Felix az ágyán ült. Hátát a hűvös falnak támasztotta, combjain matek jegyzetei pihentek és alsóajka fogai közé szorult. Szerda délután volt, a nap már lemenőben volt és a fiú nagy részt csendben tanult, hiszen nem akarta zavarni szobatársát, aki a másik ágyon olvasott egy vaskosabb könyvet. Ha a fiatalabb fiú jól vette ki, valami krimi lehetett, de nem volt teljesen biztos benne. Mindenesetre, nem akarta megzavarni benne, így a lehető legjobban visszahúzódott a maga kis világába. Nem régóta éltek együtt, alig pár napja, de a kisebb komfortosnak találta magát mellette. Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy miért is, de nyugodtan találta magát mellette, biztonságos kisugárzást nyújtott számára, hiába tartottak tőle iskolatársaik.

- Kérdezhetek valamit? – pillantott fel regényéből Minho. Órák óta most először pillantott a szeplőkkel tarkított arcra. Ujját használva könyvjelzőnek zárta össze a kötetet, hogy jelezze a másik félnek, fontos dologról van szó.

- Amit csak szeretnél – válaszolt Felix ahogy félretette füzetét. Lábait maga alá húzta, fejét enyhén oldalra döntötte és kíváncsi szemekkel várta, hogy miről akar beszélni társa. Nem gyakran beszéltek, Minho eléggé elzárkózott mindenkitől és ez alól az ausztrál fiú sem volt kivétel; bár nagy szív fájdalma volt. Nem közelített felé, kivárta amíg az idősebb tesz felé egy lépést, így mind a kettejüknek kényelmesebb lehet a kapcsolat kiépítés, legalábbis ebben reménykedett.

- Sokat pletykálkodnak mostanában rólad.

- Igen, ezzel tisztában vagyok – bólintott aprót a kisebb – De te sem vagy egy utolsó téma közöttük.

- Én új vagyok, természetes, hogy sok szóbeszéd terjeng rólam. Te, viszont a kezdetek kezdete óta itt vagy.

- Az érdekel, hogy miért csak most kezdtek el rólam beszélni, vagy inkább az, hogy igazak-e a híresztelések?

- Talán egy kicsit mind a kettő – vont vállat. Felix elgondolkodott egy kicsit; biztos jó ötlet volna egy ismeretlennek felfedni a titkait? Bizonytalan volt, nem igazán beszélt a múltjáról Jisungon kívül senkinek, de aztán a beszéd mellett döntött. Nem várhatja el, hogy Minho nyisson felé, ha ő sem képes megtenni ezt.

- Nos, az elsőre a válaszom egészen egyszerű; csak most szereztek tudomást a múltamról, egészen eddig senki nem tudott róla ezen a helyen Park lelkészen és Jisungon kívül. Ellopták a papírjaimat, elolvasták őket és most van min rágniuk magukat – mosolyodott el finoman a kisebb – És szerintem megválaszoltam a második kérdésedet is. Vannak részek, amik igazak, vannak, amik nem. Valóban benne voltam egy nagyon rossz társaságban, de sosem loptam – vont vállat a mondandójának a végére.

- Nem is zavar?

- Miért, téged zavar, hogy rólad beszélnek?

- Nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Nem ismerem őket – válaszolt hunyorogva az idősebb. Felix elmosolyodva bólintott és visszahúzta maga elé a jegyzeteit. Nem mondott többet, de nem is volt rá szükség. Lezártnak lehetett tekinteni a témát.

Az ifjú tanonc teljesen elmerült a számok világában, így nem láthatta mi is történik körülötte. Nemlátta Minho finom ajakgörbületét, amint őt figyeli. Nem érzékelte, hogy a légkör megváltozott körülöttük. Nem sokkal, csak egészen kicsikét, de a közöttük magasodó fal egy része megrepedezett, omlásra készen állt. Elhamarkodott lett volna azt mondani, hogy nagy lépést tettek meg egymás felé mert nem így volt. Egészen apró haladás volt ez, de haladás. Mindennek kell egykezdet és ezek után már csak a remény kikövezett útján kell haladni, hogy megtalálják azt, amire vártak.

Ötödik kérdés -beforethedawn -hoz szól - beszél vele

megfutamodik

Esküszöm nektek még nem haltam meg teljesen