36.
18+-os rész is lesz benne. Jelezni fogom mikor, de akár azt a részt át is ugorhatod.
A mai nap csak beiratkozni voltunk. Ugyan már szóltak nekik, hogy megyünk csak nem, hogy mikor.
Néztek minket a gyerekek, hogy mit keresünk ott hisz múltkor csináltunk egy képet a fiúkkal edzés után és fel lett töltve instagrammra és hát akik nagyon szeretik a focit azok látták. Valószínűleg nem tudták elhinni, hogy tényleg mi vagyunk ott az iskola folyosóján.
Már otthon vagyunk, de sajnos még csak 10 óra van. Elmentem a konyhába ebédet főzni. Zártam el a gázt mikor két kezet éreztem a derekam köré fonódni.
-Mit szeretnél szerelmem? - kérdeztem és egy kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy jobban a nyakamhoz férjen amit idő közben puszilgatni kezdett.
-Először is enni. Nagyon éhes vagyok. Másodszor is, téged. - mondta és megfordultam a kezei között. Nyaka köré fontam a karomat és megcsókoltam.
-Először is akkor gyere enni. Másodszor is majd este.
-Komolyan lesz este? - kérdezte miközben leültünk az asztalhoz, de én csak kacsintottam egyet.
Megebédeltünk és én ledőltem egy kicsit pihenni.
Csak arra keltem fel, hogy valaki a nyakamnál szuszog. Ezek szerint a Krisi is elaludt, de nem olyan régen, mert csak most éreztem meg. Felálltam és megnéztem az időt. 14:36. Ideje lenne felkelteni.
-Ébresztő. Edzésre kéne lassan mennünk. - kezdtem el puszilgatni az arcát és ráültem a csípőjére.
-Máskor is ilyen ébresztőt kérek.
-De hisz mindig így keltelek.
-Nem úgy, hanem, hogy rajtam ülsz. - ölelt magához.
-Rendben akkor legközelebb is olyat kapsz. - csókoltam meg.
Nagynehezen felkeltünk, elkezdtem összepakolni az edzős ruhákat és még az egyéb dolgokat ami kell.
Mivel az én kocsimmal voltunk beiratkozni, ezért edzésre is az enyémmel megyünk. Beültünk a terepjárómba és indultunk edzésre.
Most is ott voltak már a fiuk és azt nézték, hogy már megint mi milyen kocsival megyünk.
-Sziasztok. - szálltunk ki az autóból.
-Sziasztok. - eszmélt fel először Király.
-Bogi. Mond, hogy ez nem a te autód és, hogy a másik volt a tied?! - kérdezte Szala.
-Nem. Ez az én autóm. Egy Volvo XC90. - mondtam és a Krisivel kézenfogva indultunk el az öltözőbe.
Átöltözünk, de még mindig nem jöttek a többiek. Kimentem a pályára és nekiálltam dekázni. Valahol 50 után már nem számoltam így abba is hagytam. Lőttem egy párat kapura és megjöttek a többiek is még mindig érdekes fejet vágva.
-15 perc szünet. Bogi gyere egy pillanatra. - mondta Stork az edzés feléhez közeledve.
-Igen. - mentem oda hozzá.
-Csak annyit szeretnék, hogy hétvégén lesz ugye a meccs, de Király nem tud rá eljönni. Be tudnál állni helyette kapuba? - kérdezte.
-Persze. Cask hol és mikorra legyünk ott?
-Itt lesz Telkiben. Vasárnap fél háromra kell jönni. Kristóf is jöjjön, mert ő is játszani fog.
-Rendben köszönjük.
Visszamentem a fiúkhoz és gyakorlatilag a Krisi nyakába ültem.
-Bogi én is Szeretlek, de ne most játszunk ilyet. - nyavajgott.
-Ha 45 perc után így nyavalyogsz akkor mi lesz veled hétvégén 90 percig. Fiuk - ültem köreikbe - én leszek hétvégén a kapusotok. És az én drága barátom is játszani fog.
Senki sem tudod megszólalni, de az edzés folytatódott. Beálltam kapuba Királlyal együtt és játszottunk a maradék időben.
Már otthon vagyunk, de még mindig nem tudón elhinni, hogy én leszek a kapus.
Szobában állok a szekrény előtt valami ruhát keresve. Két kar fonódott körém.
-Akkor megkaplak? - kérdezte a Krisi.
-Miért is? - kérdeztem vissza pedig jóL tudtam, hogy mit akar.
-Tudod, te azt jól. - fordultam meg a karjaiban.
-Akkor mire vársz? - kérdeztem.
18+
Nyaka köré fontam a kezemet és lecsapott ajkaimra. Felugrottam az ölébe és a fenekemnél fogva tartott. Ledöntött óvatosan az ágyra. Elkezdte levenni a pólómat és a nadrágomtól is megszabadított.
Fordítottam helyzetünkön és most én voltam felül. Ráültem csípőjére és levettem a pólóját. Elkezdtem a mellkasát puszilgatni. Nadrágjához értem és attól is megszabadítottam.
Újra alulra kerültem. Nyakamat kezdte puszilgatni és egy párszor meg is szívta.
Haladt lefele, de már azt sem tudtam, hogy hol van a melltartóm és a bugyim, ezért megszabadítottam a már feszülő boxerátol.
Nem szórakozott. Hamar bennem volt. Élveztem amit csináltunk. Kicsit kikapcsolódtam. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy itt vagyok a Krisivel és tesszük amit teszünk.
Örülök, hogy itt van mellettem és mindig támogat.
18+ vége
Lihegve feküdtünk egymás mellet. Fejemet ráraktam a mellkasára és a hasán kezdtem el rajzolni, de ekkor elkezdett nevetni egy kicsit, mert irtózatosan csikis. Megkíméltem és abbahagytam, így már csak átöleltem a hasánál (mert miért ne??).
Egymás mellett, összebújva aludtunk el.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro