4.
Csütörtök
A mai napon olyat tudtam meg az állítólagos barátnőmről, hogy azt hittem, hogy sírva futok ki az iskolából. Na de kezdjük a legelején...
Reggel csendben felkeltem, mert a barátom még javában aludt. Nem volt szívem felkelteni.
Miután elkészültünk bementünk a suliba, de útjaink elváltak. Én mentem angolra míg ő matekra.
Kicsengetéskor rohantam át a tesi öltözőbe, hogy még mielőtt a Petra átért át legyek öltözve.
Mikor jöttek a lányok egy pillanatra megállítottam őket.
-Sziasztok - köszöntem nekik - nem szeretnék olyan lenni aki mindenről tudni akar, de tegnap a Petra nem hozott szóba valamit a tegnappal kapcsolatban???
-Szia - köszöntek szinte egyszerre majd a Rebeka folytatta -Hát nem szeretnénk senkit kibeszélni, de igen mondott, de ezt ne itt beszéljük meg hanem mondjuk suli után a szobornál találkozzunk mondjuk..... 14 órakor.
- Rendben és köszönöm - egyeztem bele és bementek az öltözőbe.
Tesin nem volt semmi különös. Kimentünk az udvarra. Mint mindig én a fiúkkal fociztam⚽. A hatodikasok ellen játszottunk és természetesen megnyertük 5-0-rather.
A következő angol volt. Hát az is elment.
Majd jött az irodalom melyre megy meglepetésünkre nem A megszokott tanár jött be. De ennek mi csak őrültünk.
Földrajz.... mindenki átka. A felelésre készültünk, de meglepő módon nem feleltünk.
Óra után elfeküdtem a padon és ezt a Kristóf egyből észre is vette:
-Kicsim valami baj van??-kérdezte.
-Nem nincs csak beszéltem a lányokkal és mondták hogy ezt majd suli után elmondják.
-Bogi és akkor mi van. Délután elmentek megbeszélitek. Elmondják mi volt utána már majd csak a kettőtök dolga lesz. De tudod, hogy bármi lesz ezek után én mindig melletted leszek - bólintottam. Felálltam majd jószorosan megöleltem és beszívtam az illatát amitől el tudnék ájulni.
Utolsó óra is elment majd haza mentem, mert Krisinek még volt 1 órája.
Délután 2-kor
A szoborhoz érve a lányok már ott voltak.
- Na mikor kimentél - kezdte el a Rebeka - elkezdte mondani, hogy hát biztos most sajnáltatod magad meg ilyenek.
- De mi közbeszóltunk, hogy e z nem igaz,mert te nem az a típus vagy aki ilyet csinálna - folytatta a Lilla - Erre meg mondta, hogy mi nem ismerünk téged úgy mint ő. Mert, hogy mi csak pár hónapja míg ő 5 éve ismer.
- Ez nem igaz - vágtam a szavukba - az emelt infósokat ismerem éve, de amúgy meg 5-ben is ismertünk.már titeket hisz együtt voltunk mindennapos tesin.
- Ja és igen azt mi is mondtuk neki, de semmit nem reagált rá.
- Meg mondta még, hogy milyen egy ember vagy meg le r*****ozott téged.
Már a sírás kerülgetett mikor a Krisi lépett mellém.
- Mi a baj? - kérdezte - Mit csináltatok vele?
-Semmit - mondták egyszerre - csak elmeséltük, hogy mi volt tegnap.
Röviden elmesélték a barátomnak is, hogy mi volt és mikor már másodszorra hallottam a sztorit elsírtam magam és megöleltem az eddig mellettem álló fiút. Elköszöntünk a lányoktól majd haza mentünk.
Délután hátra levő részében nem szóltunk egyméshoz sokat, mert látta rajtam, hogy semmi kedvem most erről beszélni.
Én már az ágyban feküdtem mikor a derekamon éreztem egy kezet és ekkor megtörte a csendet.
- Jól vagy?? Aggódom érted nehogy valami marhaságot csináljál. Tudom nem az a fajta lány vagy Bogi, de soha nem lehet tudni.
- Fogjuk rá, hogy jól vagyok. Csak az tartja bennem a lelket, hogy holnap péntek és csak az első órán nem de a többin mellettem vagy és akkor Nagy baj nem történhet. Mivel az első órán te is meg ő is ugyan ott van így mikor bemegyek óra után a terembe nem lehet nagy bajom.
- Jólvan. Meg holnap nekem edzés. Gyere el velem. Az edző sem dog elküldeni.
- Miért??
- Elöször is mert az edzésünket meg lehet nézni. Másodszor is mert látta múltkor rajtam az edző, hogy teljesen kész vagyok és edzés után oda hívott magához és akkor meséltem rólad meg, hogy mi van. Na akkor mondta, hogy szívesen megismerne.
- Jó, de holnap nekem is van edzésem.
- Tudom, de az enyém hattól van fél nyolcig míg a tied csak négytől fél hatig. Ott lesz fél óra akkor már az edzőm is ott lesz akkor bemutatlak neki.
- Rendben, de mostmár aludjunk, mert fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap meg fárasztó is. Jó éjt.
- Jó éjt. És nem kell félned semmitől itt vagyok neked.
Majd így aludtunk el mindketten.
Itt a kövi rész ahogy megígértem. Legközelebb csak a szombaton lesz rész. De előtte ha szeretnétek lesz egy kis "bemutatás" a szereplőkről.
😘😘
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro