Lucius Malfoy. Perselus már a név hallatán is émelygett. Lucius Malfoy volt az oka annak, hogy Perselus az elsők közt csatlakozott a halálfalókhoz. Ó, a rafinált Lucius már szinte akkor hozzálátott csábítgatni és körüludvarolni Perselust, mihelyst ő elkezdte a Roxfortot. Lucius nem feküdt le vele azonnal, ó, nem, annál sokkal kifinomultabban dolgozott. Hatodéves korában Perselus még csak elsőbe járt; azzal kezdte, hogy barátságot alakított ki vele. Perselus Pitonnak, félvérként nem akadtak barátai a Mardekár házban, de mardekáros mivolta miatt semelyik másik házban sem. Túlságosan könnyen lehetett őt manipulálni, Lucius Malfoy pedig mesterien manipulálta az embereket.

Perselus azt hitte, barátra lelt, de Lucius igazából egyáltalán nem akart vele barátkozni, csak be akarta őt szervezni Voldemort szolgálatába, amikor úgy gondolta, hogy eljött a megfelelő pillanat. Perselus túl fiatal és naiv volt még, hogy átlássa, mi is folyt ott valójában, csak sütkérezett a figyelemben, amit Lucius neki szentelt. Lucius volt számára a védőpajzs a Tekergőkkel szemben, és túl későn eszmélt rá, hogy csak kihasználták, nem pedig szerették. Lucius a tizenkettedik születésnapján, a Szükség szobájában dugta meg őt első alkalommal, Perselus pedig biztos volt benne, hogy ez azt jelentette, Lucius tényleg szereti. De Lucius nem szerette; egyik fiút sem szerette azok közül, akiket kefélt – csak a fiatalságukat.

És most Lucius Harry Potterre akarta rátenni a kezét. Perselusnak már nem voltak többé illúziói afelől, hogy mi volt Lucius Malfoy. Luciusnak már akkor megakadt a szeme Potteren, amikor a fiú még csak másodikba járt. Perselus hallott néhány pletykát, melyet készséggel el is hitt, arról, hogy Lucius prostituáltakat vett rá, hogy Százfűlé főzettel alakuljanak át Harry Potterré – egy fiatalabb Harry Potterré. Mivel ő maga főzte neki a Százfűlét azokban az időkben, ezért Perselus nem kételkedett.

Azóta természetesen már minden bordélyházat bezártak, még azt a néhányat is, amiknek a működését a Minisztérium engedélyezte, és amelyekbe minisztériumi nagykutyák is jártak, a minisztert magát is beleértve. Perselus gyakran eltűnődött, vajon mi történhetett azóta a prostituáltakkal, akik ott dolgoztak. Kint koldulnak az utcán, vagy talán ott űzik tovább a mesterségüket? Ez most már illegálisnak számított, de talán megúszhatták, ha elég óvatosan csinálták.

– Nem értem, mennyiben érint ez engem, vagy hogy egyáltalán hogyan segíthetnék. Ez a nyakörv korlátozza a mozgásomat, amint azzal valószínűleg tisztában van.

– Igen, uram – bólintott a lány. – Ronra is tettek egyet, hogy ne próbálja megkeresni Harryt.

– Értem. Ezért nem ment soha hozzá Mr Weasleyhez? Mert túl veszélyesnek ítélték a társadalomra nézve?

– Micsoda? Nem! Én szerettem Ront, és még most is szeretem, de egyikünk sem választhatta meg, kivel házasodhat. A Minisztérium teszteket végzett, hogy megtudja, a mágiát és a genetikát tekintve kivel illenénk össze a legjobban. A tesztek szerint Ron és én nem számítottunk megfelelő partnernek egymás számára, még ha tizenhét éves korunk óta jegyesek voltunk is. Ront arra kényszerítették, hogy Pansy Parkinsont vegye el, Ginnyt pedig...

– Igen? – suttogta a férfi.

– Őt arra kényszerítették, hogy Draco Malfoyhoz menjen feleségül. Mindketten a Malfoy kúriában laknak Luciusszal. Ginny éveken át érzett valamit Harry iránt, még jártak is egymással, amikor Harry hatodéves volt. El tudja képzelni, hogy milyen lenne a számára, ha Lucius összeházasodik Harryvel, neki pedig látnia kell majd őt minden nap, abban a tudatban, hogy soha nem lehetnek egymáséi?

– Még mindig nem értem, mi köze lehet hozzám ebből bárminek is. – Perselus nem akart túlontúl sokáig elmerülni a mellkasában lévő fájdalomban, ami annak hallatán ébredt, hogy Ginny Weasley, immár Malfoy, még mindig érez valamit Harry iránt.

– McGalagony professzornak sikerült meggyőznie a Wizengamotot, hogy tartsanak egy meghallgatást, mert meg akarja akadályozni Lucius Malfoyt abban, hogy igényt tartson Harryre.

– Mire alapozza? A fiúnak elborult az elméje, ön mondta az előbb, úgyhogy ha ez nem elég arra, hogy megállítsa őket, akkor mi?

– Arra, hogy már létezik egy igény Harryre. McGalagony professzor azt akarja, hogy ön tartson igényt Harryre mint férjére, a Varázsadósság fejében, amivel tartozik önnek.

– Miss Granger... Mrs Zambini, Harry Potter legyőzte a Sötét Nagyurat. Bármilyen adóssággal is tartozott nekem, az már teljességgel vissza lett fizetve. Nem fogok egy beteg fiút arra kényszeríteni, hogy házasodjon össze velem.

– Lehet, hogy maga szerint már visszafizette az adósságát, de a Wizengamot birtokában levő főkönyvek szerint nem.

– Miféle főkönyvek?

– Dumbledore professzorhoz tartoztak, uram. Minden alkalommal, amikor ön megmentette Harry életét, egy bejegyzés került a könyvekbe; még mindig van két adóssága, melyekre ön nem tartott igényt. Joga van behajtani.

– Jogok? Nekem nincsenek már jogaim! – felelte Perselus drámaian.

– Kérem, uram. Meg kell tennie, különben össze fogják házasítani Lucius Malfoyjal.

– Még ha teljesítem is ezt az őrült kérést, mit fogunk ezzel elérni? Harry nincs abban az állapotban, hogy beleegyezzen egy házasságba akárkivel is, mindegy, hogy én vagyok-e az illető. Hogy gondolhatott a Wizengamot egyáltalán arra, hogy megengedje a házasságkötést az ő hozzájárulása nélkül? Mert azok alapján, amiket ön az előbb mondott nekem, Harry nincs abban az állapotban, hogy bármibe is beleegyezzen.

– Azért van ez, mert Harry egy hordozó, uram. Akarják a gyereket, akit Harry esetlegesen szülhet. A Kiválasztott utódja; milyen ereje lehet majd annak a gyereknek?

– Soha nem engednék meg, hogy Harry gyereket neveljen!

– Nem, valóban nem. Nem látja, hogy mire megy ki ez, professzor? A Minisztérium eltávolítja a babát Harry felügyelete alól, a mentális betegsége miatt. A miniszter fogja felnevelni, hogy a Minisztériumhoz legyen hű, ne Harryhez. A gyermek a Minisztérium bábja lesz, de mivel ő Harry Potter gyereke, az emberek hallgatni fognak rá, akármilyen ostobasággal is tömik majd őket rajta keresztül.

Ez mind sajnos túlságosan igaz volt; Perselus nagyon is könnyen el tudta képzelni a forgatókönyvet.

– A miniszter megpróbálta ezt megakadályozni, de a Wizengamot ragaszkodik hozzá, hogy engedjék önt részt vennie a meghallgatáson. A Varázsadósság Törvény túl régi ahhoz, hogy teljesen semmibe vegyék. Ki fogják kapcsolni a közlekedési megszorításokat a nyakörvön.

– De még mindig nem fogok tudni varázsolni?

– Sajnálom, de nem. Viszont McGalagony feltételül szabta, hogy ha megnyeri a tárgyalást, a nyakörv teljesen lekerüljön, és kapjon egy új pálcát is.

– És ha én nyerek, akkor össze kell házasodnom Harryvel, igaz? Egy dolgot mondjon már meg, miért pont én vagyok az, akinek segítenie kell? Még mindig maradtak tagok a Rendből, nemde? Miért nem teheti meg ezt valaki őközülük?

– Már mindegyiküket kiházasították – válaszolta a lány nyugodtan. Már csak ön és Lucius Malfoy maradtak az egyetlen hatvan év alatti, nőtlen varázslók. Ön azért, mert egyedülálló, Lucius pedig mert megözvegyült.

– Tehát ismét azt várják el tőlem, hogy rohanjak, mert a Rendnek szüksége van rám? Senki nem mozdította a kisujját sem, hogy segítsenek rajtam, vagy tévednék? Hol voltak maguk, amikor azok a minisztériumi barmok ellopták tőlem azt a csekély tulajdonomat is és az összes knútot, amit valaha megkerestem? Még az anyám eljegyzési gyűrűjét is elvették, ami csak strassz volt meg üveg, és bárki számára értéktelen, engem kivéve! Hol voltak akkor? – ordította a férfi.

– Én egy cellában voltam, és a halálfalók épp megerőszakoltak! – kiabálta vissza a lány levegőért kapkodva. Perselus nem kért elnézést, tudta, az a szó, hogy „sajnálom", sértés lett volna ebben a szituációban. Tudta, mire képesek a halálfalók. – És aztán a miniszter hozzáadott az egyikük fiához!

– Akkor Blaise soha nem volt halálfaló?

– Nem, viszont a legjobb barátja Draco Malfoynak. Elég gyakran eljárunk a kúriába. Blaise Harryt hibáztatja azért, ami az apjával történt. Ha Harryt összeházasítják Lucius Malfoyjal, attól tartok, gyilkosság fog történni, mert Blaise-nek szabad bejárása van a házba. Nem tudom, ki máshoz fordulhatnék, professzor. Kérem, segítsen.

Perselus meg akarta tőle tagadni; mindenki mást is meg akart tagadni, aki elfelejtette őt, és hagyta, hogy ebben a siralmas lyukban rohadjon itt, Yorkshire-ben. Hogy nyomorban éljen, annyi juttatásból, amennyi inkább már sértés volt.

– Egyszerre menthetné meg Harryt és szerezhetné vissza a mágiáját – folytatta a lány próbálva meggyőzni őt, de valójában nem volt rá szükség. Perselust már megvette magának az ötlet, egészen akkortól, amikor a férfi megtudta, hogy Lucius Malfoy igényt akar tartani Harryre. Ha Perselus sikerrel járna, akkor ez sosem történhetne meg.

– Megteszem – mondta, és el kellett fordítania a tekintetét, amikor meglátta a hálakönnyeket a lány szemében.

* * *

Minerva McGalagony szombat reggel, a tárgyalás előtt érkezett hozzá. Jóllehet, levették a közlekedési megszorításokat a nyakörvről, de azt nem engedték meg, hogy Perselus bárhová is egyedül utazzon. Arra a napra Minerva lett a börtönőre.

– Minerva – mondta a férfi mogorván; képtelen volt elrejteni a hangjából kihallatszó haragot. Miért nem tettek semmit, hogy segítsenek rajta? Miért van az, hogy még csak meg sem látogatta senki két éven keresztül? Ennyire könnyen elfelejtették? A szégyen is közrejátszott; megrémült, hogy a volt tanára és kollégája látja, milyen körülmények közt él most.

– Perselus, ó, Perselus! Szegény fiam! Mit tettek magával? – kérdezte az asszony, majd kettőt lépve köréje fonta a karját, és átölelte őt. Évek óta ez volt az első emberi érintkezés, amit Perselus átélt, és elborzadására könnyek csorogtak le az arcán, aztán csak sírt az asszony keblén. – Sss, gyermekem, most már minden rendben lesz. Rendben lesz. Rendben lesz.

– Én... Én azt hittem, hogy megfeledkeztek rólam! Senki sem jött! Senki sem jött!

– Ó, Perselus! A miniszter azt mondta nekünk, hogy ön nem akar látogatókat, és még arra sem adott utazási engedélyt, hogy meglátogathassuk magát.

– Utazási engedély? – kérdezte Perselus felnézve, és a könnyeit törölgette.

– Igen. A háború óta a mágikus utazás minden formáját szigorúan korlátozzák. Ma már seprűn sem lovagolhat, ha nincs három példányban aláírt engedélye hozzá! A hop-hálózatot Utazási Biztosok felügyelik, és ha elkapják, hogy engedély nélkül utazgat, akkor Azkaban. Ugyanez áll a jogosulatlan zsupszkulcshasználatra és a hoppanálásra is. Hermione elmondta, mi történt; hogy elvették a bútorait és az édesanyja holmijait. Ezt nem tehették volna meg, Perselus, és elvileg annyi járadékot kellene kapnia, mint amennyi a fizetése volt a Roxfortban. Beszélek majd erről a miniszterrel, ne aggódjon.

– Kétlem, hogy ezzel bármit is elérne, Minerva. Bűnbakot akar, és meg is találta.

– Maga csont és bőr; szüksége van pár kiadós étkezésre. És az lesz a legjobb, ha elmegyünk venni néhány új ruhát is a ma délutáni meghallgatásra.

– Lesz időnk találkozni Harryvel a meghallgatás előtt? Részt vehet majd rajta?

– Attól tartok, nem. Szigorúan őrzik a Szent Mungóban. A gyógyítók nem engedik ki az ítéletig, és abban sem biztosak, hogy Harry elég jól van ahhoz, hogy utána elmehessen. Azonban a miniszter felülbírálta őket, és Harryt átengedik majd a férje felügyelete alá, amint a meghallgatásnak vége. Perselus, csak hogy felkészülhessen: Harry nem ugyanaz a fiú, akit ön valaha ismert. Most is teljesen kisfiúnak néz ki, olyan kicsi. A háború megváltoztatta. Perselus, ő most már más. Megtört.

Perselus bólintott. A háború mindannyiukat megtörte.