Itt a június vége. Két hónap még, hogy utána ismét oktatás legyen, szintén máshol, másokkal együtt. Eközben viszont Hungary és Poland a mézeshetek végét járják, hogy utána ismét találkozzanak az ők által megszokott haveri-körbe. Czech már elindult hogy az ő Öreglány névre keresztelt használt autójával a többieket is felszedje. Persze, nem úgy ahogyan erre a mondatra úgy gondolt volna Slovakia vagy éppen Romania, egyszerűen csak őket is szintúgy abba a házba költöztetni ideiglenesen ahova a páros is ment a nászútjuk végére.

Ha már megemlítettük Romaniát, ő eközben még mindig Visegrád szemben lévő partokon koldul Transylvaniával az esküvő óta. Nem hitte volna hogy ezek után majd ennyi pénzre lesz szüksége, de hiába, úgy sem volt neki több, és nem hitte hogy Transylvania van annyira laza mint a számára már jól ismert Hungary, de mégsem annyira olcsó lány mint amilyennek Hungary tűnt neki.

A többiek meg váltakozva a Semmiből vissza ide próbálják elfoglalni magukat. Ami nehéz, hiszen három is hiányzik a csapatból, akik igazán aktívak lennének a szórakozásra. Lehet eközben még a náluk is aktívabb Slovakia is elkezdene nekik az országok biológiájáról beszélni ha az vele együtt még egy egész jó móka is lehetne mint várakozni a húgára és az ő húgának friss házastársára. Akivel nem mellesleg sikerült szinte minden szomszédjával kibékíteni, és ők is egész jó pajtások lettek azért. Ha már legalább a Visegrád tagja, kellett elérnie ezt is, nemde?

Na meg Czech is. Ő neki viszont abból van elege hogy mást nem is csinál minthogy napok óta vezet csak, és két hete nem tudott csak úgy eldőlni egy kicsit és a forróságban egy korsó jéghideg sör mellett nem tud a nyárra koncentrálni. Már azon is volt hogy végre sikerül majd a többiekkel együtt is ezt megtenni bepótolva mindezt. És legalább Hungary és még néhány személy fizeti neki az üzemanyag nagy részét, és ebből több marad neki egy hűtőtáskára. Vagy egyszerűen ott szerez magának a Semmiben. Ez így egy olcsóbb megoldás, ha már ott vannak a többiek is.

- Oh, Czech, itt is vagy már? - lepődött meg Hungary. - Nem úgy volt hogy az út meglesz vagy tíz órás odafele és még vissza is?
- De, úgy is volt... - nézte Czech ahogyan hátulról az ülésekben, és a csomagtartóból kiömlik vagy tíz ország. - De tudod, igyekeztem minél hamarabb indulni, annyira hogy akkor indultam még mikor Poland bealudt.
- Vagy úgy... Így már értem hogy miért délután fél egykor érkeztél ide ez esetben... - Hun - igaz csak kicsit - már megsajnálta a többieket hogy órákat kellett bent sorvadniuk egyhelyben a harmincnál is több fokos melegben, mikor Slovakia szökkent ki vidáman egyedül az anyósülésből.

- Pol! - ugrott fel az autó motorháztetőjére Slovakia. - Megvannak akkor a képek?
- Nos igen, bent vannak a házban... - nyitotta ki a kaput neki Poland, mire inkább át is tért rá Slovakia.

- A csontjaim... Mindenhol bizsergek...! - rázta ki a hideg Romaniát, miközben felpróbált állni. - És ez a forróság engem itt...
- Kivégez? - emelte fel őt Transylvania egyenesbe.
- Pontosan. Kivégez teljesen... - meredt maga elé Romania. - Nem hittem volna hogy így jutunk majd el arra a helyre ahol még Hungary töltötte a nászútja végét... Nélkülem.

- Whoa, ez a hely aztán igazán tetszik! - kiáltott kifele Slovakia. - Van itt egy nagy tér, kavicsos út, hintaágy, üvegajtók, viszont mégis egy nyugdíjas nyaralójával keverve, egy furcsa visító dolog az út mellett... Érdemes volt ezt kölcsönözni attól a kedvesnek tűnő nénitől...

- Valóban az volt, én szerintem valami tolvajtól kölcsönöztem volna a szerencsémmel akinek a valódi tulajdonosai igazánvalójában csak még nem mentek el éppen ide még. - gondolta át Hungary.
- Visszatérve a visító hangra, ez [^^"]rva idegesítő kezd lenni az érzékeny füleimnek... - tette hozzá Transylvania még Slovakia kijelentéséhez.
- Ez a kis bot a földben vakondriasztó, minden lépésre a földön itt a környékében reagál, és elijeszti ha betolakodó kis földipatkányok kúsznak a talajban. - borzongott bele Poland a magyarázkodásba. Azokat a lényeket sem kedveli amelyikek egérre valamennyire is hajaznak.

