Romania szemszöge

- Rendben országaim, ideje feléledni. - hallgatta Czech ahogyan már dübörögnek mások lábai a folyosón kifele. A többiek lehet akkor már kicsit elszunnyadtak, de én egész éber voltam, végülis, én az egész napot feküdve töltöttem volna el ha nem kellene elmennünk. Nem mintha fáradt lettem volna, egyszerűen a nap forró sütése lehet megártott nekem, és simán tudnék ellenni mozgás jelei nélkül is. Mintha nappal lenne alvásparalízisem, csak hogy nem kényszerből.

- Máris kint leszünk? - éledezett Poland.
- Lassan itt lenne az ideje, és ahogy hallod, nem csak én vagyok így. - mutatott az ajtó felé Czech. - Ezért is szólok hogy ideje jönni már, mert kitudja, nem is tudom... Ezen a nyáron sem fog talán EU hagyni minket?!

Valóban, előzőben még a nyár elején ter eztük meg hogyan is lesz a nyaralásunk, és akkor is EU avatkozott bele mivel eddig sem viselkedtünk... Gondolom. Már kicsit homályosak erről az emlékeim, mivel utána egy ideig már csak a hárpia volt ott velünk.

Mire én elindultam végre oda eltelt egy negyed óra, és még késésben sem voltunk. Utána is csak nem sokkal érkezett meg a mi teljes ismerettségi körünk, és utána még állítólag várhattunk másfél órát még amíg nem lesz tizedike és mehetünk vissza ahonnan születtünk és tartoztunk mindvégig, a jó öreg Semmibe.
Tényleg kikéne valami jobb nevet találni ennek, de ha egyszer már mindenki így hívja...

- Hé, Romania! Tudom hogy igazából itt kicsit illegális lenne alkoholt tartani, de szerintem az is illágális hogy nem mutatjuk meg másnak hogy miket követtünk el. - bökött oldalba Hungary egy üveggel a kezében. - Szóval ha szeretnéd, és nem viszed túlzásba... Adhatok is neked, hehe...! De tényleg, akkor ne is vigyed túlzásba. Elég komolyan mondva.
-

Hun- te nekem... Rendben... Ha te tudnál nekem mértékkel adni... - hezitáltam egy kicsit, mivel sejtettem hogy van már eddig is becsiccsentve. Hungary erre rögtön előszedett a zsebeiből egy kis kupakméretű fémes poharat, és a pereméig öntötte abból a léből aminek az alkoholos gyümölcsös erős illata rögtön megcsapott
- Ez biztosan mérsékelt? - mutattam rá.
- Ez eléggé relatív dolog itt most. Neked? Ez lesz a második halálod. Nekem? Hát naná hogy, még kevés is! - hajtotta fel rögtön. - De ha akarod, az a pár csepp ami megmaradt az a tiéd lehet, hiszen csak megkínáltalak!
- Igen, megtetted, heh... - mosolyodtam el, majd mire észbe kaptam már, a két kezemben szorongattam azr amit nekem adott. Oh wháó... Transyl' adhatna több leckét is Hun felejtésére, mert most így részlegesen ittasan is tud ugyanolyan tökéletes lenni nekem. Leszid majd hogy mekkora mániákus vagyok...

- Láttam én...! - említett öszvér. - Nehogy most akarj közelíteni hozzá mikor már egy hét sincs... Addig.
- Hé-hé, nyugodj le kicsit, csak megkínált...! - legyintettem a kezemmel.
- Megkínált... Nem látom sokszor a füled, de ezalkalommal kilógott az igényesebb hajad mögül, hegyes volt és égővörös! - feleselt vissza, majd sóhajtott még hallkan. - De ezt már nem állíthattam meg, meg legalább udvarias vagy hogy elfogadod amit felajánlanak.
- Nos, igen, jobb kérni mint valaha lopni. - ürítettem ki a pohárból a maradék négy cseppet kicsit utána felköhögve. - Ember, ez igazán erős... Kíváncsi vagyok Hun mennyi ideig bírja ki ennél nem részegesebben.
- Neki ahhoz több kell, és mégse fog látszódni rajta külsőleg amíg éjfél előtt nem lesz úgy negyed óra még. - számolta ki fejben, majd megragadta a vállamat. - Na gyere, még az oktatás vége előtt szeretnék veled tenni valamit...!

- Így, innen mindenki megvan! - jelentette ki hallkan Europe, majd vissza is rohant a többi kontinenshez.
- Szerinted akkor most lebuktunk neki, vagy épp időben jöttünk ide? - néztem Transylvaniára.
- Én nem tudom... Mindenesetre azt látta hogy ki vagy még gombolva. - nézett végig rajtam sokadjára, majd visszacipzározta a nadrágom gombbal együtt, addig felülről én az ingemet. Majd mikor a törzsem közepénél összeért a kezünk, Eurasia kezdett beszélni. Na várjanak csak, mit keres itt ő?

- Khm, hogyan is kezdjem el nektek... - kezdte mondani, viszont a kedves hangján annyira nem lehetett hallani. Viszont akik hallották, rögtön csendítették is a többieket, míg csak az esti bogarakat lehetett hallani.
- Köszönöm csillagjaim... - mosolygott végig rajtunk, mi meg a csapatunkkal bámultuk hogy itt most kérem szépen mi a [^^"]sz van, mivel egyikünk sem igazán számított erre. Még Transylvania és én is ott lefagytunk az utolsó gombomnál ami hátra volt az ingemen, Austria meg annyira rettegett arcot mutatott erre az egészre hogy már lehet túl is reagálta.

