Hyunjin az iskolájának egyik beugrójában ücsörgött és történelem órájára nézte át a jegyzeteit. Lábai egy széken pihentek és füzete lábain pihentek. Nem sokat fogott fel a leírt szavakból, de inkább csak álcának használta, mintsem tényleges tanulásra. Nem volt kedve beszélgetni senkivel, párja pedig az épület legtávolabbi pontjában volt és ő lett volna az egyetlen, aki miatt hallatta volna a hangját. Zongorista ujjai lustán doboltak az asztalon, amire támaszkodott és megengedett magának egy pillantást a folyosóra, de azonnal meg is bánta ahogy tekintete összeakadt egy felette járóval. A fiú nem habozott tovább, sietős léptekkel ment a fiatalabbhoz és állt meg közvetlenül mellette.

- Szia, Hyunjin – mosolygott a szőke finom mosollyal. Hangja lágy volt, kedves és az egész kisugárzása kellemes, a kisebben mégis feszültség lobbant fel. Vállait kissé hátra húzta, lábait leemelte a székről és hátát kihúzva pillantott fel a nyugalmának megszakítójára.

- Bocs, de ismerlek? – hunyorgott fel a fiúra. Nem akart flegmának tűnni, de már megszokásból, öntudatlanul is öltötte magára ezt a szerepet. Az ismeretlen ettől nem rendült meg, továbbra is fent tartva gyengéd mosolyát foglalt helyet azon a széken, ami éppen felszabadult Hyunjin lábai alól.

- Chan vagyok, Felix egyik barátja.

- Ettől nem igazán lettem okosabb – az igazság az volt, hogy így, a nevét hallva már pontosan tudta, hogy ki is ő. Felix néha mesélt róla, de ő maga sosem beszélt vele; vagy legalábbis emlékei között nem talált egyetlen egy képkockát sem, ami erre utalhatott volna – De mindegy. Miben lehetek a segítségedre?

- Lix felől szerettem volna érdeklődni – döntötte kissé oldalra a fejét Chan. A fiatalabb, ha eddig nyitottan akart állni a beszélgetéshez, ezek után végleg elzárkózott előle. Bárkivel kapcsolatban könnyedén kiadott volna információt, ha arról volt szó, de a szeplős ausztrál tabu volt. Megfogadta, hogy párjának legjobb barátjáról akármennyit is tud, soha, semmilyen körülmények között nem fog beszélni, ha csak a fiú maga nem ad rá engedélyt.

- Hát, akkor érdeklődj nála – áll fel addig helyéről Hyunjin és a másik ellenkezésének ellenére is magára hagyta.

Hyunjin fújtatva sétált végig a folyosón. Nem tudta pontosan honnan ered ez a rossz kedve, talán még mindig bosszantotta, hogy Changbin tudomást szerzet a kapcsolatáról. Nem arról volt szó, hogy ne vállalta volna fel szerelmét, ha tehette volna, nagyon is szívesen megtette volna, de nem volt szabad elfelejtenie, hogy hol is vannak. Nem bízott senkiben és az őrületbe kergette, hogy Felixen kívül más is tudott legféltettebb titkáról.

- Hé, Jinnie! – hallotta meg háta mögül a számára legkedvesebb hangot. Meglepetten torpant meg és fordult hátra és nem csapták be érzékei. Jisung mosolyogva sétált felé, egész lénye csakúgy ragyogott a háta mögül érkező napfény hatására; bár az idősebb biztos volt abban is, hogy anélkül is ugyanilyen hatást érne el.

- Te mit keresel itt? – kérdezte meg döbbenten, de azonnal fejének rázásába is kezdett. Finoman fonta ujjait párjának csuklója köré és húzta be egy üres terembe, hogy kettesben lehessenek. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó Hyunjin ölelésbe húzta a kisebbet; menedéket talált benne.

- Hé, minden rendben? – Jisung hangja aggodalommal átitatva csengett fel ahogy tenyerét az idősebb hátára fektette és borzongást váltva ki belőle ahogy lapockái között járatja ujjait.

- Most már, hogy itt vagy, igen. Melletted minden rendben van.

A hatodik kérdés Fofcsigusz -hoz szól - felkeresi

annyiban hagyja

Esküszöm igyekszem összeszedni magam és nem elmaradni a részekkel