A kicsi omega elsírta magát, mikor azt mondtam, maradhat. A könnyei végigfolytak az arcán, mint, mikor az eső permetezi a tengert. Gyönyörű még így is. Hirtelen felugrott, majd átölelt engem. Én csak szorítottam magamhoz az apró, törékeny testet és megszagoltam őt. Jó illata van. Sós, kicsit algás, tengeri, friss.

Az ölemben ült, majd eltávolodott tőlem a feje. A szem vörös volt a sírástól, de az arca mosolygott. Hálás és boldog, nekem, egy kalóznak! Egy rettegett gyilkosnak örül ez a szép teremtés. Annyira édes, szebbet még nem is láttam. Gondolkodás nélkül közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, és bebocsátást engedett a nyelvemnek a szájába.

A sellő úgy mozgolódott az ölemben, hogy egyből kemény lettem tőle. Nagyon szorított a nadrág, kezdett igen szűk lenni benne. Szerencsére Julian nem viselt semmit, csak egy hínárszoknyát közben a keze az ingem gombjait piszkálta. Annyira remegett, hogy nem tudta levenni rólam, így segítettem neki. Végigpusziltam a nyakát, amíg levettem róla a zöld szoknyát, majd én is levettem a nadrágom.

– Szűz vagy még? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

– I-Igen.

– Akkor óvatos leszek – mondtam, majd benyomtam egy ujjam a fenekébe.

Először fájt neki, még egy könnycsepp is kicsordult a borostyán szeméből. Ezután még egy és egy újabb ujjam is hozzáadtam, úgy kényeztettem. Ő nyöszörgött rajtam, én pedig úgy éreztem, menten elélvezek a hangjától.

Mikor már nagyon nehéz volt kibírni, behatoltam a férfiasságommal. Szűk volt, és ordított a kíntól, én próbáltam lefogni, a hátát simogattam, hátha megnyugszik. Végül a hangja nyögéssé alakult, majd eggyé váltunk. Ötször ment el, míg én csak kétszer, de megérte. Gyönyörű, mikor elélvez, nem, mintha alapból nem lenne az.

– Archell, baj, ha azt mondom, szeretlek? – kérdezte vékony, halk kis hangján, amíg engem ölelt.

– Nem baj.

– Akkor szeretlek – mondta, mire én teljesen lefagytam.