- Ja és még valami. - megállt, de nem fordult meg, csak a fejét kissé elfordította. - Holnap este hivatalos vagyok egy jótékonysági bálra. Készülj fel, mert velem jössz. - a mondatot befejezve, arcán mosoly jelent meg.

- Izgatott vagy. - jelentette ki váratlanul.
- Nem tudom miből gondolod. - tekintetem Andyre siklott, de ő csak az utat nézte.
- Áh, igazad van. Én sem. - apró mosolyt villantott és a kocsi pár perc múlva leparkolt egy irodaépület előtt.

Az épület körülbelül tizenöt emelet magas, a falai pedig üvegek amik kívülről úgy néznek ki, mint a tükör.

- Felkészültél erre az aprócska kis túrára? - pillantott felém majd megigazította az öltönyét és a kocsi kulcsát odaadta egy srácnak.
- Igen, felkészültem.
- Akkor, csak utánad. - mosolyra húzta a száját és udvariasan kinyitotta az ajtót.

Hatalmas belső tér és egy kifinomult recepció tárult a szemem elé. A székében ülő elegánsan felöltözött nő hirtelen felpattant és illedelmesen köszöntötte Andyt.

- Jó napot Mr. Biersack.
- Önnek is Mandy. - Andy apró bólintást küldött a nőnek és utunkat tovább folytattuk a lift felé.
- Mr. Biersack, mi? - vontam fel a szemöldököm.
- Nos, igen. - pillantott le rám Andy, majd megint igazított az öltönyén. - A normál életben Biersack, az alvilágban..
- Black. - fejeztem be helyette. - Érthető.

Amint a lift megérkezett, egyből egy hatalmas irodában találtam magam. Szemben volt Andy asztala, az előtt pedig négyzet alakban kialakított fotelek, középen egy asztallal. Bal kéz felől egy konferencia terem aminek szintén átlátszó üveg ajtajai vannak. Jobb oldalon pedig, egy szolid könyvespolc, italokkal.

- Azta, te aztán nem spórolsz.
- Nos, ugyan minek tenném? - tárta szét a kezét és az asztalához indult.
- Ez lenyűgöző, pedig engem nehéz lenyűgözni.

Azonnal Andy után indultam és a székétől két méterre megálltam a kilátást bámulva. Belátni majdnem az egész várost. A rengeteg épület, bolt, és az a sok sok ember felülről nézve. Lenyűgöző látvány.

- Szólj ha kigyönyörködted magad. - igaz az arcát nem figyeltem, de a hangjából hallani lehetett, hogy mosolyog.
- Oké, csak adj még egy percet.

Ezzel a kilátással egyszerűen nem lehet betelni. Főleg, hogy ellátni a partig. A város még most decemberben is gyönyörű. Az ünnepi dekoráció megvan, márcsak a hó hiányzik, hisz 2 nap és karácsony.

- Emlékszel még amikor azt mondtad, hogy nem ismered az embereimet, az ügyfeleimet és a partnereimet? Nem tudod, mennyi kamu üzletem van és hogyan mosom tisztára a pénzem?!
- Igen, emlékszem. - fordultam Andy felé, ekkor vettem észre, hogy ő már engem néz.
- Az embereimet azóta megismerted, a partnereim és ügyfeleim pedig sokan befolyásos emberek. Idővel talán megtudod, hogy kikről is beszélek, de most még egyelőre nem. Az üzleteim közül pedig egy sem kamu. Ebben az épületben foglalkoznak építészettel, technológiával és kutatásokat is végeznek. Ezekbe mind magam fektetek be. Nem csak egy alvilági bűnöző vagyok, bármennyire is azt hiszed. Chicago az otthonom és teszek a jövőért.
- Ez elég szép beszéd volt. Nem tudtam, hogy ilyet is tudsz.
- Oh, ez igazán kedves. - nevetett lágyan.
- Szóval, a pénzt amit illegálisan keresek, nagyon bonyolult és lenyomozhatatlan módon mosom tisztára, úgy ahogy apám és annak idején nagyapám is tette.
- Na de mégis hogy? Ingatlanok? Befektetések? Bankszámlák?
- Ha elárulnám, már nem lenne semmi ami iránt kíváncsiskodhatnál, igaz?
- Igaz.
- Nos, most, hogy ezt megbeszéltük, térjünk rá a feladatodra.
- A mimre? - ráztam meg a fejem és egyből visszakérdeztem.
- Ne hidd azt, hogy egész nap hagylak henyélni. Feladataid lesznek, úgy ahogy a többieknek. Csak még az elején, nyilván lightosakkal kezdünk.
- És, pontosan mit takar a lightos jelző? - kissé gyanakodva és félve tettem fel a kérdést.
- Te leszel, a jobb kezem. Mindened megvan ahhoz, hogy ellásd ezt a feladatot. - húzta mosolyra az arcát, én pedig azt sejtem, hogy amit hallani fogok, nem igen lesz ínyemre.
- Merészség, keménység, harciasság, és az egyik legfontosabb, a jó beszélőkéd.
- Oh, ugyan ne húzd már. - türelmetlenkedtem.
- Behajtó leszel. Az üzeneteim mellett az akaratomat is továbbítod a kisebb, nagyobb bandáknak és az ügyfeleknek.
- Várj, mi? Szóval azt akarod..
- Azt akarom, hogy tudasd velük szándékaimat. Ha itt jól teljesítesz, feljebb léphetsz a ranglétrán és szabad kezet is kaphatsz. Netalán ha annyira beválnál mint a többiek, akkor beleláthatnál a drogkereskedelembe meg a többi dologba is.
- Komolyan mondod?
- Miért ne? Megérzéseim azt súgják menne neked. De nem foglak egyből mély vízbe dobni, annyira nem akarok kockáztatni. Sőt, az első pár alkalommal, Ruby még veled tart.
- Nem kell mellém babysitter, Andy.- csattantam fel mérgesen. - Ruby és én ki nem állhatjuk egymást. Boldogulok nélküle.
- Ehhez kétség nem fér, de ez nem változtat semmin. Az első pár alkalommal ott lesz ő is, mint szemlélő. Ha ő is úgy véli, hogy menni fog, akkor utána tiéd a feladat, egyedül.
- De ha azon a ribin múlik, akkor nem lesz enyém a feladat.
- Nem kell ez a viselkedés. - rázta meg a fejét. - Hidd el, hogy nem fog keresztbe tenni neked. A múltkor éppen eléggé megmuttad, hogy mire vagy képes. Ennek fényében, véleményem szerint, könnyebben elfogadja a jelenléted.
- Ja, persze. Majd meglátjuk. - feleltem morcosan.
- Nem áll jól a duzzogás, ezt hagyd magad mögött. Felelősségteljesen kell viselkedned ha vinni akarod valamire ebben a világban. Most, pedig. - pillantott a telefonjára. - Nekem lesz egy rövid megbeszélésem, téged pedig Keith elvisz. Fel kell készülnöd az estére.
- A jótékonysági est. Már teljesen kiment a fejemből.
- Susanne már vár rád. Segít neked felkészülni.
- Miért olyan fontos, hogy én is ott legyek? Sosem voltam még ilyen eseményen.
- Mert, egyszer úgyis mindent el kell kezdeni. Ez az élet ezzel jár. - kivett pár aktát a fiókból és türelmetlenül pillantott felém. - Induljunk.

Beszálltunk a liftbe, Andy megnyomott két gombot, az F-et és a hármast.
Ezután az aktákat két lába közé fogta és igazgatni kezdte a nyakkendőjét.

- Oh, ugyan. - álltam szembe vele és lágyan rácsaptam a kezére. - Nem bírom már nézni, hogy szenvedsz.

Ő csak idegesen kifújta a levegőt, én pedig megigazítottam a nyakkendőjét.

