Chan bensőjében apró bűntudat csóva lobbant fel, amikor két fiatalabb iskolatársa nyomába eredt. Maga sem tudta, hogy pontosan miért tette, mire lett volna kíváncsi, de válaszokat akart találni a kérdésekre, amiket még fel sem tett. Semmi gyanús nem volt bennük, egymás mellett haladtak, néha váltottak pár szót, de az első pár utcában csak szótlanul haladtak. Az ausztrál egy idő után már kezdte rosszul érezni magát, amiért bármit is feltételezett róluk, viszont a döbbenetbe ütközött, amikor negyedórával később meglátta, amint ujjaikat összefűzve haladtak tovább.

Felix nevetése az egész utcát betöltötte, majd újabb sokkos másodperceket okozva barátjának, nyomott egy puszit Minho arcára. A barna hajú fiú mosolyogva pillantott az alacsonyabbra és azzal a lendülettel is vonta magához közelebb. Chris meg mert volna rá esküdni, hogy csak káprázik a szeme, már csak azért is, mert azelőtt még egyszer sem látta volna, hogy Minho felfelé görbítené ajkait. Nem is igazán az lepte meg, amit látott, sokkal inkább az, hogy egészen eddig nem is tudott róla. Azt még megértette, hogy az iskola falain belül nem igazán reklámozták ezt a helyzetet, viszont bízott a barátságában Felix-szel. Magának sem akarta bevallani, de rosszul érintette, hogy a fiú nem mondta el neki, bár egy része teljesen meg is értette.

Végül csak úgy döntött, hogy végig kíséri őket, megnézi hová is tartanak, majd utána visszamegy a kollégiumba még mielőtt észre vehetnék a jelenlétét. Nem tudta miért megy ilyen messzire, hiszen, amit meg akart tudni, azt már látta, de ha már egyszer utat enged valaki a kíváncsiságának, akkor nincs megállás. Még egy jó tíz percig járt a nyomukban, amikor a két fiatal a temető kapuját átlépve haladtak tovább. Chan megtorpant, egy fa takarása mögé rejtőzött és onnan figyelte tovább őket. Nem messze tőle megálltak egy sírkőnél, egy-egy szál virágot helyeztek rá – amit megfigyelőjük addig észre sem vett – és Minho beszélni kezdett. Felix végig biztatóan járatta kezét az idős hátán, viszont hallani nem lehetett milyen szavakat sorakoztat fel egymás után.

Az ausztrál fiú ekkor döntött úgy, hogy meghátrál és visszatér a kollégiumba. Út közben sokat civakodott magával, számon akarta kérni barátját az igazságról, viszont tudta, hogy akkor neki is be kellene vallania bűnét, miszerint követte őket. Felixnek biztos meg volt az oka arra, miért nem mondta el neki hamarabb, talán rajta kívül nem is tudja más. Nem viselkedtek túl feltűnően, Channak is csak az szúrt szemet mennyire sok időt töltöttek kettesben az elmúlt időben.

Végül csak addigra jutott elhatározásra, mire visszaért a saját szobájának biztonságába. Nem fog rákérdezni, türelmesen kivárja, amíg a kisebb úgy határoz, hogy elmondja neki. Hagy időt a számára, ez egyáltalán nem egy könnyű téma, nem lenne szép volna szép tőle, ha a semmiből letámadná őt a kérdéseivel. Türelem és nyitottság – csak ezekre lesz szüksége.

Szóval, akármennyire is fáj a szívem érte, eljutottunk arra a pontra, hogy már nem teszek fel kérdéseket, hiszen már csak 2-3 rész lesz a továbbiakban. Emellett volna még egy bejelentésem; mivel továbbra is úgy vélem az apply fanfiction egy csodálatos dolog, ez után is szeretnék is írni benne, így már a következő kísérletem ki is került "Hajnal felkelte" cím alatt. Ha esetleg van kedved és élvezted ennek a történetnek a megalkotását velem, vagy esetleg itt nem volt rá lehetőséged, de szeretnél részt venni ilyenben, nézz bele hátha az is elnyeri a tetszésedet♥