem lennél egy mocskos kis sárvérű.

Ash a szavak hallatán annyira lefagyott, hogy még a pálcáját is majdnem elejtette.

- Tessék? -összesen ennyit tudott kinyögni.

- Ugyan már, nem gondolod, hogy valaha is hozzáérnék egy muglihoz. Hiába hagytam el a varázsvilágot, azért még vannak eszméim. - mondta kegyetlen vigyorral, majd folytatta - Anyád már terhes volt, amikor megismertem. Valami mugli csávótól, aki születésed előtt lelépett. Szóval igen, nem vagy több egy egyszerű, mocskos sárvérűnél, pontosan, mint a kis barátnőd. - intett Lily felé.

Perselusnál ekkor szakadt el a cérna.

- Stupor! - kiáltotta el magát. 

Ash és Lily megkövülten nézték, ahogy a férfi a falba csapódik, majd ájultan esik össze.

- Perselus, - kezdte meglepetten Lily - honnan tudsz te ötödéves bűbájokat?

- Az lényegtelen, inkább gyorsan pakoljunk és tűnjünk el innen.

§

Ash egész nap egyetlen egy dolgon kattogott: ki lehet az igazi apja. Az egy cseppet sem érdekelte, hogy végül is mugli-születésű, de ez a kérdés jobban izgatta.

- Ash. - bökte oldalba Perselus, miután a lány már vagy tíz perce meredt maga elé és nem reagált semmilyen kérdésre -Hé, Ash, figyelj már.

Ettől a lány kizökkent a gondolataiból, és felpillantott a barátaira.

- Ugye nem azon kattogsz, amit apád mondott? - kérdezte Lily.

- De.

- Ash, tudod jól, hogy te ennél sokkal több vagy. Tök mindegy, hogy milyen vérű, ez a hülyeség nem... - kezdte Perselus, de a lány félbeszakította.

- Nem az a rész a lényeg. - rázta meg a fejét - Az érdekel, hogy ki az igazi apám.

Lily és Perselus tanácstalanul összenéztek, majd a fiú kérdezett.

- Számít az?

- Talán nem. - mondta komoran a lány - De érdekel, hogy miért hagyta magára az anyámat. És ki fogom deríteni.