Amy szemszöge :

Sophie... Ne menj el! Ne hagyj itt! Bocsáss meg!

Amint beléptem az iskolába, úgy éreztem mindenki engem figyel.Gúnyosan nevetnek rajtam. Aztán becsengettek.
Leültem a helyemre.
- Srácok! Egy kis figyelmet kérek! - kiáltott a tanár. - Új tanuló érkezett az iskolánkba. Mutatkozz be! - bátorította a lányt.
- Sziasztok! A nevem... Izabell Nelson - mutatkozott be szégyenlősen.
- Jól van! Ülj mondjuk... Amy mellé - mutatott rám.
A lány apró léptekkel közelített felém.
- Szia! - suttogta.
- Szia! A nevem Amy - mosolyogtam.
Itt az esély, hogy egy új barátot szerezzek. Véletlenül sem hagynám ki!

Az óra szokás szerint unalmas volt. Én és Izabell csak ültünk és jegyzeteltünk. Mikor a csengő véget vetett az órának, mindenki kirohant a teremből.
- Szia Amy! - köszönt valaki.
- Szia Taehyung - színleltem mosolyt.
- Van programod suli után?
- Hát... tanulnom kell egy tesztre. Talán majd máskor.
- Oké, szia - húzott magához, majd megcsókolt.
- Ő abarátod? - kérdezte Iza, miután Tae elment.
- Hát igen de...
- Nagyon helyes.
- Ha akarod bemutatlak neki.
- De... Ő a te barátod.
- Az a helyzet, hogy... én már nem úgy szeretem. Már mást szeretek, és még nem volt merszem elmondani neki. Nem szeretném összetőrni a szívét. Ő rendes srác - magyaráztam. A lány megértően bólintott. És amint kiléptem a terem ajtaján, szembe találtam magam Sophie - val.
- Ribanc! - üvöltötte majd lekevert egy pofont.

Nem értettem mi történik, hogy mi történt! Miért ütött meg tény, hogy megérdemlem, de...
Inkább megkérdezem.
- Ezt miért kaptam?
- Ezért! - mutatta a telefonja kijelzőjét.

Mi?
- De ez...
- Ezt én csináltam - lépett elő a minket körülvevő tömegből az egyik lány. - Igen, én voltam.
- De miért - kérdezte Sophie.
- Szeretem Junkook - ot. És ezen nem változtathat semmi és senki. Ugyanazt érzem amit te, Sophie! Azt akartam hogy Amy megkapja ami jár neki - húzta gonosz mosolyra száját.
Nem! Ezt nem hagyom! Idáig hagytam, hogy elnyomjanak, de mától ez megváltozik! Ki kell állnom magamért!
- Ez az ami nekem jár? Ez? Csak azért mert szeretek valakit? Ez bűn? Hányan szeretik még őt? - kérdeztem.
Több lány is feltette a kezét. - Én csak... szerelmes vagyok belé. Szeretem! És ez jár érte? - kiabáltam. Mindenki csendben figyelt. Senki nem szólt semmit.
- Nem! Neked ez jár! - csókolt meg Junkook. - Én is szeretlek - suttogta. Egy puszit nyomott az arcomra, majd a lány felé sétált,aki a képet szerkesztette rólunk.
Junkook lekevert neki egy pofont, amitől a lány elájult. ( pedig nem volt akkora pofon, mint amit én kaptam Sophie - tól)
- Sophie... - türte füle mögé az egyik előre lógó tincsét.
Sophie nyelt egyet, majd Junkook - ra nézett.
- Én még mindig szeretlek - csókolta meg.
Sophie - t nem bántotta. Tudta, hogy neki épp elég az, hogy szakítottak. Mikor végzett rám nézett,én pedig mosolyogva átöleltem.
De akkor megláttam egy csalódott arcot.
- Jaj ne - toltam el magamtól Junkook - ot,majd rohanni kezdtem.
- Taehyung! Taehyung várj! Várj! Hallgass meg! Megmagyarázom!
- Az amit láttam épp elég volt.
- Nem akartam, hogy így tudd meg. Én csak... már nem szeretlek. Taehyung.... én.... Junkook - ot szeretem - sírtam el magam. - Nem is mondasz semmit?
- Negyed nincs mit mondanom - sétált tovább.

A térdeimre borulva sírtam.
- Héj! Jól vagy?
- Nem! Nem vagyok jól! Azért mentem el, hogy mindent rendbe hozzak, hogy ne szeressek beléd még ennél is jobban. De mindent tönkre tettem.
- Van kedved eljönni velem valahova?
- Miről beszélsz? Hisz suli van.
- Na és? Csak egyszer élünk. Csak egyszer vagyunk fiatalok.
- De ez akkor sincs rendben.
- Ne félj! Én fogom a kezed, nézd! - kulcsolta össze az ujjainkat. - Együtt megszeghetjük a szabályokat.
- Legyen - mosolyogtam.