Au1010101tri1000001 szemszöge

Azok amiket látok, más szem nem láthatja.

Volt valamikor egy kis nép ezer-, vagy talán kétezer éve. Nem született túl nagy célokból, egy ideig úgy érezte, a legnagyobb vágya eddig az is volt hogy uralkodhasson valakin.
Ezekben az első éveiben, hogy ezt a célt kövesse, sok hasonlókat akart megismerni hogy kiválassza a gyengéket, erőseket, kitartóakat... Sok év telt el, de mégis elég hamar birodalommá nőtte ki magát, mint bárki más tette volna négy évszázad létezés alatt, de lehetséges hogy még valaha. A környéken sokmindenkit tett szolgájává, és állandó feljődésben volt a nagy birodalom még a keleti Európában. Több mint ötszáz év történt még ezek után, mikor megtört nála a jég. Nem tudta már hogy mit is szeretne magától elvárni, hogy mik is azok a célok amik miatt ő létezik. Vajon tényleg ő az aki akarna lenni? Aki ő már?

Innentől lett két külön ő. Az aki szilárdan ragaszkodott ahhoz amivel született, és aki tétova volt mindvégig.

Máig is a volt félnek kell valaki, akin uralhat. De a mai világokban már csak az új személynek illene léteznie.

Hogyan indulhatott ez az egész ki?

Mindez mára mostmár talán kétszáz éve is történhetett. Legalábbis, majdnem. És mindez egy szolgája miatt, aki később tette mind ezt vele, egészen a végleges állomásig. Ő volt az, aki előtte gyenge, sokakkal szemben erős, és láthatóan tud kitartó lenni. És gondolni lehetne hogy ezekből szerethette is a birodalom. Azonban félt tőle. Mivel az illető kitartó volt hogy visszaszerezze azt, ami az övé volt. A ő saját szabadsága. Viszont a birodalom legértékesebb drágaköve volt, így nem hagyhatja hogy ezt elveszítse. Ezért úgy döntött, hogy elhiteti vele hogy ők ketten uralnak mindent ami felett ő tesz. Évekkel később törődött csak bele az új "uralkodó" hogy ketten maradnak, mint egy pár. Csakis ennél kezdett gondolkodni el ezeken mind. Egyértelmű hogy nem tesz helyesen, de a jövő az új döntő, a bíró, aki elfogadja ezt, és az új önmagát akarja.
Az egész egy apróságon bukott meg.
Egy kis dolog, ami hatalmas bajba kevert rengeteg embert...

Ez hát a történet...

...Az én fejemben tömérdek számra játszódott le ez a kis történet. Ahányszor visszagondolok az érzelemmentes napokra, többet érzek, bármit is hallok, elérzékenyülök. Az ami sikerült visszatartani a régi elpazarolt időt, az a zene volt. Finomak, és olyan érzékenyek mint ami vagyok. Ami voltam, az egy tudat nélküli szörnyeteg, aki egyvalakit akar... Kínos hogy néha mik tudnak történni mikor nem figyelek oda. Most hogy beleláttam a jövőmbe, tudtam figyelmeztetni valakit ezzel. De hogy kit pontosan, azt én nem tudom. De Hunnak igaza volt, a jövőt távol kell tartanunk magunktól. Nem vagyunk készek rá, és én is rettegésben vagyok hogy mikor történik meg mindenkivel azért...

És ez mind annak a hárpiának köszönhető... Aust csak sírni tud... Aust csak fél... Ő nem akar szörny lenni ismét... Lehetne meggátolni a jövőt? Nem hiszem. De megteszek minden tőlem telhetőt ez ügyben.

Tudod hogy nem voltam olyan... Tudod, kemény! Mint amilyennek a srácoknak kellene lennie... De ezt nem jelenti azt hogy fel fogom adni!
Te rajtad - vagy rajtatok, gondolom- - múlik, ezért kérlek, ne legyél egy áruló. A többieknek nem szabadna tudniuk erről idő előtt, maradj te az egyetlen. Csak figyelmeztesd, ha tudod bármikor őket. Ezt rólam nem szabadna tudni aki még nem tudja.

Szegény Hun, mennyit kellett szenvednie miatta azokon az első tavaszi napokon...
-
Szerintem hamarosan itt az én jövőm is.
-
Héják repdesnek körülöttem.
-
Héják.
-
Nem akartam hogy ő is egy hiba legyen az enyéim közül.
-
Aust nem akarta ezeket mindet megtenni igazán...
-
Üzenet vége.

579 szó.

Gondoltam, csinálok egy kis megmagyarázó ré-

A Nyeh legyen veled!-