- Köszönöm.
- Minek izgulsz ennyire?
- Nem tudom, csak kissé kényelmetlenül érzem magam. Talán túl rég voltam már ilyen helyzetben. Vissza kell szoknom, ez minden.
- Ha te mondod. - vontam vállat.

A lift megállt a harmadik emeleten, Andy pedig mielőtt kiszállt volna, utoljára felém fordult.

- Este hatra legyél kész. Addigra ott leszek érted.
- Vettem főnök, és..sok sikert.
- Kösz. - bólintott, majd kiszállt, így egyedül maradtam.

Az épületből kilépve Keith már várt rám a kocsinál, majd az órájára mutatott kissé idegesen.

- Már 3 óra elmúlt. A főnök mintha késésben lenne.
- Igen, azt hiszem ezt ő is tudja. - egyből elmosolyodtam amikor Andy ideges arca eszembe jutott, na meg az, ahogy a nyakkendőjét babrálta. Ez az üzletember dolog valahogy nem illik hozzá. Ő tipikus rossz fiú. Egy maffiavezér.

Alig negyed óra múlva megérkeztünk egy számomra ismeretlen házhoz, Keith pedig készségesen az ajtóhoz kísért, majd csöngetett.

- Oh, na végre. Szervusz kedvesem, Susanne Lowell vagyok.
- Jó napot. - köszöntem pár másodperc szünet után, mert kissé meglepett a nő közvetlensége. Úgy az ötvenes évei elején lehet az arcán lévő ráncokból és ősz hajszálaiból ítélve. Az viszont biztos, hogy ad a külsejére. A frizurája kifogástalan, ahogy az öltözéke is. Az egész nő, harmóniát sugároz.
- Kerülj beljebb Aurora. - állt arrébb az ajtóból, majd végignézett rajtam.
- Mintha Andyt látnám, csak lány változatban. Ez a stílus. Fekete ruhák, bőrdzseki. Nos, úgy látom kemény munka lesz. - csapta össze a tenyerét.
- Sok szerencsét Mrs. Lowell. Kelleni fog. - mosolygott barátságosan Keith és magunkra hagyott minket.

Amint az ajtó becsukódott, a hölgy már meg is fogta a karomat és villámgyorsan maga után húzott egy szobába.

Rózsaszín falak, hatalmas szoba, nagy ablak és egy divatos csillár díszítette plafon. Nem is beszélve a legnagyobb szekrényről amit életemben láttam. Mellette volt a cipőtartó ahol mindenféle cipők sorakoztak. Sportcipő, balettcipő, magassarkú, telitalpú szinte mindenféle színben. A szoba másik felében volt egy sminkasztal, nagy, kivilágított díszes tükörrel.

- Uram isten. - ez is alig jött ki a számon és még időt sem kaptam a látottak feldolgozásra amikor Susanne a szoba közepén lévő két igazán kényelmesnek tűnő fotelhez vezetett.
- Ülj le kedvesem, szolgáld ki magad.

A kis asztalra tea és különböző féle sütik voltak kirakva.

- Azta, én nem is tudom mit mondjak. Köszönöm.
- Ugyan, csak vegyél bátran. - mosolygott kedvesen.

Töltött nekem teát, én pedig elvettem egy csokis muffint. Isteni finom volt, utoljára akkor ettem ilyen finomat amikor anya csinált. De az..már nem most volt..és sajnos többet nem is lesz.

- Tán csak nem rossz emlék? - érdeklődött Susanne lágy hangon.
- Oh, nem. - ráztam meg a fejem és apró mosoly jelent meg az arcomon.
- Nos, te lány. - nézett végig rajtam.
- Kiköpött Andy stílusod van.
- Hát, talán tényleg van némi hasonlóság. - vontam vállat.
- Ez az este viszont elegáns öltözetet igényel. De ne aggódj. - átnyúlt a kis asztal felett és izgatottan mosolygott.
- Megtalálom én neked a megfelelő ruhát.
- Efelől nincs kétségem. - pillantottam a nő mögötti szekrényre.

