Romania szemszöge

-

Srácok, srácok! - rohant hozzánk America integetve egy halom papírral. - Segítenétek ezeket kiosztani?
- Hogy mi? - kérdeztem vissza.
- Csak papírok... Egy halloweeni összejövetelre... Titeket is várlak...!
- Ma este nem érek rá... - mondta Poland kicsit félénken.
- Oh, igen... - értettem meg. Szívesen követném őket, de... Nem tehetem mert annak nem örülne Hun...

- Oh, ez napokkal később lesz, és a hónap végén ráértek... - legyintett nyugodtan.
- Én mindenképp jövök, ráérek. - jeleztem felé.
- Nyílván megyünk, Ame egy barátunk... Nos, félbarátunk legalábbis... - tette hozzá Czech.

- Hé, bocs hogy ismét megállítalak... - szólalt meg mögöttem Hungary. - De... Megúsztad a dolgot, amint most hallottam. A másik meg... Uff... Elfelejtettem a másikat... Ehm...
- Gondolkozz csak... - bizonygattam.

- Oh, igen, igen, a tegnapi... Köszönöm a... Tegnapit... - nagyon szaggatottan beszél.
- Semmiség, tudod, sok vért vesztettem... Az utóbbi fél évben... - nevettem zavartan.
- Ja, tudom, heh... - kezdte ő is, majd mindketten abbahagytuk.

- Szóval... Azt még kérném hogy... - fogta meg a vállam. - Ne bántsd magad miattam... Kérlek... Asszem' ez nem a legjobb... Nekünk. Igen, nekünk. Mert rossz nekem látni hogy miattam kínzod magad.
- Aha... Értem... Majd- majd megpróbálom... - mosolyogtam kicsit, megölelve Hunt. - A te kedvedért... Megpróbálom...
- Na, ez a beszéd... - szorított vissza. - Nem gondoltam volna hogy ide kilyukadunk...

- Őszintén, és sem... - vontam vállat még mindig ölelve. - Nos... Én pakolok hogy holnap hazaérjek... Egy tíznapos szünetre...
- Én is... Hamarosan megyek csak, még este találkozok Polanddal. - engedett el, hátralépve párat. - Szólj ha tudok segíteni!
- Rendben, de tudod, én tudok magamról gondoskodni! - vigyorogtam a lehető legjobban, majd néztem ahogy sietősebben elmegy.

Viszont... Kicsit meglepődtem mikor Slovakia dobott neki egy "Mindent bele" mondatot.
Rögtön meg kellett kérdeznem hogy miről is beszélt...

- Hé, Slo', mi volt ez? - rohantam hozzá még mindig sokkolva.
- Hmm, mire gondolsz? - furcsálta Slovakia.
- Arra hogy mondtad ezt a "Mindent belét". - tértem a lényegre.
- Oh, hát, jobb ha kívánok szerencsét neki a ma estére- - majd a szájához kapott. - Baszki, ezt nem mondhatom már tovább... Szóval... Szövetségeseknek ez így illik, heh!

- Oh, értem... - nem, tudni lehet hogy nem ez a teljes ok. - Nos, ha nem akarod elmondani, mondhatnád azt is... Nem zavarna akkor annyira mint most...
- Várj- - ijedt meg Slovakia. - Úgy értettem- tényleg nem mondhatom el...

- Senkinek sem...?
- ...Hát-
- Csak nekem nem, igaz?

- Nem, másnak sem!- Philiphinesnek sem...
- Rendben, ez teljesen normális... - nyugtattam magam. - Nos, viszlát holnap reggel!

- Miért rejtenek előlem valamit ennyire!? - fakadtam ki az ágyamon. - Elegem van hogy kimaradok dolgokból...!
- Whoa, jól vagy amigo? - paskolta a hátam Spain. - Szükséged lenne jó pár szép szóra látom...
- Jól látod, féltestvér... - ragadtam meg a karját. - Ki kell most ezt szenvednem ha nem segítenek nekem...
- Szerelmi baj?
- Is...
- Illetve?
- Titkolóznak előlem...
- Az nagyon fájdalmas tud lenni, főleg ilyen megtörten!
- Autoagresszív sem lehetek...
- Hogy érted...?
- Nem bánthatom magam...
- Akkor... Csak aludd ki... - simított végig ismét a hátamon miután elengedtem a csuklóját, majd átment a saját ágyához.
- Da... - határoztam. - Alszok erre egyet, és nyugodtan, jobban leszek reggelre...

Hungary szemszöge

- "Vajon tudja hol van a Lánchíd?" - gondolkodtam magamban. - Jobb ha itt várok rá talán, mintha elveszne...
Ezúttal vigyáztam az autókkal biztonság kedvéért, illetve egy kevésbé lazább ruhát is vettem fel. Persze azért a csizmámat sosem cserélem le, vagy vele, vagy nélküle, de mást sosem veszek fel.

Mindjárt meg is jelent az ajtókban. Mostanában tesz magára, így mondhatni, átlagos. De ez messze nem igaz...
Ahogyan ez az este sem lenne terv szerint...

538 szó.

Ideges vagyok a könyv miatt, eeeEEh-

A Nyeh legyen veled!