- Még azt is, hogy sikerült fenntartani magatokat a kontinensek örömére, hogy még azzal is foglalkoztatok amiket megadtunk nektek a követelményeknek. És néhányotok talán kivéve, de kijelenthetem, hogy most ennek örömére feladjuk nektek jutalomként két és fél hónapnyi szabadságot, ami alatt a földetekről mind végig gondoskodunk! - ahogyan elmondta ezeket, elkezdtek a harangok szólni.

Éjfél van már. Visszatérhetünk.

- Használjátok ki amíg van, és minden jót kívánok mindannyiótoknak, csillagaim! - ezután olyat tett ami benne fog maradni az emlékezetemben.

Ahogyan elment, egyenesen nézett a szemembe a soktucat ország közül. És lehet hogy csak másfél másodperc volt az egész, de én és Transylvania mind követtük szintúgy őt a szemünkkel. Az egész olyan volt minthogyha kétszeresen lassabb lett volna mint ahogyan meg is történt.
- Ti is láttátok? - fordultam a többiekhez. - Ahogyan Eurasia nézett rám.
- Heh... Én nem is figyeltem. - könyökölt a vállamra Hun, mire Transylvania rögtön vérszemet kapott.
- Ne nyúlj hozzá Magyar! - húzott el.
- Miért iSssss...? - furcsáltam Hungary.
- Mert... Allergiás a ruhán keresztüli érintésedre. - talált ki valami nagyjából hihető baromságot Transylvania, majd arrébb is húzott tovább.

- Hm... Szóval így fogjuk megünnepelni a szabadságunkat... - néztem ahogyan felgyullaszt egy hatalmas adag fát a megmaradt farakás környékéből.
- Kedvelem a tüzet. - üllt mellém figyelve a lángokat.
- A boszorkányok nem arról híresek hogy piromániás hajlamaik voltak, vagy hogy szeretik a tüzet. - nevettem tréfálkozva. - Nagyrészüknek viszont azt hallottam hogy még ez is lett a végük!
- Megszoptad, én nem így végzem. - mosolygott miközben továbra is nézte ahogyan egyre nagyobb és magasabb lángok lesznek.
- A többieket nem is akarjuk hogy jöjjenek? - vettem le a legfelsőbb ingemet a még rádobott melegség miatt.
- Csak észrevesznek... Ahogy hallom máris itt jön Poland, a lépéseiből indulva. - fordult meg.

- Oh, hogy ti vagytok azok... - jött meg izzadva Poland a háta mögött húzva a kicsit már nem épp szilárd halmazállapotúnak tűnő Hunt. - Azt hittem már valaki felgyújtja a volt otthonunk.

- Nem fogjuk azt tenni... - jelent meg Slovakia is. - Maradni fog ez még, és hátha egyszer még látjuk, igaz-e?
- Viszont mi másért akartátok ezt? - üllt le a másik oldalamra Czech.
- Heh... Nem mintha... Eleve nem lenne meleg itt az éjszakában is... - világította meg a tűz Lithuania arcát, miközben hordozta a hátán Vezlaniát. Látszólag ő még fáradt maradt.
- Tényleg, Austie, mitő' voltá' annyira réműűűlt? - nézett a sötétbe Hun.
- Hogy én? Nem is ijedtem meg, csak... Emlékeztetett pár dologra Eurasia. - bukkant fel Austria a sötétségből. - És ez a tűz itt még... Ismét a tavalyi nyár érzete...

Ténylegesen az volt. A tavalyi nyár. Visszaemlékezve mikor ismét a parton voltunk, körben üllve, minden marhaságot kibeszélve az éjszakában...

Lassacskán minden haverunk megtalált minket, Hun valamennyire kijózanodott, és végre Poland is aludhatott az ölében. America hamar távozott hogy ez alkalommal keress még mályvacukrot, csak úgy mint mikor akkor voltunk ott. Azokat jó is volt akkor szúrkálni... De csak szúrni, mivel nagyon édes, és szokatlan. A melegség miatt a férfiak legtöbbje versengeni kezdett ezzel hogy kinek van a legjobban kinéző mellkasa. Nehéz volt visszatartani Slovakiát hogy ő ne vetkőzzön le, de ebben a legnehezebb volt hogy nem is sikerült. Kiérdemelte a legfeministább mellkas érdemet ha vissza is veszi az öltözetét. Nem én találtam ki, ő volt az.
Emellett Russia kapta a legszőrösebbet, Austria kapta a legsoványabbat Poland a legfiatalabbat, - mivel neki úgy sem kellett túl sokat mutatnia nô létére sem - én meg...nem kaptam meg egyiket sem.
"Nem tudják mi a jó..." még akkor ott morogta ezt nekem Ardeal. Ő benne nem tudom hogy bízzak e ebben az esetben, majd később megkérdezem hogy komolyan gondolta e.

Lassan viszont mind elmentünk aludni, egyedül csak én maradtam vigyázni amíg ki nem alszik teljesen a parázs is a földtől és homoktól. El is küldtem már Transylvaniát hogy menjen csak aludni, mikor viszont elmentem vissza az én helyemre, még éberen várt engem ott.

Engem viszont ez nár nagyon nem érdekelt, füstszagúan csak bedőltem az ágyba, ahogyan Transylvania is nem sokkal tette közel bújva hozzám. Ha nem most fogom kialudni magamat, holnap reggel még vele fogok buszon aludni...!

1345 szó.

Hamarosan megmentem a második profilomat még ma, és nyugodt lehetek a nyárra!

Ti már várjátok a Nyári Különkötetet? Én még döntök hogy annak örüljek vagy szomorkodjak hogy az egyik legjobb könyvemnek lesz vége... De legalább egy gyönyörű módon!

A Nyeh legyen veled!