- Merre jártál? - ütötte meg a fülemet apám hangja amikor becsuktam a bejárati ajtót.
- Picsába, még ez is. - sóhajtottam a testemet átjáró fájdalom miatt ami minden lépésnél egyre erősödött.
- Hozzád beszélek. - emelte a hangját.
- Ott aludtam egy barátomnál, hisz azt mondtad menjek a picsába. Vasárnap van, és itthon vagyok. Nem panaszkodhatsz. - toltam helyére a napszemüveget, majd a lehető leggyorsabb tempóval indultam meg a lépcső felé.
- Héjj, állj csak meg. - hallottam meg hátam mögül a hangját.
- Mivan?
- Fordulj meg.
- Mennék tanulni. - sóhajtottam.
- Azt mondtam, hogy fordulj meg. - mondta immár erőszakosabban.

Nem tehettem mást, kénytelen voltam felé fordulni. Amikor végignézett rajtam elém lépett, majd lekapta a fejemről a szemüveget.

- Add már ide. - vettem ki a kezéből.
- Mi a fene történt veled?
- Ne érdekeljen. - fordultam volna meg, de elkapta a karom és visszarántott.
- Az apád vagyok és kérdeztem valamit.
- A drága apám szája megint bűzlik a piától.
- Ne szemtelenkedj. - emelte fel fenyegetően a kezét.
- Rajta, tedd. Nekem már úgyis mindegy. - bátorodtam fel, de azt ugyan nem tudom, hogy miért.
- Ezt a kört most kihagyom. Más szépen elintézett, na menj. Ne is lássalak.

Elengedte a kezem és visszament a konyhába.
Apám kérésének ezennel örömmel tettem eleget, igyekeztem minél gyorsabban feljutni a szobámba.
Amint elterültem az ágyon olyan jó érzés volt, mintha egy pillanatra elszállt volna minden fájdalom.
Ám a békémet hamar megzavarta a csengő és pár perc múlva a kopogás az ajtómon.

- Azt hiszem már mindent megbeszéltünk apa. Menj.
- Ryan vagyok.
- Oh basszus. - szaladt ki a számon.

Gyorsan felvettem a napszemüveget, és egy pulcsit amiben "elbújhatok".

- Gyere.
- Szia. - lépett be a fiú, majd becsukta maga után az ajtót.
- Szia.
- Elég sokszor hívtalak, de nem vetted fel a telefont. Ma reggel összefutottam Zoeval és tőle tudtam meg a címedet.
- Remek. - mondtam némi utálattal a hangomban. - Törit hoztál?
- Igen. Figyelj, jól vagy?
- Persze, miért kérded? - nevettem fel, amitől Ryan csak még furábban nézett, majd lassan elém lépett és a keze vészesen közelített az arcom felé.
- Minden oké, kezdjünk neki. - léptem egyet hátra és kezemet magam elé tartottam, hogy távol tartsam Ryant.
- Apád vert meg? - a kérdésétől igencsak meglepődtem, hirtelen azt sem tudtam mit kellene erre válaszolnom. Gondolom Ő is észrevette rajta, hogy ittas állapotban van.
- Nem, én csak bulizni voltam, sokat ittam. - vontam vállat.
- Valóban?
- Ryan, azért vagy itt, hogy segítsek, nem?
- De, de én csak..
- Nincs de. Légyszi, akkor haladjunk és ne pazarold az időm. Csak buliztam Zoeval, de elfajultak a dolgok. Ennyi.

Bólintott, bár szerintem legszivesebben tovább faggatott volna a történtekről.
Ezt követően hálát adtam az égnek, hogy tényleg hanyagolta a témát.
A tanulással este 6 felé végeztünk, és mit ne mondjak, rettentően örültem, hogy eltelt ez a nap.

Október 19. - péntek

Pont két hete annak, hogy Scott megvert. Ezidáig kiirattam magam az orvossal, mert semmi kedvem nem volt hallgatni az összesúgásokat a hátam mögött és az osztályfőnököm kioktatását sem arról, hogy hogyan kellene élnem az életem.

Mára már a sérüléseim nagy része eltűnőben van.
A szám szélén és a bal szemöldökömnél még van egy - egy kis seb. A nyakam, hátam és a hasam az első pár napban rohadtul fájt, teljesen véraláfutásos volt az egész, most viszont már alig van nyoma a történteknek. A monoklim is felszívódni látszik, bár annak még elég intenzív sárga színe van. Viszont a combomon az az X még mindig borzalmasan fáj, de már legalább nem gennyes. A jobb mutatóujjam azóta is sínben van, de talán márcsak egy hét és attól is megszabadulok.

