- Szerintem Black az apjánál volt aki köztudott, hogy már Európában űzi az ipart.
- Samantha, teljesen mindegy, hogy hol volt. A lényeg az, hogy bármelyik pillanatban itt lehet, hisz már Chicagóban van.

Thomas épp, hogy befejezte a mondatot valaki hármat kopogott az ajtón.

- Ő lesz az. - kelt fel a székről.
- Maradj csak, majd én kinyitom. - mondta Sam és elindult az ajtó felé.

Ideges vagyok, félek és fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Bárcsak ne lenne ez az egész és Andy ne látna engem így, sebezhetően.

- Merre van? - mély hangjától felállt a hátamon a szőr, de igyekeztem nem kimutatni, mennyire ideges vagyok.
- Erre.

Egyre közelebbről hallottam a lépteket, a szívem pedig csak még hevesebben kezdett verni. Szemeimet behunytam, amikor pedig hallottam a küszöb nyikorgását, tudtam, hogy itt van velem egy szobában.

- Thomas, magunkra hagynál minket?
- Persze.

Amikor becsukódott az ajtó, Andy az ágy mellé sétált és megcsapott az illata. Mentol és némi levendula dohánnyal keveredve.

- Tudom, hogy ébren vagy. Nézz rám. - hangja utasító volt, mégis lágy.
- Nem kellett volna miattam idejönnöd. - sóhajtottam és kinyitottam a jobb szememet.
- Én döntöm el, hogy mit kell és mit nem kell. - arcáról nem tudtam leolvasni semmit, de a hangja érzelmekről árulkodik. Mintha, kissé szomorú lenne, nem is tudom.
- Elviszlek egy orvoshoz. Fel tudsz állni?
- Semmi szükség rá. Jól vagyok.
- Nem vagy jól, úgyhogy ne próbálj meg hősködni. - teremtett le idegesen. - Gyere, segítek. - mellém lépett, majd kissé előre hajolt.
- Tudod mit? Majd én kiviszlek, csak kapaszkodj.

Benyúlt a hátam és a lábaim alá, majd a takaróval együtt felemelt, én pedig átfogtam a vállait.
Egy pillanat erejéig a szemembe nézett, majd elkapta a tekintetét.

- Thomas, nyisd ki az ajtót.
- Biztos, hogy elviszed? - kérdezte miközben az ajtóhoz sétált.
- Igen, orvosra van szüksége. - amint átlépte a küszöböt visszafordult és Thomasra, majd Samre nézett. - Kössz, mindent.
- Semmiség. - felelte a régi főnököm igen meglepetten.

Andy egy aprót bólintott, majd elindult lefelé a lépcsőn.
Amint kiértünk az épületből, megláttam egy fekete terepjárót és a kopasz sofőrjét aki azonnal kinyitotta a hátsó ajtót. Andy beültetett, becsukta az ajtót majd ő is beszállt a másik oldalon.

- Merre főnök?
- Roberthez.
- Miért segítesz nekem? - kérdeztem az ablakon kifelé bámulva.
- Te is egy vagy az embereim közül. Nem hagyom, hogy szenvedj.
- Igazán kedves tőled. - még mindig nem fér a fejembe az amit Samantha mondott. Miért mondogattam volna pont Andy nevét.

Az út nem lehetett több egy fél óránál. Mire észbekaptam, már egy modern ház előtt parkolt a kocsi, Andy pedig kinyitotta az ajtót és készen állt arra, hogy a kezébe vegyen.

- Sétálok. - a hátamra terítettem a takarót, hisz elég hűvös van, majd kapaszkodva, kiszálltam a kocsiból.

Gyenge vagyok, és ezt Andy is észrevette. Szorosan mellém lépett, átkarolta a derekamat és megfogta a kezemet.

- Gyerünk. - indult meg még mielőtt mondhattam volna valamit.

Kinyitotta az ajtót, majd biccentett a sofőrnek, hogy kerítse elő a dokit.
Modern és otthonos, emlékeztet arra a házra, ahol régen laktam..

- Andy. Minek köszönhetem kora reggeli látogatásod? - lépett ki egy férfi a konyhából, bögrével a kezében. A fickó úgy az ötvenes évei elején járhat, ezt bizonyítják az arcán lévő aprócska ráncok és a barna hajában lévő kósza ősz hajszálak.
- Segítened kell. - biccentett felém a srác.
- Vidd a vizsgálóba, azonnal megyek. - mondta amint végignézett rajtam, majd visszament a konyhába.

Andy elindult a lépcső felé ami az emeletre visz, de nem felfelé mentünk, hanem a lépcső mögé ahol a falba volt építve egy ajtó.
Amint kinyitotta, a szemeim tágra nyíltak. Fehéren csempézett szoba, a legmodernebb és legfontosabbnak tűnő orvosi eszközökkel.

- Mi a fene.
- Itt látja el az időnként előforduló kisebb - nagyobb sérüléseket. - Andy a vizsgáló asztal felé vette az irányt, de én nem igen akartam arra menni.
- Mi bajod? - fordult felém értetlenül.
- Ugye nem azt várod tőlem, hogy hagyom annak a férfinak, hogy megvizsgáljon? - kérdeztem idegesen.
- De igen, pont azt várom tőled.
- Semmi bajom sincs, eressz el. - rántottam meg a kezemet, Andy viszont számított rá, hogy ezt fogom tenni és ahelyett, hogy megszorította volna a kezem, magához húzott a derekamnál fogva. Mire észbe kaptam, már a karjaiba vett és az asztal felé lépkedett.
- Nem akarom, értsd meg. - emeltem fel a hangomat.
- Nem érdekel. - tett le az asztalra, én pedig azonnal magamhoz húztam a lábaimat.
- Nem egy ártalmatlannak tűnő sérülésről derült már ki, hogy komoly bajt rejt. Ki akarom zárni ennek a lehetőségét. Szóval akár tetszik, akár nem. Meg fog vizsgálni. - jelentette ki határozottan, a doki pedig pont ekkor lépett be a szobába.
- Dr. Robert Powell vagyok. - sétált az egyik szekrényhez és elővett a dobozból két gumikesztyűt.
- Hidegen hagy, hogy ki maga. - motyogtam mérgesen.
- Megértem a bizalmatlanságod és a félelmed, de csak jót akarok. Hidd el. - állt meg Andy mellett. - Mi történt?
- El akarok menni. - suttogtam remegő hangon és a fejemet a fal felé fordítva, összekuporodtam.
- Hogy hívják? - kérdezte halkan a doki.
- Aurora. - felelte Andy.
- Aurora, csak segíteni akarunk. Rendben? - keze a vállamhoz ért, és egyből bevillant ahogy apám lenyom az ágyra.
- Ne érjen hozzám. - ráztam le magamról a férfi kezét.
- Jól van, semmi baj. Mit szólnál hozzá, ha most elmennél, vennél egy forró fürdőt és utána nézném meg a sérüléseidet?
- Azt akarom, hogy hagyjon békén.
- Miután megvizsgáltalak, békén hagylak és semmit nem teszek amit nem szeretnél. Oké? - tekintetem a férfire siklott akinek hangja olyan nyugtató hatású volt és valami azt súgta, bízhatok benne.
- Rendben. - egyeztem bele nagy nehezen.
- Oké. A fürdő a lépcső másik oldalán van, a legelső ajtó. Találsz törölközőt a szekrényben.

Bólintottam, majd lassan leszálltam az asztalról és amennyire csak tudtam, lejjebb húztam a pulóvert.
Az elején bizonytalanul lépkedtem, de utána kezdtem erőt nyerni. Amint beértem a fürdőbe, elővettem egy törölközőt és megálltam a tükör előtt.
A bal szemem teljesen fel van dagadva, nem csodálom, hogy alig tudom kinyitni. A szám bal oldali sarka megduzzadt és felszakadt, illetve a homlokom közepén is van egy kisebb pukli.

Ezek nem súlyosak, csak néhány felszíni sérülés és zúzódás. Nem értem Andy miért akarja ezt a vizsgálatot ennyire. Mondjuk, ha talán elmondanám neki, hogy mi történt, megérti, hogy csak kis dolgokról van szó.
Nem, ez hülye gondolat volt. Neki semmi köze hozzá. Inkább el kell felejtenem azt az egészet.

Amint levettem a pulóveremet, a szemem sarkából láttam valamit a tükörben ami felkeltette az érdeklődésemet. Véraláfutás a nyakamon és a jobb mellemen.

- Mi a fene. - kaptam a nyakamhoz amikor megláttam, hogy piros/lila színben pompázik.

Lehetséges lenne, hogy apám akkora erővel szorított, hogy az ilyen nyomokat hagyjon maga után?
Már csak ez hiányzott. Hogy a fenébe megyek suliba anélkül, hogy ezek ne tűnjenek fel senkinek? Persze minden ilyennek velem kell történnie.

Nem volt kedvem forró fürdőt venni, mert mindennél jobban vágyom arra, hogy Andy elvigyen innen, így csak gyorsan lezuhanyoztam. Próbáltam nem az elmúlt éjszakára gondolni, de ez szinte lehetetlen. Még most sem fér a fejembe, hogy a saját apám hogyan lehetett volna képes ilyen erőszakra.

Amikor visszamentem a vizsgálóba, már az alsóneműm és a pulóverem rajtam volt. A pulcsi nyakát persze próbáltam annyira felhúzni, hogy ne látszódjanak a fojtogatás nyomai. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, mind a két férfi tekintete rám irányult.

- Készen állsz? - mutatott az asztal felé a doki.
- Nincs más lehetőségem. - sétáltam el Andy mellett és éreztem magamon a tekintetét.
- Nézzük. Lefertőtlenítem a szádat, hisz felszakadt.

A doki fogott egy bucit amit beáztatott valami folyadékba, gondolom a fertőtlenítőbe és a szám szélére nyomta.

- Áhh. - toltam el a kezét, mert eléggé csípett az a vacak.
- Fényképezd le a sérüléseit. - utasította Andy, az orvos pedig csak bólintott.
- Ugyan minek? - vontam fel a szemöldököm.
- Majd megtudod. - tett előre pár lépést.
- Ez a ragasztó amit a szádra teszek, összehúzza a sérülést. Pár napig rajta kell hagynod. - lépett elém a pasas, így pont takarta Andyt.
- Jól van.

Mielőtt beragasztotta volna csinált egy képet az arcomról, majd egy - egy közeli képet a számról, a szememről és a homlokomról is oldalnézetből.

- A homlokodat és a szemedet jegeld az első huszonnégy - huszonnyolc órában. Pontosabban, két óránként tíz - tizenöt percig.
- Rendben. - készültem felkelni az asztalról amikor a doki érdekes arcot vágott, mint aki meglátott valamit.

A keze közeledett a nyakam felé, én pedig rácsaptam a kezére és hátrébb húzódtam.

- Aurora. - kiáltott rám Andy.
- Mivan? - löktem arrébb a dokit és felálltam. - Mehetünk. - indultam meg az ajtó felé, ám Black elkapta a kezemet és magához rántott.
- Pulóvert le. - utasított.
- Azt lesheted.
- Nem jó kedvemben vagyok itt. Mutasd a felsőtested. Most.

Nem tudom, hogy azért csinálja mert meg akarja mutatni ki a főnök, vagy azért, mert aggódik. Sosem fogok eligazodni rajta, ebben biztos vagyok.

- Menj a fenébe, Black. - rántottam el a kezemet és idegesen hátat fordítva a két kíváncsi szempárnak, levettem a pulóvert. Kezeimmel takartam a melleimet és visszafordultam.
- Most boldog vagy? Igen, fojtogattak a kurva életbe. - kiabáltam. - Csak, el akarom felejteni. Akkora bűn?
- Nem, nem az. Robert, a telefont. - nyújtotta a kezét, a doki pedig a kezébe adta a készüléket.

Lefényképezte a nyakamat, majd elég feltűnően végignézett rajtam.

- Nem érzed úgy, hogy azóta nehezebben veszed a levegőt?
- Nem. Nézze, amint alkalmam nyílt rá azonnal elmenekültem. Ha nem lennék jól, akkor most nem itt állnék hanem otthon bőgnék a földön amiért nem volt elég erőm menekülni. Szóval. - fordultam zaklatottan Andy felé. - Kurvára el akarok menni innen. Csak nyugalmat akarok és távol akarok maradni mindenkitől egy időre. Kérlek. - néztem a szemébe, hátha most teljesíti a kérésemet.
- Robert, magunkra hagynál minket egy kicsit? - kérdezte, de közben a szemét egy pillanatra sem vette le rólam.
- Persze. A nappaliban leszek.

Amint a doki becsukta maga után az ajtót, Andy nagyot sóhajtott és a nyakamra, majd újra a szemembe pillantott.

- Meg akartak erőszakolni. - mondta ki könnyedén, én pedig ledöbbentem.
- Én..
- Csak egy igent vagy egy nemet akarok hallani. - fújta ki a levegőt eléggé idegesen és karba tett kézzel kémlelte az arcomat. - Szóval?
- Igen, de nem akarok róla beszélni.
- Apád volt? - az előző válaszom második felét mintha meg se hallotta volna.
- Kibaszottul semmi közöd hozzá. A lényeg, hogy itt vagyok. - amint megszólaltam, már bántam a dolgot.
- Engedd le a kezeidet.
- Tessék?
- Aurora, mondtam már, hogy ne próbálj meg hülyének nézni. Azonnal, engedd le a kezed. - szemében tükröződött valami ismeretlen, ami megrémisztett. Nem tehettem mást, leengedtem mind a két kezem és nem mertem Andyre nézni.

Csak némán állt, de éreztem, hogy engem néz, míg végül pár lépést tett felém. Lehajolt a pulóveremért és a kezembe adta.

- Öltözz fel és menjünk. - indult el az ajtóhoz, majd megtorpant és felém pillantott. - Hazaviszlek, hozzám. Ott biztonságban leszel.

Megvárta amíg felvettem a pulcsit, majd együtt hagytuk el az orvosi szobát és haladtunk a nappali felé.

- Köszönöm Robert.
- Még lenne egy fontos kérdésem. - nézett rám. - Érte ütés a hasadat?
- Nem, egyszer sem. - ráztam meg a fejem. - Csak, az arcomat.
- Akkor remélhetőleg nincs nagy baj. A duzzanatot és a véraláfutást jegeléssel lehet "eltüntetni". De ha bármi baj van, csak hívj. - mondta az utolsó mondatot már Andynek.
- Rendben.

Andy a hátamnál fogva tolt az ajtó felé, majd illedelmesen kinyitotta nekem a kocsi ajtaját is.

Egész út alatt az ablakon bámult kifelé, mint aki nagyon gondolkozik valamin, így inkább nem zavartam meg az elmélkedésben.

- Kérsz valamit? - csukta be az ajtót, majd megvált a bőrdzsekijétől.
- Nem. Öhm, ma még csak vasárnap van. Azt mondtad, hogy hétfőn jössz vissza.
- Igen, valóban ezt mondtam. - indult meg az emeletre és intett, hogy kövessem. - De máshogy alakultak a dolgok és még szombat délután repülőre ültem.
- Értem.
- Ez lesz a te szobád. - Andy vett egy száznyolcvan fokos fordulatot miután felértünk a lépcsőn és megállt az első ajtónál.
-

Oké. Én, köszönöm. - néztem fel rá.

- Az a dolgom, hogy megvédjem az embereimet. Most menj, pihenj le. - mondta, majd tett két lépést a korláthoz. - Itt biztonságban vagy, ne aggódj. Most viszont mennem kell. Azt hiszem az őrőkre nem kell újra figyelmeztesselek. Igaz? - vonta fel a szemöldökét majdnem mosolyogva.
- Igaz.
- Akkor, megyek is. - alig fél perccel később hallottam a bejárati ajtó csukódását.

Andy elment, szóval az enyém az egész ház. Ha most nem lennék fáradt, tuti, hogy amilyen kíváncsi vagyok felkutatnék minden egyes rejtett zugot, de most minden vágyam egy ágy és a nyugalom.
Meg, gondolom ő sem olyan hülye, hogy az alvilági dolgait itt hagyja, szem előtt. Tuti, hogy a mellettem lévő szoba az övé, a harmadik pedig ami szemben van az enyémmel, vendégszoba. De igazából, most teljesen mindegy.
Amint benyitottam a szobámba, kissé meglepődtem. Minden van ami csak kellhet egy hozzám hasonló gimnazistának.

Jobb kéz felől másfél méterre az ajtótól van az ágy, azzal szemben pedig egy jó nagy ablak. Az előtt egy íróasztal, egy laptoppal együtt. A belső falnál az ágy túloldalán van egy szekrénysor ahol van hely a könyveknek is. Az íróasztal mellett szintén belül a szekrénysor végénél a falra van szerelve egy tv. No és nem utolsó sorban, bal kéz felől a fal felénél, van egy másik ajtó. Gondolom ott van a fürdő.
A falak sötétkék színben pompáznak, és amikor befeküdtem az ágyba, csak akkor vettem észre, hogy a plafonra csillagokat festettek. Be kell vallanom, ez elképesztő, nagyon jól néz ki.

***

- Ébresztő hercegnő. - hallottam meg egy érdes női hangot.

Az ajtó hirtelen becsapódott, az én szemeim pedig kipattantak.

- Ruby. - ejtettem ki a csaj nevét hatalmas utálattal.
- Nem hat meg. - forgatta a szemét, majd az ágyra dobta a fagyasztóból kivett jégzselét. - Nesze, tedd a pofikádra. - kezét a kilincsre tette, majd egy utolsó pillantást vetett rám.
- 5 perced van összekapni magad. A kocsi indulásra kész. - ezzel a lendülettel kiment és bevágta maga után az ajtót.
- Mi a fene.

5 perc? A kocsi indulásra kész?
Ez a ribi tényleg azt hiszi, hogy parancsolgathat nekem.
Na de, a legégetőbb kérdés, Black miért őt küldte amikor tudja, hogy legszívesebben megtépnénk egymást?!

Ezek a gondolatok egész végig a fejemben cikáztak, de megpróbáltam eleget tenni Ruby kérésének.
Benéztem a szekrénybe és meglepetten fogadtam a szemem elé táruló ruhák látványát.
Szerencsére nagy részük egyezik a méretemmel, így felvettem egy fekete nadrágot, egy fekete trikót és egy fekete pulóvert ami kicsit nagyobb mint amekkora kellene, de így legalább "el tudok bújni benne".

- 5 percet mondtam. - ragadta meg a felkaromat amint kiléptem a bejárati ajtón és a kocsihoz rántott. - 7 percnél járunk. - szúrós, lenéző pillantást vetett rám.
- Elengednél? - vontam fel a szemöldököm. - Vagy mégsem olyan fontos, hogy időben odaérjünk oda ahova kell? - Ruby csak dühösen kifújta a levegőt, majd szorítása enyhült és elengedett.
- Egyébként, szarok az 5 percedre. - vágtam vissza magabiztosan és kezemben a jégzselével, beszálltam a kocsiba.
- Indíts. - morogta Ruby miután helyet foglalt az anyósülésen és becsukta az ajtót.
- Hova megyünk?
- Majd megtudod, ha odaértünk.
- Nem téged kérdeztelek. Keith, megmondanád, hogy mi a cél? - Andy sofőrje már többször szállított engem ide - oda, vele biztos, hogy többre megyek mint azzal a ribivel.
- A főnök egyik titkos raktára az úti cél. A pontos helyet nyilván nem mondhatom meg, de ott találkozunk vele.
- Azt nem akarod elmondani neki, hogy mégis miért visszük oda? - kérdezte felháborodva Ruby.
- Na ezt most fejezd be. - kezdte viszonylag nyugodt hangon a férfi.
- Azzal lettél megbízva, hogy a lányt felügyeld. - hangja erőteljes volt, de az idegesség jeleit egyáltalán nem mutatta. - Gondolkozz mielőtt kinyitod a szádat, mert te ahhoz senki vagy, hogy így beszélj velem. Én már akkor is a Black család szolgálatában álltam amikor neked még a seggeden volt a tojáshéj. Attól, hogy én nem pisztolyt fogva ölök és kínzok másokat, jó lenne ha mutatnál némi tiszteletet. Érted? - pillantott Ruby felé aki nem szólt semmit, csak bólintott. Őszintén szólva nem hittem, hogy egy negyvenes évei végén járó sofőr el tudja érni ennél a csajnál, hogy visszavegyen.
Az élet tartogat még meglepetéseket.

Amíg úton voltunk volt időm jegelni a bal szememet és persze, volt időm gondolkozni azon is, hogy minek megyünk egy titkos raktárhoz. Valami azt súgja, hogy most jött el a "beavatásom" ideje...és nincs valami jó előérzetem.

- Megjöttünk. - a kocsi leparkolt egy hatalmas árúház előtt.
- Nem azt mondtad, hogy egy titkos raktárba megyünk?
- Kiszállás. - szólalt meg Ruby nem épp kedvesen.

Amint kiszálltam a kocsiból, megcsapott a hűvös szél és egyből behúztam a pulcsiba a kezeimet.
Felnéztem az épületre hátha látom a logóját, vagy a nevét, de mivel nem volt kivilágítva semmit sem láttam a sötétben.

- Innentől átveszem. Kössz a fuvart.

Ruby megragadta a felkaromat és vezetni kezdett a bejárathoz.
Bent a hőmérséklet kissé elviselhetőbb volt, már nem fáztam, annyira.

- Gyerünk. - húzott maga után.
- Jól van már. - forgattam a szemem.
- Tudod, ha láthatnék valamit akkor könnyebb lenne. Nem bízom benned.
- Nem érdekel. Elhiheted, hogy nem fogok miattad villanyt kapcsolni.

Nem lassított, csak rángatott maga után én pedig inkább csendben tartottam vele a lépést. A beszűrődő fényben néhol láttam egy - két terméket. Ha tippelnem kéne, ez valami nagy barkácsbolt féle lehet. Ha belegondolok, egy kicsit logikus is.
Miután az épület végébe értünk elengedett.

- És most? - vontam fel a szemöldököm, ám Ruby rám se hederített.

Elővette a telefonját majd azzal világítva megkereste a falba épített érintőpanelt amit nyomogatni kezdett. Pár másodperc múlva alig tőlem pár centire megmozdult a talaj. Alig akartam hinni a szememnek. Egy lépcső vezetett le, az alagsorba ahol égett a villany.

- Na mivan, berezeltél? - húzta gúnyos mosolyra a száját Ruby.
- Nem. - feleltem amilyen magabiztosan csak lehetett, de mégis lassú és óvatos lépésekkel haladtam lefelé.

Épp, hogy leléptem az utolsó lépcsőfokról Ruby egyből mellettem termedt.

- Szóhoz sem jut. - nevetett fel, majd megindult Andy felé.

Szólásra nyitottam a számat, de tényleg nem tudtam kinyögni egy szót se.
Ez egy nagy terem az árúház alatt.
Beton falak, szellőző és a padlón elszórtan pár lefolyó, ami nem egészen értem, hogy miért van, de van.
A hely végében jó pár doboz sorakozik, el tudom képzelni, hogy drogot vagy fegyvereket rejtenek.
A szemem sarkából észrevettem, hogy a sarokban mintha ülne valaki.
Azonnal arra kaptam a fejem, és láttam egy székhez kötözött férfit aki háttal volt nekünk. Igen, a helyzet az, hogy vagyunk itt egy páran.
A hely közepén áll Andy, mellette Ruby és még 3 pasas akiket eddig még soha nem láttam.

- Mi ez a hely? - próbáltam leplezni az idegességemet, de attól tartok, nem igazán sikerült. A szívem majd kiugrik a helyéről.
- Mi csak úgy hívjuk.. - kezdte Ruby, de Andy leintette.
- Nos Aurora. - Black tett pár lépést előre, majd megállt.
- Eljött az idő amikor bizonyítanod kell a rátermettséged és a hűséged. - hangja és tekintete baljós volt, az ereimben pedig a szó szoros értelmében megfagyott a vér.
- Azt kérded mi ez a hely? - tárta szét a kezét, majd fejét lehajtva mélyen a szemembe nézett. Láttam szemében tükröződni a vágyat és boldogságot, majd íriszei mintha sötétebbé váltak volna. Arcára kaján mosoly került és úgy nézett rám mint a prédára várt vadállat.
- Ez a pokol kedvesem.