Hosszas válogatás után, Susanne kiakasztott a szekrényajtóra 3 ruhát. Az egyik vörös volt, hosszú szoknyával és csipkés, hosszú ujjú felső résszel. A másik ugyan ilyen volt, csak feketében. A harmadik sötétkék, tüll szoknyás, vékony pántos.
Susanne rám, majd a ruhákra pillantott és megrázta a fejét.

- Nem, nem és nem. - fújta ki kissé frusztráltan a levegőt. - Egyik sem az igazi.

Elém lépett, a hátam mögé nyúlt, jelezve, hogy húzzam ki magam, majd az államat felemelte és így tetőtől talpig végigmért.

- Hát persze. - csillant fel a szeme. - A kevesebb néha több. - kacsintott és sebesen kutakodni kezdett, míg végül hatalmas mosollyal az arcán fordult felém. - Ez a tökéletes ruha drágám.

A válfán egy V alakban kivágott dekoltázsú, spagetti pántos, hosszú fekete ruha volt, egyik oldalon combközépig felsliccelve.

- Azt hiszem igaza lehet. - első pillantásra megtetszett. A többi mind olyan túlon túl volt tolva, de ez egyszerű és nagyszerű. Főleg, mert fekete.

Amint felvettem a ruhát, tudtam, hogy ezt fogom viselni a jótékonysági bálon. A dekoltázs igaz, hogy kissé többet mutat, de nem bánom. A szoknya része is fantasztikus, nem túl szűk és nem is túl nagy.

- Mintha rád öntötték volna. - csapta össze a tenyerét mosolyogva Susanne, majd az órájára nézett és az arcáról leolvadt a mosoly. - Atya úr isten, már csak egy óránk maradt Andy érkezéséig. Azonnal el kell kezdenem a sminket.
- A kérésem annyi lenne, hogy ne legyen túl sok.
- Rendben szívem, észben tartom.

Leültetett a tükör elé és azonnal munkához is látott. Közben elmondta, hogy szinte látta Andyt felnőni amikor az édesapjának dolgozott. Még mesélt is pár aranyos sztorit a fiatal Andyről.
Végül amikor belenéztem a tükörbe láttam, hogy tényleg nem vitte túlzásba. Kevés alapozó, kissé füstös szemek, szempillaspirál meg egyéb. Egyszerű, mégis jól mutat. A hajamat pedig csak lófarokba fogta.

- A vörös rúzshoz viszont szigorúan ragaszkodom. - a kezében volt a rúzs, az arcán pedig hatalmas mosoly.
- Na jó, legyen. - beadtam a derekamat, mert egyszerűen úgy érzem, igaza van. Ez remek összeállítás.
- Nos szívem, készen vagy. - hátrébb lépett és meleg tekintettel nézett rám.
- Köszönöm. Tényleg, mindent. Nem hittem, hogy sikerülni fog olyan outfittet összehozni amiben jól érzem magam, de sikerült.
- Ennek nagyon örülök drágám. - Susanne karjai közé zárt, majd az ölelés után elsietett a cipők felé.
- Na és ez, az utolsó hozzávaló. - amint megfordult, láttam a kezében a vörös platform magassarkút.
- Oh, istenem. Ne. - szemeim kikerekedtek és megráztam a fejem.
- De, de. Így lesz tökéletes. - húzta mosolyra a száját és a kezembe adta a két cipőt.
- Nem fogok tudni járni. - néztem rá ijedten.
- Ne aggódj. - simította meg a felkaromat biztatóan. - Ott lesz a partnered aki nem hagyja majd, hogy eless. - huncut mosoly került az arcára.
- Meg fogom bánni. - sóhajtottam, majd belebújtam a több mint tíz centiméteres magassarkú cipőbe. - Oh, istenem.
- Gyönyörű vagy szívem. Így az igazi.
- Remélem a bokám ép marad az este végéig.
- Biztosan. - mosolygott Susanne. - Most pedig, amíg nem jön meg a kísérőd, foglalj helyet. El kell mondanom a legédesebb történetet a kiskorából.
- Azt hiszem ezt nagyon is hallani szeretném.