- Hellóka. - lépett mellém Zoe.
- De jó kedved van.
- Ma megyünk Chicagoba. - jelentette ki hatalmas vigyorral az arcán, én pedig megtorpantam és a lányra meredtem.
- Megyünk? Az az én is?
- Igen, hisz tag vagy. Thomas készül neked egy kis meglepetéssel.
- Ne, nem akarok semmilyen meglepetést. - csattantam fel. - Főleg akkor nem ha Scott is ott lesz.
- Ne aggódj, nem olyan meglepetés. - kacagott Zoe.
- Ez igazán vicces, csak tudod én voltam az akit szétvertek. De nem panaszkodom, mert oké én akartam bekerülni, csak azért, na érted. - hőbörögtem.
- Persze, hogy értem. Én is túlestem rajta, sőt mindenki. Ezek a vegyes érzelmek mindannyiunkban ott voltak. Nekem 2 bordám tört el, elhiheted, hogy nem volt kellemes.
- Basszus. Azt is Scott csinálta?
- Persze. Nem kímél senkit.
- Valakinek el kéne látnia a baját végre.
- Ohh, mire gondolsz? - csillant fel a szeme.
- Még nem tudom, de nem leszek hálátlan, az már biztos.

Miután beértünk a suliba, az irányt egyből az emeletre vettük, hisz törivel kezdünk.

- Aurora. - hallottam meg a hátam mögül Ryan hangját.
- Oh, egek. - sóhajtottam és szemforgatva megálltam. Semmi bajom Ryannel, kedves srác meg minden, csak most nincs hozzá energiám.
- Sziasztok. - vetett egy apró pillantást Zoera, majd figyelmét nekem szentelte.
- A múltkori dolgozatom 4-es lett, hála neked. Ez a tiéd. - vett elő a táskájából egy tábla csokit.
- Jajj Ryan erre semmi szükség. Szívesen segítek, csak mostanság kellett egy kis idő amíg összeszedtem magam.
- Megértem, és most sokkal jobban is nézel ki mint 2 hete.
- Na igen. - köszörülte meg a torkát Zoe. Oldalba böktem kedves barátnőmet, majd elvettem a csokit Ryantől.
- Mi lenne ha minden csütörtökön 4 órakkor a könyvtárban találkoznánk?
- Nekem rendben.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük.
- Gyerünk gerlepár, óra van.
- Mióta sietsz te az órákra? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem tudom. Tessék, rossz hatással vagy rám. - nevetett.
- Na jó tényleg menjünk. - indult el Ryan, Zoe és én pedig követtük.
- Gerlepár, mi? - kérdeztem a mellettem sétáló lánytól.
- Hát, nem? A vak is látja, hogy bejön neked.
- Nekem nem Ő jön be.
- Hanem? - lendítette kezét elém, hogy megállítson, de a lendülete túl nagy volt és hasbavágott.
- Baszki. - kiáltottam fel, hisz ez még mindig némi fájdalommal járt.
- Bocs, nem figyeltem. De, akkor van egy másik jelöltem. - húzta pajkos mosolyra a száját.
- Na vajon ki? - sóhajtottam, s kezeimet összefontam magam előtt.
- Scott.
- Na jó, hagyjál! - indultam tovább Zoet magam mögött hagyva.
- Ezt egy gyöngécske igennek vettem csajszi.

- Pár órával később -
Este

- Azta, jól nézel ki. - bólintott elismerően Zoe amikor kiléptem a házból.

Értetlenül néztem rá, hisz szokás szerint feketébe öltöztem, csak ezúttal feldobtam egy kis szemceruzával az összképet.

- Ugye nem fű lóg ki a zsebedből? - kérdeztem amikor közelebb értem.
- Nem. - gyűrte be a zacskót mégjobban a zsebébe. - Na szállj be.
- Zoe, tönkrebaszod a szervezeted. - nyitottam ki a kocsi ajtaját és helyet foglaltam az anyósülésen.
- Dehogyis. - indította be a motort.

Az út nagy részén metált és rockot hallgattunk, vagyis inkább bömböltettük. Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy Zoe és én kezdünk tényleg barátokká válni.

- Hallottad mit terjeszt rólad Angela? - kérdezte az utat kémlelve.
- Nem, de nem érdekel.
- Pedig szerintem kellene, hogy érdekeljen.
- Na jó, ne kímélj. - sóhajtottam.
- Ribikirálynő szerint az egyik kuncsaftod látta el így a bajod.
- Kuncsaftom? - kerekedtek ki a szemeim, majd nem tudtam visszafojtani a nevetést.
- Ezt eléggé jól fogadtad. - állította le a motort Zoe.
- Tudod, az a csaj már lejjebb nem igen tud süllyedni. A szánalmasnál is szánalmasabb, de azért majd amikor alkalmam nyílik rá, akkor elbeszélgetek vele.
- Hú Rora, ha rólam mondana hasonlókat, én már kitéptem volna a haját.
- Főleg akkor ha éppen be vagy állva.
- Öhm, igen. - mosolygott kissé zavartan. - Na, de megjöttünk.

Kinézve az ablakon megállapítottam, hogy Chicago külvárosában vagyunk, egy régi raktárépület előtt. Egyedül azt nem tudom, hogy vajon mi vár rám itt...

- Menj.
- Te nem jössz velem? - kaptam Zoe felé a tekintetem.
- Nem. - fogta össze kontyba barna haját. - Én Thomashoz megyek, mert van egy kis megbeszélnivalónk.
- De jó.
- Nincs miért aggódnod. A beavatáson már túlestél.
- Rendben, akkor majd találkozunk.
- Hajrá.

Zoe még megeresztett felém egy bíztató mosolyt, majd amint kiszálltam a kocsiból, elhajtott.

Ha 2 dolgot nagyon utálok akkor az a sötétség és az elhagyatott épületek. Ezúttal ezt a kettőt sikerült együtt kifognom, úgyhogy fantasztikus.
Egy mély lélegzetvétel után rávettem magam, hogy elinduljak az épület felé. Egyetlen egy lámpa sem világított, amit azért megértek, hisz gondolom Thomas nem akarja felhívni erre a helyre a figyelmet.
Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpantam, ám a réseken át láttam a fényt, így hamar összeszedtem a bátorságom és benyitottam.

- Ideje volt. - hallottam meg egy túlságosan is ismerős, férfias hangot a távolból még mielőtt felfoghatnám, hogy mit is látok.

Embereket láttam, pontosabban 3 férfit akik kisebb dobozokat nyitogattak és számolgatták a bennük rejlő zacskókat.

- Csipkerózsika. - hallottam egyre közelebbről, majd a hang irányába fordultam és megláttam Scottot. Tetovált karjai csak úgy dagadtak a felső alatt.
- Már csak ez hiányzott. - motyogtam alig hallhatóan.
- Tudom, hogy hiányoztam szépségem. - húzta kaján vigyorra a száját.
- A szépség mindjárt lekever akkorát az előtte álló öntelt idiótának, hogy azt szép lesz nézni. - fontam össze magam előtt a kezeimet.
- Vigyázz mit mondasz, kincsem, mert itt én vagyok a főnök. - húzta ki magát, mintha nem lenne elég, hogy alig érek a válláig. - Thomas azt kérte vezesselek körbe és győződjek meg róla, hogy valóban jó helyen leszel köztünk.
- Akkor mire vársz? - tártam szét karjaimat.
- Türelmetlen vagy, ez pedig nem lesz jó a későbbiekben, de most gyere.

Követtem Őt egészen az asztalokig ahol az emberei gondolom ellenőrizték az anyagot.

- Kokain. 2 Hetente érkezik a szállítmány egy igen jó helyről. Miután átesnek a számláláson és mérésen kis zacskókba rakják őket. Ezek után kerülnek eladásra a környékünkön. Jól megy az üzlet, főleg a lázadó tinik miatt akik a drogba menekülnek.
- Tönkreteszik magukat. - mormogtam.
- Jól mondod. - helyeselt Scott. - De mi ebből nyerjük a lóvét. Mivel nem ezen a téren fogsz dolgozni, így ezzel kapcsolatban ennyi elég is lesz. A következő állomás, erre lesz. - sietett egy ajtó elé.

Számítottam eféle ügyletekre, így egyáltalán nem lepődtem meg. Viszont eléggé kíváncsi vagyok, vajon mi van még.

- 13 -an vagyunk összesen. 3-an a drogok, 3-an pedig a fegyverek beszerzésével foglalkoznak. - nyitotta ki az ajtót.

Szemben velem volt az a gyakorló rész amit eddig csak filmekben láttam, a terem bal oldalán pisztolyok voltak az asztalokon, míg a jobb oldalon gránátok, tőrök és kések foglaltak helyet.

- Hűha. - sétáltam a jobb oldalra, ahol megsimítottam egy igen élesnek tűnő tőr markolatát ami bőrrel volt körbevonva.
- Akarsz lőni párat? - lépett szorosan a hátam mögé Scott, mellkasa szinte a hátamnak nyomódott.
- Komolyan lőhetek? - fordultam felé, de hátrébb léptem, tartva a kellő távolságot. Scott lelkesedésemet látva mosolyogni kezdett, majd átsétált a pisztolyokhoz.
- Vegyél fel egy fülvédőt. - mondta miközben ott babrált valamivel.
- Tudod, ez mégsem fog menni.
- Ugyan miért nem? - fordult felém s felvonta szemöldökét.
- Az ujjamat elég szépen elintézted. - emeltem fel a jobb kezem. - Még egy hétig viselnem kell ezt a vackot.
- Megoldom. - tette le azt ami a kezében volt, majd szélsebesen megindult felém.
- Te csak ne oldj meg semmit. - tiltakoztam hevesen és ösztönösem hátraléptem.

Scott kezébe vett egy kést, majd rám pillantott és a kezemért nyúlt, amit elrántottam.

- Hozzám ne merj érni. - kiáltottam, ám Ő már előttem járt egy lépéssel és megfogta a kezem.

Erősen szorított, megfordult, majd rántott rajtam egyet, így én szó szerint felkenődtem a hátára.

- Scott. - szóltam mérgesen amikor kezemet a hóna alá fogta és ütögetni kezdtem a hátát.
- Állj már le az istenit. - kiabálta. - Ha tovább ellenkezel míg a végén megcsúszik a kezem. - élcelődött.
- Utállak.

Nehezemre esett nem mozgatni a kezem, de őszintén szólva féltem attól, hogy megint megvág.
Amikor éreztem, hogy a fásli lassan lecsúszik a kezemről meglepődtem.

- Vedd le. - engedte el a kezemet, majd felém fordult.
- Az orvos azt mondta..
- Szarok az orvosra. Azért törtem el az ujjad, mert annak a gyógyulása 2 és fél vagy 3 hét. Semmi baja nem lesz, ha leveszed róla a sínt.

Csak mérgesen kifújtam a levegőt és inkább nem mondtam semmit. Lassan lehúztam az ujjamról a merevítőt, ám amikor megmozdítottam hirtelen erős fájdalom nyilalt bele.

- Add a kezed. - tartotta a tenyerét.
- Hülyének nézel?
- Nem könyörgök. - kapta el a csuklómat, majd még mielőtt reagálhattam volna valamit az előző tettére lassan mozgatni kezdte a mutatóujjam.

Először eléggé fájt bevallom, de tudom, hogy csak azért mert 2 hétig mereven benne volt abban az izében. Ahogy bejáródott, már csak minimális fájdalommal járt, ha mozgatta.

- Ennyi volt.
- Ne várd, hogy megköszönjem. - húztam el tőle a kezem, mire arcán kis mosoly jelent meg.
- Na, kezdjünk neki.

Kezébe vett egy pisztolyt a sok közül, én pedig magam elé raktam az asztalra a fülvédőt.

- Na szóval, két lábon állj. - sétált mellém, majd nyújtotta a fegyvert.
- Gondolom nem volt még a kezedben.
- Nem. - kissé nehezemre esett elvenni tőle, de amikor a kezembe fogtam lettem csak ideges igazán.
- Stabilan állj. - förmedt rám. - Hozzádérek egy ujjal és eldőlsz.
- Te már csak tudod. - forgattam a szemem.
- Tanulni akarsz vagy büntit kapni? - tárta szét a kezét.
- Fogd be. - jobb kezemben fogva a fegyvert a mutatóujjamat még nem raktam a ravaszra, csak oldalt pihentettem. A bal kezemmel megtámasztottam a jobbat és Scottra szegeztem a pisztolyt.
- Mit művelsz picikém? - húzta kaján vigyorra a száját.
- Nem vagyok a picikéd, se a szépséged. Ne becézgess. A nevem Aurora, úgyhogy csak nyugodtan szólíts így, megengedem.
- Nem ígérek semmit. - vágott bele a szavamba.
- Most annyira kedvemre való ez a helyzet. Tudod, megfogadtam, hogy nem maradok az adósod.
- Ugyan drága, csak a beavatás miatt vertelek meg. Egyébként pedig, megmondtam, hogy folytathatjuk a dolgot, csak akkor majd az élvezettől fogsz kiabálni. - hangja nyugalmat sugárzott, és elég volt, hogy egy pillanatra nem figyeltem, elkapta a csuklómat és kicsavarta belőle a fegyvert.
- Ezt még meg kell tanulnod. - húzta ki magát győzedelmesen.
- Akkor taníts végre.

Nem mondott semmit, csak az asztalhoz lépett. Ez elég jel volt nekem arra, hogy ideje felvenni a fülvédőt. Scott hátrahúzta a pisztoly tetejét, majd lőtt egymás után hétszer. Ezt követően megnyomott egy gombot, ami közelebb hozta az eltalálandó célt.

- Mind fejbe? - kérdeztem meglepetten.
- Profi vagyok cica. Most pedig te jössz. Tárazni tudsz? - csúsztatott elém egy másikat.
- Azt hiszem az menni fog.
- Na, akkor hajrá.

Kezembe vettem a tárat, belecsúsztattam az első töltényt és hátranyomtam, hogy bemenjen a helyére. Azt hiszem valamelyik filmben volt egy ilyen jelenet és ez nagyon megmaradt. Lenyomtam a behelyezett töltényt és belecsúsztattam, majd ismét hátranyomtam az újat. Egészen addig folytattam, amíg tele nem lett a tár. Nagy csodalkozásomra pedig vissza is sikerült illesztenem a fegyverbe.

- Elismerem, ez ment. Most, mi a következő lépés?
- Lövök?
- Hajrá, próbáld csak meg. - vont vállat könnyedén Scott.
- Valami kimaradt.
- Na de mi?
- Gondolkozom, ne szólj bele.
- Nyugi cica, ne légy ideges. A számszerkezetet, az az a fegyver tetejét hátra kell húznod, ezzel töltöd meg.

Jobb kezemmel fogtam a fegyvert, a ballal pedig hátrahúztam a számszerkezetet ami kattanó hangot adott ki.

- Rendben. Most, hogy ezt hallottad, jöhet a lövés. A jobb mutatóujjad ne rakd még a ravaszra, csak helyezd a fegyver oldalára. A bal kezeddel pedig adj támaszt a fegyvernek, hogy pontosabb legyen a lövés. Úgy fogd, ahogyan az előbb amikor rám szegezted.

Bólintottam és mindent úgy csináltam ahogyan Scott mondta. Úgy érzem tényleg stabilan fogom a fegyvert, úgyhogy már csak célozni kell megtanulni.

- Rendben, most egy picit engedd le a kezed. Van még valami amit tudnod kell.
- Igen?
- Ez a számszerkezet amit hátra kellett húznod a töltésnél, miután leadtad a lövést, hátra fog csapni. Ha a kezed ott van az útjában, akkor igen komoly sérülést szedhetsz össze.
- Rendben, értem. Ujj nincs a ravaszon, csak a fegyver mellett, bal kézzel támasztani a jobbat, úgy, hogy ne legyenek útban a számszerkezetnek.
- Igen. Mielőtt pedig leadnád a lövést, vegyél egy mély levegőt és várj 2 - 3 másodpercet és utána szabad a pálya. Minden világos?
- Igen.
- Akkor nézzem mit tudsz. Célozd az ember mellkasát.

Bólintottam, majd szembefordultam a céllal és stabil testhelyzetet vettem fel.
A Scott által mondott szempontoknak megfelelően fogtam meg a fegyvert, majd igyekeztem lenyugtatni magam.
Vettem egy mély levegőt, majd mégegyet és így tovább. Nem a fegyverre, hanem a célra koncentráltam amit el akarok találni, majd 3 másodperc után leadtam két lövést.
Amikor a számszerkezet egy kicsit valóban hátravágott megijedtem, de szerencsére nem történt semmi váratlan.
Scott megnyomta a gombot, a tábla pedig elindult felénk.

- Hm, be kell vallanom. Nem rossz. - nézett rám elismerően, ugyanis a két lövésből az egyik 8 a másik 6 pontos zónába esett.
- Tudsz te ha akarsz. Na de most nézzük fejre.

Magabiztosan álltam, és pillanatokon belül lőttem.

