(👆)

Romania szemszöge

Kicsit magányos a hétvége Hungary és Slovakia, azt meg kell vallanom. A többiek nem is olyan szórakoztatóak nélküle.

Ezért visszatértem az én régi életemhez. Tehát naplóírás az unalmas napokról, egyszer megnézni a Rómeót és Júliát, padlizsánkrémet zabálni a véremmel és káposztával, 'satöbbi.
A többiek néha feldobnak egy témát üzenetek formájában, de semmi több. Láttam páran átmentek másokhoz, talán én is tehetném...

Végülis, Hun, Pol, és Slovakia is ezt tette... És mindenki ezt teszi...

- Áh, fene, megkérdezem a többieket hogy érdemes e. - vontam meg a vállam. - Végülis, lehet valaki még "szabad".

A kérdésemre hogy van e még valaki aki nem volt még mással együtt, a legtöbben egy képet küldtek. Ahogy láttam még Czech is megkapta Austriát hogy elkezdett rinyálni hogy őt senki sem fogadja be.

Még több okom volt hogy miért csináljam. Hogy ne legyek különb a többiektől. Ami azért elég jó ha beilleszkedsz mert hasonló vagy, nem igaz?

Persze, azért vagyunk különlegesek mert másak vagyunk, de azért mégis, köztünk alapjából az egyetlen hasonlóság hogy országok vagyunk.

Még abban sem hogy amúgy ugyanarról a kontinensről, mert abból Japan és America is kibukik, talán még Russia is. Vezlaniáról nem is beszélve, ő még csak nem is egy ország, ezért ő ilyen csálé-tag.

Na de nézem kik vannak...
Czech ugye Austriával, Lithuania Vezlaniával azóta hogy "befogadta" egy kis időre. Slovakia, Hungary és Poland ugye nem kérdés, ők tudtommal Japanhoz mentek. Germany állítólag Switzerrel van, de állítólag ő ezt nem gondolja így. Sráccal én nem akarok lenni, főleg nem Switzerrel. Ő eléggé...üreskés. Nincs sok személyisége azon kívül minthogy a pénzét számontartja. De azon kívül még annyi hogy segítőkész. Kivéve ha anyagi támogatásról van szó, természetesen.
Van még nekünk Russia és America, akik csak virtuálisan vannak, mivel America már nincs kiűzve Európából. Majdnem egy évig tartott hogy itt összegyűljön a családdal, ő tehát nem szabad, még inkább, na ugye. A másik hogy nem is akarom.
Russia meg szóba sem jöhet. Ő neki sincs sok személyisége, néha ijesztő, néha már szórakoztató, de igazából ennyi. Anyám meg megölne ha megtudná hogy vele voltam el egy kis ideig is.

Ahogy láttam, Transylvania volt magányos, bár még előttem azt mondta hogy nélkülünk is megvan. Ahogy kiismertem az utóbbi időkben, hamarosan az ajtómnál kopogna hogy kijelentettem ezt.

Bár ő az aki nem csak mostanában, hanem már szinte mindig szóba jön. Nem tarthat barátnak, de ellenségnek sem, lehet ez amolyan "partner*:°+•." kapcsolat.

- Nos, ha nincs más, bele is törődhetek hogy megvárom Transylvaniát. - gondolkodtam el. - Másoknak tovább tartana ideérni mint neki, talán jobban is járok vele.

Vagy édesen megszívom. Majd kiderül ha reménykedek a jóban.

Persze hogy már kopogott nálam pillanatokkal később. Kicsit talán dörömbölt is, hogy felfigyeljek. Ismerte az otthonom, tudta hogy hosszúig elmegy.
- Itt vagyok, itt vagyok... - nyitottam ki az ajtót, mire az ajtó helyett a hasamba ütött.
- Eh, bocsánat. - köpte nekem, szorongatva másik kezében egy újabb bábut. Vagy újabb az? - Kicsit késhettem.
- Ugyan, meg se hívtalak! - mosolyogtam. - De számítottam rád előbb-utóbb, igaz ami igaz.
- Csakis azért jöttem hogy megszánjalak! - vágta nekem belépve. - És mi ez a hang?

- ...Rómeó és Júlia, a magyar musical...? - vontam fel a szemöldököm maga után becsukva az ajtót. - Vagyis a vége. Erről lecsúsztál.
- Ilyen nagy volt ez a hely mindig is? - nézett körbe. - Kisebbnek hatott.
- Több mint egy éve voltál itt, és inkább mint egy rab. - könyököltem a falnak. - Könnyű kicsinek érezni a helyet ami fogságban tartott.
- Hát a többi terem is volt? - nézett be egyesével, majd vissza rám. - Igen, ezek ismerősek...

- ...Szeretnél valami újat látni nálam? - löktem fel magam. - Igazából senkinek sem akartam mutatni amíg kész nincs, de mostmár úgyis mindegy, és már látta is két személy.
- ...Igen, őszintén, érdekelne... - vallotta meg. - Mi lenne az?
- Csak várj meg itt! - mentem be az egyik szobába, ahol naplóimat szoktam írni. Az íróasztal fiókjából kihalásztam az utolsó szobák kulcsait, majd elmentem az lakatpárjukhoz, az utolsó előtti szobába.
- Az utolsó szobákat egy ideje nem nyitottam ki... - nevettem fel idegesen keresve az egynek a kulcsát. - Itt is van!
Az ajtó nyekeregve engedelmeskedett úgy harminc év makacssága után, miután úgy örökre leakartam zárni.
- Íme. - adtam a helyem. - Kerülj csak beljebb! Bár... Nem kicsit veszélyes az egész.

Hogy mi van bent? Azt szerintem nem tudta még eldönteni mikor végignézte.
- Khm, izé... - jöttem utána. - Azért elég értékes?

- Elég értékes...? - kezdett sétálni, végigsimítva egy fabábut. - Ez mind itt fából van kifaragva?
- Hát... Igen, végülis, itt a Semmiben a helyemen készült fából... - malmoztam. - Egy életnagyságú szórakozóhelynek akart tűnni színpaddal, de végül nem tettem vele semmit hogy nagyjából meglett.
- És ezek az európai országok? - nézte végig az arcokat megpiszkálva.

- Felismerted? - hökkentem meg, végignézve sokadszorra. - Még mindegyik a huszadik század végéről. Akkor kezdtem ismét el ennek mikor anyámat elvitte, majd évekkel rá feladtam ezt.
Ahogy láthatod... Mindenki hármas asztaloknál ül, társalog, vagy a színpadra néz... Legelől egy hármas asztalnál van Czech, mögötte Slovakia fogja a vállát, Poland, és legközelebb a színpadhoz Hungary üll, felnézve a színpadra. Még én akartam rajta lenni veled, de... befejezetlenül...heh...

- ...Annyira naiv vagy Románia! - nevetett fel, majd ismét elővette a saját bábuját. - Ez itt te vagy rajta. És nem arról van szó hogy nem csináltam meg. Csupán mindvégig magamnál volt, és az egyik legrégebbim. Gondolom a faragott személyekkel is rejtessz valójában, igaz?
- Igazad van. - sóhajtottam. - De úgy sem mutatnám meg neked, ha nem bánod. Mégis csak eléggé zaklató az a mű nem csak neked.

- ...Mit szólnál ha este nálad maradnék? - kezdett mosolyogni huncutul. - Kicsit hiányzott a hely, de ágyban is szívesen aludnék itt, ha lehetne...
- Miért is ne? Franciaágyam van, bőven elférsz... - mutattam vissza a hálómra.

- Úgy értettem, még van időnk, de azért, - nézett a telefonja képernyőjére. - hozhatnék pár dolgot át tőlem ha kérnél.

- Miket kérnék mégis? - néztem rá kicsit értetlenül.
- Áh, kitudja, egy kevéske kis pálinkát, vagy esetleg van nálam medveszőr takaró is... - sorolta. - Vagy akár készre tehetem magamat is.

Nem értettem mire céloz, de mire végiggondoltam volna, már oda-vissza ott volt minden ígérttel. Ráadásul még inkább megváltoztatta az öltözetét mint tegnap, csak a szokásosabbnál kicsit hűvösebb. Nem tudom mi ez a sok hirtelen jókedv, de jobb ez minthogy ismét hasba vágjon.

- Kérsz esetleg? - vett elő még kis üvegespoharakat is. - Tudom hogy nem kóstoltad még. Ne aggódj, én is nemrég ittam látogatás előtt egy pohárral, gyümölcsös az egész!

Sajnos most hirtelen sokkal gyorsabb lett mindenben így pohárral együtt a számba tömte mikor szóra nyitottam volna a szám. Abban viszont nem hazudott hogy gyümölcsösen édes, de emellett annyira égette a torkom hogy szerintem több mint a fele alkohol ennek ha nem több valójában.

- Milyen? - kérdezte vigyorogva , mikor a kezemmel remegve mutattam hogy egyáltalán nem rossz. Meg gyorsan kiszedtem a számból a poharat fulladás előtt, miközben ő is lehajtott egyet még. Biztos onnan jött neki ahonnan csak mondta. "Nemrég ittam látogatás előtt."

Nem akarom tudni hogy miket fog ez kihozni belőlem, de már érzem a hatását hogy kicsit bénul az agyam lefele.
- Úh, hát... Egy kicsit le kell dőlnöm, ha nem baj... - jutottam el az ágyamig hogy ott felüljek. Nem volt nehéz, még a közelemben volt. - Kicsit... Kicsit kemény...!
- Kemény a francokat...! - üllt mellém rámhajolva. - Az ami kemény, az itt van!~

Mit is kell ezen szépíteni, ez azért tetszett is hogy kemény legyen...!

- Tudod meddig elmegyünk így...! - vigyorogtam (próbáltam).
- Hát hajrá...! - mosolygott vissza játszva a hajammal. - Talán valaki megtiltja most...?

1195 szó.

Megint egy rész mára, Nyeeeeeeh-

A Nyeh legyen veled!