Helyet foglaltam Susanneval szemben és érdeklődve hallgattam.

- Amikor Andy még kicsi volt, olyan 5 - 6 éves, besegítettem a szüleinek több mindenben. Egyszer közeli barátokat hívtak át ebédre és az étel elkészítése az egyik feladatom volt. Nos, az a kis rosszaság a húslevesébe jó sok borsot szórt amitől persze pillanatokon belül akkorát tüsszentett, hogy belefejelt a tányérba.

Amint Susanne befejezte a mondatot mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Kis híján még a könnyem is kicsordult.

- Képzelheted, mindent beterített a leves és Andy..
- Alig bírtam a széken maradni.

Susanne és én is az ajtó irányába kaptuk a fejünket ahol ott állt az egykori rosszcsont. A híres Andy Biersack, vagy ha úgy jobban tetszik, a rettegett Andy Black.
A nevetést elfojtottam, de a mosoly az arcomon maradt.

- Ohh, Andy. - Susanne meleg öleléssel üdvözölte a fiút, én pedig addig felálltam az asztaltól és megigazítottam a ruhámat.
- Örülök, hogy látlak. - mosolygott Andy, majd amikor rám pillantott, mintha lefagyott volna.
- Mond, hogy nem csodálatos. - Susanne kinyújtotta felém a kezét, így odasétáltam hozzá, közelebb kerülve Andyhez is.
- De.. - mondta halkan, majd kissé megrázta a fejét, megköszörülte a torkát és Susannera nézett.
- Köszönöm a segítségedet.
- Ugyan kincsem, máskor is. - a nő megigazította Andy nyakkendőjét és csak mosolygott.
- Jól nézel ki. - tetőtől talpig végigmértem a főnökömet, aki jól beállított hajjal és fekete, rohadtul elegáns szmokinggal készült az estére.
- Te pedig lélegzetelállítóan. - ahogyan szemei végigmértek, éreztem ahogy az arcom elvörösödik és lesütöttem a szemeimet.
- Indulnunk kell. Nos, megtisztelnél? - kezét nyújtotta, én pedig átkulcsoltam a karomat az övével.
- Mehetünk, uram.

Andy arcán halvány mosoly jelent meg, majd búcsút mondtunk Susannenak és beszálltunk a Keith által vezetett autóba.

- Ideges vagy? - kérdezte, miközben az arcomat kémlelte.
- Egy kicsit. Még sosem voltam ehhez hasonló eseményen.
- Ne aggódj, beolvadsz, és jól fogod magad érezni.
- Remélem igazad lesz, bár inkább csak azt szeretném, hogy ebben a cipőben megússzam az esést.
- Majd én teszek róla, hogy megúszd. - tekintete találkozott az enyémmel és úgy éreztem, hogy ragyogó kék szemei a lelkem mélyére néznek.
- Köszönöm, ez kedves tőled.

Andy csak bólintott, és innentől kezdve szótlanul telt az út többi része.
Ha jól sejtem, valami milliomos házában lesz ez a rendezvény. Ennek pedig nem tudom, hogy örüljek e.

Nem sokkal később a kocsi leparkolt, Andy kiszállt, majd átsétált az én oldalamra, illedelmesen kinyitotta az ajtót és felajánlotta segítségét.
A kezét megfogva szálltam ki az autóból.
Az alkaromnál fogva közelebb húzott magához. A magassarkúnak hála nem Andy kulcscsontjaival nézek farkasszemet, hanem az állával.

- Felkészültél?
- Azt hiszem.
- Akkor rajta. - karomat átkulcsoltam az övén és úgy indultunk el a ház irányába.

Szólt a lágy zene és hallottam az emberek hangját.
Kíváncsi vagyok, hogyan sül el ez az este.

- Egyébként, szexi ez a ruha. - hangja komoly volt, megspékelve egy kis szórakozottsággal. - Nem is beszélve a viselőjéről.