Epilógús
Először is sajnálom, hogy ígért véget ez a történet, de nem tudom már ugyan úgy írni mikor elkezdtem. Abban az időben mikor kezdtem volt valami ami miatt kezdtem, na az már nincs.
Az esküvő után minden ugyan olyan volt, mint előtte. Az esemény után rá három évre megszületett az első gyermekünk a Krisivel. Zamostny Ádám majd még egy évvel rá Zamostny Bence. Ugyan olyanok mint mi. Imád ján a focit és mind a ketten fociznak.
Második fiunk születése óta eltelt hét év.
Rendesen kárunk edzésekre a Krisivel és a fiuk is mindig mennek. A meccseinkre is ki szoktak jönni. Ha nekik van meccsük akkor az egész válogatott ott van és szurkol nekik velünk együtt.
A családjainkkal nagyon jó a kapcsolatunk, de mostmár ritkában járunk hozzájuk, mint eddig.
Ennyi lett volna a kis történetem köszönöm, ha elolvastad.
Tényleg ennyi lett volna. Ha lesz is kiírva valami akkor az maximum csak az új történet, ha lesz vagy más, de folytatása nem lesz. Köszönöm, ha olvastad.
Puszi😘: Bogi17
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro