Romania szemszöge

[^^"]la mea... Mi történt...?
Nem emlékszek többre minthogy megszálltam végre a saját testem... De most hol is vagyok...?

Szóval... Egy ágyban vagyok, egy fehér szobában, valami műanyag maszk van rajtam, és mindenféle csövek és kábelek a kezeimen. Sejtésem szerint egy kórházban vagyok. Szóval én vagyok egy egyik vámpír aki túlélte a fokhagyma terrorát...
Kiszállhatok az ágyból? Ja várjál, meztelen vagyok? Akkor inkább hagyom az orvosokra hogy mondják meg nekem... Ha figyelnek rám...

Képzeletbeli napló(Huszonegy) ötödik bejegyzés:
Napok teltek el... Még mindig nem láttam a skacokat... Látogattak egyáltalán? Vagy magamra vagyok bízva? Kérem mi ez a viselkedés itt hogy orvosok sem jönnek?!

Na, végre észrevettek... Még szerencsétek hogy nincs szükségem táplálékra.
Adtak rám valami fehéres türkiz köpönyegruhát, szóval biztos hogy kórházban vagyok. Plusz egy maszkot, mert mi mást hordhatnék még a rohadt vírus miatt is BAZ-

Hetedik bejegyzés:
Na, hallom végre látogatók is jönnek! Mindenkit szeretettel várok... Kivéve anyámat, remélem erről semmit sem tud. Kinyírna ha megtudná hogy kinyírtam magam.

Whú, vajon kik jönnek? Rohadt kíváncsi vagyok hogy kiket érdeklek! De nem gyerekesen. Csak... Tudod, belülről. Kívülről csak az ágyamban kuporgok a még meleg étel mellett, - amit szerencsére nem nyomtak le a torkomon, csak rámparancsoltak hogy még egyem meg ma - várakozva. Nagyon várakozva.

És nekem nincs is bajom a spenótfőzelékkel. Szeretem, ahogy az összes leveles zöldséget. Mint a káposzta, meg a sóska... De főleg a káposzta, meg persze a padlizsán. No homo, azt igazán szeretem. Otthon azon élek, meg a fehérjét pótló véremen.

Talán megérkeztek már? - kaptam fel a fejem az ajtó kaparászására. Majd kivágódott úgy mindenki. Tényleg mindenki. De anyám szerencsére nem, szóval ezt megúsztam.

- Romania! - futott felém Hun, ha nem állították meg volna a többiek.
- Hé, Hun, nem érintkezhetünk vele... - magyarázta Slovakia, majd kinézett az ajtón, és lassan becsukta. - De így már nem láthatnak minket, szóval...

Egyszerre borult mindenki akkor a karjaimba, ami...teljesen összezavart...
Mindannyian hiányoltak...? Czech nagyon nem bír engem szerintem, mégis itt van. Slovakiával viszont néha genya voltam, még tudat nélkül hívtam lányosnak, de ő szintén a csoportos ölelés tagja. És felsorolnék mindent ami ellenük tettek, de mind itt vannak valahányan könnyezve.

- Nem is utáltatok engem? - eresztettem el őket görcsös hangon beszélve. - Én azt hittem hogy teher vagyok nekted, és nem kellek...
- Ezt szerintem csak a depressziód okozta benned hogy így érez... - elmélkedett Czech. - De nem... Nélküled unalmas lenne az élet... Ennél már csak akkor lenne unalmasabb ha Slo' követett volna.
- Vegyem kedvességnek, vagy annak hogy haljak meg hogy teszteljük? - fordult felé Slovakia.
- Vedd aminek akarod. - vont vállat.
- Romania, én annyira sajnálom hogy nem szóltam neked, nem akartam hogy ez történjen! - ragadta meg a kezeimet Hungary. - Azt hittem ez a legjobb módja hogy felfogd, de megint tévedtem! [^^"]szom, én mindent elcseszek a döntéseimmel... De végülis itt vagy, volt pár áldozata... De itt vagy. És ez az ami fontos. Mivel te ugyanolyan fontos vagy!
- Heh... Végre tudom mit gondolsz rólam... Na, már ezért megérte feltámadnom! - nevettem kicsit elhúzva a maszkom hogy lássák a mosolyom kisírt szemekkel. - És? Mikor szabadulok ebből a börtönből?
- Minél hamarabb kijössz! Kell a hely, szóval amint beigazolják hogy jól vagy, szinte kidobnak! - közölte Switzerland kicsit boldogan. Ami fura, nagyon nem szokott érzelmeket mutatni hangban és kinézetben egyaránt.

- Szóval... Ugye itt maradsz velünk...? - kérdezték mindannyian.
- ...Ez természetes... - hajtottam le a fejemet mindig mosolyogva. - Már végre egyszer valaha maradni akarok, tudva hogy fontos vagyok...

552 szó.

Igen, este van, de én csak azért is befejezem!-

A Nyeh legyen veled!