- Ez a falba ment. Próbáld újra.

Vettem ismét egy mély levegőt, magam elé képzeltem Scottot és a fegyver elsült.

- Szép. - kezdett el tapsolni.
- Csak azért mert odaképzeltem a fejed. - vontam vállat.
- Ez tetszik. De kétlem, hogy valóban le mernél lőni. - nevetett.

Hirtelen ötlettől vezérelve felé fordítottam a pisztolyt, mire kissé megilletődve nézett rám.

- Ha szerinted nem mernélek lelőni, akkor miért vágtál ilyen képet?
- Ki akarod próbálni fordítva? Na, add a pisztolyt. Ennyi elég lesz mára.

Kezébe nyomtam a fegyvert, Ő pedig mind a kettőt visszavitte a helyére, csak még nekiállt kiüríteni a tárat.

- Seggfej. - fontam össze karjaimat magam előtt és nekidőltem az asztalnak.
- Hogy mit mondtál? - fordult felém.
- Jól hallottad.
- Úgy látom nem tanulsz semmiből picikém. - indult meg lassan felém.
- Tanulok én, jó sokat. Csak tudod, utállak így égek a vágytól, hogy felidegesítselek. Már nem árthatsz nekem, hisz túl vagyok a beavatáson.
- Biztos vagy ebben? - húzta mosolyra a száját, majd szó szerint az asztalhoz préselt, olyan közel jött.
- Vigyél haza. - hadartam amint megéreztem ujjait a combomon.
- Előtte, meg akarom nézni a művemet. - felelte, én pedig idegesen sóhajtottam. Tán csak nem azt hiszi, hogy a történtek után még le is vetkőzök előtte?!
- Mozogj cica, vagy segítsek?
- Menj a fenébe Scott.

A srác nem mondott semmit, csak megrázta a fejét, majd időt nem hagyva arra, hogy reagáljak, feltűrte a felsőmet és megragadta a nadrágom derekát.

- Na jó, menj már innen. - löktem távolabb, hisz más sem kellene minthogy nekiálljon levetkőztetni.
- Utállak. - morogtam, majd levettem a nadrágomat.

Scott szinte azonnal elém lépett, majd megragadta a két combomat és úgy ültetett fel az asztalra.

- A lábam. - kiáltottam fel és ököllel ütöttem a mellkasába.
- Jajj bocsáss meg kincsem.

Lassan elkezdte lefejteni a ragtapaszt, ami azért kissé fájt.

- Mivel érdemeltem ki azt, hogy nem választhattam meg a helyet? - kérdeztem, mire Scott egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd folytatta amit elkezdett.
- Úgy vélem a comb az ahol a legjobban gyógyulnak az ilyenek megfelelő gondoskodás mellett.

Ez a válasz rettentően meglepett, nem gondoltam volna, hogy ez rejlik a háttérben. Talán félreismertem volna és a kemény külső törődőbb lelket rejt mint gondoltam?

- Na nézzük. Gondolom elmentél orvoshoz vele. - nézett rám.
- Hát igen. Majdnem 10 centis vonalakat rajzoltál a bőrömbe, így jóhogy elmentem. Lefertőtlenítették és mivel nem volt olyan mély, valami ragasztóval fogták össze az első 1 hétben. Azt mondták innentől kezdve hagyjam, hogy varrasodjon meg mit tudom én. Nem vizezem és óvatosan mozgok. Próbálom tényleg védeni, mivel nem akarom, hogy felszakadjon.
- Rendben, azt jól teszed. Ha azt nézzük, hogy 2 hét telt el, akkor eléggé jó állapotban van. Nyilván csak annyira vágtalak meg, hogy halvány heg maradjon utána.
- Jó, csak tudod eléggé szar helyen van. A heg az nem érdekel.
- Továbbra is vigyázz rá. Úgy saccolom, hogy 1 hónap múlva márcsak heg lesz a helyén.
- Rendben.

Lassan és óvatosan ragasztotta vissza, majd amikor készen lett, egy számomra váratlan dolog történt. Közelebb lépve a lábaim közé férkőzött, így ágyékát az enyémnek nyomva a szemembe nézett.

- O - oké. - dadogtam a meglepettségtől.
- Mostmár indulhatunk.
- Majd indulunk, de először az enyém leszel. - kezét bedugta a felsőm alá, hideg ujjait először a hasamhoz érintette, majd egyre lejjebb haladt, egészen a bugyim vonaláig.