Poland szemszöge

- Meddig lesz kómában...? - néztem Romaniát.
- Senki sem tudja. Lehet a pillanatban ébred fel, lehet évek múlva... - mondta Hun lehajtott fejjel. - De ha hónapokon belül nem fog felkelni, attól tartok, hogy lecsatlakoztatják a lélegeztetőgépről. Tudod... Mostanában szükségesek ezek a gépek másoknak is... Egy reménytelen személynek meg már nem kell. Romania meg másodszorra járja meg a kórházat idén... Szóval csak reménykedni tudunk...

- Oh... - jöttem rá. - Igazad van.
- Hamarosan viszont lejár a látogatási idő, szóval jobb ha megyünk. - mutatott a kijárat felé.

- Mi történne ha örökké aludna...? - húztam le magamról a maszkot, kiérve a kórházból.
- Hiányozna. Nagyon hiányozna. És mindent megtennék hogy ismét vele lehessünk... De inkább ne is gondoljunk erre, csak látogassuk ahányszor csak lehetséges! - mosolygott Hun. - Jobb ha nem is említjük egy ideig gyakran, bármennyire is hiányzik...

- Miért hívott EU ide minket? - suttogta Slovakia kicsit idegesen.
- Őszintén fogalmam sincs... - gondolkodtam, majd feladtam, mivel nem csak minket hívott, hanem egész Európát. Tehát nem csak velünk lehet baj.

De azért ránéztem Hunra mellettem. Túl nyugodtnak tűnt.
- Nem hiszem hogy baj van. Ha mégis, akkor azt csak később tudjuk meg. - válaszoltam.
- Csendet! - emelte fel a kezét EU mire a beszélgetések zaja némulni kezdtek. - ...Köszönöm.

Majd belekezdett egy hosszú beszédbe, ami nem is hangzott olyan rosszul.
- Két hírem is van, egyet viszont akkor mondok csak el, ha a borongós kedélyek elcsendülnek. - kezdte. - A legelső dolog amit tisztázni akarok, hogy ahogy érezhető a kinti világról is...

- "A kinti világról is"? - nézett ki az ablakon Slovakia. - Srácok, esik pelyhekben a hó!
Pillanatokon belül ott termett a csapatunk nagy része Budapest utcáit szemlélve.
- Persze hamar elolvad az utcákon, de azért igaz milyen szépen hullik... - törölte Hun az ablakról a párát, majd megfogott hogy én is láthassam a tömeg mögül.

- Liet! - rontott be a terembe Vezlania. - A felhők kiszakadtak, a darabjaik hullanak az égből, és a fehér vérük befestette az eget!
-

Tudatlan. - mondta alig hallhatóan Switzer.
- Vezlania? Mit keresel itt? - lepődött meg Lithuania.
- Nekünk épp lyukasóránk volt, mikor felhőcafatok kezdtek esni! - nagyon riadt volt a semmiért.
- Japan nem volt veled? - furcsálta Slovakia.
- Nem, most ő kihasználja a szünetet hasznosan... - kókadt le a feje. - De ugye ez nem a világvége?
- Vez, figyelj. - emelte fel Lithuania Vezlaniát hogy lásson. - Azokat a fehér pontokat úgy hívjuk hogy hópelyhek. És ezek megfagyott vízpárák a felhőkből. Mondhatni fagyott eső, csak finomabb. Ezek lehullanak, és együtt ezek alkotják a havat. Nem tanultad még É.V.-en?
- Még nem... De biztosan most fogunk akkor, ha ez ideális! - rögtön boldogabb lett. - Illetve... Az ég miért ilyen fehér?
- Mert köd fedi be. - tette le Vezlaniát Lithuania. - Most menj vissza, biztos várnak rád.
- Viszlát Liet... - ölelte még meg Vez Lithuaniát
Majd mikor Vezlania kilépett a teremből, Europe kicsit elkomorodott, majd ismét visszaállt az arca.
- Urak és hölgyek, ne maszatoljátok az ablakot! Üljetek vissza a helyetekre! - parancsolta.

- Szóval hol is tartottunk, áh, igen, megvan... - szólalt meg ismét EU miután ismét leültünk. - Ott voltunk hogy... Kellemes ünnepeket előre is. Két hétig még itt lesztek, majd szünetet tartunk ismételten. Addig is, a másik kontinensek tervezik meg hogy miket csinálunk a hetekben, említve az ikreket és Az Egyesült Államokat. Igyekszünk jobban barátságosabbá tenni a helyzetet... Ennyit akartam volna mondani. A maradék időt az órából úgy gondoltam kint töltenétek az udvaron. De várakozzon egy kicsit a V4, mielőtt még elmennének.

Na, kezdődik. Mégis miről szeretne velünk vitatkozni?

- Miért hívott? - dőlt a falnak Czech.
- Őszintén... Hallottam hogy megpróbálták megmenteni a... Társatokat, akit nemrég vesztettünk el... - igyekszett kemény lenni, de amióta Vez belépett, sokkal gyengébnek tűnik.
- Hát... Ez Természetes! - mosolyogtam.
- Arról nem tudok hogy sikerült e, de ha mégis sikerülne, Hungary... - fordult a barátnőm felé egy enyhe mosollyal. - Majd te fizeted a kórházat...
- Heheh... - nevetett Hun idegesen. - Szerintem inkább menjünk és nézzük meg a havat...

611 szó.

Whóóó, végre ezzel is végeztem-
Nem tudom mit kellene mondanom még-

A Nyeh legyen veled!