- És hol is vagyunk, csak hogy én is kérdezzek valamit? - jött ki a kocsiból még Japan is. Egész úton az anyósülésben volt ölében Slovakiával, így valószínűleg már nem igazán érezhette a combjait hogy négykézláb jött a többiekhez. A maradék ország meg közben egy hatalmas sóhajtással végleg feladták az életüket, szintén véglegesen kidőlve a fehér kavicsokra.

- Oh igen, őket is be kellene vonszolni valahova... - említette meg erre ezt a rövid mondatot Czech. - Van hely nekik itt hogy nagyjából beférjenek aludni?

- Úgy láttuk hogy van elég hely... - lépett hozzájuk Poland. - Bár lehet kicsit kényelmetlen vagy szűkös lesz mindannyiunknak.
- Jó is lenne segítség talán elvinni őket... - vakarta a nyakát Hungary. - Nem igazán néznek ki úgy mint akik saját lábon akarnak felkelni.
- Úgy érzem mintha a lábam valamiféle élettelen tészta lenne rengeteg nagydarabos kristálycukorban meghengergetve... De igen, szerintem tudok segíteni! - ajánlotta fel Romania.

- Nem lesz ez így nagy dolog, gondolom csak ezt kell tenni mindenkivel. - mutatta Czech ahogyan egy kezével felhúzza Austriát a vállára biggyesztve a fejét és így elballag vele a házba. - Na, vajon még ma tudtok segíteni vagy a szerencsétlen veszteseknek maguktól kell mennie?

(Kenyéren vaj, vajon kenyér?
Fenébe azzal a "Lenni vagy nem lenni", ez itt az új Lenni vagy nem lenni-)

- Japan önmagát megoldja, igaz? - fordult Japan felé Slovakia.
- Suro', hova menjek? - emelte fel a fejét erre Japan.
- Hm, nekem legjobban az a földszinti szoba tetszett ahol volt tévé, és csak hárman férnének oda, épp ezért gondolom hogy majd ott lehetnénk? - gondolta át Slovakia.
- Megfelel. - kezdett vánszorogni be a házba Japan Czech mellett elhaladva. - Várjatok még egy keveset, hat perc és egy tizenhét másodperc és én is segítek nektek!

A maradék ország a több segítségre már egy kellemes megnyugodott sóhajtással jelezte a tetszésüket. És mire sikerült mind két hónapra megfelelő helyet találni, élve már csak Slovakia maradt a párral együtt, a fényképekről érdeklődve. Addig ő valószínűleg nem is tudott volna nyugodni.

- Óóóh~ Kár hogy mindet nem használhatom fel... - motyogta tovább keverve a képeket mint mások szokták a kártyákat. - Nem hittem hogy tőled Pol ennyire használható képeket kapnék...
- Nem vagyok olyan aki feleslegesen elhasználná, így igyekeztem neked minél jobbakat csinálni! - nevetett fel Poland. - Viszont... Ezért is lett ilyen kevés belőle.
- Oh hogy nevezheted kevésnek ezt? - feküdt ki a szőnyegre Slovakia, maga elé tartva még mindig a fotókat. - Azt hittem hogy kettőnél már megállsz, mert hogy az már többes szám ahogyan kértem, de te ennek a kétszeresét tetted ki! Ráadásul majdnem olyan mint amilyeneket én is tudok, bár, láthatóan többet is akartál eggyel dolgozni.

- Volt nekünk mit megörökíteni, igaz az is... - tette hozzá Hungary felüllve a szőnyegről, nézve a háromszög szoba két külön oldaláról az alvó Romaniát és Transylvaniát, meg a háta mögött lévő erkélyt, aminek az üvegajtaihoz tartozó függönyjeit be is húzta ezekkel a kis értéktelennek tűnő pillantások után azonnal. - Talán pihenjünk mi is, amíg a többiek is ezt teszik az út fáradalmai után...

1105 szó.

Eeeeey, köszöntelek titeket ebben a különkötetben! Két napig írtam ezt, mert azt hittem hogy tegnap volt 29-

Na mindegy, marad a kezdőrész ugyanúgy-

Olyan nehéz volt szinte a Semmiből indítani ezt a részt vagy úgy... AZ EGÉSZ új KÖNYVET-
Hogy nem is tudtam véglegesen elhinni-

Már nem a Második Kerékbe kell írnom... Már vége annak a könyvnek ami szerintem a legjobb volt a jövőbeli könyvrészekre nézve is...
Ezek után márcsak rosszabb lesz... Én meg maradok miatta egy érzelgős rák...

Na igen, itt a Július, a legjobb nyári hónap mert itt már egy nap iskola sincsen, kevesebb az eső, lecsengenek az őrült Pride rajongók... Kivéve most az új törvény miatt-

Na meg születésnap, ugye-

A Nyeh legyen veled!